147. – Pedagógia

Mindig tudtuk (és többször is említettük), hogy a jó katona egyúttal jó pszichológus is, a hadsereg pedig ideális táptalaja az emberi tulajdonságok finom érzékkel történő pallérozásának. Sztupi mai sztoriját (nevelő célzattal) akár a nagy Makarenkó is írhatta volna, pedig még pofon sincs benne; legalábbis erről a szerző szemérmesen hallgat…

Elöljáróban annyit, hogy én nem mint tápos vonultam be, hanem a standard 18 hónapomat töltöttem le a seregnél.

Velem együtt vonult be történetünk főhőse, egy tanár (matematika-fizika szakos, beesett vállú, jelentéktelen kis ember), de őt elvitték tartalékos tiszthelyettes-képzésre.

Namármost az az üteg, ahol nekem szerencsém volt a hazát védeni, egy első lépcsős laktanyában volt, ahol az ütegparancsnoki beosztást egy tartalékos tiszt látta el, aki maszek szobafestő GMK-val rendelkezett. Ebből a tényből következően nagyjából sejthető, hogy mennyit tartózkodott a laktanyában. A másfél évet végig betegszabadságon töltötte, vagy a katonai kórházakat járta.

E hosszú bevezető azért volt szükséges, hogy elmagyarázzam: miért én lettem (szakaszvezető létemre) a megbízott tűzszakasz-parancsnok, esetenként ütegparancsnok. Így nagyjából nemigen foglalkoztam a rangkülönbségekkel. Ennek a ténynek a későbbiekben még jelentősége lesz.

Naszóval, éltük a mindennapos szívásokkal és gyakorlatokkal tarkított kis életünket, természetesen a haza védelmét messzemenőkig szemelőtt tartva. Eljött közben az utolsó időszak, és hogy az élet ne legyen oly derűs, megjött az őrmesterünk is.

Eleinte csak a túlzott katonásságával tűnt ki, no meg azzal, hogy magázta az állományt, többek között a saját surranótársait is.
 
Ám eljött az utolsó (részemről oly kevéssé várt) hadgyakorlatok egyike, melyre az üteg feltöltésre került. Kaptunk egy hivatásos tisztet ütegparancsnoknak – gondolom, azért éles lövészetre így nem mertek minket elengedni – , valamint őrmesterünk lett a felderítő szakasz roppant büszke parancsnoka. Ami pedig engem illet, jobb híján maradtam a tűzszakasz mb. parancsnoka, vagy mifene…

Azt még a történethez tudni kell, hogy ez valami magasabb szintű össznépi banzáj volt, tele tábornokokkal. Ennek megfelelően irtó szabályosan tettük a dolgunkat (szóval mindenki össze-vissza kavart mindent).

Tehát közvetlenül gyakorlat előtt vagyunk. Mindenki veszettül készülődik: sátrat, matracot, takarót, pálinkát, ruhát,  ja meg fegyvert is pakol, amikor jön a kopasz írnok rohanva, hogy: az őrmester elvtárs hívat!

Mifene..?! Először le sem esett, hogy ki a fenéről beszél, de csak-csak beugrott a mi kis jelentéktelen őrmesterünk. Mondtam a tintának, hogy most nagyon nem érek rá; ha az őrmi akar valamit, küldd ide.

Ezzel részemről lezártnak tekintettem a dolgot, pakoltam tovább: konzervek, könyv meg minden létfontosságú holmi.

Egyszer csak megjelenik maga az őrmester elvtárs és közli velem:

– Megparancsolom, hogy készítse össze számomra a fektető anyagot!

Látszik ugye, hogy menyire szíven ütött ez a kijelentése? A mai napig szó szerint tudom idézni. Vajon mennyit készülhetett rá, hogy ilyen katonai zsargonban ezt elő tudja adni?

Erre én:

– Figyelj őrmi! – itt kissé megrándult az arca; hiába no, láthatóan nem szerette a csendőrpertut – Ha akarsz aludni valamin, akkor hozzál cuccot magadnak!

Erre ő:

– Ez parancs!

És ennyiben maradtunk.

Következő nap hajnala: indulunk a háborúba. Ilyenkor mindenki idegbeteg, cuccol, keresi a helyét. Na én is ballagok a kocsioszlophoz, azon belül is a első Csepelhez; az állománytábla szerint ennek a fülkéjében van ugyanis a helye a tűzszakasz parancsnokának, vagyis nekem.

Igenám, de mit látok? A sofőr mellett, az ülésen ül egy málhazsák .

Nocsak… – gondolom.

Kérdem a sofőrt:

– Te Matyi, mit keres itt ez a batyu?

Jó, elismerem: lehet, hogy nem voltam ennyire szofisztikált.

Asszongya a Matyi:

– Ide fog ülni az őrmester elvtárs! Ő foglalta le a helyet magának.
 
– No, azt azért kétlem – mondám.

Szépen feldobtuk a málhát az előttünk álló GAZ-66 platójára (az volt a felderítő szakasz kocsija), majd becsüccsentem a fülkébe, bekapcsoltuk a rádiót, elindítottuk a fűtést és vártuk az indulást.

Egyszer csak jön az őrmi és számonkéri, hogy miért ülök a fülkében és hol a cucca? Mondtam neki, hogy szívesen segítek: a cuccát feldobtuk a platóra, a kocsiban meg azért én ülök, mert állománytábla szerint ez az én helyem; az övé a GAZ-66 platóján (a dohányzóban) van. Ha valami mást szeretne, akkor menjen és beszélje meg ezt a Nagy Fehér Tüzérfőnökkel.

Nem ment; fagyoskodott végig a platón – nem tudom, említettem-e, hogy ez valamikor február elején történt, igen hűvös (mondhatni hideg) időben.

Egyébként, hogy ne higgyétek azt, hogy szőrösszívű vagyok, mivel a Csepel fülkéjében hárman is kényelmesen elférnek, beültettem magam mellé az egyik haveromat, minek fagyoskodjon szegény a platón az út alatt.

Na, a gyakorlat. Lecuccol, sátratver, idegbeteg, holahelyem?, micsinálkatona?! – szerintem ezt mindenki ismeri, vagy legalábbis el tudja képzelni.

Ekkor megint rohan a kopasz írnok: hívat az őrmi.
 
Válasz, mint fent: ha akar valamit, jöjjön ide, piszkosul nem érek rá!

Jön. Kérdi:

– Hol a fektető anyagom?
 
Mire én:

– Hát nem hoztál magaddal?!
   
Ezen a gyakorlaton esett meg, hogy az őrmester elvtárs ott aludt, ahol épp volt szabad hely. Ez kábé annyit jelentett, hogy az őrségben lévő helyére bekucorodott, majd váltáskor ment  tovább a következő szabad helyre. Hát túl sokat nem pihent ez idő alatt, az biztos.

Egy történet nem történet csattanó nélkül:

A következő (immár az utolsó) gyakorlatra az őrmi szépen hozta a saját kis matracát, takaróját és megpróbált az öreg katonákkal valami normális viszonyt kialakítani.

40 hozzászólás

 1. vén betyár — 2010-03-31 08:10 

Hiába, no, az élet a legnagyobb tanítómester.
Mestermunka volt.Meg a poszt is.
Köszönet!
Nem láta vki a fektető anyagomat?

 2. Szalacsi_Dezső — 2010-03-31 09:30 

@vén betyár: Én fexem rajta, de már húzok is el, visszadaom, tessék. :-))

 3. Krux — 2010-03-31 09:32 

Az öreg állománnyal mást hangot ütött meg mindenki, akinek egy csöpp kis esze volt…

 4. Krux — 2010-03-31 09:33 

“mást hangot” = más hangot. Bocsika…

 5. proletair — 2010-03-31 09:58 

Jajdejóvolt

 6. Szalacsi_Dezső — 2010-03-31 10:13 

Nálunk is volt egy tanár gyerek, az egyetem utáni plusz félévre. Mi, táposok, bírtuk a fazont, de a többiek nem nagyon. Mondjuk, meg tudom érteni, mert matektanár lévén, állandóan matekfeladatokat akart velük megoldatni.
Azok meg, mint tudjuk, nehezek. :-)

 7. proletair — 2010-03-31 10:22 

Amikor átkerültem Hódmezővásárhelyre, egy szerződéses őrmestert, valamilyen Lajost menesztettek értem a kapuhoz, hogy kísérjen fel a leendő századom szintjére. Azonnal magázással kezdett. Ez öt év katonásdi után már fájt, de hát gondoltam ő ilyen talpigkatona. Na az új századomnál egy régi haverom volt a szakasz pkh, tőrzsőrmesteri rangban. Na legott egymás nyakába borultunk, veregettük egymás hátát, örültünk hogy ismét együtt szolgálhatunk. Lajos meg ott állt megsemmisülve, a többi katona legnagyobb kárörömére, mert mint kiderült, mindenki, Utálta, Gondolom azt hitte, az új gyereknél (nálam) lesz tekintélye. Hogy mekkorát tévedett… Aztán amikor megtudta, hogy nekem már van Legénységi Szolgálati Jelem (bronz fokozat) nem is piszkált tovább:)

 8. Szalacsi_Dezső — 2010-03-31 10:29 

@proletair: Nekem “kisdömper” volt a jelem. :-))

 9. Michael Collins — 2010-03-31 10:34 

@Szalacsi_Dezső: Nekem nadrág!

 10. proletair — 2010-03-31 10:43 

@Szalacsi_Dezső: @Michael Collins:
Az oviban persze madár volt, meg egy ideig zászló. Na most a kérdés, az, hogy melyik határozta meg eddig az életemet:)

 11. Baribál — 2010-03-31 10:46 

Nekem kishajó:)
Jó volt a post. Köszönet.

 12. Selkath - Nightwish rulez! — 2010-03-31 10:59 

Nagyon jó poszt! Végre egy olyan írás, ahol az ilyen kisebbségi komplexusos, gyökér őrmestert alázzák! De azért ugye, nem általános, hogy a MH-nél az őrmesterek voltak a legnagyobb szemétládák? :)

 13. Lombrágó — 2010-03-31 11:10 

Remek volt.

 14. Krux — 2010-03-31 11:17 

@proletair: A Te életedet is az a khm… pártszerű képződmény határozta meg már jóideje, amelyiknek a zászlaján madarak voltak…

 15. proletair — 2010-03-31 11:19 

@Krux:
kikkkkééérem magamnak:)))
inkább fogalmazzunk úgy, hogy egy ideig nekem állt a zászló, amig madárnak nem néztek:)

 16. Bashar — 2010-03-31 11:26 

@proletair: következő lemiles buli erejéig, egy sör fejében meg lehet tippelni? :D

 17. proletair — 2010-03-31 11:40 

@Bashar:
Hát tippelni lehet, csak nem tudom mire? :)
(lehet hogy félreérthető voltam, nem kell ám nagy dolgokat kiolvasni a sorok közül:))

 18. hazitroll — 2010-03-31 12:27 

@proletair: Minvel én sok jóból kimaradtam: Mi az a Legénységi Szolgálati Jel?

 19. proletair — 2010-03-31 12:51 

@hazitroll:
Az egy olyan kitüntetés, amit szerződéses katonák kapnak 5 év szolgálat után. 10 év után jön az ezüst, 15 után az arany. Na ez nagyon kevés embernek van.
Amúgy egy fehér szalagon lógó fehér “lovagkereszt”, piros szegéllyel, közepén egy bronz címerrel. Csinos.

 20. hazitroll — 2010-03-31 12:56 

@proletair: Nem lebecsülendő ez, csak kérdés, hogy ez akkor kizárólag a szolgálati időt jelzi, semmi egyéb teljesítménymérő nincs mögötte, igaz?

 21. proletair — 2010-03-31 13:10 

@hazitroll: Ahogy mondod, ez csak a letöltött időt értékeli. Akkoriban, amikor ezt kaptam, igen nagy ritkaság volt, hogy valaki tovább bírta 5 évnél.

 22. Szalacsi_Dezső — 2010-03-31 13:44 

@proletair: Isten bizony nem akartam ilyen patáliát neked a “kisdömperes” viccemmel! .-))
Én csak 1x-es élenjáró katona volta, az is akaratom ellenére. Azt az egy évet is nehezen bírtam ki.

 23. Szalacsi_Dezső — 2010-03-31 15:06 

Bőröndke és Szatyorka őrségben vannak. Egyszercsak Bőröndke ránéz az
órájára:
– Ha minden igaz, 5 perc múlva itt a Váltáska…

 24. proletair — 2010-03-31 15:17 

 25. hungaryhonvéd — 2010-03-31 18:17 

Tintaaa! =)
Jó sztori, és a szakszó is jó: fektető anyag! Mindig bírtam.

@Szalacsi_Dezső: LOL Van még őrös-vicc?
(ok, jelszavas, anyád a levessel már nem játszik!)

Nekem műszaki jeleim voltak, úgymint: létra, mozdony.
Magas vagyok, és néha “mozdonynak” is jelentkezem…

 26. Szalacsi_Dezső — 2010-03-31 18:50 

@hungaryhonvéd: Jelnelg nics egyéb viccem, témához kapcsolódóan.
Mondjuk szerintem ez is olyan fárasztó volt, hogy nyugágy kell hozzá. (forrás: Markos Nádas katonakabaré)

 27. hungaryhonvéd — 2010-03-31 19:22 

@Szalacsi_Dezső:

jaja… De bejövős az ilyesmi! =)

/”ne fárasszon kopasz! nem hoztam magammal a tábori ágyat!” – alap/

 28. fakir — 2010-03-31 20:32 

@hungaryhonvéd:
Szerintem inkább így a helyes:
“nem hoztam magammal a fektető anyagot” :-)))))))

 29. Bashar — 2010-03-31 22:24 

@Szalacsi_Dezső: ha már váltás, őr miegymás… :)

Éjjel a laktanya kerítésén át próbálnak kiadni ketten egy lopott teherautó féltengelyt. Hirtelen váratlan segítség érkezik, és hárman már boldogulnak.
– Kösz! De hogy kerülsz te ide tulajdonképpen? – kérdezi az egyik tolvaj.
– Az őr vagyok a toronyból. Láttam, hogy nem megy.

ON :)

 30. Old Man — 2010-04-01 05:37 

Azt ismeritek hogy:
Az ötvenes években felkeltik az éjjeliőrt.
Ember, maga nem volt katona, hát mit szóltak a háborúban, ha elaludt?
Szundikálunk Tábornok úr?

 31. Szalacsi_Dezső — 2010-04-01 08:58 

@Old Man: Ez jó volt. :-)

 32. Szalacsi_Dezső — 2010-04-01 09:03 

Jön egy nő a dokihoz, kékre – zöldre verve, a doki felkiált: Istenem mi
történt magával?
A nő mondja: Akárhányszor jön haza az uram részegen, annyiszor megver.
Hm, mondja az orvos, tudok erre egy teljesen biztos és hatásos szert.
Azután
amikor jön az ura haza, vegyen egy csésze kamilla teát és öblítse a
torkát,
alaposon öblítse…

2 hét múlva jön ugyanaz a nő a dokihoz, de virágzóan néz ki és mondja:
Doktor Úr ez csodálatos amit javasolt, képzeljen, jön az uram holt
részegen
én meg öblítem, meg öblítem a torkom, ő meg nem bánt engem…

– No látja, egyszerűen csak kussolni kell…

 33. nedecz — 2010-04-01 10:23 

Két katona egymás mellett lakik a faluban.Az egyik hazamegy és a másik kéri,meséljen,mi van otthon.

Hétvége eltelik,a katona visszaér.
A haver már várja.Átöltözés közben kérdezi:
-Na,mi a helyzet otthon?
-Semmi…
-Na de mégis…Valami csak történt…
-Hááát…Megrúgott a lovatok…
-A lovunk????Az szelíd mint a bárány…
-Megvadult a szerencsétlen.
-Mitől?
-Nem bírta a füstöt.Meg a lángokat.
-Milyen lángokat?????????
-Kigyulladt az istálló.
-KIGYULLADT???????????
-Igen…Átterjedtek a lángok…
-HONNAN?????
-A házról…
-LEÉGETT A HÁZUNK??????
-Belesett a mécses apád koporsójába.
-MEGHALT APÁM??????????????????
-Anyád után két nappal…

 34. 68nyara — 2010-04-01 12:57 

Az őrmi szivatós dolgok mindíg tetszettek, a leszerelés elött velemi is történt ilyesmi, egyenes folyományaként a már posztban megénekelt gyötrően nehéz szolgálatomnak. Majd megírom azt is…:-)

Ez a fektető anyag nagyon jó, kötelezővé kellene tenni. :-))

 35. Rókakígyó — 2010-04-01 20:41 

Nálunk is volt százados rajparancsnok beosztásban, jelentenie kellett a szakaszparancsnoknak.

 36. Kelempájsz — 2010-06-29 10:16 

Két katona áll az őrségen, nagyon unatkoznak. Az egyik megszólal:
-Barkóbázzunk!
A másik:
-Jó, mehet, gondoltam valamire!
-Szőrös?
-Nem.
-Akkor SÖR!!!

 37. gyaloghuszár — 2011-03-02 13:56 

sziasztok !
sokat kacagva olvastam a sztorit… nekem is lenne egypár.. majd remélem meg is jelenik majd :) -és gratula az oldalhoz !

 38. gyaloghuszár — 2011-03-04 09:38 

@tiboru: elküldve az első szösszenet… :)

 39. vega2 — 2011-03-04 15:50 

Két katona barchobázik.
Gondolj valamire!
Gondoltam.
Rákérdezhetek?
Rá.
Pina.
Talált.

:-))))

 40. Bigjoe(HUN) — 2011-06-09 22:18 

Gratula, jó poszt.
De ezek a kommentek, némelyen többet röhögök, mint a poszton.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.