334. – Az orosz kocsma

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban volt egyszer egy fesztivál. Ezen az – évente megrendezésre kerülő – rendezvényen az egyik katonai felsőoktatási intézmény két (munkaköre miatt nyáron ráérő) derék tanereje orosz kocsmát szokott volt nyitni – kezdődik Estván mai visszaemlékezése, s mi érdeklődve (s talán kicsit szorongva) várjuk a folytatást…

Álcahálóval letakart és „bélelt” sátor, dekorációként Lenin-kép és porcelán mellszobor, gázálarcok, csillagos tányérsapkák, vörös selyem brigádzászló, ahogy az ilyesmit szokták. De nem csak ettől volt orosz, hanem attól is, hogy sört és bort nem, kizárólag vodkát és vodka alapú kevert italokat mértek. Személyes kedvencem az Aurora névre keresztelt lötty lett; ez vodkából és gyömbér ízű üdítőből állt, megbolondítva egy fél marék, apró kockára vágott sárgadinnyével. Naponta többször én is meglátogattam az intézményt, legtöbbször a baráti körünkbe tartozó katonai főiskolás sráccal. A hallgató cimborának köszönhetően jutott párszor egy-egy grátisz pohár itóka, vagy „egyet fizet, kettőt kap” akcióban fogyaszthattunk.

Azon a nyáron már civilként növesztgettem a hajamat, szakállamat, de az alakiasság még nem pusztult ki belőlem teljesen, úgyhogy egyik este így fordultam a pulthoz:

– Százados úr! Kérek szépen egy…

A megszólított felröhögve félbeszakítja mondókámat:

– Hallod, ne százados urazz már, (itt mondta a keresztnevét) vagyok! És különben is már őrnagy! Na mit iszol?

Ahogy telt-múlt az idő és a bulihangulat egyre magasabbra hágott, a másik tanár úr (ha jól emlékszem, alezredes) már egy vizipisztolyt tartott a zsebében. Ezt néha ráfogta az emberekre, és rájuk szólt:

– Tátsd ki a szád!

Először mit sem sejtve én is engedelmeskedtem, de ledöbbentem, amikor konstatáltam, hogy ami a számba kerül, az bizony csíp. Szó szerint köpni-nyelni nem tudtam. A fegyver víz helyett vizecskével volt töltve.

Az utolsó napra ennek a fegyvernek kifejlesztették az „RPG-változatát” is: ugye van ez a Sarki Fény nevű innivaló, ami úgy készül, hogy egy szódásszifont megtöltünk vodkával, majd belenyomjuk a patront. Furfangos (fő)tisztjeink még annyit csavartak a dolgon, hogy a pohár kihagyásával, a szifonból direkt a szájba szolgálták fel a bátor jelentkezőknek. Én ezt nem mertem kipróbálni…

Az utolsó éjszakán pedig teljesen elszabadult a pokol. Az volt a parancs, hogy semminek nem szabad reggelre maradnia, ne kelljen már hazafelé cipekedni. Haverral Auróráztunk egy darabig, de először elfogyott a sárgadinnye. Nem baj, jó ez a vodka-gyömbér is. Aztán kifogytak sorra a szirupok az üdítőcsapoló kütyüből, és semmi más nem maradt, csak vodka vodkával. Persze a „csókos” pajtásomnak hála, a pult alól előkerült az utolsó, féltve őrzött doboz paradicsomlé, ebből fogyasztgattunk. Közben gyakran azt nézhettük végig, ahogy a kocsmárosok fennhangon, röhögve ismételgetik, hogy „értsétek meg, nincs több, nem tudok már adni”, miközben mindkét kezükben egy-egy üvegből a vendégek pultra rakott poharaiba locsolják a nedűt, számolatlanul.

Persze akkorra már az én figyelmem is lankadt, így csak az idő előrehaladtával tűnt fel, hogy vodka-paradicsomom egyre halványabb, viszont mennyisége nem változik. Valami titokzatos kéz azt is folyamatosan utántöltögette. Az életemet csak az mentette meg, hogy néha átléptünk a szomszéd kínai büfébe, ott ázsiai barátunk szintén ingyen mérte már, ami maradt neki. A végén nem győzött elnézést kérni, amiért már csak hideg zöldséges rizst tudott adni!

De ne rohanjunk ennyire előre! Az orosz kocsma körüli bonyodalom ott kezdődött, hogy a szóbanforgó katonai tanintézet néhány hallgatója – nyári zsebpénzkiegészítés címén – biztonsági őr munkát vállalt, történetesen pont ezen a fesztiválon. Jó diákként természetesen időnként tiszteletüket tették a tanár uraknál; a találkozás újabb és újabb örömére persze koccintani kellett. A bibi csak az volt, hogy ezt megtették az éppen szolgálatban lévők is. Ugyan a látogatás idejére a dolgozó pólójukat a mobilvécében vagy valami bokrok közt lecserélték civilre, de egy idő múlva a biztonsági szolgálat vezetőinek feltűnt a néhány bizonytalanul lépkedő, vontatottan fogalmazó, vagy épp az árnyékban elszunyókált beosztottjuk, akikről nyilván kiderült, hogy mindannyian leendő katonatisztek.

A következő évben ezen a fesztiválon már nem volt orosz kocsma…

11 hozzászólás

 1. Bigjoe(HUN) — 2012-03-13 10:47 

Ez durva. A sarki fény meg kifejezetten fájdalmas élmény lehetett.
„Vizipitolban” a vizecske az nem vodkácska akart lenni?

kapcsolódó:
Egy távoli galaxisban…………DATE, sárgulás-sörsátor-tivornya, mindenki hozza a hazait és kimérve árusítja.
A plebsz pedig sorra kóstolja, néhány komával az első sátornál megálltunk és érdeklődtem a pulton magában álló üveg tartalma felől.
A válasz: Csőtőnyi lófingató.
És az mi?- kérdeztem tovább.
HP+ természetes adalékok, de még senki nem mert inni belőle.
Gyorsan kértem egy kört, bár ne tettem volna.
50+-os erősségű házi saját termesztésű erős paprikával turbózva.
Lefelé nem csak a szesz égetett, hanem a paprika is.
Sőt a paprika 3x is.
3x???
igen mert:
1-lefelé; 2- kifelé; 3- amikor beleléptem

 2. Estván — 2012-03-13 20:41 

„szovjetül” voda – víz, vodka – vizecske ;)

 3. szogyi — 2012-03-13 12:01 

Katonai főiskolások meg az alkoholizmus??? Van ilyen? Legfeljebb ha korán kezdik…
Szolnokon az ált.kat tanszék vezetője egy valamilyen okból erőssen sikeredett ünneplés után (hogy mijafax ünepeltünk már azt nem is tudom) rendkívüli pol.tájt tartott, ahol kifejtette, hogy egy igazi katonatiszt még ha (önhibáján kívül) ittas állapotba is kerül akkor is üde, friss, és kívánatos… Mindezt alig egy-két héttel András nap után, mivel neki ez volt a keresztneve, és ennek alkalmából mikor megtaláltuk a városi tisztiklubban, olyan állapotban volt, hogy simán feltöröltük vele az első emeleti hosszú folyosót;) Aki tudott erről, majd beleszakadt a visszafojtott röhögésbe a lebaxxás alatt.
Az a vízipisztolyos eléggé kiskaliberű volt, jobb helyeken ezt háti permetezővel adják elő.Helyszín: kecskeméti (mostmár csak elmúlt) repülőnapok utáni hangárparty, elszenvedők a külföldi pilóták (szaggatja a gatyát az a házipálesz böcsülettel), az előadó általában Szabó „Topi” Zoltán világbajnok műrepülő vadászpilóta. Egy kis kutakodással a fényképes dokumentáció fellelhető a neten;)
Hiába némelyik repülős egy se normális….

 4. Estván — 2012-03-13 20:45 

Egyik munkatársam eltöltött egy félévet felderítőként, egy másikat meg híradóként katonai főiskolán. Kérdeztem az akkori alkoholizálási szokásairól, de azt mondta, hogy semmi különös nem történt vele.
Előtte katkós korában kitombolta magát :)

 5. szkv — 2012-03-13 14:52 

Az alkohol sokféle formában kitudja fejteni az emberi gondolkodás elleni „gaz” tetteit.
Az egy HATÁRŐR társammal együtt mulattok az időt Szombathely valamelyik vendéglő kissé eldugott helyén. Már kitudja hányadik pohár nedű után voltunk amikor kedves HATÁRŐR társam megszólal. Van késed. Van és itt van . arra gondolva hogy éhes és enni akar. Átadtam neki és ezután következő esemény nagyon meglepett.
A kést felém fordította és csak annyit mondott:, IGYÁL, IGYÁL IGYÁL, vagy nagy baj lesz. Ennek fele sem tréfa megígértem és megfogadtam a felszólítást. Csak a kést vissza kértem és ITTUNK, ITTUNK, ITTUNK. szerencsére hamar elfogyott a pénzünk és visszatértünk az őrsre.
Egy darabig nem mentünk Szombathelyre.

 6. kszabo — 2012-03-13 21:23 

Repszesz:) Lengyeleknél mindenki lélekben repülős, és ezért boltban is kapható – http://www.uhenryka.eu/28-68-large/spirytus-polmos-95-05l-alcvol.jpg Nemzetközi táborban mindig nevezetes este volt a Spirytus est. Ez abból állt, hogy egy pohárba mértek a gyufa három dimenziójában egy-egy kört a társaságnak. Egy pohár járt körbe és illet tósztot mondani hozzá. A gyengék elnégykézlábaztak, a jobbak megérték ülve a második álló gyufásdobozt. A faszesztartalom csak mese, annyi vak ember lenne, hogy ihaj! Szerény akkori tudásom szerint: az több keresztes méreg, zárt szekrényben kell tartani és a felhasználásáról naplót kell vezetni. Ebből eredően a gőzeinek belégzése is veszélyes!

 7. libero — 2012-03-14 08:01 

A repszesz eléggé érdekes. Nálunk Veszprémben a körletbe egy surci társunk hozott be. Nem tudom, hogy honnan szerezte. Állítólag a helikopterek szélvédőjének a mosására szolgált (ezt nem tudom csak nekem úgy mondták). Meghúzta az üveget és ráfújt egy öngyújtóra. Mintha cirkuszba lennénk. A körletben elég meleg lett egy pillanat alatt. Ezen nedüt mi csak Róna nevezetü üdítőitallal történő higítással mertük inni. Úgy sem volt semmi.
Üdv. Libero

 8. kelempajszmadar1 — 2012-03-14 08:32 

A szeszgőzökről jut eszembe, amit a régi munkahelyemen egyik kollégám mesélt. Ő afféle igazi örömkatona volt Pápán, őrmiként szerelt le. Utólag is állandóan behívták, szinte minden évben néhány hétre/hónapra. Két méter magas, nagy lób@szó srác volt. Sokszor jött be a munkahelyre smiró fejjel, katonaruhában, ilyenkor mindig jókat röhögtünk rajta (vele együtt), ahogy a könyökéig ért neki a zubbony, a nadrág meg a bokája felett végződött. Amúgy nem volt rossz csóka.
A sereg tehát kedvenc témája volt, akárhol szóba került és ő meghallotta, miről van szó, odaszaladt és rögtön beszállt a dumába, hogy „…az semmi, b@sszátok meg, nálunk meg az történt hogy… stb. stb.”
Egyszer azt mesélte, hogy a katonái megitták a repszeszt, amit a szárnyak jégmentesítésére használtak, és cefetül berúgtak tőle. Pápa mellett mentek valami faluban, amikor az egyik katona összeesett az úton, fetrengeni kezdett a porban, és hörgött, állítólag meggyulladt benne a szesz. A bajtársai futottak, hogy tejet szerezzenek, mert azzal el lehet oltani. De még el sem indultak, amikor egy kerítés mögül előszaladt valami vénasszony, mondván, hogy „nem kell ide tej, megéltem én két világháborút, tudom, hogy kell az ilyet csinálni!” és felhúzta a szoknyáját, a földön fekvő gyerek feje fölé guggolt, és belebrunyált a szájába. Erre a csávó nyögdécselt egy kicsit, aztán nagynehezen jobban lett, feltápászkodott és tovább mentek. Arról nem szólt a történet, hogy megköszönték-e a néninek a segítséget (illett volna). De szerintem Háry János és Münchausen báró meséi ehhez képest naiv csacskaságok. Igaz, katonatörténetnek nem rossz.
Üdv: Kelempájsz

 9. tiboru — 2012-03-14 09:24 

Nálunk az őrszázad ivott rendszeresen repszeszt, de úgy, hogy mentolos fogkrémmel ütötték fel. Párszor nekünk is hoztak, mi pedig cserébe vajat adtunk nekik.

Nem tudom, miért, de a nekünk járó napi 3800 kalória egy részét vajban kaptuk, szinte naponta hozzácsaptak a fejadaghoz egy tízdekás vajat, amit aztán úgy ettél meg, ahogy bírtad: ha volt kenyér, akkor azzal, de bizony néha csak úgy elmajszoltuk, akár keksszel, akár nápolyival :-)

 10. Estván — 2012-03-25 19:20 

Kollégiumban is volt olyan, hogy azt kellett enni, ami volt az ember szekrényében, illetve amit szerezni tudott. Egy alkalommal a környék egyetlen éjjel-nappalijában se kaptam kenyeret, úgyhogy sajtos rúd volt májkrémmel. Ez még teljesen jó volt pl. a nutella + ropi pároshoz képest :)
Egyik srác pedig a nagy hétvégi pénz- és cigihiány következtében elszívta (na jó, csak próbálta) a szuperinfó papírjába tekert epres pickwick teát. Az arcszínéből ítélve nem tett neki jót :D

 11. szkv — 2012-03-26 18:39 

Arról nem beszélt a munkatársad, hogy a katonának melyik volt borzalmasabb, a „LÉ” amit kapott a nyanyától, vagy a szoknya alatti látvány.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.