Sok szó esett már ezeken az oldalakon a fegyvernemi sovinizmusról, de valljuk be: az sem szokatlan jelenség katonaberkeken belül, ha egy fegyvernemen (sőt: laktanyán) belül is kialakulnak olyan (kibékíthetetlennek tűnő) ellentétek bizonyos alegységek között, amelyek aztán megállíthatatlanul nőttek, mint hólabda a havas lejtőn. BigJoe az egyik ilyen régi ellenségeskedésről, a belső VÁP és a közönséges halandók közöttiről emlékezik meg.

Mivel a laktanya (mit laktanya: a Határőrség!) elitje a határvadász század volt, így ők adták a katonai rendész járőrt. Na ettől a naptól fogva a „fótosok” vadásztak ránk (mondjuk érthető okokból). Minden héten volt valaki tőlünk a laktanyásnál; mindegy mit tettél (vagy nem tettél), vittek és kész.

A századpéká parancskihirdetésen már rá is kérdezett:

– Tán bajuk van a VÁP-pal? Mér’ nem kerülik őket..? Mindig van valaki a laktanyásnál tőlünk… Én nem tudom, miért ilyen szerencsétlen ez a század…

Előzetesen volt már néhány konlfiktusunk a hatásvadászokkal, s így akartak bosszút állni; nem ésszel, hanem erőből. Jóban voltak a kapuszolgálattal, ami nekünk sok bajt okozott, mert így nem tudtuk kimenni. Egyszerűen mindig találtak valami apró hibát (mindig csak egyet, és csakis egyet), amiből kifolyólag visszaküldhették az eltávot.

Történt olyan eset, hogy a 10.00 órás könyvemmel 12.00 körül még bent figyeltem azért, mert a kapus mindig visszaküldte a teamet. Komplett táskavizit, arcszőrzet vizsgálata papírlappal. Ha valaki nem ismerné a technológiát: lap éle végighúzva az arcon. Ha serceg, akkor:

– Maga ápolatlan! Mért nem borotválkozott? Így akar kimenni?! Na tűnés a szemem elől…

Hápoghattam, hogy most borotválkoztam, de elhajtott.

Nézték azt is, hogy milyen alakzatban megyünk a kapuhoz. Ha olyan 3. őrös csürhe-rendszerben, ezt természetesen messziről észrevették, s már előre kiabáltak

– Így ide se gyertek, tűnés vissza a barakkhoz!

A kaputól nem láttak a barakkunkig, ezért az egyik jótét lélek vette a fáradságot és képes volt lesétálni az ezredkonyháig, onnan leselkedett utánunk, hogy visszamegyünk-e.

Szóval visszakaptunk mindent, de úgy, hogy jobban fájt, mint a verés.

Egy eltávról a laktanyába egy másik Hőrrel együtt mentem vissza. A srác pindurkát ittas volt, velem ellentétben. A kezén egy civil karkötő figyelt, ami (beláthatja mindenki) szörnyű bűncselekmény. Rábeszélt, hogy a laktanya előtti buszmegállóban szálljunk le, mert inna egy utolsó sört.

Ám legyen, betértünk egy krimóba. Sör le, én nem ittam. A laktanya kerítése mellet jöttek a Vadászok. Már tudtam, hogy megyünk a laktanyáshoz, csak még az indokot nem érzékeltem. Jó előre tisztelegtem, kezem hosszan a sapkánál pihent, nehogy ne vegyék észre. A bajtársam tisztelgése során naná, hogy kiszúrták a karkötőjét. Értelmes kérdések, óvatos válaszok, konzekvencia:

– Előállítjuk. Igazolványt! Maga is! (ez én voltam).

Belenéz:

– Aha, 3. őrös… Előállítjuk.

Gyorsan átnézték a könyvünket, hátha késünk, de nem, még kerek 1 óránk volt. Táska- és ruhavizit, szesz sehol. Látszott, hogy ez kevés, de hátha… A laktanyaügyész kikérdezte a komámat, levetette a kezéről a karkötőt, elrakatta.

Én jöttem:

– Hát maga? Ivott?

– Közel 3 éve nem iszok, nem bagózok, most csak azért hoztak be, mert haragszik a VÁP a 3. őrszázadra, ennyi a bűnöm.

Elengedtetett, visszasétálhattam a barakkba.