A sok üresjárat, unatkozás és egyéb kamutevékenység soha nem erősítette a katonák és a hadsereg közötti szoros érzelmi kapcsolat kialakulását (hogy finoman fogalmazzunk), de azt el kell ismernünk, hogy az éleslövészet az mégiscsak egy olyan esemény, ahol és amikor az angyalbőrt viselő végre érzi, hogy na kábé ez az, amiért itt vagyunk. Zweitakt barátunk most az első éleslövészetéről osztja meg velünk emlékeit, pontosabban azok első részét. Folytatása nemsokára következik.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Hát a gyengélkedő is egy más világ. Elkülönített rész az elkülönített részben, állam az államban. Senki ne abból induljon ki, amiket első világháborús filmekben látott, tehát nagy hodályokat, nyöszörgő, a reinkarnáció szélén álló emberekkel, már minden mindegy tekintetű szemekkel siető nővérekkel, aggódó arckifejezésű orvosokkal, ahol már semmi sem történik, ahol mindenki várja sorsa beteljesülését. Beletörődve, csendben. Ez így egy toposz – mondja Franta, aki a gyengélkedőről ír egy második székfoglalót.
