270. – A titokzatos pofon

Mai (friss hús) szerzőnk Lala, és arról híres, hogy 1973 októbertől 1975 októberig ő volt Pápán a 4406 oldalszámú MiG-21 MF (96) típusú vadászrepülőgép sárkány-hajtómű sorszerelője. Élményeit itt írta meg négy fejezetben; most csak egy részletet ragad ki, melynek főszereplője Józsi százados. Meg még valaki, akinek személyazonossága közel negyven éve titok!

Az alapkiképzést követően, eskü után néhányan egyből a mélyvízbe kerültünk, ami azt jelenti, hogy amit a surranótársaink Szolnokon a Kiliánon három hónap alatt sajátítottak el (ott egyébként nem volt MF, csak régebbi típusok), azt nekünk gépközelben, élesben, tantermi foglalkozások nélkül kellett megtanulni. Néhány gépre ugyanis – a leszerelések miatt – nem maradt sorszerelő, így mi, tanulatlanok lettünk az áldozatok.
Beilleszkedésünket „segítette”, hogy olyan csoportparancsnokot kaptunk (nevezzük Józsi századosnak), aki így mutatkozott be az első eligazításon:

– Katonák! Rólam itt a századnál azt mondják, hogy én egy geci vagyok, és ez így is van! (Bocs a kifejezésért, de szó szerint ezt mondta!)

És utána jöttek a további intelmek, hogy senki sehová, szabi, eltáv nuku, stb. Rájöttünk, hogy nem is olyan geci, mert abból még lehet ember, ezért inkább csak takonynak neveztem.

Fehér kesztyűvel jött a gépek tisztaságát ellenőrizni. Lehetetlen volt úgy tisztán tartani a gépeket, hogy egy kis szivárgó hidraulika-folyadékot, futómű rugós tagokon zsírpacnit, a kabinban kis port ne találjon, és ez már elég volt ahhoz, hogy ne írja alá az eltávos vagy szabis papírt.

A közvetlen főnökeink tiszthelyettesek lettek, őket nevezték mechanikusoknak.

Na most ők – sok más posztban olvashatóval ellentétben – emberséges emberek voltak, a repüléseken együtt fagyoskodtunk (télen) és főttünk (nyáron) a betonon, és közös érdekünk volt, hogy a repülőgépünk ne csak felszállni tudjon, hanem épségben vissza is térjen a feladatról. Ők igazi bajtársak voltak.

De ők sem szerették Józsi századost.

A hajózók egy külön jó csapat volt; ha hiszitek, ha nem, én lábtengóztam Farkas Bercivel a Kesziben (készültség, de ez egy külön történet lehetne). Akkor még nem tudtuk, és ő sem tudta, hogy űrhajós lesz belőle.

Történetünk egy éjszakai repülés alkalmával, az 1. zónában, télen, bonyolult időjárási viszonyok között zajlott.

1-es zóna: ez a gurulóbeton, itt álltak a repülőgépek repülésre felkészítve, ide vártuk a hajózókat a toronyból a feladat végrehajtásra. A hajózókat mikrobusszal szállították a tetthelyre, a széliránytól függően a toronytól többnyire déli irányban jelölték ki (az északi volt az uralkodó szélirány). A többi zónáról most hadd ne…

Itt nem volt térvilágítás, az összes mozgást elemlámpával, jelzőfényekkel irányítottuk. A kiszolgáló gépkocsik (vontatók, indító APA-kocsik) a hajózók elvakításának veszélye miatt csak helyzetjelzővel közlekedhettek. Szóval tök sötét volt.
Történt akkor, hogy Józsi százados volt az 1. zóna parancsnoka. Éppen nem volt hajózó forgalom, úgyhogy vártunk.

Egyszer csak valaki a téli szerelőruha (pufidzseki, fülre kötött szerelősapka) fedezékében odalépett Józsi századoshoz, és (hogy biztos legyen a dolgában) megkérdezte tőle:

– Te vagy az, Józsi?

Válasz:

– Igen, én!

Erre kapott egy hatalmas maflást. Én nem láttam, csak hallottam, hogy valami történt, na meg aztán pár hétig csodáltuk a nappali világosságban a nyomát. A „tettes” utána eltűnt a sötétség jótékony homályában, Józsi századost leváltották az aznapi zónaparancsnoki beosztásából, mi meg hetekig vigyorogtunk a naplementeszerű, tartós kozmetikumától.

Nem derült ki, hogy ki volt a kozmetikus, lehetett ugyanúgy sorkatona, mint hivatásos tiszthelyettes; ez már a Varsói Szerződés megoldatlan titkait szaporítja.

Egy darabig belső nyomozgatás is volt az ügyben, ha jól tudom, a katonai elhárítás is beszállt, de aki nem tudott semmit az ügyről, az nem mondott semmit, aki meg tudott volna, az sem.

Ez egy örök rejtély marad.

Egyébként szegény Józsi százados már nincs közöttünk. Civilként (mármint én voltam civil, azaz nem is annyira civil, hanem már tűzoltó) egyszer találkoztam vele, akkor Isaszegen szolgált az alkatrészraktárban.

Akármilyen is volt, most is szívesen kezet fognék vele. No nem Pápán, az 1. zónában!

Ennek már – ha jól számolom – 36-37 éve.

9 hozzászólás

 1. szögyi — 2011-05-20 10:25 

Kicsi ország, kicsi légierő, kicsi Lala mindenhol ott van, ahol felsír egy hajtómű ;)
Remélem tűzoltóságodból is akad egy-két egyenruhás történet. Nekem egy van, amikor a cimbi ettől a testülettől nyugdíjba ment. Rá fél évre kigyulladt a háza (pontosabban a pincéje). Volt kollégák kiarénáztak, Lacika elragadja a sugárcsövet, hogy nyugi fiúk, én tudom, hogy itt lent mi hol van, és hősiesen eloltotta a saját tüzét.
Mondtam is neki utána, hogyha máskor hiányzik a régi fíling, akkor miért nem inkább ő megy be a laktanyába, mijafrancért kell emiatt felgyújtani a házát (vagy lehet hogy azt remélte, hátha az asszony is bennég?).

 2. sirdavegd — 2011-05-20 10:27 

Hú, Lala történetét nagyon szerettem olvasni :)

 3. ZöPö_ — 2011-05-20 10:36 

A történet jó, de valami piszkál belülről… :-) Senkit nem tudnék megütni (nagy birka vagyok), de így, a semmiből előbukkanva, majd újra eltűnve a legkevésbé. Valami hülye belső hang azt mondogatja, hogy verekedni úgy kell, hogy felállunk egymással szemben, meghajolunk, bemutatkozunk, majd adott jelre elkezdjük az ütlegelést. (Ebből látszik, hogy soha életemben nem verekedtem. :-)) Ugyanakkor meg, a gonosz kis ördög a másik fülembe azt röhögi, hogy Józsi megérdemelte. :-)

“Nem is olyan g*ci, mert abból még lehet ember” – ez viszont zseniális! :-DDDDDD

 4. Nűnű — 2011-05-20 13:53 

@ZöPö (inda):
sosem csináltam én sem ilyet, de szerintem tisztességről ne beszéljünk olyankor, amikor a rangját használva takony módon viselkedik.
Másrészt meg, azért is jó sokszor titokban tartani, hogy mi bántottuk őt, mert akkor lehet, hogy mindenki mással is jobban fog vigyázni, mert nem tudhatja, kitől jött a pofon.

 5. Rókakígyó — 2011-05-20 14:39 

mostmár bevallhatom: én voltam a pofozkodó!

 6. Krux — 2011-05-20 16:20 

Talán említettem már, hogy egy évfolyamtársunk férje Pápán szolgált, és ő is kályhacsövön repült. A műszerfalat elnézve jutott eszembe, amit Feri mondott erről a típusról. Az usákok állítólag zsákmányoltak néhány darabot az araboktól, és a gyakorlatokon ők személyesítették meg ezekkel a vasakkal az ellenséget. A MiG-21 amerikai pilótái mondták azt, hogy aki képes egy ilyet elvezetni, az attól kezdve a világ bármelyik gépével játszva elboldogul. Majd rá fogok kérdezni nála erre a pofonra, de nem hiszem, hogy ő volt.

 7. ZöPö_ — 2011-05-21 10:41 

@Nűnű: teljesen életszerűtlen volt a fejtegésem, csak egy idióta filosz agymenése. :-)

 8. ZöPö_ — 2011-05-21 10:45 

@Krux: amikor Viktor Ivanovics Belenko 1976-ban Japánba dobizott egy MiG-25-össel, a jenkik meg voltak döbbenve, mennyire primitív a szerkezet, ahoz képest, amit gondoltak róla.

 9. zweitakt — 2011-05-22 21:58 

@ZöPö (inda): Igaz, hogy az amik kamilláztak, de attól is, hogy ez a gép acélból van. Hiába, a nekik elfogóvadászban a 3,2Mach nem jött össze. Az alu meg nem bírta volna a nagy sebességből adódó súrlódási hőt. Illetve azon is erősen csodálkoztak, hogy ilyen egyszerű technológiával képesek voltak ilyen jó gépet összerakni. Az egyik altipus (Je-266) mai napig tartja a sebességi világrekordot… Hiába, az északi foghíjas légvédelem megkívánta, hogy gyorsan érjenek oda, ahol nincs támaszpont…;-)

A poszt zseniális! Az a saller valószínűleg nagyon kijárt…

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.