Nem kell ahhoz filozófusnak vagy bölcsésznek lennünk, hogy belássuk: vannak a Földön örökérvényű, kikezdhetetlen alapigazságok, amelyekkel egy épeszű ember nemigen áll le vitatkozni. A víz nedves, a tűz forró… Várjunk csak, lennie kell még… Igen, megvan: kaja, pia, nő – ezen kívül érdekli valami a katonákat?
Szóljon, aki nem ért egyet szögyi kollégával!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mindenkinek vannak olyan történetei, amelyek terjedelmi szempontból nem érnének meg talán egy külön posztot, viszont kár lenne őket elsikkadni hagyni. Ma a daneel kolléga által beküldött, úgynevezett rövidsztorik közül mutatunk be hármat, mindenféle különösebb rendszerezési elképzelés nélkül.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nem, ne nézzétek meglepődve a naptárat, jól emlékeztek: október elseje van és nem március nyolc, úgyhogy szögyi mai posztjának semmiféle különösebb nőnapi apropója nincs. Csak hogy megadjam az alaphangot: minden kolléga tisztában van azzal, hogy az egyenruhásoknál úgy általában, s a repülősöknél különösen (katonáknál és civileknél egyaránt) erőlteljes hímsovinizmus uralkodik. És akkor jöjjön a poszt, amiért a szerző ikszedik alkalommal fog felkerülni a feministák feketelistájára.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Kevés ahhoz fogható érzés van egy katona életében, mint ami akkor fogja el az egyszerű, kétkezi hadfit, amikor sorállományúként olyan társaságban bulizik, amelyikben hivatásosok is vannak. Szögyi barátunk ebbe még belekomponálja azt a fílinget is, ami akkor lesz úrrá az egyenruháson, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a partnervadászat során felbukkanó vetélytárs is feljebbvaló…
Tovább nem spoilerezek, olvassátok inkább.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Bizonyára mindannyian találkoztatok már különös esetekkel, amikor az ember úgy érzi, hogy a sorsát megfoghatatlan erők irányítják. Előérzeteink olykor megsúgják a dolgok kimenetelét, de azokat nem mi döntjük el, hanem valami láthatatlan hatalom, mi pedig befolyásolni nem tudjuk, csak átéljük őket – vezeti fel Kelempájsz barátunk a mai, kicsit X-aktás hangulatú posztját. Itt az idő, hogy olvasóink a kommentek között megosszák velünk azokat a megmagyarázhatatlan élményeiket, amelyeket fel mernek vállalni.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Minden fegyveres testületnek megvan a maga elitje: mindannyian hallottunk az amerikai Haditengerészet SEAL-jeiről, az ugyancsak jenki szárazföldiek Delta Force-áról, az izraeli sayeretekről, a brit ejtőernyősökről, és még folytathatnám… Az egykoron létezett (majd a Rendőrségbe felháborító módon beolvasztott) magyar Határőrség elit alakulatának a határvadászokat tartották, akikről BigJoe barátunk emlékezik meg a mai posztjában.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Jó hat héttel ezelőtt megismerkedhettünk Szögyi barátunk két főhősével, a címben szereplő arcokkal, s már akkor sejthettük, hogy a nátriumkloridnak folytatódnia kell (bocs…). Megérzésünk nem volt alaptalan: szerzőtársunk mai posztjában lendületesen folytatja az elbeszélésfolyamot.
A katonák és a laktanyai civilek közötti kapcsolat minősége kulcsfontosságú lehetett a sorállományú bakák számára. Egy-egy emberi szó, néhány barátságos gesztus legalább ideiglenesen képes volt feledtetni a kellemetlen élményeket. Optika egy hasonló esetről számol be mai posztjában.
Azt már tudjuk Szögyi eddigi posztjaiból, hogy a szolnoki Kiliánon az élet tényleg zajlott, mint a Tisza márciusban (nem tudom, figyelitek-e a teljesen ontopik hasonlatot?!), de arról most értesülünk először, hogy a kolléga a néptánc mellett vízimentősködött is.
További pikáns részletek itt alul olvashatók.
Vannak szerzők, akik egy-egy történetet jó hosszan, minden ízét kiélvezve osztanak meg velünk. A rejtélyes nickkel rendelkező T5H kolléga nem tartozik közéjük: rövid, alig ezer leütést számláló sztorija ennek ellenére igazi életkép; élénk vizuális fantáziával rendelkező női olvasóink előnyben.
Egy igazi katona onnan ismerszik meg, hogy nem csak a fegyverek, a harcászat vagy az alkoholtartalmú italok szakértője, hanem a másik – egy történelmi félreértés miatt roppant tévesen gyengébbnek nevezett – nem fenntartások nélküli tisztelője is. Szögyi mai posztjában az egyenruhások ennek hangot is adnak, amúgy katonásan.
Biztosan már bennetek is felmerült a kínzó kérdés: vajon hogyan tudott csajozni egy sorállományú határőr a nyolcvanas évek Magyarországának nyugati szélén? Nos, james megadja a választ, s egyúttal a segítségünket is kéri egy roppant jelentős, érzelmi töltetű kérdésben. Kiemelten számítunk az USA-ban élő olvasóink közreműködésére!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A közelharc, a test test elleni küzdelem gyakorlása szerves részét képezi a korszerű katonai kiképzésnek. És amint azt látni fogjuk Dogoo sztorijából, egy hererúgás akkor is roppant kellemetlen tud lenni, ha a szenvedő alanynak történetesen nincs is ilyen testrésze.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az összes közhelyszótárban benne van, hogy a május a szerelem, az érzékiség, továbbá a német fasizmus feletti győzelem hónapja. Dogoo mai posztja – eléggé el nem ítélhető módon – nem a 65 évvel ezelőtti májusi eseményekkel foglalkozik. A többit itt alant olvashatjátok.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Napjaink fiataljai el sem tudják képzelni a digitális kor előtti zaklatott állapotokat, amikor a laktanyába zárt katona és a külvilág közötti egyedüli kapcsolattartási lehetőség az írószerrel (általában) papírra vetett levél volt (a telefonközpontos megvesztegetését most ne vegyük figyelembe).
Vérnűsző Barom ezekről a hősi időkről emlékezik meg mai posztjában.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nőnap lévén, stílszerűen mi mással is emlékezhetnénk meg a másik, általunk annyira kedvelt, tisztelt, szeretett és becézett nemről, mint egy csajos katonaposzttal, ezúttal Dogoo szerzői közreműködésével. Külön örülnénk, ha a kommentelők között ezúttal az eddigieknél nagyobb számban bukkannának fel a hölgyek: ez az ő ünnepük (nem kizárólag a katonalányoké!), s kérjük őket, fogadják virtuális kézcsókunkat és ezt a szál virágot!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
