Antikati barátunk elérkezett debreceni sorozata harmadik epizódjához, amelyben az eskütételről, az első eltávról és az ezzel szorosan összefüggő családi és katonai részletekről szóló emlékeiről számol be feszes, dokumentarista stílusban.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
„Második karácsonyi időszakomat töltöttem már egyenruhában. Ebben az évben fateromék újítottak, és az ünnepekre leszerveztek egy üdülést Balatonfüreden. Jó, tudom, télen (?) de hát olcsó volt. Addigra az otthoni barátnőm sem az én barátnőm volt már, így semmi akadályát nem láttam annak, hogy én is boldogítsam a dunántúli város ifjúságát.”
Ugye ismerős a stílus és a helyzet? Persze, eltaláltátok: szögyi újabb történetét olvashatjuk.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Gimnazista koromban az egyik leány osztálytársam papája volt a helyi hadosztály parancsnoka, vezérőrnagyi rangban.
A leány jó fej volt, ezért az osztálytársaim, főleg a fiúk :) gyakran fordultunk meg a lakásukon, különböző programokkal, úgymint házibuli, traccsparti, közös tanulás és nem mellékesen igen gyakran ulti, bridzs, tarokk és egyéb kártyajátékok ürügyén – kezdődik pilotax mai posztja, s mivel generálist és alkoholt is ígér, nagy várakozásokkal figyeljük a folytatást.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Pilotax is keményen állja a sarat a Milstoryblog határőreivel (és határőrtörténeteivel) folytatott nemes küzdelemben, s nem hagyja feledésbe merülni az ejtőernyősöket.
A mai téma a nem is olyan régen szóba került kettes norma, meg úgy általában a katonai gasztronómia.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az idei második előkarácsonyi sztorinkkal (amely egyúttal a téli szünet előtti utolsó is) egy újoncot avatunk malahide kolléga személyében, aki a klasszikus receptet követte: sokáig csak passzív olvasónk volt, majd tovább már nem tudott ellenállni a kísértésnek és úgy döntött, hogy belép a történetbeküldők táborába (és egyúttal ő lett a 104. szerzőnk!). Belépő posztja karácsonyi témájú, s itt az alkalom, hogy az ünnep előtt még most, utoljára felelevenítsétek a saját karácsonyi katonaélményeiteket.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mi sem természetesebb, hogy a Karácsony közeledtével olyan posztokat válogattam, amelyek témája – legalább érintőlegesen – a legnagyobb keresztény családi ünneppel van kapcsolatban. Az idei első ilyet szögyi barátunk követte el, s azt kell mondanom, hogy az őt (illetve eddigi munkásságát) ismerők most sem fognak csalódni.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az átkosban a Határőrségnek (az olyan alapfeladatain túl, mint az államhatár közvetlen őrzésével és védelmével összefüggő teendők) bizony komoly társadalmi küldetése is volt. Biztosan sokan emlékeztek még az önkéntes határőrökre, akiket a helyi lakosság köréből verbuváltk, és időnként komoly segítséget nyújtottak a határőröknek. Általában információkkal látták el az őrsöt, pl. ha valami idegen bukkant fel a faluban, és volt olyan ostoba, hogy a kocsmában kezdett érdeklődni a határ iránt. Kelempájsz bajtársunk most egy olyan történettel szórakoztat bennünket, ahol az önkéntes határőrök is szerepet kapnak, noha diszkréten csak a háttérben; a főszerepben egy belevaló százados és három sorállományú határőr tűnik fel.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az eltávok önmagukban is emlékezetesek voltak (pláne ha a katona cimboráival együtt hagyhatta ideiglenesen maga mögött a laktanyát), de ha az ember mondjuk nem a szülői ház melletti utcában katonáskodott, akkor már maga az utazás is nyújthatott maradandó élményeket. BigJoe is vonatozott eleget, s az egyik kapcsolódó élményéről számol be a mai posztjában.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mai posztunkban Lensver barátunk még mindig a főiskolai élményeiről mesél, de már egy kicsit idősebben s tapasztaltabban, mint a múltkori, bemutatkozó írásában. A történetben – micsoda meglepetés! – jelentős szerepet kap az alkohol, a Balaton, valamint a végzős bolyais tiszthallgatók állóképessége és találékonysága. Márpedig mindannyian tudjuk, hogy eme két alaptulajdonság nélkül nem hallgató a hallgató, s nem katona a katona…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ha egyszer valaha valaki a hajdani kiliános hallgatók hétköznapjairól (pláne hétvégéiről) fogja megírni nagydoktoriját (hadtudományból vagy vendéglátóipari ismeretekből, netán az aloholról), a Milstoryblog (s benne Szögyi barátunk visszaemlékezései) megkerülhetetlen forrásmunkát fognak jelenteni számára. A mai poszt egyike az eddig itt megjelent leghosszabb írásoknak, de – miután elolvastam – nem volt szívem kettévágni. Ha elolvassátok, ti is egyet fogtok érteni velem: ezt a lendületet több, mint bűn lenne megakasztani. Adjuk át tehát a szót a szerzőnek.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A leszerelés előtti napokat minden laktanyában belengi valami megmagyarázhatatlan (azaz inkább nagyon is megmagyarázható) atmoszféra. Az ember lelkileg (khm, és nem csak lelkileg…) már rákészül a kinti életre, fél lábbal már a kerítésen kívülinek érzi magát, ugyanakkor feje fölött még ott lebeg a hadbíróság és a futi nyomasztó szelleme. BigJoe erről az időszakról osztja meg velünk egyik emlékét, melyhez hasonlót (valljuk csak be) mindannyian feleleveníthetünk magunkban, s erre mindenkit bátorítunk is a kommentek között…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban volt egyszer egy fesztivál. Ezen az – évente megrendezésre kerülő – rendezvényen az egyik katonai felsőoktatási intézmény két (munkaköre miatt nyáron ráérő) derék tanereje orosz kocsmát szokott volt nyitni – kezdődik Estván mai visszaemlékezése, s mi érdeklődve (s talán kicsit szorongva) várjuk a folytatást…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Elvileg főiskolások vagyunk, ott pedig illik lenni gólyabálnak is. Ha meg már gólyabál, oda nyitótánc is dukál, s mivel benne voltam a táncegyüttesben, én is érintett lettem a dologban. Bizonyos szempontból jól is jártam, mert a bál előtt három hétig mindennap próba volt, szolgálat és egyéb basztatások alól felmentve; hiába, azért nem vagyunk mi akárkik. Ez abból is lejött, hogy a zenei kíséretet a Légierő Fúvószenekara szolgáltatta, ők lettek a rézf@szú baglyok, mi meg a piros dolmányos varnyúk (pedig nem is dolmány volt, amiben táncoltunk, hanem mente). Szerettük egymást a zenekarral – írja Szögyi, majd lendületesen folytatja is:
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Kommentezés közben egy határőrtárs juttatott eszembe egy – számomra legalábbis – rendkívüli esetet. Azért rendkívüli, mert nem szívatás, nem bukás és semmilyen kellemetlen emlék nem tartozik az esethez – vezeti fel BigJoe a mai történetét.
Szögyi mai története annyira komplex, amennyire csak lehetséges: van benne alkohol (bőven), külföldi bajtárs (egy fő, de legalább bevállalós), művészeti alkotás (szabadtéri szobor), sőt, majdnem (gruppen)szex is. Hát kell ennél több egy eltávon levő katonai főiskolásnak?
Lala barátunk (aki arról híres (vagy hírhedt – gusztus dolga…), hogy 1973 októbertől 1975 októberig ő volt Pápán a 4406 oldalszámú MiG 21 MF (96) típusú szuper vadászrepülőgép sárkány-hajtómű sorszerelője. Ezt már egyszer leírta itt, de az infó nem évült el. Ahogyan azt ő maga mondja: azon kis hülyék közé tartozik, akik több évtized elteltével is szívesen emlékeznek vissza egy-egy történésre.
Szögyi mester – a tőle megszokott terjedelemben és stílusban – ma arról nosztalgiázik, hogy milyen is volt, amikor a rettegett (megvetett?) VÁP (azoknak, akik nem voltak katonák: katonai rendészeti járőr) ideiglenes tagjaként szolgálta a (Nép)köztársaság (Nép)hadseregét.
Proletair kolléga a mélységi felderítők egy újabb, városi körülmények közepette lebonyolított taktikai műveletéről ad beszámolót, melynek során – a valódi, nemes magyar katonahagyományoknak megfelelően – nemcsak italozásra, hanem kulturális programra is sikerült időt szakítaniuk.
Szögyi barátunk emlékezetes két hétről számol be a mai posztjában, ami a honvédek visszatérő, az őszi betakarítási munkálatokban vállalt szerepét helyezi új megvilágításba. Mielőtt átadom neki a szót, azért gyorsan (és irigykedve) elmondom, hogy annó én kukoricatörésen és tökvájáson (!) vettem részt egyenruhában; a szüretelés elérhetetlen messzeségben volt tőlünk…
A katonaember életének egyik legjelentősebb fordulópontja akkor következik be, amikor először bemegy azon a nagy, zöld kapun, aztán jó darabig várhatja, hogy mikor kerül ki onnan. Időközben azért előfordulgat, hogy kisebb-nagyobb időtartamra ki tud lépni rajta, no de utána az ismételt bemenetel…
Szögyi ismét csak arról az átkozott alkoholról írt egy szinte tudományos igényességgel induló posztot.
