181. – Ugrás, ivás, macskajaj

Kevés felemelőbb dolog van annál az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetében, mint amikor a szövetséges hadseregek katonái együtt képzik magukat a közös (és gonosz) ellenség elleni fellépés, a béke megvédése, a nemzetközi terrorizmussal szembeni határozott intézkedések foganatosítása, a demokrácia védelme… bla-bla-bla… érdekében.

Ennél csak az a szívetmelengetőbb, ha a Szövetség katonái együtt ugranak ejtőernyővel, majd együtt rúgnak be, mint az állat, ahogyan az Proletair mai írásából is fényesen kiderül.

Valamikor 2000 nyarán egy jókora, soknemzetiségű gyakorlat színtere volt a Veszprém melletti lőtér. Bő három hetes NATO-gyakorlat volt, ahol német, amerikai, belga, holland, brit, és még a jóég tudja milyen nemzetek ejtőernyős katonái és tüzérei tartottak közös dzsemborit. Szerénységem kimaradt a tutiból, amit eleinte bántam, de hát valakinek laktanyaszolgálatba is kell mennie. Aztán persze kiderült, hogy én jártam a legjobban, mert egy jókora szívás volt az egész, hiszen jó házigazdaként a magyar felderítőknek lépten-nyomon bizonyítani kellett, hogy ők a NATO legfaszább katonái. Szabadidő szinte nulla volt, csak a gyakorlatok, no meg a nemzetek közötti vetélkedés.

A gyakorlat vége felé, az utolsó hétvégére időzítették az ejtőernyős ugrásokat, egész pontosan szombatra. Na, ebből már az otthon maradott állomány (6 fő) sem maradhatott ki: irány Szentkirályszabadja, még péntek délután. Kellemes idő volt, ernyőt hajtogatni sem kellett, mert mindenki valamelyik vendégnáció ernyőjével fog ugrani, és nem helikopterből, hanem szállítógépből. Ezek a gépek ott parkoltak a beton mellett, mi meg megnézegethettük őket, ahol volt személyzet is, azok készségesen megmutattak mindent. (Azért látszott rajtuk, hogy komplett hülyének nézik az ejtőernyősöket).

Másnap reggel nagy a nyüzsgés, jönnek be a katonák a Veszprém melletti táborból, mindenfelé Hummerek, meg egyéb katonai járművek, tele egyenruhásokkal. A reptér egyik szegletébe trombitálták össze a katonákat. Ott egy német dandártábornok (ő volt a gyakorlat főgóréja, kiköpött überallsturmbannführer tartással és beszédmóddal…) elmondta, hogy mi lesz a program. Döbbenet, ugrani fogunk, a fene gondolta volna. A magyarok egy csoportja amerikaiakkal meg németekkel, a másik belgákkal és hollandokkal fog ugrani.
Én első körben egy jenki C-130-ra voltam beosztva. Ernyő fel, sorbaállás. Az már látszott, hogy jóval több amerikai katona lesz a gépen, mint magyar. Már nagyon a lábunkban volt a bugi, alig vártuk, hogy ugorhassunk. Bár elég nagy volt a szél, a teherszállítók elkezdtek bemelegíteni, mi meg beszálltunk.

A felszállás elég érdekes, hovatovább vicces momentum egy ilyen repülőn. Az emberek úgy ülnek négy sorban, mint a metróban: egymás mellett hosszában, a másik sorral szemben. A gép persze kicsit jobban gyorsul, mint az utasszállítók szoktak, és startnál szépen elborul az egész sor, mint a dominó. A gép elég gyorsan elérte a dobási magasságot, bár ezt ejtőernyősként nehéz magasságnak nevezni, lévén 1000 láb (nagyjából 330 méter). A személyzet nem sokat tökölt, elvégre feszített volt a program, gyorsan kiadták a vezényszót: fölállni! Aztán jött a többi parancs: Bekötőkötelet beakasztani! Ezt leellenőrizni! Felszerelést leellenőrizni! Társad felszerelését leellenőrizni! Első ugró ajtóba!

Aztán elindult a sor kifelé; mindkét hátsó ajtón potyogtak ki a katonák, valahogy én is kiszédültem. Jó volt. Amikor kinyílt az ernyő, szépen lehetett látni, ahogy a távolodó Hercules még ontja magából az ejtőernyősöket. Szóval ezzel megvolnánk, volt nagy öröm, az amerikai katonák egymást fényképezték a levegőben, kurjongattak. Pedig nem sok okuk volt erre. A földetérés helye legalábbis bizonytalannak tűnt. Mivel nem irányítható ernyő volt, mindenki ment, mint a pitypang: arra, amerre a szél vitte.

Alattam kezdett kibontakozni a horror. Elsőre úgy tűnt, hogy a kifutópálya betonjára fogok leérkezni. Ez az opció biztos igénybe vette volna a csontjaimat, ezért elkezdtem leizzadni. Aztán a szélnek hála úgy nézett ki, hogy mégis csak fűre fogok érkezni. Itt kicsit fellélegeztem, hogy aztán ez a lélegzet bent is akadjon: most a gurulóút betonja felé sodort a szél. Itt már volt pánik rendesen, de aztán mégiscsak kikeveredtem felőle, és már csak zöld füvet láttam. Fellélegzés.

Majd a lélegzet bent akad: a füves területen egy csomó Mi-8 helikopter volt lekötözve. Itt már elég alacsonyan voltam, viszont riasztó vízszintes sebességgel pont a parkoló gépek felé robogtam. A sípcsontom és egy álló rotorlapát találkozásából a fogadóirodák szerint nagy eséllyel a rotorlapát jött volna ki győztesen. Pánik második rész. Aztán két helikopter között csak sikerült földet érni, és egy 9,8 pontos becsapódást produkálni. Szinte hihetetlen, de a többi katona is megúszta ép bőrrel.

A második ugrást a németekkel sikerült abszolválnom. A multikulti jelleget erősítendő, mindezt amerikai ernyővel, és belga Hercules-ből. Az ugrás itt is jól sikerült, viszont az ernyő kinyílása után egyből egy katonatársammal szemben találtam magam, és pont egymás felé tartottunk.

Egy ejtőernyős a leginkább attól fél, hogy nem nyílik az ernyője. Az, hogy egy másik ernyős zsinórjai közé csúszik, az a kettes számú félelemforrás. Mert ha ez összejön, onnan ki nem jön; a két ernyő összeomlik, aztán ketten esnek le az égről. Ez ellen két megoldás létezik. Az egyik, hogy mindkét ernyős jobbra (vagy balra; lényeg, hogy mindketten ugyanazt az irányítózsinórt húzzák meg) elforduljon. Ha ez sem segít, akkor aki épp a zsinórok felé megy, tegye szét kezét lábát, mint Leonardo Da Vinci híres rajzán az ürge, így lehet, hogy nem csúszik be, sőt el tudja taszítani magát a másiktól.

Naszóval, ebben a konkrét esetben az első lehetőség ki lett lőve, mert ezek az ernyők nem voltak irányíthatóak, így irányítózsinór sem volt. Jött a második. Én be voltam tojva rendesen, de a szembe jövő társam is, mert ő tényleg nem tudott mit tenni, csak szurkolhatott, hogy ez a da vincis póz sikerüljön nekem. Szegénynek nagyon el volt kerekedve a szeme, erre egész jól emlékszem, én meg úgy szitkozódtam, hogy ha anyám hallotta volna, kitér a hitéből.

Végül is sikerült, és – hopgy őszinte legyek – akkor már nem is érdekelt, hová érek földet. Amúgy fűre érkeztem. Az egyik magyar srác viszont a kifutó betonjára, és a szél miatt el is kezdett kutyázni. Erre az esetre is van megoldás: a katona gömbölyödjön össze, és lehetőleg forduljon hátra, hogy az ernyő tokja kopjon, ne ő. Hát ez neki csak részlegesen sikerült. Így viszont a hasán lévő mentőernyőt selejtesre koptatta, és a gyakorlója több helyen kiszakadt, cafatokban lógott róla, és pont úgy nézett ki, mint egy burleszk film hőse, aki medvével harcolt. Komolyabb baja egyébként nem esett. Akinél fényképező volt, az mind megörökítette a látványt, akinél meg nem volt, az gurult a röhögéstől.

A napnak az ugrásokkal még nem volt vége. A táborba visszatérve bevetettük magunkat a kultúrsátorba. Nem, nem a múlt rendszerről beszélünk, ez már NATO gyakorlat volt, de a magyar bakának a szabadidő hasznos és tartalmas eltöltéséhez muszáj volt felhúzni egy ilyet. Benne egy csoffadt tévé, meg videó, és egy rádiósmagnó. A századpéká kiadta az utasítást: mindenki dobjon be a közösbe párszáz forintot, és egy UAZ két fővel ebből a zséből hoz sört, amennyi kijön ebből, vagy amennyi az UAZ-ba befér. Végül is ez utóbbi határozta meg a sörmennyiséget. Hát ittunk, meséltük az élményeinket, a magnóból valami kemény rock szólt, a tévében meg kemény pornó ment videóról, de ez senkit sem érdekelt. Mai napig nem derült ki, ki rakta be a kazettát.

Aztán a sátorba bekéredzkedett három német katona, hogy csatlakoznának a bulihoz, hoztak sört (Warsteinert). Szívesen látott vendégek lettek, ők kaptak Borsodit, mi meg cserébe megkaptuk az ő söreiket. Jó biznisz volt. Aztán jöttek belgák, ők Hoegaardent meg Leffét hoztak. Cserébe kaptak ők is Borsodit. Aztán jöttek amerikaiak, britek, görögök, és iszonyatos nagy buli kerekedett, nagyhangú énekléssel (inkább üvöltéssel). Két spicces brit katonacsaj, akik teherautósofőrök voltak, és ennek megfelelő küllemmel, bájjal, és arcberendezéssel rendelkeztek, az asztal tetején toples-showt nyomtak, ami 10 másodpercig tartott, mert a bajtársaiknak ekkor ki kellett szabadítaniuk őket.

A buli és a sör hajnalig folyt, hol az amerikaiak táborában, hol a belgáknál. Mivel Hoegaarden-rajongó vagyok, a belgáknál éreztem magam a legjobban.

Aztán nem emlékszem semmire.

Másnap a hétvégére érkezett állomány indult vissza Szolnokra. Keményen dülöngélt mindenki, bevérzett szemek, rekedt hangon tüzet kérő alkalmi dohányos, üres sörösüvegek, itt-ott egy-egy friss rókabőr… Meleg volt, az Ural ponyváját letekertük, így kabrióban utazhattunk hazáig. Bár sok örömünk nem volt benne, mert mindenki rettenetes macskajajjal küszködött. Már megtettünk jópár kilométert, mikor véletlenül a hátizsákomba rúgva megcsörrent pár sörösüveg. Erre a többiek is felnéztek agóniájukból, és érdeklődve figyelték, amint – magam is meglepődve – 6 üveg Leffét varázsoltam elő. Kutyaharapást szőrével: a hangulat azonmód megjavult, és ki is tartott hazáig.
 

26 hozzászólás

 1. 68nyara — 2010-07-26 10:05 

A gyakorlat sikeres volt, az állomány összekovácsolódott…

 2. hungaryhonvéd — 2010-07-26 11:21 

“Ott egy német dandártábornok … elmondta, hogy mi lesz a program. Döbbenet, ugrani fogunk, a fene gondolta volna.”

LOL =)

Eje előképzésre még anno sorozáson jelentkeztem, de végül nem lett belőle semmi… Pedig a tériszonyomat legyőzném!
Lehet, hogy előbb inni, majd aztán kell ugrani?

 3. Baribál — 2010-07-26 11:34 

Érdemes volt vissza jönni szabiról:)
Jó volt, köszönet!
@hungaryhonvéd: nem lehet, hogy akkor a levegőből telepítesz rókát?:)

 4. proletair — 2010-07-26 12:00 

@hungaryhonvéd:
Egy emberes beba..ás után minden lépés felér egy ugrással:)

 5. 68nyara — 2010-07-26 12:28 

@Baribál: A levegőből rókatelepítés nem biztos, hogy jó ötlet. Könnyen lehet belőle széllel szemben hugyozós történet…:-)

 6. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-07-27 17:10 

Az ejtőernyőt nem próbáltam, egy hamar kudarcba fulladt ifjúkori ballépést kivéve. Ugrásig akkor se jutottam.
Viszont körhintáról mindent elsöprő sikerrel tudtam egyszer hányni!
Mindmáig büszke vagyok rá, megvolt ugyanis a szabályos, teljes kör…

 7. proletair — 2010-07-27 17:51 

@Vérnűsző Barom:
Uram, önnel egyszer még innom kell pár korsó sört!

 8. Rókakígyó — 2010-07-27 19:30 

Szerintem VB és Proli jól összeillenek én konkrétan gyakran keverem őket.
Tibru még nem jelzett Kecel ügyben… Akarjuk elegen a túrát vajon?

 9. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-07-27 23:34 

@Rókakígyó: Augusztus 20. után már csak egyetlen akadálya lesz az eseménynek: gyakorlatilag csak a poharas, vagy a kisüveges söröket iszom meg. De abból akár többet is…

Jut eszembe. Nem jár valaki a blog látogatói közül Brünntől nyugatra, arrafelé, ahol a jó sör lakik?

 10. hazitroll — 2010-07-28 09:31 

@Vérnűsző Barom: Én keletre, de ott is jó sör lakik.
@Rókakígyó: Amennyiben ismét befogadtok egy kora miatt már nem katonaviseltet, akkor szívesen, de csak aug 20-as hétvége után jó nekem.

 11. tépegető szexkavátor — 2010-07-28 11:39 

@Vérnűsző Barom: nekem vszeg lesz egy prágai utam , még bizonytalan dátummal. Miért kérded? Sör kéne vagy fuvar – netán mindkettő? Vagy cseh nő van a a dologban?:-)Elég jók flangálnak rrafelé, a morváknál [nem a qrváknál] a jó lábúak releváns többséget alkotnak az engem vonzó korosztályokból (20-tól felfelé, valameddig…)
üdv: Stüszi.

 12. vén betyár — 2010-07-28 15:27 

Jó kis történet, Varsói Szerződéshez szokottaknak szinte hihetetlen.Akkor a kanálgépünk volt a csodálat és az irigység vmint a KGST kereskedelem cseretárgya.

 13. XJ8 — 2010-07-29 02:10 

Nekem egy haverom a Royal Paras-tol reszt vett azon a gyakorlaton, neki is eleg jo emlekei maradtak a kajarol meg a sorozesrol. Viszont az ernyocsere panaszkodott. Magyar ernyovel ugrott es az o szavaival: it just scared the shit out of me. Amugy jo velemennyel van a Magyar katonakrol.

 14. Sátán meg a Jocó — 2010-07-29 14:08 

Babám, kutyázásnál alsó zsinórok meghúzása, hogy a szélből kihúzd a kupolát?

erről az összegörnyedéses módszerről nem hallottam még…

 15. proletair — 2010-07-29 23:06 

@Sátán meg a Jocó:
Ha füvön huzatod magad, akkor igen, zsinórt betekerni. Esetleg az egyik oldalt leoldani.
De betonon nem fogsz hason fekve zsinórokért meg leoldózárért kalimpálni, mert akkor sok plezúr fog lekopni a végtagjaidról.

 16. tiboru — 2010-07-29 23:20 

@proletair:

Nálunk a leoldást igyekeztek reflexesíteni kutyázás esetén. Meg ott volt az a mulatságos, kétszeresen konvex, hegy nélküli kés is, amivel a zsinórokat kellett (volna) elvágni, ha nagy a gáz.

 17. Sátán meg a Jocó — 2010-07-30 08:57 

@proletair: hűha, köszi! :D
ajaj! vajon mit felejtettek el még közölni velem? :DDD

 18. proletair — 2010-07-30 09:27 

@tiboru:
Nálunk meg pont megpróbálták a leoldást elfelejtetni velünk, mondván a hajtogatásnál a leoldózár visszarakásához külön vizsga kell. Ezt sosem értettem…
És tényleg, a zsinórvágó kés! :)
@Sátán meg a Jocó:
Nyilván, aki olyan helyen ugrott, ahol nem volt beton, elfelejthettek szólni, mit kellene csinálni. Mint ahogy a vízbe érésről sem hiszem, hogy sokat beszélhettek mondjuk egy gödöllői ernyősnek…

 19. Sátán meg a Jocó — 2010-07-30 09:29 

@proletair: de-de, a halastavakat külön kiemelték Gödöllőn :)

“Nem ívóvíz!!!”

:)

 20. proletair — 2010-07-30 09:49 

@Sátán meg a Jocó:
:)
Mennyire mellé kell dobni szegény ejést, hogy a halastavakba landoljon? Még akkor is, ha a gödöllői reptér elég kicsi.

 21. Sátán meg a Jocó — 2010-07-30 10:27 

@proletair: de bizony!!! :D
fogadjunk, azért Te is láttál már karón varjút! :D

Némely esetben a kidobási és a földet érési zóna teljesen irreleváns is tud lenni, lévén az illető baka nem ismeri a fizikát!

 22. BiG_ — 2010-08-02 21:21 

Üldözetem!

Jó kis eje sztori.
A gödöllői halastavak tényleg nincsenek közel, de a Hodályerdő annál inkább. Fogytak a fái rendesen :-)

Te proletair, az a zsinórba csúszás tényleg leesést okoz? Mert én még azt tanultam, hogy a becsúszó ernyője omlik össze (megszűnik a függőleges sebessége), és aztán ketten egy ernyővel érnek földet. Mert a másik az marad süllyedésben. Legalábbis nekünk azt magyarázták, hogy ha mégis összejönne az égi találka és nem használ a “kebelemre babám” manőver, akkor kapaszkodjunk a “teherhordó” zsinórjaiba. Persze, az imádkozást se mellőzzük :-)

Üdv!

 23. BiG_ — 2010-08-02 21:23 

@hungaryhonvéd: Ja, én ugrottam másnaposan.
Soha többet. Nagyon szar volt. Pedig akkor ugrottam a célkör közepéhez a legközelebb… De a rókával birkózást meghagyom a szumósoknak…

Üdv!

 24. BiG_ — 2010-08-02 22:00 

@hungaryhonvéd: Ja, én ugrottam másnaposan.
Soha többet. Nagyon szar volt. Pedig akkor ugrottam a célkör közepéhez a legközelebb… De a rókával birkózást meghagyom a szumósoknak…

Üdv!

 25. proletair — 2010-08-03 06:46 

@BiG_:
Hát látod nem tudom, de minket ezzel ijesztgettek, gondolom azért, hogy minél inkább kerüljük az ilyen helyzeteket.
Másnaposan én is ugrottam. Reggel volt, ültem felszerelve a fűben, egyre melegebb lett, a pia meg egyre jobban ütött. Mire megjött a helikopter, eléggé cudarul voltam. A gépen meg azon imádkoztam, nehogy ott dobjam ki a taccsot, mert a pilóták megnyúznak. Talán ez volt életem egyetlen ugrása, amikor teljes szívemből, és azonnal ki akartam ugrani a gépből:)

 26. Musaic (törölt) — 2010-12-28 00:12 

Ez a summázata a bulinak:
“Aztán nem emlékszem semmire” :)

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.