Számos izgalmas momentuma van a békebeli katonaéletnek, de azt hiszem, mindenki egyetért velem abban, hogy a riadó ezek közül is kiemelkedik: az ember (pláne a katonaélet elején) úgy érzi, hogy végre van értelme mindannak, amit csinál. A riadó végül is nem egyéb, mint az éles helyzetre való felkészülés csúcsa, annak meg- és bemutatása, hogy (egyénileg és csoportosan egyaránt) elsajátítottuk azokat az ismereteket, amelyek a katonát valóban katonává teszik…
Hát ez az elmélet. Lássuk janicsár gyakorlati meglátásait a témával kapcsolatban.
Valamikor tavasszal valamilyen okból sürgős volt a szabadságokat kiadni, és szabálytalanul ugyan, de a fél századot haza- vagy kimaradásra engedték. S éppen ekkor következett be a Nagy Bukta. A riadó.
A riadó Szombathelyen viszonylag rendszeresen gyakorolt bakabosszantó gyakorlat volt (ámbár az a gyanúm, hogy a városban lakó tisztek – persze kiképzési időn kívül – még jobban utálták). Bonyolult koreográfiát találtak ki hozzá. Ha megjött a parancs, akkor az alegység-ügyeleteseknek szigorúan előírt sorrendben kellett sorakoztatniuk a századot; nem szakaszonként, hanem funkcionális és időbeli sorrendben. Minden századnak megvoltak ugyanis a maga laktanyaszintű feladatai, amelyek ellátásához bizonyos létszámra mindenképpen szükség volt. A normaidőket szigorúan vették, elsőként a BMP vezetői, irányzói távoztak, meg az összekötő katona, aztán a forgalomirányítók, a külső őrség-leváltók, egyebek, a maradék meg maradt anyagmozgatónak. Különösen a takarodó és az ébresztő közötti időszakot gyűlöltük, mert a szabályok szerint nem volt szabad villanyt kapcsolni, nehogy az ellenséges megfigyelők megtudják, hogy riadó van, azaz a laktanya szervezett elhagyása zajlik. Következésképpen a sötétben taszigáltuk egymást, nem éppen udvariasan.
A mondott alkalommal én vagyok az egyik aeüh. Tudni kell azt is, hogy „váratlan riadó” úgyszólván soha nincs. Magyarán vagy előre megmondják, hogy ekkor és ekkor várható a riadó, vagy bizonyos jelekből erre nagy biztonsággal következtetni lehet. Most is így van, csak éppen senki sem hisz a jeleknek. A század (nemcsak a miénk) éppen lefekvéshez készülődik, nyugalmas vasárnap este van, csak néhány baka lézeng pizsamában a folyosón, nézi a tévét vagy csoszog föl a kantinba. Jön a zászlóaljüti, hogy vigyázzunk, mert több pizsamást láttak a laktanyabejáratnál; lehet, hogy ellenőrzés lesz. Jó. Majd jön az újabb hír, hogy esetleg riadót rendelnek el.
Riadót?! Lehetetlen: a századok takarékon vannak, képtelenség annyi embert összeszedni, amennyivel akár csak félig-meddig el tudnánk látni a szükséges feladatokat. Mindenesetre körbejárom a körleteket, mindenhova beszólva: lehet, hogy riadó lesz. Általános hitetlenkedés. Marad a pizsama, a tévézés, a kantin. S aztán: riadó! Mondanom sem kell, hogy a normaidők halomra dőlnek, már csak azért is, mert előbb meg kell győzni a társaságot arról, hogy viccről szó sincs; rugdosom az ajtókat, teljes a káosz. Egyetlen szerencse, hogy közben nem jön felénk tiszt, pláne nem pizsamás, így viszonylag tűrhető állapotba kerülünk, de a különböző funkcionális egységek csak igen hiányosan állnak elő. Idővel előkerülnek a tisztek és tiszthelyettesek is, sötét arccal, a tönkretett vasárnap este és a biztos bukás komor tudatában. Jelentek a századparancsnoknak, valahogyan a sínre kerülnek a dolgok, elhagyjuk a körleteket, s egész éjszaka valahol a laktanyán kívül a harcjárművekben rostokolunk.
Másnap kiderül, hogy többen, akiknek éjfélig szólt a könyvük, a városban megtudták, hogy a laktanyában riadó van (ez nagy bolt volt a taxisoknak); persze eszük ágában sem volt visszajönni – de pechjükre a riadó még bőven tartott éjfélkor is, így aztán ők sem úszták meg. Soha többé nem fordult el, hogy ennyi embert egyszerre elengedtek volna.
23 hozzászólás
1. daneel — 2013-12-03 09:04
Nálunk, szigorúan úgy adták ki az eltávokat ( hétvégén is ), hogy a harckészültség megmaradjon. Persze, a káoszt nálunk sem lehetett elkerülni! :-)
Üdv. Daneel
2. krux — 2013-12-03 10:11
Valami hasonló történt nálunk is, meg is írtam egy sztoriban, de még nem küldtem el Tiborunak. Mindig arról panszkodik, hogy már nincs elég tárhely, annyi a sztori…
3. tiboru — 2013-12-03 10:46
@krux:
:-)
A várólistás sztorik számával nincs különösebb gond, mindössze annyi, hogy a tartalékok (szám szerint úgy 20-25 történet) összesen három kolléga tollából származik: szögyi, janicsár és pilotax. Talán még BigJoe-nak van vagy két-három apró, eddig nem publikált életképe valahol a vincseszterem mélyén.
4. pilotax — 2013-12-03 10:59
Szépen képszerűen sikerült leírnod egy lövészriadót. Szinte látom az ide oda szaladgáló és egymást lökdöső embereket, a komor és dühös arcokat. Gondolom nálatok azért volt olyan sok riadó, merthogy Szombathelyen első lépcsős alakulatok voltak. Érdekes, hogy nekem nem túl sok emlékem maradt a riadókról, persze nálunk is voltak, de nem túl gyakran, pedig mi nem is első, hanem ún. nulladik lépcsősök voltunk. Szerencsére nálunk nem voltak harcjárművek, maximum teherautók a felderítők szállításához a riadókörletbe, vagy éppen a repülőtérre. A katona nagyobbrészt csak a saját felszerelésével kellett törődjön, bár itt is voltak málházó csoportok kialakítva de közel sem volt annyira szükség mint egy lövészalakulatnál. Elméletileg nekünk a háborús konfliktust megelőzően már kinn kellett lennünk a terepen az ellenség mélységében egynéhány száz kilométerre a hazától.
5. daneel — 2013-12-03 11:12
@tiboru: Én egy 3×3-as rövid kis történettel tudnék hozzájárulni. Még megfogalmazás alatt vannak. ( A címük már meg van! ) :-)
Üdv .Daneel
6. kelempajszmadar1 — 2013-12-03 12:40
„Tudni kell azt is, hogy „váratlan riadó” úgyszólván soha nincs.”
Ó, boldog ember! Van. Illetve volt. Azt hiszem, a nyugati határ őrzői tanszéket nyithatnának erről bármelyik egyetemen.
Kőszegen a moziban is bemondták, a filmet is megszakítva, ha riadó volt, hogy a határőr nézők sürgősen jelentkezzenek a laktanyában. Emiatt nem is volt a moziban határőr néző (hacsak nem valami tanulatlan kopasz). A kimarcsin levők igyekeztek eltűnni valami olyan spíben, ahol nem lehetett megtalálni őket.
Benn a kerületnél még pokróchengert is kellett tekerni, a vaságyon kívül mindent vinni kellett, emiatt 10 perc volt a normaidő. Az őrsökön 3 perc volt, de ott csak beleugrottunk a gatyába meg a csizmába, felkaptuk a fegyvert, lőszert meg a telefont és már az autón gomboltuk be a sliccet. Már ha volt autó (többnyire volt, szerencsére).
Üdvözlettel: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás
7. pilotax — 2013-12-03 13:15
@daneel: Várom az előzőek nagyon tetszettek. Egyébként én is sokáig érlelek magamban egy egy történetet mire rászánom magamat, hogy papírra ill. képernyőre vessem.
8. szkv — 2013-12-03 15:48
Egyik barátom mesélte, aki harckocsizó tiszt volt ezen a helyen, hogy egyik riadó alkalmával, a nagy igyekezet inkább kavarodás közepette olyan harckocsival is elindultak, amelynek a lánctalpa nem volt még összecsatolva. Mikor az egyik oldalon a lánctalp elfogyott, ekkor következett a keresztbe fordulás és elzárta a mellette induló, üzemképes harckocsi útját.
Az őrsön csak a gyakorlóriadóról lehetett „előjeleket” megtudni, (Hivatásos állomány takaródó előtt bejött) a többi az „csak úgy spontán” jött.
Egyik alkalommal mikor csöves voltam szintén egy „gyakorló riadó” volt, de mindent ugyan úgy kellett csinálni, mint az éles helyzetben. Záró, üldöző csoport megkapta a gyors eligazítást, elindultak ki a helyszínre. Majd következett a jelentés a hadműveletnek, aki tudomásul vette hogy mikor melyik szektor jelzett. Pár perc (Kb 5 perc) múlva az űcs. pk határsértőre utaló nyomokat jelentett. Razziariadó elrendelve, újabb jelentés a hadműveletnek, hogy határsértőre utaló nyomokat találtak a nyomsávon.
Mivel egy olyan hadműveletes volt szolgálatban aki már személyesen is ismert, bátorkodtam megjegyezni hogy a nyomoknak surranó szaga van.
Rövidesen véget ért a riadó és minden visszatért a megszokott „mederbe”.
Egy másik alkalommal mikor szintén gyakorló riadó volt előkészületbe (Nem volt túl gyakori, negyedévente egy alkalommal) lett egy kis meglepetés.
Megszólalt az Sz100-as, záró üldöző csoport kivonul és nagy sebesen elhúztak az a szektor előtt ahol az egyik hivatásos a jelzés adásához kezdett hozzá készülni. Így a gyakorló riadóból éles riadó lett.
SZKV BUCSU.
9. komojtalan — 2013-12-03 16:47
@daneel: Ezt megerősíthetem, gondolom a híradósok ugyanazért szívtak, mint az őrök. A század közel fele szolgálatban, másik feléből meg annyi embernek kellett bent maradni, hogy riadó esetén meglegyünk, talán 15% mehetett el egyszerre és persze minden 2. nap, mert 24/24 szolgálat volt. Ez 2 heti kimaradás volt kb. Persze ez máshol a kánaán, de én fél évig a törzsnél voltam, ahol 0 szolgálat és ebből kellett kiadni az esetleges HKSZ -t. Heti 2-3 kimaradás természetes volt kopaszon, meg 3 heti eltáv. Mi inkább 0. lépcsős alakulat voltunk, mert mi az első egy háborúban? Légvédelem, légi irányítás. Ennek ellenére viszonylag ritkán volt riadó, talán félévente. Egyszer szolgálatban voltam, tudtam hogy riadó lesz, de képtelen voltam fent maradni a toronyban, annyira megszoktam az alvást. Alig vártam már, hogy jöjjenek ellenőrizni aludtam tovább :-).
10. daneel — 2013-12-03 17:41
@komojtalan: Nekem is ismerős ez a 15%.
Valóban nem voltak riadók! Ha igen, akkor csak bohóckodás volt az egész. Ha a légvédelemnél riadó volt, a harcállásponton szolgálatba lévők ellátták a szükséges feladatokat. Egy híradós század laktanyai rohangálása értelmetlen lett volna ( ettől, persze még lehetett volna ). Hová kellene riadó esetén menniük? Legfeljebb, az „atomvillanás jobbról”-t gyakorolhattuk volna.
Erről jut eszembe, hogy egyik alkalommal amikor épp „légitámadás volt”, egyik pihent agyú társunk nem hasalt le. Mikor kérdőre vonták, a válasza:
-Ezek a mieink!
Üdv .Daneel.
11. janicsar — 2013-12-03 19:24
Kösz mindenkinek a tárgyszerű kommenteket. A határőrséggel nyilván nem versenyezhettünk, de nem is a betörő diverzánsok elfogására volt ez kihegyezve. Ha jól tudom, a lényeg az volt, hogy kb. három órán belül elfoglalhassuk az ezred – tőlünk nyugatra lévő (hm-hm) – harci körleteit, teljes menetfelszereléssel, s ma már nem árulok el titkot: nem védekező jelleggel. Ezt persze soha nem mondták. Valamiből azért lehetett rá halványan következtetni. Ugyanis az volt az előírás (ha jól emlékszem), hogy a szekrényeinkben ott kellett hagyni egy cédulát a személyi adatainkkal és személyes tárgyaink leltárával. Azaz arra kellett készülni, hogy mikor mi már az Alpokban küzdünk az osztrák hegyivadászokkal, utánunk jön a következő ezred. Szóval a laktanya tartós utánpótlás-bázisként fog funkcionálni.
A sok szóbeszéd arról, hogy támadás esetén meddig tudunk kitartani, szerintem alapjában véve hülye kábítás volt. Támadásra készítettek föl minket, semmi másra.
A sok riadó, ahogy írtam, leginkább a taxisoknak volt biznisz, nem csodálkoznék, ha kiderülnének bizonyos anyagi összefüggések… (de nem voltak drágák, este tíz tájban a szombathelyi állomás előtt sorban álltak a kocsik, hárman-négyen beültünk egybe, még a sovány zsoldból is simán futotta).
Ha Potrien (lásd korábban) nagyon meg akart buktatni valakit, egyik bevált módszere az volt, hogy mondjuk este fél tízkor ellenőrizte, hogy van-e friss víz a kulacsában (az meg, hogy mi a friss víz, elég rugalmas dolog, ugyebár, főleg egy kulacs esetében). Merthogy ez is az állandó riadókészültség része volt. Elvben.
12. orvezeto — 2013-12-03 21:02
Én csak arra emlékszem, hogy századonként valami ordas nehéz kék ládát kellett cipelni a telephelyig, ahol ki-ki berakta a ládát a saját (harc)járművébe. Tán abban voltak a „háborús” századiratok, de ezt sosem tudtuk meg. A láda viszont mindennél fontosabb volt, ha bármi mást ( fegyvert, lőszert) elhagytunk, legfeljebb valaki kiabált velünk, de a kék ládát nem lehetett nem vinni. Még az sem volt különösebb probléma, hogy a „technika”, amibe beraktuk ( BMP,FUG, DEIMOSZ, BRDM ) működésképtelen volt és legfeljebb vontatással tudta elhagyni a telephelyet.
Janicsár: a kelet-nyugat probléma nem új keletű. Egyik felmenőm a páncélos iskolát a SZU-ban végezte , ahol a hadműveleti tervezésnek nem voltak különösebb földrajzi korlátai, a szovjetek bármilyen irányban tudtak( volna) háborúzni, ezért aztán a leendő harckocsizó tiszteknek nagyobb szabadságot adtak a páncélos hadműveletek tervezése során. KÉsőbb, már itthon, egy hasonló vizsgaszituációban a rokon nagyon szép manővert tervezett – keletre. Mondták neki az elöljárók, hogy a stratégia kiváló, de felhívják a hadnagy elvtárs figyelmét arra, hogy keleti szomszédunk a szövetségesünk.
Őrvezető
13. zolcsi67 — 2013-12-03 23:28
@daneel: Na igen, a légvédelemnek megvolt az az előnye, hogy nem kellett háborúba menni – házhoz jött. Minek is ugrálni, max. a körletből átspuriztunk pizsamában-papucsban a harcálláspontra. Egyszer történt meg bentlétem alatt valóban élesben: 1989 decembere, romániai forradalom, amikor átkóválygott valami helikopter a magyar légtérbe. De nekünk csak kötelességből kellett figyelni a dolgokat, messze volt a román határ (Mezőfalván voltam).
14. kelempajszmadar1 — 2013-12-04 07:59
Nálunk a gyakorló riadót az újoncok ellenőrzése céljából rendelték el. Abban a tekintetben lovagiasak voltak a tisztjeink, hogy nem éjjel csinálták. Az igaz, hogy mindig váratlanul rendelték el, de délután, amikor már az éjszakai szolgálatnak is lejárt a pihenője. Három percen belül fegyverben kellett felsorakozni a kapunál. Az ilyen riadókat arról lehetett felismerni, hogy nem előzte meg a kakukk (az elektromos jelzőrendszer) üvöltése. Persze mindig időn belül végrehajtottuk, inkább, minthogy gyakoroltassák velünk.
Volt egy fiatal felsőágyasom, Misi, akit megemlítettem a nagy szívás kapcsán. Ő mindig a fejemre ugrott a riadóknál, ezért lovagiasan felajánlottam neki: válasszon, az ágy melyik végén akar leugrani, én a másik végén fogok. Így aztán megegyeztünk. Amúgy aranyos f@sz volt, a „Maduár” szót mindig lerövidítve használta: „Madu”-nak szólított.
Üdvözlettel: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás
15. szkv — 2013-12-04 08:52
@orvezeto:
–vizsgaszituációban a rokon–: Lehet hogy nagyon előre tervezett.
16. sargarigo — 2013-12-04 10:14
A sárbogárdi légvédelmi rakétás ezrednél voltunk pár hónapig, mint sárgarigók. A főnökünk egy százados, eléggé lazán vette a dolgokat, mivel erre a pár hónapra nem érdemes gyakorlóruha vételezésével az életet bonyolítani, az egy szál kimenőruhánkat hordtuk végig. Ez addig nem is tűnt fel, míg az irodaépület – étkezde – könyvtár Bermuda háromszögében rendszeresen eltűntünk napközben, de egy hadgyakorlat miatti riadó közeledtével (amiről ugye nem tudhatott volna senki, ezért mindenki percre tudta, mikor lesz) rákérdeztünk a főnöknél, nem lesz-e feltűnő a kimenő ruhánk, amikor a hivatásosok is gyakorlóban flangálnak a laktanyában. Erre azt találta ki, hogy ne menjünk aznap haza, aludjunk a nőtlenszállón, a riadókor a lakótelepről a buszok viszik a tiszteket be, de mivel sokan az irodájukban tartják a gyakorlót, itt még nem fogunk feltűnni. Aztán ha beértünk, menjünk az ő irodájába, készítsünk be magunknak előre olvasni, enni, innivalót, és ránk zárja az iroda ajtaját kívülről.
Így is lett, és működött volna a dolog, de az ezredparancsnok a riadó ellenőrzése során végigjárta az épületek összes helyiségeit, irodáit, amelyik zárva volt azt a tűzvédelmi pótkulccsal kinyittatta.
Így aztán megbuktunk (a szekrény nem volt elég nagy, hogy beférjünk:-)
Az esti értékeléskor aztán megkaptuk: a tartalékos tiszthallgató elvtársak a bezárt irodában szépirodalmat olvastak…
Főnökünk reakciója minderre annyi volt, miért, mia fenét kellett volna csinálniuk egy bezárt irodában?
Mivel az időnkből Sárbogárdon már csak egy hét volt hátra, a gyakorlóruha vételezését így is megúsztuk.
17. kszabo — 2013-12-04 18:27
@zolcsi67: Ettől már csak a technikai osztály volt jobb:) Én voltam a riadó konyhaügyeletes, hová tegyék az ügyeletes villanyszerelőt. Felsőbb parancsra bezártuk magunkat a konyhára szakácsokkal és kártyáztunk. A balhé akkor ütött, ki amikor az ezred kitelepülők el akarták foglalni tőlünk. Jött egy tsz törmi H…. és rendet akart vágni. Pechére akkor fordult be a Csepeljük és rajta gulyáságyú, rajta : Hülye H…, rák a belit.
Köpni-nyelni sem tudott és zöld festékért esedezett:)
18. Bigjoe(HUN) — 2013-12-05 18:43
Riadó…jó is az.
Nekünk szd szinten sosem volt, csak az őrszobán.
Bár mi riasztásnak hívtuk.
Nincs az olvasók között egy-két hatáSvadász?
Nekik gyakran volt, nem csíptük, mert akkora zajjal járt, hogy felriadtunk rá.
19. borni — 2013-12-13 21:38
Amikor riadó volt nálunk Szombathelyen, nekem a BMP-vel a lőszerraktárnál levő kapuhoz kellett volna kiállni. Talán a 2-es őrtorony volt ott ha emlékeim nem csalnak. Ez úgy zajlott, hogy kisétáltunk mintha géppel mentünk volna és ott cidriztünk míg vége nem lett. Poénból kifelé menet berregtünk is mintha géppel mennénk. :)
20. szkv — 2013-12-14 18:26
@borni:
Na ettől aztán nagyon megijedtek a kapitalisták és jobbnak látták, hogy nem kezdenek ki egy ilyen „jól felkészült, felfegyverzett hadsereggel” és véget vetettek a hidegháborús korszaknak.
21. harcimaci — 2013-12-18 20:01
@Bigjoe(HUN): Szentgotthárdon nem volt sok riadó. Bár egyszer pizsamások előtt kellett bemutatni,hogy mit tudunk riadó címen alakítani…
22. Bigjoe(HUN) — 2013-12-20 10:06
@harcimaci:
A mi H.vadászaink Göncz közt.eln. úr előtt bemutatóztak,
talán riadóval kezdtek (már nem a szomszédos barakkban voltam), Ifára fel, majd némi lövöldözés, bukfencezés, füstölgés, száguldás, talpak odaverése után visszamentek a boxukb.
Aprópó, valami határvadász történet?
23. doser — 2018-01-29 16:36
Ebben a riadós buliban én is benne voltam.Az írnok megírta a könyvünket,a szpk nem is tudott róla.Nagyban kolbászoltunk Szombathelyen,a végén kikötöttünk egy diszkóban,ha jól emlékszem valami hotel lehetett.Holland csajokkal jöttünk össze,mikor megláttuk a másik század írnokát,hogy keresi az embereit.Mondta,hogy riadó van azonnal menjünk vissza hiába van reggel 6-ig könyvünk.A kapunál nem akartak beengedni,hogy nem lehet bemenni mert riadó van,végül a kapuügyeletes engedett be.Irány a századszint,átöltözés sötétben gyakorlóba.A szpk dühöng,nem bírtuk el a ládákat a sok alkohol miatt,ráadásul nem tudta,hogy kint voltunk,mert nem ő engedélyezte.Beültünk a BMP-be és valameddig elmentünk utána ott dekkoltunk órákig,ráadásul víz nélkül.
RSS feed for comments on this post.
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.