461. – A bukta

Számos izgalmas momentuma van a békebeli katonaéletnek, de azt hiszem, mindenki egyetért velem abban, hogy a riadó ezek közül is kiemelkedik: az ember (pláne a katonaélet elején) úgy érzi, hogy végre van értelme mindannak, amit csinál. A riadó végül is nem egyéb, mint az éles helyzetre való felkészülés csúcsa, annak meg- és bemutatása, hogy (egyénileg és csoportosan egyaránt) elsajátítottuk azokat az ismereteket, amelyek a katonát valóban katonává teszik…

Hát ez az elmélet. Lássuk janicsár gyakorlati meglátásait a témával kapcsolatban.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

431. – Rémisztő világosság

Szerintem abban minden katonaviselt ember egyetért, hogy micsoda nagy különbség van fegyverdörrenés és fegyverdörrenés között. Egészen másként szól teszem azt egy lövészeten, megint másként egy figyelmetlen fegyvertisztogatás közben, bent a körletben, s ismét másként egy éles őrszolgálatban. Arról pedig, hogy hogy szól egy ilyen éles harci feladat végrehajtása közben, ráadásul a nyugati határon, ahol – akárhogy is nézzük – mégiscsak két ellenséges világrendszer nézett farkasszemet az átkosban… nos, erről ki is lenne kompetensebb beszámolni, mint Kelempájsz barátunk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

313. – Riadó

A repülősök és a buffosok közötti antagonisztikus ellentét, a haderőnemek értékrendje közötti különbözőség, továbbá Szögyi bajtárs közismert stílusa garancia arra, hogy még egy ilyen rövid történet is, mint a mai, alkalmas arra, hogy a dicsőséges Október novemberi évfordulóján megadja nekünk a mindennapi betevő derűt.

098. – A focista

Mindig is tudtuk, hogy a rendszeres testmozgás egészséges, de igazából a seregben jött rá az ember, hogy mennyivel többet ér egy góllövő láb vagy valami frenetikus kapusreflex, mint például egy színötös érettségi, vagy akár két felsőfokú nyelvvizsga. Optika kolléga zavarbaejtő módon megértő a témát illetően: nem anyázik és nem küldi el sem a focistákat, sem a népi táncosokat sehová…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

094. – 1942-es történet

A katonatörténetek nem csak országhatárokat nem ismernek, de az időkoordinátára is érzéketlenek. Mai szerzőnk, Bozótnéger bajtárs a nagyapja egyik régi (ha jól számolom, 67 éves) sztorijával lepett meg bennünket. Külön öröm, hogy J. bácsi még közöttünk van. Mindannyiunk nevében kívánunk az itt, a nyitóképen látható idős harcosnak további sok-sok, egészségben lehúzandó évet, magunknak meg azt, hogy minél több történetét olvashassuk itt, a milstoryn.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….