Azt már tudjuk Szögyi eddigi posztjaiból, hogy a szolnoki Kiliánon az élet tényleg zajlott, mint a Tisza márciusban (nem tudom, figyelitek-e a teljesen ontopik hasonlatot?!), de arról most értesülünk először, hogy a kolléga a néptánc mellett vízimentősködött is.

További pikáns részletek itt alul olvashatók.

Szolnok, Kilián, alapkiképzésnek vége, eskü, eltáv, kijózanodás, kezdődik a főiskolai élet. Számomra ez azt is jelentette, hogy innentől hetente kétszer néptáncpróba a főiskolai együttessel, a városi tisztiklubban. No, és ekkor már közelebb lehetett lopódzani az együttesbe járó lányokhoz is. Becses személyem, mint a katonai hagyományok hű ápolója, huszáros hajrával egyből megrohamozza a legjobb csajt, az idősebbek ugyan röhögnek, hogy mit akarsz te kiskakas, az elődöd (mármint Zsuzsikánál) most már éppen hadnagy, fog az még visszajárni.

Igenám – mondom –, hadnagynak hadnagy, csak éppen Pápán, én meg itt vagyok, fogtok ti még nekem előre tisztelegni. Olyannyira, hogy a második-harmadik héten már elérkeztem odáig, hogy a próba utáni levezetés (kocsmázás) után már párosan indultunk el Zsuzsika (és sajnos a szülei) lakása felé. Lendületes szöveg megy ezerrel, végül ha nem is döntőt, de áttörést értem el ezen a fronton. Próbálok tapogatózni, hogy másnap estére mit lehetne beterveznem, de új párom (?) szabadkozva hárít, hogy ugyebár ő kozmetikus, és másnapra egész késő estig folyamatosan jönnek hozzá, inkább kihagyná. És akkor reggel/délelőtt?  – kérdeztem, már csak poénból is. Akkor meg úszni megy, mert karban kell tartania a testét; no egyből rácsapok erre, ugyanis nekünk is másnapra úszás van kiírva testnevelés jelszóval, a városban meg csak egy fedett uszoda van, tehát valószínűleg ugyanoda megyünk.
Másnap buszra fel, megérkezünk az usziba, tréningruha ledob, a víztükör teljesen sima, sehol senki, elkönyvelem, hogy már megint rossz végére kerültem a lóf@sznak, szóval akkor higgy a nőnek, ha ló legel a sírján, inkább nézzük, hogy miért is kerültünk ide Teknőc őrnaggyal megfejelten.

Teknőc őrnagy alapkiképzés alatt kapta a nevét, amikor lövészteknőásás címszóval küzdöttünk drága földanyánkkal. Valamiért arra járt, és megkifogásolta, hogy miért ülve/térdelve küzdünk azzal a szar földdel, az ilyen harcosokat már rég lelőtte az ellenség. Majd ő megmutatja jelszóval kért egy gyalásót, hasravágta magát, csak éppen elkezdett úgy billegni a pocakján, mint a teknős, amikor a hátárafordítják, szóval a bemutatót éppen kibírtuk harsány röhögés nélkül, de onnantól kezdve már keresztvíz alá sem kellett tartani az őrnagyot.

Először is mindenki soroljon be zuhanyozni, csak az egy kicsit problémás, mert a három zuhanyrózsára vagyunk majd’ harmincan. Mondom ott a körülöttem állóknak, hogy faxom fog itt sorba tötymörögni, ugorjunk be a medencébe, úgysem tudja leellenőrizni a főnök, hogy vizesek vagyunk vagy sem. Vagy hatan-nyolcan indiánüvöltéssel ki is rontunk a zuhanyzóból, bele a vízbe, és elkezdtük a felszabadult strandolósat játszani. Őrnagykám majd kiköpte a tüdejét, míg ki bírt minket fütyülni a vízből, de hát akkor már sejtettük, hogy kábé ennyi lesz az, ami miatt érdemes volt kijönni ma délelőtt ide.

Kimászunk a vízből, mindenki vigyorog mint a bazári majom, Teknőc hozzámfordul, hogy úgy látta: nekem van valami spurim a dologhoz. Hááát, beismerem, hogy fiatal koromban versenyszerűen úsztam, egyszer még Hargitayval is versenyeztem (azt már nem népszerűsítem, hogy mire én beértem a célba, addigra András már is megszáradt). Vízimentés megy? naná, Barna bácsi évente kétszer tartott nekünk okítást belőle (hol volt még akkor a Baywatch!), no, akkor még jó is leszek valamire, helyből előléptet mentőnek, hogyha valaki bele akar fulladni, akkor majd figyeljek rá. Lehet, hogy nem kellett volna végigpillangóznom a medencét?

Azért mégiscsak katonaságnál vagyunk, akkor most sorakozó, jelentésbeadás (mi fürdőgatyában, őrnagy egyenruhában), jónapot elvtársak, erőtegészséget, pihenj, szóval megindul egy normál foglalkozás. No, elvtársak, azért fordultunk itt elő, hogy felmérjék a hivatásosnak készülő kriplik úszástudását; akinek nem megy, az itt meg fog tanulni, ha belefullad, akkor is, meg a többi ilyen magasröptű szövegre kagylózunk.

Egészen addig, amíg a medence túlsó végén a női zuhanyzóból ki nem jön egy nő, de huhúúú ahogy kinéz, cicik, lábak rendben, a bikinijére sok lenne egy zsebkendő, meg egy cipőfűző, a „fegyverrel tisztelegj!” egyből ment az egész bandának. Mondjuk nem csoda, péntek reggel volt, mindenkit várt délután a hétvégi eltáv (akkor még engem is, eléggé az elején voltam a katonaságnak), odahaza meg az otthoni barátnők (akkor még engem is), egyesek még a „fekve tölts”-öt is fontolgatták, amikor is eszmélek, hogy b..meg, ez a táncos Zsuzsika, aki tegnap este óta talán a barátnőm.

Mondjuk a domborulatait-homorulatait eddig csak tapasztalásból ismertem, a maga (majdnem) pőre valóságában most tárult elém először, kb. olyan hatással, mint telihold a kankutyára (azért a lámpákat hirtelenjében nem vonyítottam meg). Az Y-kromoszóma elsöprő győzelmet aratott, azonnal lecsapta az agyamban az összes katonai áramkör biztosítékát, de azért annyi udvariasság maradt még bennem, hogy beszóltam az elöl szónokoló köpcös ürgének, hogy bocsi, de nekem most arrafelé fontos dolgom van, és simán kigyalogoltam az alakzatból.

Teknőcőrnagy úgy meglepődött, hogy lebaxni is elfelejtett, inkább olyan karácsonyi képet vágott hozzá, mint aki éppen engedélyezi.

Odaszaladok a csajhoz, puszi-puszi, huszonvalahány koppanás a hátam mögül, ahogy sorban esnek le az állak (csörömpölt egy pár üvegszem is a kövön), mondjuk az ilyen pillanatokért érdemes élni (no meg ha pillantással ölni lehetne, akkor minimum hússzoros halott lennék). Én is kénytelen voltam gyorsan elismerni hogy ezen a testen van is mit karbantartani (később megtudtam, hogy mindenféle szépségversenyekre is jár a csaj), amíg a medencében folyik az úszási tudásszint felmérése, fűzöm ezerrel Zsuzsikát, ezután mégiscsak jó lenne estére valamit beiktatni, legfeljebb hazamegyek az otthoni barátnőmhöz holnap (vagy talán akkor se?).

Amúgy meg kiderül, hogy ő már végzett a mai penzumával, most éppen a haját szárította meg, tényleg, a frizurája is rendben van, szolid smink is felröppent, ez már olyan szintű, hogy egy-két frekventáltabb helyőrségben már feljelentenék izgatásért. Ekkor heves üvöltözés, hogy Szögyi, Szögyíííííí…

mijafrancvanmánmegint-haggyatokbékénmostkurvafontosdolgomvan, de azért hátranézek, mutogatnak a vízbe, ott éppen Misi haverunk adta elő a nyeletlen fejsze című magánszámát úszás címén, pedig előzőleg mekkora pofája volt, hogy ő milyen nagy ász (kiderült utána hogy csak kohÁSZ). Na, akkor most bevillogok a csaj előtt, hogy hogyan is tudok én életet menteni: elegánsan kivitelezett fejessel be a vízbe, feljövök vagy két méterre Misitől, bevezetésként egy gyorsúszótempóval feltűnés nélkül hókoncsapom, hátha akkor elájul és nem rángat le a víz alá.

Erős a srác, mint a csírabika, küzd tovább, mint malac a jégen, lehet, hogy az életéért, kénytelen voltam a víz alatt érzékeny helyen lábbal illetni (na azért nem túlságosan, csak úgy teljes erőből), így legalább az egyik keze le van foglalva, könyökhajlatba kapom a nyakát, és közben a fülébe súgom, hogy ha meg mer moccanni, akkor még szorongatni is fogom, aztán szépen oldalazva kihúzom a medence széléhez. Kikászálódok, meghajolok, várom a tapsot, naná, moziba ne vigyenek? ráadásul Zsuzsika is felszívódott. Lacibarátom (aki szintén táncos) mondja, hogy még el se kezdtem a bemutatót, már sarkonfordult, és bement az öltözőbe, hiába, gyarlóság, asszony a neved. Teknőcőrnagy is maga mellé parancsol, hogy máskor ne csináljak ilyet, most tessék a másik oldalon gyalog kísérni az éppen úszó harcost, ne kelljen már megint kiabálni értem. Fasza… Mikor sajnos már felöltözve kijött a csaj, csak integetni tudtam neki, de hát nem minden papsajt.

Délután meg a következő két nap megejtem az eltávot, otthoni barátnőm köszi szépen jólesett, vasárnap este fiatalok hív a vasút, váramáv… Amikor Szolnokon leszállok, egyszer csak majdnem rálépek Zsuzsikára a peronon. Megörültem neki, mint majom a farkának, csak hát igencsak farral forog felém a kedves, nem bírom felfogni, mi baja lehet. Aztán amikor elindul a vonat, előadja hogy a szíve majdnem megszakad, mert a barátja azon ül, éppen most jött el egy hétvégére Pápáról, szóval Zsuzsika nem énelém jött, hanem őt kísérte ki az állomásra. Namondom, jó egy helyzet, de inkább nézzük a jó oldalát, akkor most a srác el, én meg meg, és de jó lenne, ha egy kicsit lehetne meg…..

A frontális roham elől kitér, akkor menjünk tovább laposkúszásban, ugyebár még van időm beérni a laktanyába, meginvitáltam a tisztiklubba, mert az nem volt nagyon feltűnő, vasárnap este eltáv után úgyis ott van a fél társaság. Indul a hatolja ki pu, Szögyi hallgató, hogy mi is történhetett itt a hétvégén a távollétemben, a többiek meg röhögnek rajtam, hogy ugye-ugye kiskakas, hát akkormár csakazértsem hagyom magam. Újabb frontot nyitok, de ezzel csak azt érem el, hogy felpattan, és hazahúz, arra a felajánlásomra, hogy menjünk párosan, majdnem a hideg verejték veri ki, jó taktikai érzékkel inkább elengedem, ezzel legalább nem rontom tovább a – lehet, hogy mostmár nemlétező – esélyeimet.

A távozása után nem sokkal egy másik táncoslány kezd el engem hülyézni, hogy mit is műveltem én szegény Zsuzsikával, no akkor már kezd engem is érdekelni a dolog, megkérem, hogy nekem is mesélje el, mert én semmi olyanról nem tudok (lebukni meg nem buktam le), ami miatt felhúzhatná az orrát. Ekkor, mint derült égből villámcsapás derült ki, hogy még péntek délelőtt küldtem el a kalapácsnyelet földkörüli pályára, ugyanis amikor becsobbantam a vízbe Misihez életmentés céljából, akkor a fejesem nyomán sikerült egy (szerintem legfeljebb pár cseppes) szökőkutat ráfröccsenteni a csajra, pedig akkorra már meg is volt száradva. Tönkrement a frizurája, lemosódott a sminkje, meg egyéb ilyen női katasztrófák, most mondjátok meg, hát nem szörnyű?!

Mondjuk vasárnap estére a tesztoszteronszintem már jóval alacsonyabb, hála a hétvégének, azért még gyorsan odaszólok Lacibácsinak (a pincérnek), hogy akkor most gyorsan egy nagykonyakot (akkorra már tudtam, hogy ott  a nagykonyak a decis), a másikba meg lassan lehet készíteni a vizet, és szép higgadtan megbeszélem magammal, hogy azért az itt is igaz, hogy a nőknél a szépség és az ész szorzata konstans, csak sajnos most ez az állandó igencsak kicsire sikeredett.

A továbbiakban is erősen kerülte velem a harcérintkezés minden formáját, azért egy idő után én is meggyőződtem arról, hogy ténylegesen valódiszőke (a haja az inkább vörösesbarna volt – ha jól emlékszem), így aztán egy-két estétől eltekintve, amikor sikerült fickósra innom magam, nem is nagyon forszíroztam tovább a kettőnk dolgát. Pedig a további uszodai látogatásaink alatt többen észrevételezték, hogy jó lenne, ha olyankorra is kitrombitálnám, legalább valami virtuális legelésznivaló hadd legyen, de hárítottam, hogy pont azért nem jön ilyenkor, mert zavarta a nyálcsorgató banda (azért a nehezen kivívott tekintélyt meg kell őrizni, vagy nem?). No meg Teknőcőrnagy is erőteljes érdeklődést mutatott irányomba ezeken az órákon, igencsak rövidre vette a pórázomat; látszott rajta, hogy nem felejtette el, mennyire lesz@rtam …

A vízimanóképzés utolsó fázisa az volt, amikor – úgy egy bő hónap után – a tanszékvez ales is kijött velünk ellenőrizni a vízijártasságot. Lefürödtem neki a távot, amit le kellett, nagyon nem az izzadságtól lettem vizes, aztán a többiek is, végül maradt majd egy teljes óránk, na akkor elengedték a szabad foglalkozást. Pancsolunk a vízben, mint pajkos kisgyerekek, amikor Lacibarátommal együtt egyszerre csak szemünkbeötlik az öltözőbejárat.

Hogy ez miért volt olyan nagy szám?

A fedett medence a nyitott mellett lévő lelátó alatt helyezkedett el, szóval a két végfal háromszög alakú volt, a háromszög magasabbik felében volt elhelyezve alul a zuhanyzó, felette meg az öltöző, ahova egy lépcső vezetett fel, ami kb. 3-4 méterrel kezdődött a medence szélétől, és szintén 3-4 méteres magasságba vitt fel.

Te, lépcsőkorlátról fejes? Mondjuk a magasság az nem túl nagy probléma, csak annyi a kunszt az egészben, hogy vízszintesen is át kell repülni azt a mondjuk 4 métert, ami a medence kezdetéig van. Naná, megpróbáljuk. Nem mondom, hogy csuklóból bevállaltam, hogy legyünk stílszerűek: hol máskor vígan fütyül a szél, oda most egy zabszem se fér, de sikerült (különben most nem írnám ezt a posztot). Adrenalin az egekben, nagyon jólesett, úgy csináltam, mint az egyszeri rendőr a soha ki nem ürülő söröskorsóval, hogy ez k…a jó volt, na akkor ebből még egyet…

Ja, az megvan, hogy miért érdemes Szeged környéki tanyasi nővel kezdeni? Azért, mert utána nem azt mondja, hogy na még eccer, hanem hogy na még öccör. Igaz, azzal viszont vigyázni kell, hogy miként mondod neki: fene nagy köd van, vagy nagy fene köd van.

Naná, hogy addig jár a korsó a kútra, egyszer csak feltűnik a tanszékveznek, hogy bizonyos időközönként valami elröppen a feje fölött és utána oltári nagy csobbanás a medencében, a következő körnél már ő is figyelt, mint a vert malac (az, hogy már szinte az egész medence engem bámult, valahogy addig még csak fel sem tűnt neki). Ráadásul akkor már rá is tettem egy lapáttal, már bicskáztam is röptiben; mondjuk ez annyiban nem volt szerencsés, hogy ezzel megtörtem az ívet, ippegcsakhogy beérkeztem a vízbe, saccperkábé még a szar is vigyázzba fagyott bennem, de hát az a fő, hogy sikerült.

Az ales viszont nem nagyon könnyebbült meg a látványtól, olyan éktelen üvöltéssel parancsolt ki a vízből, hogy az uszoda tetején tanyázó TSZ-galambok (varjak) ijedtükben átköltöztek a Tisza túlsó partjára, állítólag alig tudták utána őket visszacsalogatni. A parton megpróbáltuk tisztázni, hogy akkor most mi és hogy, végül felajánlotta, hogyha belépek a főiskolai úszószakosztályba, akkor eltekint a megfenyíttetésemtől. Megpróbáltam érdeklődni afelől, hogy akkor mit is jelent ez az úszószakosztályos téma, de valami nagyon kecsegetőt mondjon, mert amióta abbahagytam az úszást (pár éve), én a vizet még pohárban is utálom.

Ez tehát annyiból állna, hogy hetente kétszer – még jóval ébresztő előtt – kijöhetek ide edzésre, és olyankor elég csak a reggeli torna végére beérni.

Hát hülye vagyok én? Keljek fel csak úri passzióból hajnali 4-kor (kijavít az ales, hogy fél 4-kor) azért, hogy megspóroljam a három kilométeres futást, amit reggelitorna gyanánt műveltünk (sajnos nem nagyon lehetett elbliccelni, mert az ÜTI a gurulópálya túlsó végére szokott kiállni, a kör legtávolabbi pontjára), csak éppen három kilcsi helyett vagy hatot és nem futni, hanem úszni… Háááát, lehet, hogy itt még csak fióka vagyok, de azért nem tollas a hátam.

Igaz, hogy addigra már volt egy feketepontom a századpékámnál, de reménykedtem benne hogy csak nem szól az ales neki, vagy ha szól is, el lehet simítani a dolgot. Mondjuk ez a második eset jött be, csak éppen annyival szívtam meg, hogy amikor már ténylegesen odakerült a dolog, hogy mit is írjon a dicsfeny lapra, na, akkor összeszámolta az egész addigiakat és úgy megmázsált, de úúúgy megmázsált…