Pilotax kolléga régi olvasónk, s mostanra érlelődött meg benne az elhatározás, hogy – mintegy minőségi ugrást végrehajtva – belép a szerzők csoportjába. Róla már az első posztjában kiderül, hogy egy kicsit több (és mélyebb) kapcsolata volt az egyenruhával és a hadsereggel, mint itt a legtöbbünknek, ezért kiemelten örülök neki, hiszen tovább tudja árnyalni a katonaemlékekhez fűződő érzelmi viszonyulást, s más szögből látja a dolgokat, mint a hajdani sorállomány.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mindig tudtuk (és többször is említettük), hogy a jó katona egyúttal jó pszichológus is, a hadsereg pedig ideális táptalaja az emberi tulajdonságok finom érzékkel történő pallérozásának. Sztupi mai sztoriját (nevelő célzattal) akár a nagy Makarenkó is írhatta volna, pedig még pofon sincs benne; legalábbis erről a szerző szemérmesen hallgat…
A katona (na meg olykor a civil is) néha meg van győződve arról, hogy orbitális nagy ötlete támadt, amihez csak az archimédeszi heuréka, esetleg a newtoni gravitációelmélet születése fogható. Aztán persze jön az isteni igazságszolgáltatás (nevezhetjük torkosborz-effektusnak is), ahogyan azt Proletair mai visszaemlékezésében is látni fogjuk.
A sorkatonák jelentős részét (főleg a táposokat) egyetlen cél foglalkoztatta 
