Azt, hogy az alkohol csuda dolgokra képes a fiatal férfiak szervezetével (és nem csak azzal…), mindannyian tudjuk, akik fogyasztottunk már szikvíznél erősebb italt. Olyan produkcióra azonban, mint amilyenről Mokkaczuka kolléga most számol be, elég kevesen mertünk volna vállalkozni, pláne egy laktanyában…
Csak a nagyon pesszimisták gondolhatták, hogy Vérnűsző Barom végleg kiírta magát a Milstoryblog szerzőinek névsorából. Legújabb, itt olvasható írása hozott anyag ugyan (mástól hallotta), de ennek ellenére magán viseli az eddigi legtermékenyebb szerzőnk stílusának minden jegyét; talán csak a megszokott 30 év és 300 kilométer hiányzik…
Az a szociológusok és pszichológusok dolga, hogy elmerengjenek azon: vajon miért ivott a sorkatona többet, mint – tőle máskülönben alig különböző – civil kortársai? A társaság teszi? Az összezártság? A macsóság? Közösségi elvárás lenne? Menekülés? Frusztráció- és feszültségoldási próbálkozás?
Fene se tudja, de – bevallom – nem is nagyon érdekelnek a tudományos magyarázatok; mi itt krónikások vagyunk, s Kelempájsz kolléga egyike a pennát sercegtetőknek.
Külső szemlélők (és örök civilek) számára talán mulatságosan hangzik, de a hadseregben (legalábbis békeidőben) a legnagyobb cirkuszok és botrányok mindig a lőszerrel voltak összefüggésben. Optika egyik régi cimborája majdnem ráfaragott erre, de – ahogyan azt a régi katonamondás is állítja – minden jó, ha a végén folyik a szesz. Parancsra berúgni meg tiszta fles.
Ha jól emlékszem, írták már itt, a milstoryn, hogy a seregben talán a gépkocsivezetőket övezi a legnagyobb irigység (az írnokok és a konyhások után). Sziba életképei csak erősítik azokat a futó benyomásokat, melyek szerint egy katonai sofőr életében a legnagyobb megpróbáltatást az jelentette, ha a sör nem volt elég hideg.
A Szögyi-féle hadtápkalandos történet második részével folytatjuk, amely (én garantálom!) legalább olyan, khm, cselekményes lesz, mint az első rész: alkohol ebben is van, az idiotizmus különböző lépcsőfokain található tisztek is akadnak, na és a jó öreg konyhaszolgálat is hallat magáról.
Szögyi katonai karrierje szépen indult, de – amint azt látni fogjuk – sajnálatos módon egy kisebbfajta döccenőt szenvedett. A friss sorállományú katona első hadtápbevetése emlékezetes fizikai munkával, továbbá egy még emlékezetesebb autózással és ivászattal írta be magát a Göncruszka környéki településtörténészek aranykönyveibe.
Az alapelvárás a sorállománnyal szemben (legalábbis a beöltözést követő első 48 órában) egykoron az volt, hogy valahogy úgy tekintsen a tisztjeire, mint valami különleges kasztra, ahová csak a kiválasztottak nyerhetnek bebocsátást. Szögyi (nem először…) első kézből származó információkkal bizonyítja, hogy a tisztjelöltek ugyanolyan emberek voltak, mint mi. Maximum többet ittak és hangosabban.
Többször említettük már e blog oldalain a katonák találékonyságát és kreativitását, ami főleg olyankor szökkent igazán szárba, amikor a hadfiak italt és/vagy nőt akartak szerezni. Pista mai története a haditechnika építő jellegű felhasználásának iskolapéldája.
Szögyi mai történetében a jó öreg fegyver-, illetve haderőnemi rivalizálás egyik gyöngyszemét olvashatjuk. Naná, hogy a repülősök és a nem-repülősök közötti vetélkedő újabb fejezetéről van szó, és naná, hogy jócskán megöntözve alkohollal.
Van az úgy még katonáknál is, sőt, még Budapesttől harminc kilométerre és háromszáz évre is, hogy az ember megkíván valami kis szeszes alkoholt. Néha egy-egy kiadósabb vasárnapi ebédhez, melegebb napokon szolgálat után, néha meg csak úgy, mert jólesne – írja Vérnűsző Barom, és milyen igaza van… A részletekért meg kattintsatok a lenti tovább linkre.
Kevés felemelőbb dolog van annál az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetében, mint amikor a szövetséges hadseregek katonái együtt képzik magukat a közös (és gonosz) ellenség elleni fellépés, a béke megvédése, a nemzetközi terrorizmussal szembeni határozott intézkedések foganatosítása, a demokrácia védelme… bla-bla-bla… érdekében.
Ennél csak az a szívetmelengetőbb, ha a Szövetség katonái együtt ugranak ejtőernyővel, majd együtt rúgnak be, mint az állat, ahogyan az Proletair mai írásából is fényesen kiderül.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A jól megérdemelt nyári pihenőt követően Vérnűsző Barom újult erővel folytatja a Magyar Néphadsereg viselt dolgait megéneklő történetsorozatát, melynek mai, legújabb fejezetében egy technikai újítás előéletét boncolgatja. A sztori ismét tele van tanulságokkal, melyek közül kiemelendő a következő: soha ne bízd katonára kocsid alvázvédelmét!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Vannak témák, amelyeknél nem szabad okoskodni, hanem a nagy elődökhöz kell fordulnunk, hogy biztosak legyünk abban: nem hibázunk.
„A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár bor mellett.” – írja Márai Sándor, s ehhez csak annyit tudunk hozzátenni, hogy a katona és a bor mindig is olyanok voltak, mint a penge és a nyél, a sör és a buborék, a politikus és a korrupció: elválaszthatatlanok.
Vérnűsző Barom ma a borfogyasztás és a katona szerves kapcsolatáról értekezik.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
JoeP visszatér, ráadásul úgy, ahogy csak a legjobbak tudnak. A legjobbak, akik a Trehány, Puha – És Olykor Nevetséges – Diktatúrában még azt az előjogot is megkapták, hogy díszőrséget állhattak a legkevésbé találó nevű nemzetközi proletárünnepen.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Stancili1 most következő két története közül az első végre talán megoldást ad az emberiséget régóta marcangoló Bermuda-rejtélyre (ezek szerint csak egy presszót kell keresni a karibi térségben is), a második pedig a virtuális légitámadások klasszikusává nemesedhet, ha ti is úgy akarjátok.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
