089. – Vonatra szállni élvezet!

Optika szerzőtársunk a katonaélet sajátos és módfelett egyhangú szeletét, a vonatozást mutatja be azoknak, akik még nem próbálták, illetve emlékezteti azokat, aki próbálták és azóta is el akarják felejteni az élményt. Pedig vonatozni nem volt olyan rossz – feltéve, ha májusban tehette az ember és elég ellátmány volt a szimatszatyorban. A többi meg jött magától.

Azt már Švejktől, a derék katonától megtanultuk, hogy ha katonai alakulatokat vonaton szállítanak, egy dolog biztos: semmi sem biztos. Ez így volt azt Osztrák-Magyar Monarchia idején, és nem sokkal tért el a Magyar Népköztársaságban sem. Ezt leginkább azért lehetett így, mivel az ilyen ügyleteket a Magyar Néphadsereg és a Magyar Államvasutak bonyolították le szoros együttműködésben. Nekem Zalaegerszegen az egyetlen táposként letöltött évemben összesen négyszer (két gyakorlat és két újdörögdi éleslövészet) sikerült megtapasztalnom a vasúti szállítás gyönyöreit. Háromszor utaztam késő ősszel, illetve télen, egyszer pedig nyáron, a szabadulás előtt nem sokkal. Természetesen a téli utak emlékezetesebbek voltak.

Az előkészületek mindig hasonlóan teltek: lázas csomagolás, fegyvertisztítás, pakolás ládákba. A tisztek a készülődés közepette a szokásosnál is idegesebbek voltak. Ahány tiszt arra járt, mindegyik kiadott valami értelmetlen parancsot és persze ezek egymásnak ellentmondtak. Az egész procedúra részeként kétszer (természetesen télen) kiegészült azzal, hogy el kellett menni a katonai sátrakért valami nagy raktárba, mert az edzett katona télen is sátorban lakik. Egyszer a sátrakat visszavitették velünk, mert kitalálták, hogy ezúttal mégsem sátorozunk, mert mínusz 20-ban mégsem előnyös, hanem mégiscsak van hely az újdörögdi bázison.

Mindig volt egy meghatározott időpont az indulásra, ami általában kora reggel volt. Ez azért volt „hasznos”, mert emiatt aztán kora hajnalban kivertek minket az ágyból és irány a rakodásra kijelölt állomás a laktanya közelében; azt hiszem Zalaegerszeg-Ola volt a neve. Ott aztán jött a várakozás, mert a szerelvény még sehol sem volt, csak mintegy 4-5 óra múlva. De mi már felkészülten álltunk ott, teherautók, harckocsik, BMP-k, katonák, egyszóval mindenki ott volt.

Felpakoltunk mindent a vonatra, teherautók, harckocsik, minden fent volt. A tisztek egy fülkés kocsiban, a legénység pedig leginkább a marhavagonban (másképp bocipullman) utazott oda és vissza. Talán egyszer nekünk is normál személykocsi jutott. Pár órás késéssel indultunk és el is jutottunk Zalaegerszeg nagyállomásra. Ott a MÁV még várakoztatott. Ha már 4-5 órát késtünk az indulásnál, akkor késhetünk akár 10 órát is. De egyszer csak elindultunk.

Utazás a marhavagonban – az volt az élvezet! Kívülről az egész úgy nézett ki, mint egy náci koncentrációs tábor felé közlekedő vonat. Igaz, esetünkben nem volt szögesdrót és az ajtókat is kinyithattuk résnyire, mivel WC nem volt. Hogy is lett volna? Szóval akinek kisdolga volt, az szépen odament az ajtóhoz és menet közben kipisilt a nyitott ajtón. Akinek nagy dolga volt, leguggolt az ajtónál és igyekezett nem kiesni, de a végterméket kijuttatni. Egyszer egy társunk két kezét ketten tartottuk, hogy dolga végzése közben ne essen ki. Mindeközben egy állomáshoz értünk és megállás nélkül robogott át a vonat, ami nagyon meglepő volt. A civil utazó közönség egy katona fenekét csodálhatta meg, amint éppen kábelt fektet. Ezen úgy röhögtünk, hogy a srác majdnem kiesett a mozgó vonatból, de azért még elkaptuk.

A bocipullmanban belül pedig fapriccsek vagy voltak, vagy nem. Télen még volt kályha is, némi tüzelővel. A fűtés a kopaszok dolga volt. Az öreg katonák a kályha melletti priccseket foglalták el, a kopasz táposok pedig a távoliakat.
 
Ezeknek a vonatoknak az átlagsebessége meg sem közelítette egy mai átlagos személyvonat tempóját. Ismerve a mai MÁV viszonyait, ez azért komoly teljesítmény volt. 80-100 kilométeres utat többnyire 10-12 óra alatt tettük meg. Mentünk egy kicsit, majd a prérin valahol, vagy egy pályaudvar külső részén álltunk több órát. Kiszállni ilyenkor nem lehetett, még WC-re sem mehettünk, mivel senki nem tudta, hogy mikor megyünk tovább.

Az étkezés érdekes dolog volt. Az utazás napján a laktanyában már nem adtak enni, hanem elláttak bennünket az útra hideg kajával. Ez a gyíkhús (pontosabban különleges vagdalthús) nevű konzervet jelentette, esetleg járt egy májkrém, vagy valami készétel-konzerv, aminek a szavatossága már esetleg lejárt. Kaptunk némi kenyeret is. Viszont a kiosztott kaja mennyiségét normális esetre határozták meg, nem kalkulálták bele a késedelmes indulást és a hosszú utazást. Egyszer talán adtak valami kiegészítést, mikor út közben megálltunk. Ennek ellenére nem mondhatnám, hogy bőséges ellátást kaptunk volna az utazás alatt, de erre felkészültünk. Nem volt olyan katona, aki nem halmozott volna fel a hátizsákjában, vagy a szimatszatyorban némi konzervet.

És volt még egy különleges dolog, amiben csak néhány szerencsétlen társunknak kellett részt venni. A vagont elöljáróink úgy képzelték el, mint egy kerekeken gördülő laktanyát. És egy laktanyának mi az egyik tartozéka? Az őrség. Ez azt jelentette, hogy a vagonra néhány helyen a harckocsik közé egy széket rögzítettek és ott ült az őrkatona. Persze semmi nem védte a széltől, esőtől és bizony a hótól, mert őrség télen is volt. Ha szerencséjük volt, akkor kaptak őrbundát, ami egy rendkívül vastag szőrmebunda volt. Hogy ez mennyire védte meg őket a fagytól, nem tudom.

Azért egyszer csak megérkeztünk. Végigszenvedtük a gyakorlatot. A téli megmozdulásokból három dologra emlékszem: a hidegre, a sötétre és a fáradtságra. A hideg ellen minden ruhánkat felvettünk, amit csak magunkkal vittünk. Majd jött a visszautazás a laktanyába és az otthon, édes otthon!!! Pontosabban a pisiszagú legénységi körlet, aminek ilyen körülmények között rendkívüli módon örültünk. És a körleten végre megszabadulhattunk a rajtunk lévő összes ruhától. Ha arra járt volna egy görény, sírva menekült volna.

48 hozzászólás

 1. sorhajóhadnagy — 2009-10-28 09:45 

Na most egy kis MÁV-MN teambuilding gyakorlat a győri felderítők sérelmére! A vezérkar 1981 kora telén rendelt el egy remek hadgyakorlatot a Bakony rengetegében. Hadosztálygyakorlatnak nevezték, de lehet, hogy a mienkén, a 11. hk. ho-n kívül (MN 2284) máshonnan is voltak. Mindenesetre ott kergette egymást a tatai 25., a rétsági 31. és a szabadszállási 145. harckocsi ezred, a szombathelyi 15. gépesített lövész ezred, no és mi, győri felderítők. Szerintem többen voltunk, mint most az összes szárazföldi harcoló csapatok. Bevagonírozás után kezdett szakadni a hó, és mire a szerelvény Mórra ért, fehér volt minden.
Szerény személyem első időszakos kopaszként felállított őr volt az egyik vagon végén, egy PSZH fara mellett próbáltam megkapaszkodni, nehogy leessek a sínekre. Őrbunda, biztonsági őrszék – csak később láttam képen a Néphadsereg című lap egyik riportjában – persze nem volt. Időnként rám csörrentek TBK-n a földi paradicsomból, a vaskályhával fűtött “bocipullmannból” (marhavagonból), ahol priccseken, hálózsákban dőzsöltek a többiek. A hó lassan engem is belepett, csak nem jött váltás, pedig a vonat többet állt, mint haladt. (26 óra alatt tette meg a Győr és Várpalota közötti távolságot!) Nagyon hideg is volt, és amikor valahol már megint negyedórája vesztegeltünk, elhatároztam, hogy kicsit felrázom zsibbadt tagjaimat. Ugráltam, csapkodtam, mást nem lehetett. Közben viszont a mozdony (M41 dízel) váratlanul rántott egy nagyot az egész szerelvényen, én meg úgy ahogy voltam, eldőltem. Hogy le ne essek a pőrekocsiról, a PSZH-ra málházott sílécekbe kapaszkodtam, és lényegében ott maradtam lógva. Lábam kalimpál a vagon oldalán, vállamon lóg az AMD, a tártáska, a szimatszatyor, kezem kifordul. A vonat gyorsított, én pedig azon gondolkoztam, hogy mi lesz velem, ha netán lepottyanok. És ekkor megszólalt a TBK is, nagyon tekerte valaki a kurblit a bocipullmann összkomfortos melegében. Vagyis a helyzet egyszerre volt drámai és mégis komikus, mint valami börleszkben. Aztán végül összeszedtem magam, és visszahúzódzkodtam a fedélzetre. Be voltam tojva, és elgémberedett kézzel tapogattam a kagyló után, hogy belerebegjem: “Egyes számú felállított őr jelentkezem…”

“Mi van, …ssza meg, mit csinál ott, talán alszik, hogy nem kapja fel a kib…ott telefont” – érdeklődött az őrpéká, amire én azt találtam mondani, hogy a menetzajban nem hallottam a TBK ciripelését. Így történt, hogy a Néphadseregnek nem sikerült elhagynia. Viszont a kiszámíthatatlan – ne nem megállások, hanem megindulások miatt – a váltást sem lehetett megszervezni. Nyolc órát vacogtam még a fejlett haditechnikához tapadva, mire leváltottak. Székesfehárvárig aludtam a marhavagon priccsén, amitől boldognak éreztem magam.
A “hazatérés” a likócsi laktanyába tényleg érdekes volt: tisztának lenni az első meleg zuhany után szinte az otthon érzésével töltött el sokunkat.

 2. 68nyara — 2009-10-28 09:58 

Enyje bejnye kedves honvéd elvtárs/bajtárs/úr (év lemaradt)! A szimatszatyorban szigorúan tilos volt a gázálarcon kívül mást tartani! :-)))

 3. sorhajóhadnagy — 2009-10-28 10:06 

@68nyara:
A legtöbb esetben mégis belefért a Szokol rádió, egy-két könyv, konzerv, tartalék cigaretta, egyebek. Minden, ami kell a túléléshez. A málhazsákot mégsem cipelhette a katona mindenhová!

 4. 68nyara — 2009-10-28 10:09 

Tőlünk is állandóan mentek gyakorlatra. 5. hdsgpk. közvetlen alakulatként eleve, de mivel nekem volt szerencsém a PK1 hívójelű Gaz 66-ban szolgálatot teljesíteni, mi mindíg megnyertük az ilyen gyaksikat. Igaz a pillangó mellett több pizsamát láttam mint más egész szolgálata alatt. Plusz nekün a gyakorlat alatt is külön őrséget kellett adni a kocsi mellett, mert oda belépő nélkül senki nem mehetett be. Persze ez is a kopaszok kiváltsága volt, az is kellemes volt pl. télen éjszaka.

 5. ZöPö_ — 2009-10-28 10:12 

Én kétszer vonatoztam keresztül Magyarhont, egyszer Városlőd-Kislődtől Szegedig, december közepén, normál személykocsiban, egyszer pedig júliusban Diszeltől Szegedig, bocipullmannban. Nekem az utóbbi tetszett jobban, szépen meg volt ágyazva az egész vagon friss szalmával, nem volt más dolgunk, mint egy napig heverészni és a Balaton-parton a csajokat stírölni.

A pisike érdekes volt persze, van az a reflex, hogy ha figyelnek, nem megy. Kiállt az ember letolt gatyával az ajtóba és lóbálta, lóbálta… Ha visszaléptem a vagonba, megint nagyon kellett. Azt hiszem, Badacsonytól Fűzfőig lengettem a szerszámom.

 6. 68nyara — 2009-10-28 10:26 

@sorhajóhadnagy: persze, nem arról volt szó, hogy mi volt benne, hanem a szabályzatról…a 142-es rádión sem lehetett volna szabadeurópát hallgatni, mégis hallgattuk. (valamire legalább használtuk):-)))

 7. sorhajóhadnagy — 2009-10-28 10:35 

@68nyara:
Ó, az ideológiai éberség… Én rövidhullámon a Szabad Európa orosz nyelvű párját, a Szabadság Rádiót hallgattam, a titkos rezsimű rádióskocsiban. Amikor belépett egy tiszt, nem értette, hogy valakik Münchenből éppen a kommunizmust szidják, de elképedt, hogy orosz szöveget hall. “Csak nyugodtan, honvéd elvtárs, hallgassa a szovjet adásokat” – nyögték zavarodottan. Bomlott a rendszer, na…

 8. von Stirlitz — 2009-10-28 10:55 

Nagy testvérék még átszállóst is játszottak. Jött egy vonatnyi muszka a Keleti pályaudvarra valahonnan a SZU-hoz közelebbi csücsökből és mentek ők is Hajmáskérre, a Déliből.

Közte a gaz imperialisták megtévesztésére hogyan közlekedtek a tovarisok? Hát metróval :)

 9. 68nyara — 2009-10-28 11:01 

Tiboru visszajött már megérdemelt szabijáról? Nem láttam, hogy véleményezte volna a bajtársi találkozó ötletét.

 10. ZöPö_ — 2009-10-28 12:26 

@68nyara: igen.

 11. Optika — 2009-10-28 12:43 

Bocsánat, a dátum 1986/1987-es tanév. Ugyanis frissen érettségizve, egyetemre felvéve tanévben tudtam gondolkodni.
Igaz a tanév előbb ért véget, mint mi leszereltünk. Ugyan rebesgették, hogy táposok két héttel hamarabb leszerelnek, de ez sajnos kacsa volt. De két évre rá a táposok tényleg két héttel hamarabb szereltek le mint a többiek, ahogy hallottam volt is puffogás.

Bocipullmanban nyáron én is szívesen utaztam volna. De nyáron nem bocipullmanban utaztunk, hanem személykocsiban és egyfolytában ott ette a fene a tiszteket köreinkben. pl. még el sem énekelhettük, hogy “Ez a vonat most van indulóban”.

A szimatszatyorban tényleg tilos lett volna kaját tárolni, de mindenki mégis oda tette. Ez egy olyan dolog volt, hogy ha a tiszteknek valakivel valami baja volt, de végkép nem tudták megszivatni utolsó lehetőségként kipakoltatták a szimatszatyrot. Madarász örmi elmondta, hogy a tiszthelyettes képző iskolában, Ő is ott tartotta a kaját, ha háborúzni mentek. Tőle szivatósabb őrmester nem volt az alakulatnál.

 12. subotei — 2009-10-28 12:45 

Rekordunk: utazás Reziből a gettóba (értsd: laktanya) Tapolcán bevagoníroz délután 4-kor, vonat elindul este 8-kor, érkezés Bajára másnap este 9-kor. A vagon oldalán tábla:

4 szarvasmarha vagy
10 sertés vagy
20 személy

Mi az utóbbiak voltunk.

 13. Optika — 2009-10-28 12:47 

@von Stirlitz:

Akkoriban sok sok szovjet Vápos mozgott a Déliben. De úgy gondoltam orosz VÁP nem számít, hát nem tisztelegtem. Aztán jött az üvöltés: “Товарищ! ……..” Nem értettem azt ami ezután jött kristálytisztán, de a lényeg valószínűleg az volt, hogy szépen megkért a katonai tiszteletadás teljesítésére a baráti hadsereg tisztjei, VÁPja részére is. Ezek után mindnkinek tisztelegtem, egyszer véletlenül az egyik Bp-i szálloda előtt sétálva még a tányérsapkás londinernek is. Majd megszakadt a röhögéstől…….

 14. Optika — 2009-10-28 12:50 

@subotei:

Reziben a testgyakorlás másik hasznos formáját lehetett gyakorolni: a hegyi túrát. Igaz kevésbé volt élvezetes teljes menetfelszerelésben és lóhalálában hegynek fel vágtatva. De a serpáknak az ilyen meg sem kottyan. Csak azt felejtették el, hogy mi nem vagyunk serpák.
Viszont a földiligisztát egyszer megkostóltatták velünk. Állítólag fehérje dús táplálék, csak az a baj, hogy a szájban is kurvára tekergett.

 15. Optika — 2009-10-28 12:50 

pontosabban: földigilisztát kellett ennünk egyszer.

 16. eMM2 — 2009-10-28 13:39 

@Optika:
Szaladós kaja.És milyen íze volt?
Amúgy a halak imádják akárcsak a csontkukacot.Azt nem kelett enni?

 17. Vérnűsző Barom (törölt) — 2009-10-28 13:47 

Nem tudom igaz, vagy sem, esetleg akad valami igazságtartalma? Mesélték a sztorit a szhelyi szép napokon.

Párévente tartottak valami rendes vircsaftot Kazahsztánban (sajna nem jutottam rá ki), többek közt magyar harckocsizók részvételével.
Na, kocognak is szorgosan kifele, rendesen felpakolt szerelvényekkel, ahogy kell, szépen felbakolt tankocskákkal, baszotthosszú vonaton.

Közben persze unatkoztak a tiszt urak, mert messzire kell menni, és nem nagyon történik semmi, így jól kitalálták, nevelgetik egy kicsit a sorállományt, légiriadót rendelve el számukra az egyik hosszabbra nyúlt megállásnál.

Az ilyen vonatos riadóknak meg van valami pontos módja, amit gyaníthatóan itt többen alaposan ismernek, én meg nem, de majd elmondjátok.

Na az egyik harckocsizó legény úgy vélte, ismeri ezt a pontos módot, a riadóra fürgén beparrant a vasúti kocsin rögzített páncélosába, nyomott egy kövér padlógázt, és fürgén le is szökkent a szerelvényről, harcállást keresni az akárhány tonnájával.
Vonatocska ezt nem nagyon tolerálta, kissé megrogyott, a légiriadót játszó tisztekkel együtt.

Kicsit hosszabbra nyúlt a várakozásuk.Megvárhatták a pályamunkásokat is.

 18. 68nyara — 2009-10-28 14:39 

@Vérnűsző Barom: Ennek kicsi az esélye

 19. Vérnűsző Barom (törölt) — 2009-10-28 14:56 

@68nyara: Lehet… Katonaként hallottam (pont egy kazahsztáni hadgyakorlatra való felkészítés alatt), és annak is már jó huszonéve.

Ha viszont igaz, remek látványlehetett a vonatról leugró, azt borogató tankocska.

 20. Optika — 2009-10-28 15:32 

@eMM2:

Arra már nem emlékszem, csak hogy mozgott. És aki ki akarta öklendezni azt megfenyegették, hogy nem mehet haza szabira a civil ruháért, majd küldik be postán. (Leszerelés előtt voltunk pár héttel.)
Erre gyorsan lecsúszott. Más állatkát nem kellett enni. Bár a törzsfőnök tartott előadást “túlélési gyakorlatok” címmel, de szerencsére a gilisztán kívül megmaradtunk az elméleti síkon.

 21. tiboru — 2009-10-28 16:08 

@68nyara:

Rohanásban vagyok, holnap visszatérünk rá.

 22. sorhajóhadnagy — 2009-10-28 17:59 

@Optika:
Ez mikor és hol volt? Mert már nem szívatásnak számíthatott akkor is, hanem büntetendő cselekménynek. Súlyos fertőzést okozhatott volna, amiért a parancsnok megüthette volna a bokáját. Ilyesmit még a túlélésre úgy-ahogy kiképzett mélységi felderítőknél sem csináltak. Sőt, komoly előírás volt, hogy pocsolyavizet, nyers húst nem lehet fogyasztani, mert veszélyezteti a harcképességet, ha valaki fosni meg hányni kezd.
@Vérnűsző Barom:
Ez egy tipikus katonai urban legend, mint az aknavetővel/tarackkal eltalált óvoda/buszmegálló, vagy az éppen dolgát végző katona alól a kábel ellopása. Minden laktanyában voltak, akik meggyőzően állították, de ettől lesz hihetetlen az egész.
Harckocsizók egyébként soha nem mentek Kazahsztánba, az a “felderítő harckocsi-zászlóaljnak” álcázott harcászati rakétások reszortja volt (Tapolca, Szentes). Lehet, innen az áthallás, de ezek tények. És menetközben, mozgó szerelvényen a szovjet elvtársak előzetes engedélye nélkül (amit soha nem kaptak volna meg) semmilyen riadót nem lehet elrendelni.

 23. Adani — 2009-10-28 22:20 

@sorhajóhadnagy:

Katonai UL-ként olyat hallottam, h vhol Tapolca közelében volt egy lőtér amit harckocsizók használtak ,de a közelben volt egy diliház is és az ápoltak szentül hitték ,h kint háború van és néha pl. lövészárkot próbáltak ásni a padlóba. Ott történt egy olyan malőr, h 1x véletlenül meglökte valaki azt a kereket amivel a tank csövét forgatják és elállítódott és a tűzparancsra sikerült eltalálni a portásfülkét, szerencsére épp nem volt ott a portás. Később pedig egy beteg szökött ki ( éppen azért mert nem volt portásfülke meg fal egy részen hála az előzőnek) és betévedt a lőtérre. A katonák meg mit láttak. Megjelenik egy pizsamás ember a lőtér közepén és tanácstalanul bolyong tekerték a nézőkét utána és figyelték mi lesz. Na igen ,de ettől a lövegcső is mozgott. A bolond meg azt látta, h minden lövegcső felé fordul hát nyakába kapta a lábát és úgy szaladt mintha olimpiai rekordot akarna dönteni. Vissza a diliházba és mikor ezt is elmesélte bent már az ápolók is nehezen hitték el ,h nincs háború. :)

 24. Vérnűsző Barom (törölt) — 2009-10-29 02:30 

@sorhajóhadnagy: A szarós katona legkorábbi változatával Egon Erwin Kisch valamelyik első világháborús könyvében találkoztam, konkrétan sportoltam a plagizálására, de sajna nem került rá sor.

Kazahsztánról rengeteg mindenféle rémhírt halottunk, mind hihetőnek tűnt, amikor épp oda készültünk… Tudja a fene, volt-e köztük bármi is, ami igaz volt.

Úgy mellékesen, a katonasztorik jelentős részét nem kifejezetten az igazságtartalma miatt szeretjük.

 25. Adani — 2009-10-29 08:00 

@Vérnűsző Barom:

Van egy mondás miszerint ha nem igaz akkor is jól ki van találva. Ilyen sztorikra tökéletesen ráillik.

 26. Szalacsi_Dezső — 2009-10-29 08:48 

Kedves bajtársak!
Mi lett volna ha a 80as években már demokrácia lett volna és mondjuk Gaskó elvtársnak éppen akkor támad kedve vasutassztrájkot játszani, amikor egy ilyen katonai kontingens akarna kolbászolni kis hazánkban össze-vissza?

 27. dmwd — 2009-10-29 09:02 

@Adani: Ilyen lőtér volt a rétsági laktanya mellett, Nógrád és Diósjenő között. A hk lőtér jobb oldalán a diliház, a nyúl lőtér baloldalán a vikend házak, ahol még a rétsági tanácselnököt is megfektették a nyulak egy éjszakai éleslövészet alkalmával. (Ott égett a lámpa) Legalább a csépeseknek is lett munkájuk.
Nagyon szerettünk oda járni, sok aranyos sztori is volt ott, de mára mindent széthordtak onnan is.

 28. proletair — 2009-10-29 09:30 

Drága Veterán Barátaim! Mivel tegnap @tiboru: megígérte, javaslom tűzzük napirendre @68nyara: kolléga ötletét a blogtalálkozóról. Kérem szavazzunk:)

 29. tiboru — 2009-10-29 10:02 

@proletair:

Egy kis türelmet kérek, ide még ne szavazzatok; egy órán belül feldobok egy szolgálati közleményt!

 30. proletair — 2009-10-29 10:15 

@tiboru:
parancs értettem:)

 31. Optika — 2009-10-29 12:27 

@sorhajóhadnagy:

Szerintem akkoriban a tisztek, tiszthelyetteseket nem mindig érdekelte, hogy betartják-e a sorkatonákkal kapcsolatos előírásokat ellátási, elhelyezési, illetve a bánásmód kérdésében.

És meg kell említenem azok az akkori szabályok nyilván mások esetenként jóval durvábbak voltak, mint amit most előírnak a szabadságvesztésüket töltő bűnözőkkel szemben.

De az akkori szabályokat is elég tágan értelmezték a tisztjeink. Erre nyilván mindenki számos példát tud hozni. Most csak kettőt említenék meg, az egyik a kajáltatással kapcsolatos, a másik pedig sajátos jogértelmezés.

1. A kajáltatás
Szerintem az akkori élelmezési előírások sem kifejezetten engedték volna meg a több éve lejárt konzervek kiadását a vitézek számára.

2. Fogda és egyéb fenyítések
Ha valaki egy fenyítéssel megtorolt cselekményt elkövetett, nem maga az alapbüntetés volt a legrosszabb. Mert az 5, 10 illetve 30 nap fogda, vagy a laktanyfogság önmagában elviselhető volt. De ehhez mintegy mellékbüntetésként járult a kedvezményektől való 6 hónapos megfosztás (ezt esetleg 2 hónapra enyhítették), vagyis addig nem volt szabadság, kimenő és a laktanyát csak kötelékben lehetett elhagyni. A katonakönyv pedig a törzsfőnök széfjében pihent.
Nem ismerem az akkori jogszabályokat, így a fenyítésre vonatkozóakat sem, de nem vagyok benne biztos, hogy ez jogszabályszerű volt.

 32. Optika — 2009-10-29 12:32 

OFF

Kérdés a katonaidejüket Zalaegerszegen letöltött egykori vitézekhez.

A Google Earth-ön könnyen megtalálható az egykori laktanya területe. Néhány fényképpel is megsépekelve. Furcsa volt nézni az 1. nyúlvár, a Piros 9-es képét.

Viszont nem sikerült megtalálnom a hires hirhedt egyes számú gyakorló teret, valamint a külső őrséget.
Valaki tudna ebben segíteni?

ON

 33. Adani — 2009-10-29 14:37 

@dmwd:

Az igaz lehet ,h a harckocsizók és a gépkocsizók konzervekkel lőtték egymást? Rájöttek ,h pont egyezik az átmérője a konzervnek és a lőszernek így betárazták a konzervet mögé vaktöltényt és durr.

 34. Szalacsi_Dezső — 2009-10-29 15:47 

@Optika:
Az 1-est szerintem GPS koordináták alapján lehetne csak megtalálni, mert hát ugye ott nem volt semmi, csak a puszta nagy Zalai dombság. Andráshida környékén a régi Csirkegyár irányába kellett a várost elhagyni, átmenve a patak nagyságú Zala folyón. Lehet, hogy a valóságban odatalálnék de a guglin nem.

 35. fakir — 2009-10-29 16:27 

@Adani:
Arról már hallottam, hogy az AK-ból a tisztítóvesszőt lövöldözgették egymásra a tiszthelyettes hallgatók.

 36. sorhajóhadnagy — 2009-10-29 21:22 

@Adani:
:-) Ez is jól hangzó, de minden alapot nélkülöző legenda. Egy, a konzerv mérete NEM egyezik meg a hk. lőszerrel, kettő, be lehet tölteni bármit egy tarackba, ha belefér, de irányítani a röppályát semmiképpen, ráadásul hogyan céloztak egymásra? Hülyék mindig voltak – ha igaz az tisztítóvesszős sztori – de utána hogyan találták meg? Kincstári tulajdon! Rengeteg lövészeten voltam, soha senki nem mert eltérni – az esetleges balesetokozás miatti félelem miatt – a szabályos módszerektől.
@Optika:
Más a lejárt konzerv, más a szájban tekergő földes-gennyes giliszta. Lehet, hogy csak nekünk volt szerencsénk (viszonylag) normális tisztekkel, de még az MN-ben is nagyon hülyének kellett lennie valakinek ehhez. Mondom, ha megbetegedés – és ami szörnyűbb, elöljáró ezt követő intézkedése – követte volna, mindenkit seggbe rúgnak. És szerinted leszerelés előtt álló, öreg rutinos csókákkal meg lehetett volna csinálni ilyet. Olyan tökélyre fejlesztették a summantás és a kummantás művészetét, hogy a környéken az összes giliszta eltűntté lett volna nyilvánítva. Néhány napos öreg harcost arra nem lehetett rábírni, hogy kivegye a kezét a zsebéből, ha ezredesnél alacsonyabb rangú ht. állományút látott.
A formális és informális büntetéseket minden rendszer alkalmazza, a legtöbbször azért, mert ha túl sok a formális fenyítés, az jelentésekbe kerül, erre felfigyel a hadosztály/hadtest/hadseregtörzs, vizsgálat lesz, megkértdezik, miért nem tud rendet tenni a pk, stb. A helybetopi korrupt rendszere az volt, hogy megbüntették akit meg akartak, de adminisztratív következményei nem voltak
Én 105 napig nem léptem ki a laktanyából 70M kimenő öltözetben – pedig se fenyítés, se helybetopi, se más nem játszott.

 37. Adani — 2009-10-29 22:08 

A másik vicces történet ami a neten keringett az volt, h egy helikopter ( Mi 24-es talán) gyakorlatozni ment és a sorkatonákat zavarták ki ,h lapátolják el a havat a gép körül. Az egyik vicces katona meg beletett a rakétaindító csövekbe egy-egy hólapátot. A pilóták nem vetté készre csak miután visszatértek, és persze nem volt gazdája a dolognak, de nem is nagyon érdekelt már senkit röhögtek egy jót, h a fél országot körberepülték hólapáttal és kész. Több mint egy évtizeddel később egy NATO konferencián egy amerikai tiszt beszédbe elegyedett a pilótával, aki egykor a gépeket vezette és mikor megtudta, h egy Mi-24-es pilótával beszélt akkor elmondta, h ő meg akkoriban műholdfelvételeket analizált egy sokáig törték a fejüket, mert lefényképeztek egy magyar mi 24-est vmi furcsa rakétával és ugyan árulja már el miféle rakéta volt ez, mert ők ilyet még sose láttak.

Nekem ott bűzlik a sztori, h hogy lehet az ,h nem esett ki repülés közben a hólapát? pl. mikor süllyedésben volt a gép. Azt még elhiszem ,h befért de nem hiszem, h pontosan passzolt bele valszeg nagyobb volt a cső keresztmetszete így fért be akkor meg süllyedéskor ki kéne esnie ( persze nem leszállásnál mert akkor ugye függőlegesen mozog csak, de előre haladás közben is süllyedhet egy kopter sztem.

 38. sorhajóhadnagy — 2009-10-29 23:00 

@Adani:
:-)

Valljuk be őszintén, a legjobb katonasztorikat már biztos a kalandozó magyarok elbeszélték egymásnak (és akkor jött a frank lovag, és én cseles módon…), de Háry János vitézsége is legendás.
De visszatérve a poszthoz, amikor olvastam, ismét magam előtt láttam azt az istenverte szerelvényt, a bocipulmanokat, a kidrótkötelezett PSZH-kat… Brrrr…. Meg azt a rengeteg havat.

 39. Vérnűsző Barom (törölt) — 2009-10-30 07:32 

@sorhajóhadnagy: Elvileg nem fért bele a rendszerbe a lejárt konzerv (még az M-zárolt készleteket is állandóan ellenőrizni, frissíteni kellett – volna). gyakorlatilag a remek tisztikar sunnyogása, beleszarása, hozzá nem értése, és részben folyamatos lopkodása miatt mégis megesett.
Persze a sorkatonák is szorgalmasan követték a példát.
Viszont legalább – egy-két kivételtől eltekintve komolyabb baja nem lett senkinek a lejárt konzervektől. A kivétel – általában – a tiszai hal volt, de az azon frissiben is ehetetlen volt.

A mindenféle büntikhez hozzácsapott kedvezménymegvonás nem szerpelt egyértelműen a szol. szab.-ban. Az csak a plusz baszogatás miatt volt, laktanyánként eltérő módon.

Elvileg a büntiket még “megfejelni” se lehetett, ehhez képest Elkán Károly (bp helyőrségparancsnok) is simán hozzácsapott két hetet a fogdámhoz.
Neki is szépen ki kellett volna várnia, amíg az első letelik, majd, amikor kilépek az ajtón, visszaküldeni az új büntivel.
Na, ha neki se sikerült betartania a szolgálati szabályzatot, mit várhatnánk el a többitől. Mondjuk az írni-olvasni alig tudó, alkoholista kreténektől?

 40. dmwd — 2009-10-30 08:32 

@sorhajóhadnagy:
Csak részben van igazad, éles lövészeten tényleg senki sem szórakozik. Csak egyszer láttam olyat, hogy valaki más tankjára lőtt élessel, de az az első (és utolsó) éjszakai bevetése volt a srácnak, és szerencsére csak a géppuskával adta elő.
A több napos harcászatokon már ráér az ember, nincs szem előtt (előretolt felderítő harcjármű) és aki már takarított ágyúcsövet vaklőszer után, az bármit megpróbál, hogy ne lőjjön üresen. A nyuszibuszt persze nem 2 km-ről lőttük, de 50 méterről simán el lehett találni.

 41. Optika — 2009-10-30 09:47 

@Vérnűsző Barom:

Persze volt amikor egyes ügyek “félhivatalos” elintézése a katona érdekét is szolgálta és az alakulatét. Pl. elalvás az őrségben és olyan hülye voltál, hogy lebuktál.
De volt amikor ez csak a tisztelvtársak önkényére szolgált. pl. egyszer amikor jó páran úgy gondoltuk, hogy nem megyünk reggeli tornázni. Bejött a törzsfőnök körletről körletre járt, páran kicsúsztunk a markából (én pl. be tudtam ugrani egy éppen üres, és polc nélküli szekrénybe, amibe nem nézett bele, de az ágy alá bújó vitézeknek lebukás jutott). Az még hagyján volt, hogy a lebukottaknak “pótreggelitornát” rendezett, és az érintettek a 2 óra hossza után majd kiköpték a tüdejüket. De az már szerintem az Ő önkénye volt, hogy a katonakönyvek félévre a széfjébe kerültek.

 42. Baluka04 — 2009-10-30 11:26 

@Optika:

Az én emlékeim szerint (1988-89) volt ami járt (ún. illetményes szabadság) és volt ami adható (kedvezmények, mint pl. eltávozás, kilépő, kimaradás).

Az illetményes szabi volt 6 havonta 6 nap (ha jól emlékszem), minden más ezen felül adható volt a parancsnok belátása szerint.

 43. teddybear01 — 2009-10-31 01:41 

Nem tudom, hogy miért szidjátok az ételkonzervet. Ha lejárt,hát lejárt! Attól még inkább azt ettük, mint amit a “szakácsok” összekotyvasztottak.
Bár szakács szakmával egy sem rendelkezett, kőműves, cipőfelsőrész-készítő, meg géplakatos az akadt köztük. A főzés úgy nézett ki, hogy felengedték vízzel az üstbe beledobált hozzávalókat, majd összefőzték.
Sohasem felejtem el azt a tojásos nokedlit! Henteskéssel darabolták adagokra..

 44. teddybear01 — 2009-10-31 01:49 

Még egy a konzervekhez!

Fater mesélte, hogy nekik (’50-es évek eleje, Dunaföldvár) a hátizsákban mindig cipelni kellett két kilós konzervet. Ez volt a vastartalék. Szépen le volt zománccal festve kekire. Azután a súrlódástól lekopott a festék, és alatta feltűnt az eredeti felirat. Ami a következő volt:

Katonai Vastartalék Konzerv
Felnyitni csak külön parancsra!
A Magyar Királyi Honvédség tulajdona!
készült 1933-ban

 45. eMM2 — 2009-10-31 08:43 

@teddybear01:
Hehe.Akkor még egy háború sem volt indok arra hogy kinyissák.:)

 46. htibi — 2009-11-11 20:34 

Optika:
A kért koordináták:
1-es 46°53’2.51″N 16°50’45.71″E
Halcsontmajor:
46°54’8.33″N 16°51’57.04″E

 47. Pukker — 2009-12-24 17:55 

@Optika: Én elhiszem, az oroszok így szálltak le a pörekocsokról ha nem csináltak nagyobb kárt (mondjuk nem volt sin ott). Mire a magyarok felszerelték a rámpákat a kocsikra, addig az oroszok már alakzatban elvonultak.
Légiriadónál nyilván nem várják meg a repülők, míg a kedves vonatról leszáll az ellenség…

Az a tank mindent kibír, megy mint a meszes a legelőn is. Egyesek szerint a legdurvább a ha padlófékez. Gondolom nem az abs hiánya miatt.

 48. vega2 — 2010-06-07 19:23 

Nos én csak csellózni voltam Újdörögdön.
A gyíkhúsról meg annyit, hogy nagyságrendekkel jobb volt az íze, mint ezeknek a mostani különleges (zöld, globuszos) húskonzerveknek. Talán azért, mert már jó régiek voltak és összeért az ízük. :-)) Ha menni kellett vételezni a HK mosó melletti élelmiszerraktárba, akkor mindig gondoskodtunk egy kis plusszról a szimatszatyor számára. Ja! A mosóról jut eszembe: ” Mert bátrak voltak, akik mertek!” Mindig ezt mondta a pk, ha valakiket elvitt mosót merni. (Dzsuva egy meló volt.
Más: A külső őrségben olvastam először Frank Herberttől a Dünét. Volt ott egy őrkutya Kuplungnak hívták.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.