Az a szociológusok és pszichológusok dolga, hogy elmerengjenek azon: vajon miért ivott a sorkatona többet, mint – tőle máskülönben alig különböző – civil kortársai? A társaság teszi? Az összezártság? A macsóság? Közösségi elvárás lenne? Menekülés? Frusztráció- és feszültségoldási próbálkozás?
Fene se tudja, de – bevallom – nem is nagyon érdekelnek a tudományos magyarázatok; mi itt krónikások vagyunk, s Kelempájsz kolléga egyike a pennát sercegtetőknek.
„A Jóisten megteremté a szőlőt, és az emberek megevék, és ízlik nekik, és a Jóisten látá, hogy ez jó. Aztán a Jóisten megteremté a bort, és az emberek megivák, és ízlik nekik, és a Jóisten látá, 
hogy ez is jó. Aztán a Jóisten látá, hogy az emberek ivának, ivának és megint csak ivának, mint a szomjas gödény, és a Jóistennel kevesebbet gondolának, ezért a Jóisten megteremté a másnapot…”
Talán valahogy így kezdődék az piálásnak az ő története.
De tegyük félre az ókori kalendáriumot, vegyük elő az 1970-es évekét és lássuk, mit művel az alkohol ocsmány ördöge szegény katonákkal. Három tanulságos esetet hozok fel, eklatáns példaként a züllés elrettentő mivoltára.
Elsőként elmesélem, hogyan blamálta az elhárítós tisztet egyik bajtársam, Árpi.
Egyik alkalommal a sofőr, a raktáros és Árpi lementek Kőszegre, ellátmányért. Elhárítósunk, akiről a spiclik posztjában már megemlékeztünk, a kőszegi Fő téren a kapualjakba húzódva szokta kukkolni, hogy szolgálati úton ki megy 
be a kocsmába. Persze mi tudtuk, hol lehet lebukás nélkül szivornyázni, hiába bámult guvadt szemekkel a bunkó, semmit se látott.
Árpi is túl volt már több stampón, amikor – viszonylag egyenes léptekkel – átszelte a Fő teret, és a görény meglátá őt, és megszólítá a kapu alól, hogy igyék meg vele valamit, és hogy egy kicsit elbeszélgetnek. Árpink szabadkozott, hogy ő köszöni szépen, de szolgálati úton van, nem ihat semmit (nem sült ki a szeme). De az elhárítós unszolta, hogy ugyan, egy feles nem árthat meg, ő pedig úgyse fog senkinek szólni és fizeti a kört. Árpink engedett a barátságos invitálásnak, bementek a spíbe.
Tényleg nem sokat ittak. Tisztünk próbált Árpiból kiszedni valamit, de nem ment semmire. Végül asztalt bontottak, és elindultak vissza Hörmannforrásra.
Éppen én voltam az őrsügyeletes. Amikor megérkeztek, a politikai tiszt fogadta őket. Hát ahogy kiszálltak a kocsiból, az remek látvány volt. Árpi lábai, mintha rongyból lettek volna, jobbra-balra kacsáztak, alig tudott megállni rajtuk a fiú. Bárgyú röhögéssel, sapka nélkül tisztelegve jelentette a poltisztnek, 
hogy „Ha… ha… dnagyelv… társ, jelentem, megjöttünk!” A hadnagy összecsapta a kezeit, hogy „Atyaúristen, Árpi, maga nem szolgálati úton volt? Hogy néz ki maga, sszameg?!” A válasz természetesen az volt, hogy „Jelentem, engem a …(Féreg) főhadnagy elvtárs meghívott egy felesre!”
Mire a hadnagy, hogy
„Na, maga egyetlen felest ivott, és így néz ki, mi?” Féreg a háttérben előbb sápadozott, aztán lilult a feje, de nem mert szólni egy szót se. Többé a víz se mosta le róla, hogy szolgálati úton ő rúgatta be a katonát. Remek blama volt!
Végül Árpit aludni küldték. Vagy tíz perce lehetett, hogy ágyba bújt, amikor hirtelen kivágódott a körlet ajtaja, s Árpi – mint a szélvész – rohant a klotyó felé, de már nem jutott el odáig. A folyosó felénél széles sugárban kidobta a taccsot. A francba, éppen mikor én voltam az ügyeletes, takarítsuk fel mi a slejmot?! A hadnagy azt mondta, ne törődjünk vele, felmosóronggyal lökjük be a falhoz, és Árpi, ha jobban lesz, majd felpucolja.
Így is lett. És a történet vége, hogy tisztjeink is jót röhögtek, egy rossz szót se szóltak Árpinak, hogy szolgálati úton úgy berúgott, mint a valag. Hiszen őt az elhárítós főhadnagy hívta meg egy féldecire, arról pedig Árpi nem tehetett, hogy nem bírja a piát…
A következő aranyos eset Hétforráson történt.
Egy alkalommal a lovász és az egyik legjobb barátom, 
Bika lementek a lovaskocsival Kőszegre, ellátmányért; többek között zabot is vételeztek a paciknak.
Hogy mit műveltek a városban, azt nem tudom, de délután úgy három óra felé megjött a kocsi. Szerencsére a lovak józanok voltak, tudták a hazafelé vezető utat, maguktól poroszkáltak, nem kellett őket nógatni, de a két srác amúgyis képtelen lett volna rá. Fenn ültek hátul a zabban, és iszonyúan üvöltöttek mindenféle katonadalokat. Némelyiknek a szövege kissé recézett volt, de ezt nem írom ide, mert Tiboru kiradírozná. Jóságos parancsnokunknak a szeme szikrázott, és igen barátságtalanul közölte a delikvensekkel, hogy helybenjárás következik, és majd akkor mennek haza, ha a Lenin-szobor lépést vált.
Végül még egy érdekes történet.
A kiképzőbázison történt, azon a napon, amikor az öreg katonák első centije leesett. Köztudott, hogy milyen nagy dolog, ha robban az első centi! Reggel 8-kor vettük át a szolgálatot, és délután, mikor tiszta lett a levegő, 
az őrparancsnok tizedes – leszarva az egészet – eltűnt, bement az öreg katonákhoz. Úgy alkonyattájt éppen én voltam a készültséges, a telefon mellett olvasgattam, amikor rettentő ordítozást hallottam kintről, hogy „Őrség!!! Őrség!!!”
Mi van, ég a ház? Kimegyek az őrszoba elé, hát látom az őrparancsnokot: az árokban feküdt, onnan üvöltött. Ha ezt a marhát kiszúrja az ügyeletes tiszt, biztosan hadravágják. Hárman kihúztuk az árokból, a hóna alatt fogva bevittük az őrszobára, és lefektettük. Hogy nehogy összehányjon nekünk mindent, 
egy vödröt tettem az ágya mellé. Szerencsére nem dobta ki a taccsot, de igen nehezen aludt el, sokáig pofázott mindenféle hülyeséget, szerintem delíriuma is volt.
Éjjel aztán váratlanul felkelt. Elővette a répáját, és elkezdett a pihenőszobában körbe-körbe tántorogni, és az ágyak vasába kapaszkodva mindent összehugyozott. Hiába próbáltuk a vödörbe terelni, mindenkit elküldött a jó meleg éghajlatra. Nekünk kell majd takarítani, a fene egye
meg ezt a marhát! – gondoltuk. Aztán visszadőlt az ágyára és reggelig nyugton maradt. Mégsem haragudtunk rá, mert jószívű srác volt, benne volt a hancúrozásokban, még éjfél után is fingot gyújtogatott.
Amikor reggel takarítani kezdtünk, csodálkoztunk, hogy sem szaga, sem egyéb nyoma a húgynak nem maradt, minden felszáradt, és a legnagyobb rendben volt. Tizedesünk feje viszont fehér volt, mint a fal.
Ahogy mondtam vala: az Úr megteremté a másnaposságot…
71 hozzászólás
1. Kelempájsz — 2011-01-17 07:31
@Optika: Ja!!! Nálunk is árulták ezeket, olyan kis karikatúrák voltak. De én is kihúztam a gyufát egyszer.
Egyik haverom (aki akkor szerelt le, amikor én bevonultam) fogott egy darab smirglit, levelezőlap méretre levágta, megvonalazta, nagy lóbetűkkel ráírta, hogy „Üdvözöl barátod, Csucsu!”, végül bélyeget ragasztott rá és feladta. Boríték nélkül. Mivel rendesen rajta volt a bélyeg meg a cím, a posta el is hozta.
Délután, parancskihirdetésnél, mikor osztották a leveleket, a szakaszparancsnokom kikapott a sorból, „ordított és toporzékolt”, hogy írjam meg a haverjaimnak, hogy így meg úgy, nem kabaré ez, stb. stb. Persze mindenki röhögött. A smirgli viszont megvan még ma is.
A levelek megérdemelnének egy külön kis posztot, ha a Jóisten (és főleg Tiboru) is úgy akarja, össze tudnék dobni egyet. Üdv: Kelempájsz
2. Kelempájsz — 2011-01-17 07:35
@vén betyár: Való igaz, hogy a könyökcső praktikusabb, mert abban smárolni is lehet, de van olyan macska, amelyik fúj és karmol, legalábbis eleinte. Ilyenkor a csizmaszár biztonságosabb.
3. Adani — 2011-01-17 09:20
@Krux:
Tesóm mesélte, h középsulis osztálykiránduláson az egyik beszeszelt osztálytársát vicces barátai kitették este a pingpongasztalra agyneműstől, és észre se vette csak reggel. Május volt már viszonylag meleg idő nem fázott meg, meg amúgy is fűtötte az alkohol.
@Optika:
Hát igen ,csak a hülye nem vágta le sztem, h a postát figyelik ezért virágnyelven kell írni, vagy inkább sehogy, esetleg valami egyedi kódolással.
Mint a régi viccben mikor az öregember panaszkodik ,h kemény a föld és nem tudja felásni, így nem tudja elvetni a krumplit erre a börtönben ülő fia levelet ír neki ,h „Papa, nehogy felásd a kertet, oda rejtettem hullákat meg rabolt pénzt” Másnap egy szakasz rendőr feldúrja a kertet, persze semmit sem találnak, ezért elnézést kérnek és elmennek. Jön a következő levél: Kedves Papa, innen ennyit tudtam segíteni, mostmár el tudod ültetni a krumplit.
@Kelempájsz:
Erről egy vicces történet jut eszembe, mikor valahol a Vajdaságban egy ember a paphoz megy gyónni és meggyónja, h megbaszta a macskát nem is egyszer. A pap meg kérdi,h mégis hogy csinálta. Ő meg bűnbánóan közli,h hát beletette a csizmaszárba és hát úgy. Erre a pap, kikiabál a kántornak, h gyere már ide, ez az ember megmondja hogyan kell a macskával, h ne karmoljon össze.
4. Kelempájsz — 2011-01-17 09:49
@Adani: Köszi, ez tetszett! Amúgy hétfő reggeli nyűgösség gyötör, ezért most igazán jókor jött ez a kis vicc! Üdv: K.
5. vén betyár — 2011-01-17 10:31
@Adani: Ezeket nem ismertem, köszi, jók!:)
6. Kelempájsz — 2011-01-19 08:56
Visszatérve a piálásra: volt nálunk egy srác, aki úgy berúgott, hogy nem talált vissza az őrsre. Éjfélig volt kimarcsija, de mivel nem jött meg, razziariadóval lezárták a határt, és keresni kezdték őt. Persze ki találná meg abban a nagy erdőben?
Reggel 4 óra felé a srác rátévedt a nyomsávra, és beadta a jelzést. Így került elő. A parancsnok olyan pipa lett, hogy be akart vinni egyet a srácnak, de a pol tiszt megfogta a kezét, mondván, „nehogy megüsd, mert abból csak neked lehet bajod”.
Haynau rögtön átadta az ügyet a hadbíróságnak, de azok visszaadták, hogy a részeg katona késett a kimarcsiról, ez piti ügy, intézzék el saját hatáskörben. Így a srác pár hetet benn töltött Szombathelyen, a Söptei úton, a Vörös Bika szállóban, egy vasajtóval felszerelt pincehelyiségben. Még olcsón úszta meg.
Sajnos, történt tragédia is. Kopasz voltam még, amikor az egész zászlóaljat összehívták a nagy alakulótérre, ismertetni az eseményt. Egy merev részeg srác Sárváron kirepült a vonatból, és lefejelte a gőzmozdonyok töltésére szolgáló kutat (biztosan emlékeztek még rá, olyan görbe cső volt, minden vasútállomáson lehetett látni). Szerencsétlen fiú ott rögtön szörnyethalt. Az eset kapcsán felhívták a figyelmünket arra, hogy vigyázzunk az itallal.
Velem is történt egy tanulságos eset. Utaztam hazafelé, és ahogy kimentem brunzolni, láttam, hogy egy pocsolyarészeg bajtárs kinn áll lépcső legalsó fokán a 80 km-es szélben, valahogy próbál kapaszkodni, miközben a vonat teljes gázzal dönget. Elkaptam a csókát, behúztam, és az egyik ülésre letettem. Teljesen apatikus volt, semmi erő nem volt benne, a lábai mintha rongyból lettek volna. Hamar elaludt az ülésen. Nem akarok túlozni, de szerintem megmentettem az életét.
Megjegyzem, hogy a tisztek se voltak angyalok (tudjátok, azért kellett katonáskodnunk, mert a békét sem angyalok őrizték).
Volt olyan tiszt, amelyik összeokádta az irodát, egy másik meg katonai foglalkozáson dobta ki a taccsot. Szép példával jártak elöl.
7. Szkv — 2011-02-07 11:42
Szesz Csempészet.
terep foglalkozásra sokat jártunk a Jáki gyakorló térre. Menetvonalunkba volt egy olyan intézmény amelyet szívesen látogatott katona és civil. Az intézmény vezetője tudta hogy a katonáknak a kis kiszerelésű (féldecis) szeszre van szükségük. No nem azért mert nem tudtak sokat inni, hanem azért mert ezeket lehetett a rohambilibe elrejteni és becsempézni a Söptei úton lévő Vörös Bika szállóba. Ilyenkor szívesen feltettük a rohambilit.
Az első szakasz pk-nak törzsvendégnek kijáró tiszteletbeli hely volt kijelölve, élt is a kiváltságos helyzettel. Terepfoglakozásról való bevonulás alkalmával sok esetben a saját lábán nem tudott közlekedni, ezért az autóig kísérettel közlekedett, megfelelő oldal támasztással, mint mikor a gyerek járni tanul.
Nem a semmiért lett századosból főhadnagy. Kelempájsz bajtárs te úgy is tudod hogy kiről van szó.
Katonák számára Szombathelyen számos tiltott csehó volt. A hivatásos állományban akadt olyan aki civilben beült, és a saját fogyasztása mellet, rejtett megfigyelésre berendezkedve „éberen” figyelte a betérő és szabálytalankodó katonákat, fegyvernemre való tekintet nélkül. Jobbik esetben a katona, katonák megúszták azzal hogy az figyelésbe belefáradt hivatásosnak fizetni kellet. Rosszabbik esetet nem kell leírni, mert asz úgyis tudjátok. Sajnos egyszer én is besétáltam egy ilyen csapdába, és félhavi járőrpótlékom bánta a szabály szegésemet.
8. Kelempájsz — 2011-02-08 10:46
@Szkv: Emlékszem rá, naná! De nem az első, hanem a második szakasz pk-ja volt akkor, mikor én megismertem. Az én időmben léptették elő ismét századossá, állítólag harmadszor. A fáma azt suttogta, hogy cefetül be tudott rúgni. Egyébként nem volt rossz srác.
A jáki gyakorlóteret szívből utáltam. De egyszer jól is éreztem magam ott. Kivezényeltek néhányunkat valami munkára. Összedobtuk a pénzt, és Újperinten a krimóban csapoltattunk sört egy nagy tejeskannába, és kértünk négy üres korsót (amit aztán visszaadtunk nekik). A gyakorlótéren ástunk egy gödröt, beletettük a kannát, és egy gyeptéglával lefedtük. Hidegen maradt és semilyen ellenőr nem vehette észre. Néha merítettünk belőle egy-egy korsóval, jól esett a dögmelegben.
9. Szkv — 2011-02-10 20:09
Szellentés. (Fingás)
Szervezetünk mellék terméke időnként hangosan távozik, a természet által kijelölt helyen és módon. Forgalmi szolgáttevőként (Köznyelven forgalmista.) voltam szolgálatban egy Vas Megyei városban. Tolatócsapattal rádió kapcsolatban voltam, mikor éreztem a szervezetemben felgyülemlő gáz távozni készül. Gyors elhatározással a rádiónak a mikrofonját a hátsórészemhez tartottam. A gáz hangos robajjal távozott a szabad világba, és orr facsaró büszt árasztva a forgalmi irodába. Mozdonyvezető megszólalt, NEM ÉRTETTEM HOGY MIT MONDTÁL MERT CSAK EGY NAGYON NAGY DURRANÁS HALLATSZOTT, ÉS AZON KÍVÜL MÁS NEM. ISMÉTELT MEG.
Válaszom az volt hogy meg ismételni nem tudom de hogy, milyen feladatot kell elvégezni aszt külön mondani fogom.
Mit mondanak akkor ha valaki ki engedi hangosan a gázt. Fújj de szemtelen.
mit mondanak arra ha valaki tüsszent.
EGÉSZSÉGÉRE.
De ellehet gondolkodni hogy vajon melyik az egészséges TÜNET.
csupán egy kérdésem lenne. Ki sz abszúlut fekete?
Az akinek egy fingás után kormot kell takarítani a lakásban.
10. Adani — 2011-02-11 08:33
@Szkv:
Van pár mondat, ami elhangozhat egy hangos fing után, és alatta ott a méltó válasz is.
-Na, de kérem
-Nem kell kérni, ingyen kapja.
-Ez hallatlan
-De szaga az van.
Esetleg:
-Inkább ez jöjjön ki mint az orvos
-Jobb ma egy veréb mint holnap egy púzok.
11. Kelempájsz — 2011-02-11 09:17
Egyszer én is kihúztam a lutrit a fingással. A kopaszokkal kellett bejárni az összes zárási helyet (ez Hörmannon kb. 18-20 km-es gyalogtúrát jelentett). Reggel indult a banda, hadnagyunk vezetésével, aki az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy nekem is mennem kell. Kiütöttek az ágyból, még klotyóra se mehettem, azt mondták, nem baj, majd az erdőben elintézhetem. Csak egy kólát meg egy Balaton-szeletet tudtam bekapni, aztán indultunk.
Nekem egyre sűrűbben kellett eregetni. Feri haverom, akivel együtt húztam csizmát, állandóan rikácsolt, hogy hagyjam már abba, mert nem lehet megmaradni mellettem. Mondtam neki, mit csináljak, még a klotyira se tudtam kimenni.
Már vagy két órája mentünk, amikor a Hosszú-hát közelében, egy erdei nyiladékban megálltunk. Hadnagyunk kezdte magyarázni a kopaszoknak a helyszín adottságait és a járőr teendőit, amikor én éreztem, hogy itt most rendes lyukszusz következik, nem olyan szelíd galamb, mint az előzőek, hanem valami viharmadár. Csendben félrehúzódtam vagy 20 méterre, gondoltam, hogy itt, az erdőben, nyílt helyen eloszlik a füst, és nem veszik majd észre. Életemben még nem tévedtem ekkorát! Elengedtem finoman, csendesen.
Bajtársak! Olyan lett, hogy a görény sírva könyörgött volna a receptért. Ha szobában történt volna, a vakolat nagy foltokban hámlott volna le a falakról.
Hadnagyunk magyarázott, aztán közben elkezdett fintorogni (pedig vagy 30 méterre álltam tőle!), aztán, mikor befejezte a kötelező mondókáját, hozzátette, hogy „…különben, elvtársak, meg kell jegyeznem, hogy valaki piszkosul elengedett egyet!” A kopaszok felbátorodtak, a sor egyre távolibb részéből is szóltak, hogy „igen, már itt is érezni!”
Feri haverom, az a tróger, elkezdett kiabálni, hogy aszongya: „a Kelempájsz volt, megismerem a szagáról, ezt csinálja, már amióta jövünk!”
Mire a hadnagy odafordult hozzám, vigyorogva, hogy „nem baj, Kelempájsz, inkább ez jöjjön ki, mint a körzeti orvos délután!” Hát én még nem égtem úgy, mint akkor. Az egész banda rajtam röhögött, és még sokáig emlegették. Utólag azt gondolom, hogy meg kellett volna gyújtani. Üdv: Kelempájsz
12. Adani — 2011-02-11 10:22
@Kelempájsz:
Ez igen, hasonlókat csináltam már én is, meg több haver is. Általában akkor volt fősulis éveim alatt mikor jó sok mennyiségi bort ittunk. Vagyis olcsó lőre szőlőt sose látott kannás vörösbor kólával hígítva (TBC Termelői Bor Colával). Volt mikor kocsival mentünk másnap délután vissza Kecsóra a koliba és egyszerre ketten is egy sunyi laposat. Rá lehetett volna könyökölni és a szememet is csípte. :) Azonnal mind a 4 ablak lehúz (szerény 110-es tempónál) repkedett minden 1 kilónál nehezebb tárgy a kalaptartón, de muszáj volt radikális módszerrel kiszellőztetni. Kitárgyaltunk az autó biogázzal való hajtásának elméletét is, volt olyan ötlet is, h legközelebb ha valaki ilyet akkor pucsítson ki az ablakon és gyújtsa meg és úgy begyorsulnánk tőle mintha nitró lenne.
13. Szkv — 2011-02-11 10:43
Három ember fogad hogy kibírja tovább a görény mellet.
Bemegy a Japán, fél óra múlva elájul.
Következik a Kínai fél nap és ő is elájul.
Harmadiknak bemegy az Orosz, telik múlik az idő. Eltelt három nap mikor a görény sietve elmenekült.
14. Kelempájsz — 2011-02-11 10:47
@Adani: Netán metán?
15. Kelempájsz — 2011-02-11 10:54
@Szkv: Szkv elvtárs szovjetellenes hangulatot szít, gusztustalan politikai viccekkel lázítja a személyi állományt. Egy évtől öt évig, öt évtől kötélig!
16. Szkv — 2011-02-11 11:44
@Kelempájsz:
Mivel, „Hajnaú rém uralma” megszűnt már én is bátrabb lettem.
17. Adani — 2011-02-11 12:20
@Szkv:
Másik verzió, h egy C kategóriás görényt vesz.
-Te Gázsi, te tényleg vettél egy görényt?
-Igen.
-Aztán hol tartod.
-Bent a szobában?
-És nincs ott büdös?
-Majd megszokja.
18. Adani — 2011-02-11 13:20
@Szkv:
Ez tetszett, h bele a rádióba a fingot. Szerencsére a szagot nem viszi át a rádióhullám.
19. vega2 — 2011-02-11 14:01
Egyik haverom mesélte, hogy a nagyapja ilyen alkalmakkor mindig azt a megjegyzést fűzte az eseményhez, hogy:
„Eriggy! Nem fizetsz lakbért!
:)
20. Szkv — 2011-03-30 07:09
Ivási kísérlet.
Mélységi portyán voltunk 1975 nyarán.
Szolgálatunk csendesen, esemény nélkül telt.Menetvonalunk egy szakasza erdei területre esett. Az erdő szélén találtunk egy oldalkocsis motorkerékpárt. „Alapos” szemrevételezés után, az oldalkocsiban lévő táska tartalma nagyon felkeltette az érdeklődésünket, főleg a benne lévő üvegek beltartalma.(Nem málna volt benne) Már elhatároztuk hogy minőségi ellenőrzést fogunk végezni, amikor a motorkerékpár tulajdonosa meg jelent.
sajnos a kóstolás itt véget ért, ami számunkra nem jelentett örömet. A baj még fokozta, hogy a tulajdonos egy nyugállományú HATÁRŐR tiszt volt. Szigorú, kemény kérdéssel érdeklődött hogy mi volt a szándékunk az üvegek tartalmával. Röviden válaszoltam, hogy mi csak arra voltunk kíváncsiak hogy nem-e robbanó szer van benne.(Palack bomba)
Ezzel befejeződött a „Nagy ivási kísérletünk”. A lehetőség amilyen könnyen adódott, olyan könnyen elszállt.
Megjegyzem hogy rendes ember volt a hivatásos, mert nem jelentette az őrsünk felé. Viszont egy „bűnt” elkövetett, hogy nem kínált meg bennünket. Sebaj túléltük.
21. Szkv — 2011-12-05 19:54
2011 12 04-én Szombathelyen jártam és a „menetvonal” amelyen a cél felé „MMIK” haladtam, útba esett egy olyan hely amely valaha a katonák részére tiltott hely volt.
Eme „nevezetes” hely nem más mint a Romkert vendéglő. Most már nincs kint a felhívás hogy FEGYVERES TESTÜLETEK TAGJAI NEM LÁTOGATHATJÁK.
Gondolkodtam hogy betérek, de kettő okból is elvetettem a gondolatomat.
1, Most már nem tiltott így nincs benne fantázia.
2, Zárva tábla lógott az ajtó belső oldalán.
Az ajtó melletti árjegyzéket olvasgatva még jobban elvetettem a betérési szándékomat. Nem részletezem.
RSS feed for comments on this post. TrackBack URL
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.