269. – Kopaszságom története


Zweitakt
kolléga mai (rekordokat döntögető hosszúságú) posztjában egy dokumentarista alaposságával elemzi sorkatonai szolgálata pár emlékezetes momentumát. Eredetileg két részben akartam betördelni, de aztán beláttam, hogy ez így (egyben) olvasandó. És remélem, hogy a poszt végén feltett kérdésére szakszerű választ fog kapni! 

 

Előrevetítem, hogy igyekszem túlzás és szépítés nélkül írni.

1994. áprilisának idusán, túl a gimnáziumi érettségin, majd az azt követő 2 éves szakiskolán (optikus lettem) és egy sikeres főiskolai felvételivel a zsebemben gondolat fogant meg agyamban: én most inkább letudom a haza iránti kötelmeimet és nem várom meg, amíg egy  18 éves suhanc őrmi ( őrmi mi? ennyit tudtam akkor arról, mi vár: egy őrvi…) dirigál nekem, 25 évesen, amikor majd berántanak. Így fontolkodva felszálltam a BKV villamosvontatású-kötöttpályás 56-os viszonylatára, s az Akadémia megállóig tömegeltem vele. Ott 25 uszkve 30 lépést tettem megtorpanás nélkül, elszántan, a haza védelmére gondolva, dagadó kebellel a porta felé (akkor még nem sejtettem, hogy az bizony a KAPU, benne a KaÜ).

Határozottan lenyomtam a kilincset, s belépve szép nagyot köszöntem: adj’Isten szépjónapot! A katona, aki a lábát az asztalra felb@szva hintázott (szabványos KaÜhá tartás, mint később megtudtam) majdnem hanyatt esett; heves karlendítésektől kísérve billegett párat, majd stabilizálódott a fentebb leírt tartásban. Olyan szemeket meresztett, mint aki egy tevekaravánt lát masírozni fel s alá, az Ördögárok partján.

Rámnézett, majd szép udvariasan meg is kérdezte:

– No..?

– Én kérem… be szeretnék vonulni katonának.

Erre tényleg hanyatt esett a székkel együtt. Én csak biluxoltam befelé az ablakon, nem esett-e baja. Akkor láttam, hogy valaki – a fülke mögötti ágyon szunyáltában – felpillant (később kiderült: szabvány KaÜ testtartás) és odafárad, szintén furcsa fénnyel a tekintetében, lazán átlépve a földön fekvő, és a székkel laokooncsoportozó KaÜhát. Jól megnézett, és kifogástalan udvariassággal, kidugva fejét a kisablakon, imigyen szóla:

– Mi a f@szt akarsz?! Bevonulni?!?!

– Igen, kérem.

– Béla, mennyé’ má’ ki, nézd meg, van-e még kint valaki, nem vicc-e…

Nem volt kint senki, erre ő még jobban megnézett magának, vett egy mély levegőt, majd hangos kifúvással aszonta, hogy aszongya:

– Sssszzzzzhhh.Te tudod…. és a telefonért nyúlt (azóta tudom: TBK).

Innen csak az egyik felet hallottam, valahogy így szólt:

– XY törm jelentkezem. Alezúr jelentem, itt van egy fiatalember és be akar vonulni.

– Jelentem: katonának.

– Igen, egyedül van.

– Igen, önként.

– Nem, nem tűnik ittasnak… Értettem…

Letette a kagylót, majd hozzámfordult:

– No, legény! Itt egy belépő, tűzd fel, úgy ni. No, itt kimész, arra el, ez az épület, első emelet, xxx szoba előtt ülj le, majd hívnak.

Én szépen követtem az útmutatást, és felballagtam a jelzett irányba, és még mindig feszítette keblem a hazaszeretet, és szolgálatkészség.

Odafent vártam vagy öt percet, és nyílt az ajtó, és beinvitált egy 3/4 parkettás, vékony pizsamacsíkos tiszt.

– Nos, mit óhajt?

– Be szeretnék vonulni!

– Miért?

– Hát azt gondoltam, hogy én nem lógom el. Letudom a haza iránti kötelességem, és aztán hagyjuk egymást békén.

– Hm. És miért most?

– Mert gondoltam, itt az ideje. Inkább most, mint főiskola alatt, vagy után.

– Jó. És van valami kívánsága?

– Ha lehet, Budapestre vagy környékére szeretnék, de ne a Nagypetőfibe.

– Nocsak! Informálódott?

– Ööö… igen.

– Rendben. Meglátom, mit tehetek.

Barátságosan elváltunk. A kapunál a teljes legénység engem várt, és akkor még nem értettem, miért ül a szemükben valami furcsa fény. Akkor azt hittem, hogy azért, mert íme egy igaz magyar gyerek, aki tudja a kötelességét (muhahahahahah); azóta tudom: nem tudták eldönteni, hogy szörnyűlködjenek tettemen, kiröhögjenek, vagy sajnáljanak: hülye szegény, nem vérszegény…

*****

És megkaptam a behívómat.

Volt rajta egy szám, sorminta, meg az, hogy Külső Váci út, Petőfi laktanya (haverok mondták: matróz leszel – hű, de izgalmas!)
Ezután jött a nyár, közelgett az augusztus 25-e. Úgy fogyott az idő, mint a lelkesedésem. Már nem tűnt annyira jó ötletnek a bevonulás. Aztán egy könnyekkel megpakolt búcsúcsók a barátnőhöz és irány a sereg.

A 104-es busz kivitt a laktanyáig.
Előtte hajnalban az édesapám (aki előző este elutazott, én akkor még búcsúzkodtam a kisasszonytól) hagyott az asztalon egy cetlit:

Lakatot, cipőpucoló cuccot vigyél. Tartsd a szád, tedd meg, amit mondanak, bírd ki, szorítsd össze a fogad. És ne siettesd az időt, úgyis elszalad. Okos légy!

Apu

Mondjuk, ez a recept eddigi életem során eléggé bevált. A pofám később lett csak nagy….

Odabent elvették a behívót, oszt’ mondták: oda gyülekezzek. Az étkezdében a szám szerinti asztalhoz mentem. Mivel a Honvédség tudta, hogy RH-A fokozatú rádióamatőr vizsgám van az MHSZ-nél és az optikához is értek, jó hasznát vennék a tudásomnak a híradóknál.

Ezért lettem regruta az 1. Honvéd Tűzszerész és Aknakutató Zászlóaljnál.

B@ssssssz… Ez nagyonnemjó. Nincs kedvem felrobbanni valami 2. vilhábos szartól. Méregettük egymást az asztal körül, hogy kiből mi lesz: nyomi, vagy húskonzerv… Nézegettem a kezem; megvan még, de meddig..?

A bedeszkázott égbolt nekem is eljött: felruháztak.

Fürdés (jó jel, van melegvíz…), atletta, pokróc, melegíjíttő, laúszérum, gyakorló, surci, vegyó, papucs:

– Hányas a lábad?

– 44.

– Barom! 42-es vagy 48-as?

– 48.

-Na, azér’… Itt van. 

És kicsapott elém egy barna színű kaucsuk ladikot. No, ekkor én néztem, mint aki tevekaravánt lát.

– Tovább!!! MITNÉZMÁB@SSZA+TOVÁBB!!!

Körletbe be, ott már többen igyekeznek. Én valahogy utolsóra kerültem a körletbe, így a többiek magyaráztak, mit kéne. Így lettem riadt szemű felsőágyas. Stoki, ágyrend, szekrény, stb. Este vacsi, takarítás, takarodó.

Másnap megkezdődött a kiképzésem, ami egészen 1995. január 21-ig tartott.

Sikerült tartani a pofám, megtenni, amit kértek (általában 100 decibellel), és sietni, amikor kedvesen invitáltak (120 decibel). És megismerhettem hallomásból a század jó édesanyját, a szolgálatvezetőt: Decibel főtörzset (el tudjátok képzelni azt a torkot, ami kiérdemel a SEREGBEN egy ilyen vulgót? Na, ahhoz még tegyél hozzá…)

Alapkiképzés simán ment; mindenki tudja, hogyan. Kőkemény fegyelem viszont igencsak volt.

Eskü.

Az eskü előtti éjjel jókora eső esett, az alakulótéren szép nagy tó. Szépen mutattunk, amikor kivertük belőle a vizet a vigyázzmenettel.  Amit a flottillások hagytak benne, azt mi mind kitrappoltuk. Igaz, a tisztek is mellig vizesek voltak. Addigra mi is tudtuk, hogyan lehet úgy odatenni a surcit, hogy jórészt előre fröcsköljön, ők meg helyből tudták, hogyan megy hátrafele. Merthogy megkaptam az 1. szd. 1 szk. 1 raj 1. ember posztját a 183 centimmel. Ott virítottam, mint olajbogyó.

Utána eltáv.

Hétfőtől:

Erdőkertes, királydinnyében kúszás-mászás, robbantás, lövészet, Püspökszilágy. Szerencsére a tiszteseket a tisztek igencsak fogták. Jól meg voltunk zavarva egy irányba, de szívatás nem volt. Éjszakai harcászaton olyan füstködöt csináltak nekünk, hogy önként vettük fel a gázmaszkot. Az orrunkig nem láttunk, s úgy estünk bele a robbantógödrökbe, hogy csak úgy nyekkentünk az alján. Hajigáltuk egymásra a füstjelző gránátokat, lőttük a vaklőszert. Szerencsére az én AMD-m elakadt, ezért nem kormozódott be. Így kevesebbet kellett pucolni.
Leszakadt rólunk a gyakorló. Volt ott egy patak, amibe leharcolt tehergumik voltak beledobálva. Az volt az "átjáró az aknamezőn." A patak ott úgy 10 méter széles volt, iszapos aljjal. Nappal simán átugráltunk rajta az "átjáróra zárkózz!"-ra. Éjjelre viszont a kedves tisztesek rálapátoltak egy vagon iszapot a gumikra, (A Jóisten áldja meg a fáradhatatlan szorgos-dolgos kezüket!) de ezt mi nem tudtuk. Odafelé futva megúsztam, ugrottam nagyot, ahol a gumikat sejtettem, és ugrottam tovább. Szerencsére a gumit találtam, szárazon érkeztem a túlpartra. Ez csak mázli volt, mert sötét, füst, gázálarc az volt. A patak meg a fák között folyt, ott még a holdvilág sem segített. Nyitás, roham, stb. Visszafelé pechem volt. Ugrottam, és nem találtam. Még annyi lélekjelenlétem volt, hogy a lábamat behúzzam, hogy ne akadjon fel, mert akkor átgázol rajta az újoncszázad. Így combközépig süllyedtem az iszapba, derékig ért a víz (még jó, hogy meleg volt a szeptember). Összehúztam magam, míg elment felettem a század, megkaptam 3-4 hátbarúgást,  aztán utána kiáltottam a végének: húzzatok ki!
Öregek röhögtek, három srác húzta a két AMD-t, amibe kapaszkodtam, mire ki tudtak húzni. Előttem-mögöttem tehergumi, alattam iszap, én moccanni sem tudtam. Előzőleg még térd alatt varrástól-varrásig elrepedt a nacim, így a surci és a gyatyám is telement iszappal. Úgy nyomtam ki bokától felfelé, mint tubusból a májkrémet.

Ja, májkrém: vacsinál kiosztják a konzervet. Fejes hv. kinyitja, majd odab@asz egyet az AMD válltámaszával:

– Azanyád!

– Mi a f@sz, Fejes? Micsinyá’? – érdeklődik a törm.

– Jelentem: élve csak nem eszem meg…

– Menjen, vételezzen másikat, ne itt parádézzon, hogy az a **#&#@{}+!!!%/!

A kiképzés egyfolytában tanulás volt. Belénk verték a gyakori robbanószerek szerkezetét, működését, gyújtója felépítését, stb. Ha valaki eltávot kért, csak bemondtak egy robbanószert, és aki helyből tudta, az mehetett; aki azzal kezdte hogy: ööö… no, annak helybetopi.
Itt követtem el a hibát, mert én tanultam, mint a gép. Kéthetente kaptam is eltávot, meg néha egy-egy kimarcsit. És közben figyeltünk az őrtornyokból.

Eredmény: kiváló tűzszerészvizsga, „kiváló katona” plecsni, és nyakamba kaptam a tiszteskiképzést.

És eközben végig KOPASZ voltam:

Mindent előírás szerint csináltam, betartottam a szolgszabot, az őr kötelmeit, miazmást. Frocliztak is miatta, hogy nekem minden mindig rendben van, sosem hágom át a szabályokat, még akkor sem, ha nem látják. Mit tegyek, ilyen neveltetésben volt részem, Otthon is az volt a szokás, hogy mindent csak pontosan, szépen…

A tiszteskiképzés, na az tömény szopás volt. Gyakorlatilag még egy alapkiképzés, csak kisebb létszámmal, jobban odafigyelnek ránk, kevesebbet lehetett kevésbé jól csinálni, mert ekkorra már kissé lanyhult a haza szolgálata iránti ügybuzgalom.

A kiképzés a jelenlegi 2-es út éppen épülő szakaszán (és annak környékén) volt, a vízművek mögött,  mínusz 10 fokban. Ott tudtam meg, hogy a legcudarabb dolog a fagyott földet ásni, abba aknát rakni. Törtek a csákánynyelek, ázott át a bakancs, hullott a hó. Reggel sima fagy, estére leesett vagy 30 centi hó, mi ezalatt végig kint.

Éjszakai harcászat holdfényben, csüdig érő hóban a bokrok alján. Egyesével rohamozás, rajban roham, stb. Életemben olyat még nem estem, pedig azelőtt rengeteget bicikliztem, sokszor fékkarig döntve a drótszamarat a kanyarban, landolva a dzsindzsásban… Rendes kopasz tisztesjelöltként futottam a rohamra, mint a bolond. Rajtunk (a gázálarc híján) a teljes vegyó, hogy ne ázzunk át. Árkon-bokron törtünk előre, ratatáztunk, ordítottunk, hadonásztunk az AMD-vel. Épp lendületből ugrottam át egy bokrot, amikor valamibe elakadt a lábam, ami azért volt furcsa, mert kábé 40 centire a földtől akadtam le. Én elindultam ballisztikus pályán a dzsindzsás felé, jobbra kazettás bombaként repült a stukker, előzött a gyalásó hátulról, bukó a fejemről balra, szimatszatyor meg tekergett köröttem szépen, mint Szaturnusz körül a porgyűrű. Még néztem is, milyen szépen átrepültem a következő bokrot, amin előtte még fegyvert szegezve áttörni készültem. Kikerülés nem jöhetett szóba a zárt rajvonalban roham miatt.
No, jó puhára estem, mert a bokor is tele volt hóval, énrajtam is volt molinó alsó-fölső, tréningruha, meg mikádó-külső-belső, plusz vegyó. Ma is csodálom, hogy tudtunk ennyi göncben futkározni. Ahogy manapság elnézem a kislányomat az overállban, ahogy lépni alig bír, mint egy merev maci, valahogy mi is úgy nézhettünk ki. Lenyeltem egy adag havat, néztem egy kicsit a derengő holdfényt, aztán lecsekkoltam magam, mint Robotzsaru: beindítottam a tartalék áramot, és elkezdtem kiásni magam a bokorból. Amúgy jól leálcázott a bokor, tiszta puha havat szórt rám…. Ekkor vettem észre, hogy felettünk megy a nagyfesz vezeték. Valaha leszakadhatott, mert a földön össze-vissza tekeregtek a szakadt, 20-50 méteres drótkötél-szerű kábeldarabok. Én egy ilyen kábeldarab hurkot vetett Istencsapásába akadtam el. Kényelmes heverészésből egy kedves invitáló szó riasztott fel. Csontos őrmi üvöltött, mint akit nyúznak. Vége a pihinek, futás tovább… Úgy értünk be a körletbe, mint a vert hadsereg…

Még honvédként adtam első felvezetői szolgálatomat is. Oly eminens egy KOPASZ voltam. Sosem felejtem el: Szuzuki (sz. Szalóki) őrnagy volt az ÜTI. Be is voltam szarva rendesen. Mindent szabály szerint, stb…  Őrpóknak meg megkaptam akkor az egyik pöcs tizedest. Az mindig óberkodott. De ez is elmúlt.

Aztán tisztesvizsga után az első őrparancsnoki szolgálat. Arra annyira már nem emlékszem, csak arra, hogy onnantól 24/24-ben adtam a szolikat, néha egy kis eltávval, meg színesítve kisebb-nagyobb robbantásokkal, aknaszedéssel. Nem is igen buktam meg, mint igazi kopaszőrpók, csak néhány lazább dologra emlékszem. Általában a hv-kel nem volt gondom, de néhány nagypofájú fickót kénytelen voltam kihallgatásra (és így helybetopira) rendelni. Két dolgot nem tűrtem: fegyverrel játszadozást, egymásra fogást (töltetlen fegyver nincs!) és a másik pihenésének megzavarását.

Egyik bukta az volt, amikor az egyes őrség parancsnokaként eligazítás után le kellett vezényelnem a tisztelettrappot az ÜTI-nek:

– 24 órsszolgtok gyázz! Iráá..tam..lpés..dujj!

Sétáltunk szépen körbe, majd befordultunk az ÜTI elé, aki bal kéz felé esett. Én meg szépen adom az ukázt hátra, szépen, ballábra, ahogy köll, hogyaszondom:

– Őrség! ’gyázz!!!

és  felhangzott szépen a trapp-trapp-trapp-trapp. Ekkor már arra gondoltam, hogy aztán majd szépen jobbra el, és végre van egy kis nyugságunk az őrpéká szobában, ágyra leugrik, surci lerúg (á, csak vicceltem, olyat én soha, hogy könnyített szerelvényben szolgálatban…ááá….) , "fekvecigi" hamuzás a gránátos láda mögé, és szundi megkezd. És a nagy tripp-trappba beleordítom:

– Jobbra… nézz!!!

Ezek azt gondolták, direkt szívatom az ÜTI-t; úgy állt a fejük jobbra, mit a Vörös téren a muszkáknak a mauzóleum felé. Megtisztelték igencsak a CSMO-t. Én meg kínomban:

– Viszakozz! Balra, …. áááá. hátra nézz… !

És persze az orrom alatt: bazmeg..!

ÜTI:

– No, még egy kör a szakaszvezetőúréknak!

Én:

– Pihenj!

Ezek meg a park túloldalán, amit meg kellett kerülni, hangosan kezdtek el röhögni, hogy jó volt baxki, fasza gyerek vagy! Az ÜTI meg valószínűleg hallotta. Rajtam kívül mindenki TUDTA (értitek: TUDTA!), hogy én szándékosan, az Orosz őrnagynak, mert én fasza öreg csóka, alig egy hónap hátra, na. Csak én tudtam, mi jön ezután… Nem aludtam. Feszt jött az ütitámadás, meg járőrözési parancs, mert a szerbek itt ólálkodnak. Én baxamáztam, a többiek meg aszonták: megérte! Most elárulom nekik is: k**vára nem direkt volt, és tele volt a gatyám, hogy nem úszom meg ennyivel.

Másnap leadom a szolit, a századpéká ajtaja kivágódik (na, miaf@sz, ez se szokott már ilyenkor itt lenni), és ordítva:

– Szakaszvezető jöjjön az irodámba lőszerleadás után!

– Óhogyaza vietnáminádvágók***vaannyábaakifeltaláltaalebbencslevestazt! – sóhajtottam, a század meg vigyorogva, biztatólag NÉZ!

Én becsúszott sportszelettel (azon gondolkodva, hogyan fogom a kislánynak megmagyarázni, hogy leszerelésig ne is álmodjon velem, ha olcsón megúszom), beosontam a századpékához. Fényesre köpött surci, minden feszül, ing elvágólag felhajtva, többiek kimenőben… bazmeg… alakiasan jelentkezem, míg valaki még kimenőre futtában odakiált: ha visszajöttem, meséld el mit kaptál!

Hehe…k***va vicces!

Tehát vigyázzban, szabályosan jelentkezem, SZŐNYEG SZÉLE, várom a lebaxást.

Szdpk. (röhögve):

– Gyeregyuriüjjle! Meséld már el, hogy szóltál be az Orosznak, mert még reggel is lila volt a feje!

A szívemről leeső kő szinte összetörte a metlachit… Meséltem, aztán a századpéká (még mindig röhögve):

-Azt azért tudod, hogy ma helybetopi, hehehe! Itt egy konzerv, mert kaja nem jár annak, aki ki van írva! Hehe!

Másik bukta az volt, amikor éjjeli unalmamat elűzve épp egy Mitsubishi Zero makettet ragasztgattam össze az őrpóki irodában. Fogom a cuccot, szépen, hogy kicsi acetonnal összeforrjon, oszt’ az ÜTI-t meg odaeszi a fene. Legények, felvezető alszik, én nem tudok mozdulni, kiabálni nem akarok, hát halkan szólék:

– Pillanat!

De ő csak dörömböl.

Nagy nehezen sikerül felállni, kezemben fogom a makettet, hogy tönkre ne menjen, odaballagtam az ajtóhoz, ÜTI-nek lila a feje, beengedem.

Összecsapom a bokámat, kezemben tartom a repcsit, jelentenék, de közbevág (emberből volt, nem üvöltötte fel a pihenőket):

-Aludt, b+?! Mi a f@szér’ nem nyit ajtót?

Önvédelmi bociszemet felvesz, mutatom a makettet, jelentek:

– Éber voltam, jelentem! Csak nem volt sürgős-halaszthatatlan történés….

– Na ne b@sszon fel! Mit ragaszt?

Ekkor tudtam meg, hogy ő is lelkes makettező…. Megúsztam.

Harmadik bukta az volt, amikor hátramásztam fogat mosni; meleg volt, hát szellőztettem… Jövök vissza, a Rózsaszín Párduc (rendes nevére nem emlékszem: egy 2 méteres, érdekes haladású, bajuszos flottillás szásúr volt) meg a váltás ÜTI meg másznak épp befelé. Mondom magamban, most már mindegy, ezt a két hetet idebent is, guggolva, ami hátra van.

– Mivan, szakszi?! Eladja az őrszobát?

– Jelentem, még nem…

– Mééééég? Mér’, mikor?

– Jelentem: két hét múlva…

– Neizééééé… Két heted van és még itt nyomod?!

Hát ezt a buktát is megúsztam…..

Volt még más kisebb esetem is, meg zászlóaljdízsí, de azt majd legközelebb, mert így is uncsi-hosszú lett….

Hiába no, KOPASZ maradtam én egész a leszerelésig…

Igaz is! Nagy kérdés, azóta se tudta senki megmondani a jó megoldást a felállított őr problémájára:

Az 1. őrhelynek két egymás melletti barakk végénél volt a határa, azután laktanya belter, amihez az őrnek, ugye, nincs köze. No, ott járőröz hajnali kettő felé a kikötött kutya, izé… a felállított őr és látja ám, hogy az ÜTI (az elemes, a Beke szds.) ott áll a határtól egy lépésre, szépen hátra tett kézzel. És vár. Szabály szerint az őrnek kincs köze hozzá, mert nem lépett be az őrhelyre. De ott sem hagyhat egy fegyveres embert a lőszerraktár szomszédságában. Hát behúzódott a barakk sarkához, ráfogta a csúzlit, és várt.

Úgy 5 perc után megunta, és aszonta:

– Állj, ki vagy?!

– Az ÜTI, de kívül vagyok az őrhelyen!

A srác leakasztotta a tárat, de az ÜTI ezt nem láthatta. Csőrehúzott:

– Két lépést előre lépj! Feküdj! Fegyverét dobja el…

Nem szabályos, de jó megoldás volt; maga az ÜTI is méltányolta a megfektetés ilyetén módját, bár kissé méltatlankodott a szabálytalan eljárás miatt. Igaz, az érvelést (értsd: a csőrehúzást) értette. Kiváló őrséget is jelentett a srácnak…

Mi lett volna a szabályos eljárás, kedves hivatásosok?

28 hozzászólás

 1. Wendiii — 2011-05-18 11:13 

A bukták leírásánál jutott eszembe Tomcat armyreportja, amelyben leírja, hogy egy haverja egy szolgálatban kétszer bukott meg, mint felvezető: egyszer a pecsétellenőrzéskor jelentés helyett csak annyit mondott, az ÜTI-nek, hogy “na jól van, mehetünk”, aztán az őrhelyen beállt egy fa mögé majd kikukucskált, és arcát alulról megvilágítva vigyorogva közölte az őrrel, hogy megjöttek. :)

 2. vén betyár — 2011-05-18 15:21 

Önként és dalolva!:D
Örömkatona!:D:D
Jó volt olvasni, izgalmasan, élvezetesen mesélte el élményeit, egyáltalán nem uncsi, várom a folytatást is.:D:D:D

 3. sirdavegd — 2011-05-18 18:04 

Zseniális :)

 4. Rókakígyó — 2011-05-18 20:00 

Öröm olyat látni, aki a katonaságba több fegyelmet vitt, mint ami benne volt és ezt a fegyelmet otthonról hozta. Ilyen embert én is ismerek. Asszem nagyon jó tudni, hogy vannak ilyen emberek.

A történet hihető, hiszen rendkívül fegyelmezetten írja le a mondanivalóját, már-már Tiboru-Proletair magasságokban, akikről nem mellesleg tudjuk, hogy kiváló katonák.

Abban hasonlítok Zweitakt kollégához, hogy én is az 1. zászlóalj, 1. század, 1. szakasz legmagasabb embere voltam, így nekem sem kellett az ünnepélyes eskütételen semerre fordítanom a fejem.

Ne menjünk el a remek kérdés mellett sem:

Elég sok őrszolit adtam, de szerencsére ilyen szitum nem volt. Szerintem a megoldás vagy a rá sem baszunk az álldogálóra vagy alkalmasint jelentjük az őrpóknak (felvezetőnek) a helyzetet. Különben meg az üti télleg nem szólhatott volna ebben a szituban az őrkatonához.

 5. matkó — 2011-05-19 01:07 

De utáltuk az ilyen Zweitakthoz hasonló fosógép tiszteseket. Ezekre volt a legigazabb, hogy a szolga a legrosszabb úr…

 6. csaszi5 — 2011-05-19 02:50 

Az utóbbi kommenttel nem értek egyet. A posztot elolvasva nekem egyáltalán nem ez jött le.

 7. Rókakígyó — 2011-05-19 07:01 

@matkó: Fosógép tisztesek?:) Nekünk volt egy roma tisztesünk, na az télleg fosógép volt, de nem olyan Zweitakt kolléga. Az megérne vagy öt posztot.

 8. Kelempájsz — 2011-05-19 07:11 

Nekem se a “Buzgó Mócsing” ugrott be. Egyszerűen lelkiismeretesen ellátta a szolgálatát. Ettől még lehetett rugalmas és belevaló fickó. A katonák -legalábbis nálunk- nem azt szerették a legjobban, aki mindent leszart. Voltak olyan tisztjeink, akik szigorú emberek voltak, mégis szerették őket a katonáik (pl. Papa a Lövészverseny című posztban). Ők saját maguktól is megkövetelték ugyanazt, amit az alárendeltjeiktől. A poszt pedig nagyon jó, gratulálok hozzá!

 9. Rókakígyó — 2011-05-19 07:47 

@Rókakígyó: Senkit nem érdekel a találós kérdés megfejtése? Engem nagyon. Remélem leírja a választ a tudója.

 10. szögyi — 2011-05-19 09:10 

OFF:
A nemzetközi férfinap alkalmából kívánom minden idetévedő férfinak, hogy úgy érezze magát, mint ahogy szeretné.

 11. Libero — 2011-05-19 09:48 

@szögyi: Ivó??? :D

 12. ZöPö_ — 2011-05-19 13:20 

De jó, hogy mondjátok ezt az “a jobb egyes nem néz, csak előre” dolgot, természetesen én is megkaptam párszor, van is hozzá csuda sztorim, mindjárt írom is! :-)

 13. szögyi — 2011-05-19 15:12 

@Libero: Csak nem azt mondod, hogy van katonaviselt férfi, aki ezt nem tudja???
Mivé lett ez a mai fiatalság…. bezzeg az én időmben !!!

 14. proletair — 2011-05-20 07:10 

Egy ideig számoltam, hányszor nevetek fel olvasás közben, de aztán hagytam:) Nagyon tetszett!

Az találós kérdésre: szerintem helyesen cselekedett: az őrnek nem kell mérlegelnie, hogy az ÜTI hol áll, mert a szabályzatban az őr kötelmei közt ott szerepel, hogy intézkednie kell akkor is, ha támadás (behatolás, szökés stb)veszélye fenyeget, tehát nem csak akkor, ha be is következik. Eben az esetben a fegyverhasználatot meg kell előznie először más személy (őr) segítségül hívásának. HA erre nincs mód, (nincs TBK, Orifon, vagy idő), akkor jön a felszólítás, kényszerítő intézkedés. Idáig történt meg a sztoriban a dolog. Ezután már csak a felszólítás hogy fegyverhasználat fog következni, és figyelmeztető lövés lett volna. Az ÜTI nem is mondhatott mást, mert egy ügyészségi vizsgálat esetén mivel magyarázta volna, hogy ott volt? Őrt ellenőrizni csak felvezetővel és további őrökkel van (volt) joga.

 15. Rókakígyó — 2011-05-20 08:29 

@proletair: A kérdésre adott válaszhoz: itt egy kicsit más volt a szitu: ha ismeri az embert, akkor nem kell feltételen keménykedni vele, főleg ha az elöljárója. Magyarul, ha felismeri az ütit, aki kívül álldogál, akkor nem sok teendője marad. Ha az őrsávba be akart volna mászni, akkor már fektethetett volna. Az üti a megfektetés után helyesen nem tett intézkedést, mert nehezen tudta volna védeni az álláspontját, hogy mi a bánatot keresett ott és akkor.

 16. proletair — 2011-05-20 08:43 

@Rókakígyó:
Hát igen. Esetleg felszólíthatta volna távozásra, mert ez sem tilos.

 17. Kelempájsz — 2011-05-20 10:12 

Szerintem az ÜTI is csak a felvezetővel mehet ki löketbe. Olyan alapon, hogy nem az őrsávban álldogál, bárki is ott kóvályoghatna. Akár diverzáns is lehetne, álöltözetben, aki le akarja puffantani az őrt. Vagy akár az ÜTI is lehetne diverzáns, ha lepénzelték a gaz impristák! Pláne a lőszerraktárnál! Még plánébb: hajnali kettőkor, kicsoda, mi a faxt keres ott? Szerintem jogosan járt el. És ha egy égő macska szalad a lőszerraktár felé, meg kell várni, míg az őrsávba ér, és csak akkor szabad lelőni? Az őrnek van mozgási körlete, és van tüzelési körlete, ez minden őrhelyre specifikusan ki van (volt?) dolgozva, és tudni kellett, mint a vízfolyás. Üdv: Kelempájsz

 18. Rókakígyó — 2011-05-20 14:42 

@Kelempájsz: Továbbra is azt mondom: egy különbség van az égő macska és az üti közt: az ütit ismerjük, a macskát meg nem. Az ütit csak akkor nem ismerjük, ha az őrsávban kobászol, meg ha nem tudjuk azonosítani, mondjuk mert sötét van.

 19. Kelempájsz — 2011-05-23 07:28 

@Rókakígyó: Nálunk több katonát is jól leb@sztak azért, mert csak úgy beengedte a kerülettől érkező kocsit. Ismertük a tiszteket, mégis volt cécó abból, hogy az okmányellenőr nem kérte a dokumentumot. Baráti üvöltözés következett, hogy “kiket engedett be maga, sszameg?!” Hát X. Y. elvtársat. Hiába mondtuk, hogy ismerjük, mégis volt toporzékolás, sőt, helybenjárás is. Üdv: Kelempájsz

 20. Rókakígyó — 2011-05-23 07:59 

@Kelempájsz: Mondtam az előbb is, hogy van különbség a belépés és a mellette tartózkodás közt. Beengedéskor meg szerintem tényleg kérni kell a kérnivalót, hivatalosan. Pl Állampusztán, ami bv végrehajtási intézmény, ki-be hajtáskor is alaposan átvizsgálják a járműveket. ez mindenki érdeke.

 21. nomad — 2011-05-23 11:24 

A felállított őr az úr :)
Kedvenc ütink éjféltől egy órát ült a 3 méter magas kapu tetején szilveszterkor. A támlás megvárta ameddig felér lovagló ülésbe és akkor megálljt parancsolt. A jelzőcsengő messze volt és nem akarta szem elől téveszteni a betolakodót, így vártak amíg a pezsgőt megivó váltás kiindult az őrhelyére, az immár kivonuló készültség ,meg lehalászta az öregurat a kapuról :)
A másik a kávés volt, aki kikövetelte magának a részét az őrség kávéjából. Általában minden üti, ütih kapott belőle és egyben letudott egy ellenőrzést is. De ez a jóember ragaszkodott a járhoz, egy adag kávét újra lefőztünk friss őrölt kávéval. Ebből kapott kétszer minden szolgálatban. Egy idő múlva leszokott a kávéról, nem bírja a szívem, úgy látszik öregszem, mondta.

 22. Kelempájsz — 2011-05-23 12:31 

Nálunk egyszer cefetül leb@szták az őrséget, mert egy főhadnagy a horgászengedélyét mutatta fel az okmányellenőrnek, mire az szó nélkül beengedte. Szegény járőr is arra hivatkozott, hogy felismerte a főhadnagy elvtársat, de azt mondták, hogy ilyen alapon bárkit beenged a szolgálat, elég, ha a horgászengedélyt felmutatja.
Kedvencünk, Haynau (akinek persze mi is a kedvencei voltunk), egyszer azt mondta, hogy amíg az őrskaputól elér az ügyeleti szobáig (kb. 10 méter!), addig 100-150 év futkosót is kioszthatna, ha nem lenne humánus. Ma is köszönöm neki!

 23. zweitakt — 2011-05-23 15:22 

@matkó: Kedves Matkó! Nem voltam fosógép. Amit kellett megtettem. Amit nem kellett, azt nem tettem. Surcitársaim némelyikével ellentétben nem éreztem ellenállhatatlan késztetést, hogy a szabályzatot súlyos energiák mozgósítása árán “csakazértis” megszegjem.
Volt, hogy áthágtam, nem is egyszer, de sportot nem űztem belőle: helybetopi nekem is volt, nem is egyszer, volt, hogy azért, mert nem dobtam föl a havert a körletből. Máskor a “nem hadrafogható állapotom” verte ki biztit a tüszügynél (= Tűzszerész ügyeletes: Nekünk nem csak Üti meg Ütihá volt, hanem még egy ellenőrző elöljárónk 24 órában – oda is ette a fene gyakran, hacsak nem ment sürgősbe aknátszedni.)Tehát volt lazulás, ha lehetett, és volt fegyelem, ha kellett!

Sajnálom, ha a leírtakat félreértetted.
Harcos üdvözlettel: Zweitakt

 24. Monguz61 — 2011-07-15 23:16 

Szép emlék idővel minden megszépül.
A Csontos ftörm meghalt felrobbant egy aknával.

 25. ÉRDEKES TÖRTÉNETEK. — 2011-08-02 11:37 

Élethűek az emlékek,ezeket a pillanatokat csak azok élték át akik katonai szolgálatot láttak el,akár 2 év akár hat hónap,de az élmények megmaradtak.Az őrhelyen szolgáló katonáknak is, természetesen az ÜTI.ÜTI.H szolgálatot teljesítő hivatásosoknak is.

 26. ÉRDEKES TÖRTÉNETEK. — 2011-08-02 11:37 

Élethűek az emlékek,ezeket a pillanatokat csak azok élték át akik katonai szolgálatot láttak el,akár 2 év akár hat hónap,de az élmények megmaradtak.Az őrhelyen szolgáló katonáknak is, természetesen az ÜTI.ÜTI.H szolgálatot teljesítő hivatásosoknak is.

 27. vran — 2016-06-03 23:01 

Csontos János zászlós 2000.10.22-én szolgálatteljesítés közben elhunyt. A Könyves Kálmán körút-Kőbányai út sarkán épülő benzinkúthoz riasztották,ahol egy 82mm-es szovjet repeszaknagránát hatástalanitás közben felrobbant,sérüléseibe Csontos zászlós a helyszínen belehalt. Segédtűzszerésze,Hatala András sz.szkv sértetlenűl megúszta a balesetet…

 28. vran — 2016-06-03 23:02 

@Monguz61:
Csontos János zászlós 2000.10.22-én szolgálatteljesítés közben elhunyt. A Könyves Kálmán körút-Kőbányai út sarkán épülő benzinkúthoz riasztották,ahol egy 82mm-es szovjet repeszaknagránát hatástalanitás közben felrobbant,sérüléseibe Csontos zászlós a helyszínen belehalt. Segédtűzszerésze,Hatala András sz.szkv sértetlenűl megúszta a balesetet…

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.