Lensver barátunkról már tudjuk, hogy elsősorban a hajdanvolt Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola dolgos hétköznapjairól ír. Ma sem lesz ez másként.
Egyszer régen, nagyon régen, amikor Magyarország NATO tagsága még olyan friss volt, mint a pékáru egy vasárnap este a lakótelepi éjjel-nappaliban, akkor történt, hogy a fiatal tiszti hallgatók nyelvi képzését elősegítendő, idegen nyelvű szaktanárok tanították a kiemelt NATO nyelveket. Akkor még álltak az ikertornyok, és a Magyar Honvédség főtiszti karában nagyítóval kellett keresni az olyan tiszteket, akik az oroszon kívül egy NATO nyelven is meg tudtak szólalni (szerencsére ez a helyzet mára már gyökeresen megváltozott). Mindezek tükrében tehát a tiszti hallgatók (leendő NATO tisztek) nyelvi képzése valóban kiemelt prioritás volt, rögtön az ötödik haderőreform megvalósítása után.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A repülősök és a buffosok közötti antagonisztikus ellentét, a haderőnemek értékrendje közötti különbözőség, továbbá Szögyi bajtárs közismert stílusa garancia arra, hogy még egy ilyen rövid történet is, mint a mai, alkalmas arra, hogy a dicsőséges Október novemberi évfordulóján megadja nekünk a mindennapi betevő derűt.
Mi, ezen blog szerzői és olvasói, mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a kultúra és a hadsereg mindig is kéz-a-kézben járt. Ezen alapigazság egyik tanúja és krónikása Garael, aki az egyenruha és a film- és zeneművészetek találkozásáról írja mai posztunkat.
