212. – Buszos történetek

Ha jól emlékszem, írták már itt, a milstoryn, hogy a seregben talán a gépkocsivezetőket övezi a legnagyobb irigység (az írnokok és a konyhások után). Sziba életképei csak erősítik azokat a futó benyomásokat, melyek szerint egy katonai sofőr életében a legnagyobb megpróbáltatást az jelentette, ha a sör nem volt elég hideg. 
 

Történetünk a  ’90-es évek közepén kezdődött. Az akkor még létező MHSZ előszeretettel toborzott műszaki középiskolákban tanulókat hivatásos sofőrnek. Töredék-áron lehetett jogosítványhoz jutni.

Ennek ugye volt előnye is és hátránya is. Előnye a kedvező ár; hátránya: ha nem feleltél meg a sorozáson, bizony már nem is volt olyan jutányos a jogosítványod. Na így lett nekem hivatásos jogsim. Egy darabig békén hagytak, egészen pontosan a technikum végéig. Utána viszonylag gyorsan mehettem sorozásra, ahol sorkatonai szolgálatra alkalmasnak minősítettek.

Aztán csend. Majd még egy jó darabig. Végül küldtek levelet. „Na, behívnak!” – gondoltam, de sehol nem láttam a csíkokat a lap sarkán. Végigolvastam és kiderült, hogy milyen jó lenne az nekem, ha (ismét csak jutányos áron) letenném a vizsgát, ezúttal autóbuszra. Az aztán mi a bánatnak? Nem terveztem ilyen jellegű karriert, ezért nem is foglalkoztam vele tovább.

Néhány hónap múlva ismét zaklatnak, csík sehol, a levél landol a kukában. Persze nem hagytak békén és ekkor úgy döntöttem, hogy üsse kavics, ha nektek ez kell, legyen. Hogy ne üljek ott feleslegesen és azért csak legyen „E” kategóriám is, jelentkeztem nehézpótkocsi-tanfolyamra is. Ezen is túl voltam, már bőven 22 éves kor felett, amikor ismét mehettem sorozásra.

Akkoriban alapkiképzés csak 4 helyen volt az országban, ha jól emlékszem: Szabadszállás, Kalocsa, Tapolca, Szombathely. Az első nekifutásra megkínáltak egy Szabadszállás-Kecskemét kombóval augusztusi vonulással. Ekkor már ’98-at írtunk. Persze hiába vártam a behívót, akkor már szerettem volna túl lenni az egészen, ráadásul szimpi is lett volna a Kecskemét (az legalább itt van helyben.) Persze november lett belőle és Kalocsa-Kiskunfélegyháza.

OK, legyen úgy, ti tudjátok – gondoltam. Alapkiképzésen túl sok értelmes dolog nem történt (igaz, utána se), valahogy eléggé szarok bele hozzáállást éreztem a kiképzők részéről. Az állomány nagy részét minden hétvégén hazazavarták (gondolom, addig se kell etetni őket és vigyázni rájuk). Az új évet már (talán az első hét kivételével) Kkfházán töltöttem, ahol – a szakácsokkal együtt- a szakkiképzésünket kaptuk (vagy hogy a fenébe hívták). Mindenesetre velem, egy szem kopasz sofőrrel sok mindent nem tudtak kezdeni kiképzésügyileg, tehát igyekeztem mindig minél inkább láthatatlan maradni, amiben szerencsére segítettek az öreg sofőrök. Jó fejek voltak, akiknek a körletébe kerültem. Ekkor még minden hétvégén mehettem haza.

A dolgok onnét kezdtek problémássá válni, amikor leszereltek az öreg buszosok. Ketten voltak, én váltottam őket egymagam.

De leszerelésük előtt még elmehettem a saját surranótársaimért Kalocsára busszal. Hát mire Félegyházára értünk, beoltottam őket rendesen, hogy mekkora szívatásnak néznek elébe. A századépület előtt álltam meg, a földszint a javítószázad volt, az emelet pedig az ellátó, tehát a miénk. Derékig kint az ablakból a teljes század, érezték a friss hús szagát. („Én szóltam előre, gyerekek…”)

Tehát mint mondtam, leszereltek az öregek, és a sorállományból nekem volt csak jogosítványom buszra. Így rögtön két buszt is vezethettem volna, egy  Ikarust és egy Latviát. Még jó, hogy nem egyszerre.

Itt kezdődtek a problémák, mivel folyamatosan buszbeszállítói ügyeletet (milyen szép szó…) adhattam non stop. Innét kezdve csak kimaradás, eltáv nem. Úgy másfél hónap múlva érdeklődtem a századpékánál, hogy akkor ez most hogy? Nem vagyok fenyítve, mégse mehetek haza. Fiatal százados volt, nem volt hülye, mert azt azért észrevette, hogy én már egy ideje a kocsimmal a tiszti parkolót használom, ugye jó jóban lenni a kapuügyeletessel, éjszakára meg úgyis zárva van, tehát nem lopják el/törik fel. Hallgatólagosan és négyszemközt megegyeztünk: ő nem tud róla, hogy kimaradás alatt én hazajárok és havonta egy hétvégét azért majd intéz. Hétközben reggelente és délutánonként hoztam-vittem a tiszti állományt és a polgári alkalmazottakat, hétvégente pedig vagy a focisták, vagy a boxolók, vagy a helyi nyugdíjasklub kérte el a buszt ilyen-olyan célra.

Jellemző honvédségi logika szerint egyszer volt valami ünnepség Nagyorosziban, ahol katonazenekarnak kellett játszania, akik ugye egriek voltak. Nos, szerintetek honnan kellett szállítóeszközt igényelni? Igen, kitaláltátok: Kkfházáról. Péntek késő délután lendültünk neki, estére már Egerben is voltunk. Magam se tudom, hogy sikerült a városban megtalálni a zenekart, és abból az egyetlen kommunikálni képes tagot, akivel sikerült lebeszélni a másnapi utat. Másnap…, hát igen, nagyon másnap volt a zenészeknek. Leginkább alvással töltötték az odautat. Az egész ceremónia nem tartott tovább 1 óránál, vissza Egerbe. Nos, a visszaút jóval hosszabb volt, miután ismét megszomjaztak a derék zenészek. És még néhányszor. Késő este volt, mire mi is hazaértünk. Az utolsó 20-30 km már robotpilótában ment láncdohányzással.

Két javítós sráccal nagyon jó kapcsolatot ápoltam, ugye kéz kezet mos alapon. Az egyik általában MEÁ-s volt, a másik pedig a szegedi volánnál volt autóbusz szerelő, mielőtt behívták. Kummantáshoz nem is lehetett volna jobb partnereket találni. A koncepció a következő volt: jeleztem a technikai eszköz meghibásodását. Az illetékes értesítette a javítószázadot, ahonnan két ember kellett a javításhoz, meg persze én, mint gépkocsivezető. Heti egy nap azért mindig összejött; ha elég kreatívak voltunk, több is.

Egy napon roppantmód siettem a délutáni járatról befelé a kapun, mert bővített kimaradást terveztem. Erre az ÜTI kiugrik és utánam ordít, hogy BUSZOS!!! Megállok a busszal, és hasonló hangnemben visszaszólok: mivan? Hirtelen kizökkent, de mivel szerencsére a javítószázad századpékája volt, akivel jó viszonyban voltam, csak annyit mondott, hogy két szerelő vár a műhelynél, ki  kell menni a laktanyából buszt menteni. Ezen már meg se lepődtem, gondolom nem volt bent a taxi-UAZ.

Persze a két haver volt, akiket ki kellett vinnem egy szerszámosládával mintegy 2 km-re a laktanyától.

Talán hódmezővásárhelyi katonák voltak (szintén busszal), egy ékszíjuk szakadt el. Természetesen a legbelső, amihez le kellett szedni az összes többit is. Én úgy tisztes távolból bámészkodtam; mégiscsak ők a szerelők, úgyse férnék oda. Erre megszólít egy tiszt – talán százados, már nem emlékszem -, hogy menjek oda. Na vazz, nincs megelégedve a szerelés sebességével? Na nehogy má’ én is összekenjem magam. Erre nyitja fel a  buszuk oldalát és nyomja a kezembe kettesével a sörösüvegeket. Hát fordultam jónéhányat, mire abbahagyta… A két kolléga úgy bele volt merülve a szerelésbe, hogy ebből semmit se vettek észre. Rövidesen végeztek, irány vissza a laktanyába.

A kimaradásnak lőttek aznapra, de így se volt rossz. Visszaúton közöltem velük, hogy mi a fizetség és találni kellene valami jó hűvös helyet, ahova be tudjuk tárazni. Rögtön ajánlottak egy, a szerelőműhelyhez közeli vízóraaknát, ahol a megfelelő temperálás garantált az ital számára. A következő néhány napra biztosítva volt a 2-3 sör/fej/nap hármunknak. A többiek csak vakarták a fejüket, hogy miért van az, hogy szinte csak most szálltam ki a buszból, de már enyhén spiccesen érek fel a századszintre.

Más alkalommal valamelyik környékbeli cég tartott valami bulit az egyik közeli horgásztónál. Ismét megtalálták a laktanyát, de most egy sátrat kértek kölcsön néhány katonával együtt, akik felállítják, majd elbontják. Valamilyen oknál fogva én is bekerültem a csapatba, így egy szép szombat reggel mehettünk céges bulira. Hát majdnem hamarabb sikerült lerészegedni, mint a sátrat felállítani. Délután, ahogy vége volt a bulinak, bontottunk. Ezután a kimaradt alkohol nagy részét ránk tukmálták (nem volt nehéz dolguk).

Igen ám, de mit kezdjünk vele, a laktanyakapun nem vihettük be, ott meg nem akartuk hagyni. Ekkor jött az isteni szikra: átmeneti tárolónak kineveztük a parkolóban lévő autómat, majd  a következő kimaradás alkalmával becsempésztük a kerítésen át azt a néhány szatyor (8-10) cuccot.

Aznap este nem maradt szomjas a század.

33 hozzászólás

 1. proletair — 2010-10-13 09:35 

A busz gázolajjal megy, a sofőr meg sörrel:)

Bár nem számoltam meg, de szerintem az itt megjelent sztorik 80%-ban szerepel az alkohol. Lassan konkurense lesz ez a blog a jónevű piás blogoknak is:)

Jó sztori volt!

 2. szögyi — 2010-10-13 10:03 

@proletair: Hát figyelj, azt ami a seregben folyik, másképpen nem is lehet elviselni. No meg arrafelé csajok elég ritkán vannak, akkor meg mit csináljon a fiatal férfiember?
Amúgy meg a sofőrök “szabadsága” mindig is irigység tárgya volt.
Arrafelé nem fordult elő a tgk. üzemanyagtartályában becsempészett sör esete? Sörösüvegre madzag, maga az üveg pont befért a betöltőnyíláson, laktanyába bejövet csak úgy fityegtek a madzagvégek. Igaz, utána garantáltan nemdohányzó italozás folyt ;)

 3. proletair — 2010-10-13 10:16 

@szögyi:
Hát Szolnokon a sofőrök a legalsó kasztba tartoztak, a csendes megvetés tárgyát képezték. Nem tudom miért alakult ez ki, de tippjeim vannak: ugyanolyan egyenruhát és eje barettet hordtak, pedig nem volt ugrásuk, és valami plusz pótlékot is kaptak, mert járművet vezetni veszélyes üzem. (A platóján ülni minusz sok fokban nem az) A sofőrök mindig kimaradtak a gyakorlatok vaskos szívással járó részeiből, és többet voltak otthon mint a harcoló állomány.
Kivételt az ún. eje sofőrök képezték. Ők ugrással rendelkeztek, eje táborban hajtogattak, ugrottak, de gyakorlatokra már nem jártak. Ők vitték az ejtőernyős felszereléseket.
A pia becsempészését sem sofőrökkel oldotta meg az állomány: a szakszerű harcászati fogásokat alkalmazva rejtett objektumba behatolás módszerével történt ez.

 4. szögyi — 2010-10-13 10:35 

@proletair: Azt már definiáltuk, hogy normális repülős meg zöld szamár nem létezk! Én se a reptéren szeretem ezt a tapasztalatot, hanem a “normál” sorállományi szolgálatom alatt.
Most hirtelen nem jut eszembe a neve, de a gengszterváltás utáni vállalkozói élet egyik felfutott tagja nyilatkozta, hogy azt a kapcsolati tőkéjét kamatoztatta, amit farkasberci sofőrjeként szerzett.
OFF, civil életből:
Megyei APEH élére kineveztek egy másik megyei főosztályvezetőt, nem sokkal utána pesti raport. Elindulnak mostmár a szolgálati kocsival, valahol Füzesabony környékén a friss elnök a fejéhez kap, hogy otthonhagyta a belépésre jogosító igazolványát, sofőr mondja neki, hogy oda se b@ssz, majd elrendezem. Beérnek a nagy APEH-be, sofőr beköszön a biztonsági szolgálatnak, hogy sziasztok, ez a nő VELEM VAN. Oké, beengedték.

 5. Michael Collins — 2010-10-13 11:45 

Egy kis érintőleges sztori. A buffter laktanyában, ahol csapatszolgálaton voltam, épp nem volt alkalmas tiszthelyettes, hogy kocsiparancsnokként “kivegyen” valahova a helyőrség területén kívülre néhány 3/4 aranyparkettás katasztrófa-védelmist. Szóval én kb 15 perc alatt kocsi parancsnok lettem, minden hivatalos papírral, pedig akkor jogsim se volt. Még szerencse, hogy sofőr azért volt. Senki sem mondhatja ezek után, hogy nincs rugalmasság a seregben :)!

 6. chevyfan — 2010-10-13 14:25 

Üdv!

Nálunk sem volt szerencséje a sofőrnek. Két hetente került ránk az Ügyal, olyankor két hétig sehova (még kimaradás sem) Ez így önmagában nem tűnik túl keménynek, de a többiek minden nap otthon aludtak:-).

 7. franta — 2010-10-13 19:21 

@Michael Collins: “Kocsiparancsnok”? Júhéjj.
1982-ben egy mentőnek nevezett zöldre festett zögykölődős szaron “robogtunk” Bp, KK felé, és a kocsiban ment a vita, hogy ki legyen a szállított “betegek” közül a kocsi-pk: egy tisztes nem vállalta a kocsipk-t, a kopaszokra akarták bízni, de senki nem vállalta közülük sem – én sem. A kocsiban ült egy tök alkesz szőkére festett – de már lenőtt – hajú civil nő, jó randa, valakinek a valakije, aki éppen a KK-ba ment gyógyíttatni magát, és közölte, hogy ő sem (civil) lesz kocsi-pk, mert már többször megjárta, amikor ezt bevállalta.
Miről beszélünk, evtársak?
Tényleg nincs, illetve volt “rugalmasság” a MNH-ban. :)))))

 8. franta — 2010-10-13 19:26 

Amúgy a poszt kiindulása fontos: sokan átkozták azt a percet, mikor nem dőltek be az MHSZ szirén hangjainak, mert végül is a sofőr egy szakma.
Engem is megkerestek a nyóckeresek, én sem gondolkodtam előre, hanem megittam előtte egy lityi – kurva büdös – bort, és betámolyogtam, hogy tisztelt MHSZ vezető elvtárs, stb., rálehelltem, aztán konstatálta, hogy szerénységem inkább tényleg ne legyen sofőr, de ha van kedvem, jöhetek ejtőernyőzni is. Az sem igazán tetszett, így muszos lettem pár évvel később… Sic.

 9. franta — 2010-10-13 19:28 

Márminthogy sic gloria mundit…. :)))

 10. Nyugalmazott Főtápász — 2010-10-13 19:46 

Azt az ÜTI-t véletlenül nem Pintér főhadnagynak hívták?

 11. fakir — 2010-10-13 19:56 

Nekem a buszról és a hadseregről egy mondat jut eszembe:
Ég a kék busz!!!
Az Üllői úton a készenléti alegységet riasztották így, akiknek a tűzoltás, a tornaterem takarítás és az őrség megerősítése is a feladataik közé tartozott.

 12. Kolenk — 2010-10-13 20:24 

Én is buszos voltam , az erősítő helyén 9 üveg sör simán elfért . A kapusok mindig a nagy mentőládát akarták átbuzerálni…

 13. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-10-14 01:13 

Buszsofőr nem voltam, az egy civil fószer feladata volt a daru, meg a főnöki Latvia mellé. Csak épp elég lusta lény volt, így gyakorta megesett, hogy ugyan vigyük már ki a buszt üresen hozzá a faluba, ahol ő elegánsan belepattant, mi pedig menjünk vissza a laktanyába, kerülgetve a tiszteket, ahogy tudunk.
Erre a feladatra aztán bevezettük a Multicart, amire elég sokmindent rá lehetett fogni, és valaki kocogott vele a busz után.
Visszafele hogy, hogysnem, szinte mindig meg kellett állni vele „cigit” venni valakinek…

Ezt a hűdenagy alkoholtilalmat sose értettem (főleg, amikor atomrészeg tisztek tántorogtak mindenfelé), így nem is érdekelt kapusként, ki, mit hoz be. Nagynéha valamelyik ÜTI figyelte a kocsik beléptetését, olyankor látványosan meg kellett szemlélni a sofőrök által kedvelt helyeket (illett ismerni sofőrként), majd útjára engedtem a sápadt delikvenst.

Érti a fene, valahogy sose találtam semmit. Lehet, hogy jól elrejtették, de szerintem inkább olyan kis rendesek voltak, akiknek eszébe se jutott alkoholt csempészni a laktanyába…

 14. RolloJuve — 2010-10-14 10:31 

@Sziba: nagyszerű poszt, végig vigyorogva olvastam :D

@Sz.Jani: “A kapusok mindig a nagy mentőládát akarták átbuzerálni…” az amatőrök :D

Amúgy nem mindenkinek lehetett szerintem ilyen fasza sora a honvédségnél. Tegnap jövök haza az éjfélesivel Miskolcról, kérdem a kalauzt hol volt katona. Bp. Mond egy jó sztorit? Azt át kell élni, jött a válasz. :D

 15. feltávbaka — 2010-10-14 11:22 

En raduplaztam az MHSZ ajanlatokbol. 16 evesen sorozasnal ejebaromnak jelentkeztem. Ebbol kesobb a gimiben nagy balhe kerekedett. Nem akartak elengedni az elso ejetaborba, az MHSZ kikero ellenere. Az igazgato, aki mellesleg egy kirugott Kilianos volt, kapott egy telefont a HM-bol. Honvedelmi elokepzes szabotalasa forgott fenn. KB ketto masodpercig.
Ezek utan “onkentesen” jelentkeztem a hivatasos MHSZ soforkepzobe is.
Vegul is Szolnokon kotottem ki egy par civil eje haverral. Feltavoskent tengettem 22 havi eltavomat a civil eletbol.
Volan moge a seregben sose kerultem. Ahogy proletair eloadta, mar a hetvenes evek vegen se volt a soforoknek nagy a becsulete a deszantnal.

 16. proletair — 2010-10-14 12:16 

@feltávbaka:
Hoppá, egy veterán ejés!:)
remélem tőled is fogunk sztorikat olvasni!
Jó lenne ha nem csak én írnék szolnokról, főleg mert kezdek kifogyni a sztorikból:)

 17. sziba — 2010-10-14 13:47 

@Nyugalmazott Főtápász: Abban az időben a javítósok ÜTI-je Lovas százados volt, ha megláttuk közeledni a századépület irányába, mindig volt nyerítés és lódobogás :)

 18. sziba — 2010-10-14 13:48 

@sziba: javítás: a századpk-ja volt a javítósoknak, aznap ÜTI is.

 19. sziba — 2010-10-14 13:55 

@szögyi: piát közcélú felhasználásra keveset vittem be a buszban, bezzeg amikor siettem volna “kimaradásra” általában megtalált a kapuügyeletes vagy az ÜTI ! , kezembe nyomva egy 2 literes pet flakont, hogy ugyan töltsem már meg sörrel a sarki kocsmában úgyis arra megyek meg kocsival is vagyok, gyorsan visszaérek.Én meg azért a jó kapcsolatok ápolása végett nem tiltakoztam.

 20. Nyugalmazott Főtápász — 2010-10-14 14:35 

@sziba: Köszi a választ. Őt nem ismertem. 93-ban szereltem le a javítótól, Pintér fhdgy volt a szpk, Biacskó fhdgy a helyettes, őket nem ismerted? Nektek is a “Légy a technika mestere!” feliratú épületben volt a szállás?

 21. sziba — 2010-10-14 19:59 

@Nyugalmazott Főtápász: Igen, ott “laktunk”, de mi a másodikon, a földszint volt a javító, emelet ellátó. ’98-99 már azért jóval később volt, ezek a nevek nem ismerősek.

 22. Hőrsofőr — 2010-10-14 20:19 

@Sz.Jani:
Ady-n, nem nyúltak a mentőcucchoz, hisz “sértetlen” volt a plomba. Csak ügyesen kellet megkötni a zsinegen a csomót.De ennél is gyorsabb volt a zsanércsapot kiszedni, bár előzőleg kis átalakítást kellett rajta eszközölni.

 23. Nyugalmazott Főtápász — 2010-10-15 00:50 

@sziba: A szintbeosztás a mi időnkben is így volt, leszámítva, a második emeletet, mert arra nem emlékszem, ott mi volt. A ’98 ugyan kicsit valóban messze van ’93-tól, de annak fényében, hogy ’92 aug. 1-én állt fel az ezred, tehát mindenki akkor kapta újonnan a beosztását nagyon hamar eltűntek. Tényleg, akkor még 5. EHC ezrednek hívták?

 24. whitebeard — 2010-10-17 22:06 

1978 Kalocsa. Alaki szemle. S.T.( Ma jó nevű történész) ,szintén részt vesz velem együtt a nevezetes eseményen, cca 5 sorral hátrébb.
A tisztek szemléznek majd artikulálatlan üvöltés. Nem mertünk hátranézni, S.T. honvéd a fegyverével az ezredparancsnokhoz lépked. Az AMP vörös, felhúzni nem lehet ( később a TÜFE bronzkalapáccsal szedte szét). A szerencsétlen az egyik több hónapja a gyenguszon lévő társunk fegyverével ment le (neki mindegy volt), amit mindenki őrségben használt. 5 nap fogda lett de csak azért mert a kedves papa nem akárki volt abban az időben

 25. Papírzsepi — 2010-10-20 20:36 

Atyám hivatásos katona volt. Matematikusként (6 év ELTE!) tüzér lett (4 év Zrínyi), végülis elég gyorsan a hadsereg számítógépeinél kötött ki. Igazából ő rakta le ennek az alapjait a hatvanas években.
Egy idő után a számítógépeket elsősorban adatbázis-kezelésre használták, jellemzően a hadkötelesek nyilvántartására.
Atyám életének egy időszakában tehát elég sokat utazgatott a vidéki hadkieg-parancsnokságokra a dologgal kapcsolatban. Ehhez viszont járt neki szolgálati autó és szolgálati sofőr is (atyám ekkor alezredes volt). Minden nap jött a sárga Lada a sofőrrel, hogy vigye atyámat, ahova köll.
Ő általában “leadta” a sofőrt, mivel jobban szeretett ő vezetni az út alatt; ez nagyszerű indok volt a “kötelező” pincelátogatásoknál, hogy miért is ne rúgjon be a többiekkel…
Ám egy napon sietnie kellett, és közvetlenül otthonról indult – sofőrrel. Jött is a sárga Lada, atyám beugrott, mondta, hogy sietünk, lépjen a gázra.
A sofőr így is tett, hamarosan robogtak is vagy 40-el. Atyám megjegyezte, hogy kicsit gyorsabban is mehetnének, mire a sofőr fel is gyorsított. 45-re. Közben már falfehér volt, kiült az arcára a halálfélelem.
Atyám nem igazán értette a dolgot, így rákérdezett a lassúság mibenlétére.
Kiderült, hogy a sofőr civilben is hivatásos sofőr volt, már évek óta.

De csak kukásautót vezetett…

Az út hátralévő részében inkább helyet cseréltek.

 26. Bigjoe(HUN) — 2011-01-12 19:11 

@Hőrsofőr:
Mikor voltál az Ady-n?

 27. Hőrsofőr — 2011-01-12 19:37 

@Bigjoe(HUN):
95november-96 október .
Csak nem Te is ott védted a hont?

 28. Papírzsepi — 2011-01-13 09:06 

@tiboru:
Atyám igen érdekes sztorikat mesélt. Csak még kicsi voltam, így nem értettem őket. Ma meg már nem emlékszem. Atyám meg sosem volt az a grafomán típus, most sem az. Pedig a sok sorkatonás történetet jól ellensúlyozná a hivatásos tiszti oldalról. Ráadásul a család baráti köre is katona (meg pl. katonaorvos) tehát sztori volna bőven…

 29. Papírzsepi — 2011-01-13 09:14 

Én meg katona sem voltam. Bár a sorozáson végigmentem.
Olyan IQ teszt füzetet kaptam, amiben halványan ceruzával már előre be volt jelölve a (helyes?) válasz. Tehát elég gyorsan haladtam a kitöltéssel, hisz csak ellenőrizni kellett a ceruzás jelölést. De még a felénél sem tartottam, amikor pár srác már kész is volt. Ejha! Ezek igazán nagy elmék!
Aztán kiderült, hogy nem tudtak olvasni, így hozzá sem kezdtek.
A tesztet szépen leadtam, aztán a későbbi vizsgálatoknál azt vettem észre, hogy mindenki furán néz rám. Mintha egy UFO lennék. A pszichológusnő meg is jegyezte: “áá, szóval maga az azzal az IQ teszttel!! Gratulálok!”
Sosem tudtam meg, hogy hogyan sikerült a teszt. A végén az aszthmám miatt kiszórtak.

 30. Bigjoe(HUN) — 2011-01-13 10:48 

@Hőrsofőr:
Dedededededded!
94 aug-95aug
1.kik.század majd
3.(S)őrszázad
S te?

 31. Hőrsofőr — 2011-01-13 20:19 

@Bigjoe(HUN):
Kik 3, majd 1 hónap Nyírbátor szakkiképzés / Busz /
majd vissza Ady szállító század.
OPK sofőr.

 32. Bigjoe(HUN) — 2011-01-13 20:28 

Nyírbátor, GLADIÁTORKÉPZŐ az szép.
Ott a TUKO volt a viselet-asszem.

Az OPK-n nyomtam vagy 30 szolit, az őrszobával szemközt – ha jól emlékszem- ott volt a sofőr pihenő.

Egy unalmas este a az őrszoba ajtajánlévő “kémlelő” nyíláson át a junyosztozó sofőrőket riogattuk egy mutató lézerrel. (pici piros pont)
Pont olyan volt mint, némely “akcijó” filmeben a pisztolyon a céljelölő.

Sikerült egy gyengébb idegrendszerűt kifogni, csorikám bámulta a Tv-t a piros pont meg lasan vándorolt a falon, majd a homlokára, amikor észrevették hirtelen nagy csend lett, még a Tv-t is kinyomták, a fantáziájuk meg beindult…

Amikor Te szoliztál az OPK-n a fekete korcs kutya ott volt még? (csorit egy éjszaka majdnem lelőttem)

 33. Hőrsofőr — 2011-01-18 20:17 

@Bigjoe(HUN):
Őrszolit én sosem adtam. Reggel kiálltam 8-ra az osztályunk elé, ha volt valami fuvar ,azt letudtam, ha nem akkor levittem a Moszkvára az ellenőröket, majd ” séta vissza Adyra. Kisbusz lead, oszt tipli haza, ha sikerült.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.