Estván barátunk ma a családjában fennmaradt legrégebbi katonatörténetet adja közre. Ha emlékezetem nem csal, talán ennyire még nem is utaztunk vissza az időben a Milstoryblog hasábjain.
Egyik dédapám (akit történetesen szintén Istvánnak hívtak, úgyhogy tulajdonképp ez is egy Estván-milstory) szűk száz évvel előttem, az 1900-as évek elején töltötte sorkatonai szolgálatát, mégpedig huszárként. Pista (nevezzük így az egyszerűség kedvéért) jó észjárású, ügyes gyerek volt, rendesen megtanult bánni a lóval, karddal, hamar elsajátította a német vezénylési nyelvet, egészen a szakaszvezetőségig vitte. Kísértet nevű fekete lovával gyakran osztották be futárszolgálatra, valamint feladata volt az újoncok pátyolgatása is.
Saját alegységének tisztjei szerettek gyakorlásképpen vívni vele, ám egyszer, amikor hivatták, egy másik század – német anyanyelvű – hadnagya várta, aki kollégáitól hallott az ügyes kardforgató hírében álló magyar fiatalemberről, s gondolta,
megnézni magának. Neki is álltak, de dédapám némi csörömpölés után megunta, és kardlappal vádlin suhintotta ellenfelét, aki fenékre huppant, majd gyorsan felállt, és elismerően bólintott. Távoztában azért némi káromkodással kísérte nadrágjának porolgatását.
Dédapa eredeti foglalkozása egyébként pincér volt, ezért néha be kellett ugrania a tisztiszolga helyett a parancsnokának és b. családjának ebédet vagy vacsorát szervírozni. Egy ilyen étkezés alkalmával szinte ajtóstól rontott be egy küldönc, hogy jelentse: egyik emberüket holtan találták a sínek mellett; a vonat elé ugrott. Dédapám ismerte a gyereket, szerencsétlen nehezen viselte a megpróbáltatásokat, nagyon megtörte a katonaság. Sajnos már akkor is előfordult, hogy valaki elkeseredésében nem talált más megoldást…
Akármilyen nehéz elképzelni, a sorkatonák akkor is kaptak nagyritkán szabadságot, így Pista is. Kíváncsi vagyok, vajon mennyi ideig meg milyen módokon utazott, amíg Arad környékéről eljutott szülővárosába, Hatvanba, de végülis megérkezett. Üdvözölte a család otthon tartózkodó részét, egyedül édesapját nem találta otthon, mert az reggel befogta a szamarat a kocsiba, és kiment a kis kaszálójára levágni és behozni a lucernát a jószágoknak. Dédapám evés, ivás nélkül, úgy ahogy volt, csizmásan-mentésen-kardosan eléje sietett.
Eközben az öreg már hazaindult, de útközben találkozott a csősszel, aki meggyanúsította, hogy a kocsin lévő lucernát lopta. Természetesen parázs vita kerekedett köztük, ami addig fajult, hogy a csősz – álláspontját nyomatékosítandó – puskát szegezett az öregre, és a földre kényszerítette. A lehető legrosszabbkor, hiszen Pistánk már közeledett, és a helyzetet gyorsan felmérve hamarjában lerohanta, lefegyverezte a túlbuzgó mezőőrt. Egy pillanat alatt fordult a kocka, az imént fenyegetőző csősz már az út szélén feküdt, és
torkán egy kard pengéjével rögvest partnernek mutatkozott a helyzet tisztázásában. Ijedtében „aranyos vitéz uramnak” szólította dédapámat, és számos gyermekére hivatkozva kérlelte, hogy ne ölje meg. Persze neki esze ágában se volt, fontosabb volt a viszontlátás öröme, és hazaindult régen látott édesapja társaságában.
A történet azonban itt nem ér véget. A csősz sunyi módon bejelentette az esetet valami fontos helyen, és dédapámat szabadságáról visszatérve a hadbíróság várta tárt karokkal. Szerencsére parancsnoka minden követ megmozgatott a dolog minél kedvezőbb lefolyása érdekében. Biztos volt benne, hogy ennek a rendes gyereknek egy ilyen apró-cseprő affér miatt nincs helye a börtönben, ennek többször is hangot adott. Hála Istennek ezt végül a bíróság is belátta, és Pista megúszta az ügyet valami szóbeli ejnyebejnyével.
26 hozzászólás
1. Etniez — 2011-11-14 10:53
A dolgok nem változnak :)
2. Szkv — 2011-11-14 11:52
Gratulálok az íráshoz.
„A dolgok nem változnak”. Igen csak a szereplők és a színpad változik, valamint az idő jár el.
A bosszúvágy és az irigység akkor is létezett.
3. sirdavegd — 2011-11-14 15:18
Köszönöm! Egyébként, ha a dédapa Aradról vonattal ment haza, akkor 1900 akármennyiben valószínűleg sokkal gyorsabban haza tudott jutni Békéscsabán illetve Szegeden keresztül egyaránt :) . No persze, egy lovas miért is gyalogoljon :D
4. Dogoo — 2011-11-14 18:49
Szép történet!
Én is huszár családból származom.
Nagyapámék szörnyen büszkék voltak rá!
A Civil életben is rangot jelentett, ha valaki katonáéknál huszár volt.
Dédnagyapám és az ő apja , meg a testvérei is huszárok voltak.
Az 1900- as évek elején 1917-ig bezárólag.
A vívás oktatás elég egyszerű volt a közvitézek számára. A komolyabb technikákat a tiszteknek oktatták, meg voltak külön vívó iskolák.
Tudni kellett nekik mert akkor még erősen divatban volt a párbaj.
A közhuszárnak megtanították a hét vágást.
Az volt az alapja az egésznek. Meg persze képezhette is magát.( ha volt rá ideje!) Mert akkor is divat volt a szabad idő irányított felhasználása. Meséltek valami viasz bábúról is amit ketté kellett vágni egy csapással.
Erőss kar kellett hozzá és megfelelő ügyesség.
Egyszer a kezembe akadt egy Német első világháborús lovassági kiképzésről szóló könyv.
Komoly ábrákon vezették le, hogyan kell a vágtató lovon a szablyát használni.
Gondolom a Magyar sem lehetett rosszabb.
Ráadásul kiegészült azzal, hogy előszeretettel válogattak az olyan legények közül akik már amúgy is tudtak lovagolni, és a tudásukat csak csiszolgatni kellett.
Azt viszont nem tudom, hogy a kincstár tulajdonát képező paripát a szabadságos katona rendelkezésére bocsájtották volna ilyen hosszú útra.?
Főleg ha a vonaton ingyen utazhatott. Meg valószínűleg gyorsabban haza ért vonattal, hiszen az megy éjjel is.
5. estván — 2011-11-14 19:17
Szerintem amennyit dédfater vívni gyakorolt tisztekkel (vagyis inkább a tisztek vele), ráragadhatott sokminden, idő volt rá akkoriban bőven. Bár nem tudom megmondani, hány évet szolgált, de az alatt szerencsére harci helyzetbe nem került. Ellenben a bátyja (aki nyilván évekkel korábban lehetett katona) írogatott leveleket valamilyen frontról. Sajnos ezeknek a leveleknek, meg dédapa obsitlevelének (huszárt ábrázoló festmény, a fej helyére beillesztett fotóval) az évek során lába kélt, illetve állítólag az egyenruháját is rágcsálták a molyok egy ideig, de az is szublimált.
Kísértetet szerintem se vihette haza szabadságra. A kard talán önvédelmi célból maradhatott, de gondolom, a lónak, puskának túl nagy volt a „HTK”-ja. Meg aztán akármi is történhet, jobb ha a hátas a laktanyai/tábori ménesben marad. A 70-es években se mehetett haza a Jóska a rábízott KRAZzal, hogy nézett volna az ki :)
6. Dogoo — 2011-11-14 21:36
@estván:
A huszár hétköznapja úgy nézett ki, hogy a hajnal már az istállóban találta. Etette a lovát, pucolta, vizet vitt neki, ápolta.
Mikor a ló fénylett a tisztaságtól akkor került a huszárra a sor.
Rajta is volt mit rendbe rakni.
Majd a kiképzéssel volt elfoglalva.
Ez jelenthette a vívást alapfokon, erő gyakorlatokat, alakizást.
Ezzel elment a délelőttjük. Etetés itatás. Majd jött a lovardai gyakorlatok ideje.
Majd megint az istálló estig.
A vívás oktatás úgy működött nagyjából, hogy alapfokon tanítottak valamit. Egy lebutított változatot.
Aki ügyesebb volt azzal foglalkoztak külön is. Az sem elhanyagolható, hogy egymástól is sok mindent megtudtak tanulni. Már csak vírtusból is.
Az , hogy a tisztek szerettek vele vívni annak több oka is lehetett.
Pl. eltűrte a bénázásukat.
Vagy egyszerűen őstehetség volt, ösztönösen vívott. Az teljesen más kihívást jelent mint egy agyon iskolázott vívótermekben edződött úri fiú.
A szablyát valószínűleg hordta kimenőn, eltávon. Pontosan ahogy írtad, önvédelmi célból. A dédapámnak leszerelés után is meg volt sokáig a kardja.
Rejtegetni e kellett mert az öreg anyám rosszul volt tőle. A mama sikerrel járt mert egyszer csak eltűnt a tanyáról a fegyver csak a bolyt maradt meg. De arra már nagyon vigyázott az öreg.
A ló amin kiment az édesapja elé lehet, hogy a saját lovuk volt.
7. estván — 2011-11-14 21:53
@Dogoo: Sejtettem én, hogy be volt jól táblázva a napirend. Úgy értettem, hogy akkoriban nem 6-9 hónapot szolgáltak, hanem éveket, és ezért volt idő szépen mindent megtanulni, begyakorolni.
Szerintem gyalog ment ki, lovuk nem volt, csak egy szamárra futotta a kiskocsihoz ;)
8. Bélabáttya — 2011-11-14 22:38
Amennyire tudom, a normál vívásoktatás az altisztek feladata volt huszáréknál, tehát a dédapónak – ha már káplár – képben kellett lennie a témával.
Annyira, hogy a tiszt urak is az aktuálisan jó hírű altisztet rángatták elő egy kis vívásgyakorlásra a seregen belül.
Úgy tudom, ők nem is járhattak az akkor divatós, mindenki által látogatható vívótermekbe – ettől még gondolom hobbiztak máshol is.
A szóbeli ejnyebejnye akár még dicséret is lehetett, ha ugyanis ott volt egy ilyen esetnél mindenképp bele is kellett avatkoznia. Ha már huszár, nem sunnyoghat…
„Mai” szóhasználattal rövid eltávot kaptak szinte akármennyit. Ha nem volt szoli vagy épp valami bünti, akkor simán kiengedték a katonákat a laktanyából hétköznap is (lsd.: magyarsvejk.blog.hu).
Akkoriban még nem ellenségként tekintett a hadseregre a saját vezetése…
9. Bélabáttya — 2011-11-14 22:39
Hanem nagy kérdésem van! A „csuklózás” nevű gyakorlat pontosan milyen testmozgást jelentett?
10. estván — 2011-11-14 23:14
@Bélabáttya: végülis fegyvertelen embert védett meg fegyverestől, az ebből a szempontból mellékes, hogy a tulajdon apja volt. Bár biztosan akkoriban se volt ildomos csak úgy szablyával hadonászni, no de puskával se.
11. Dogoo — 2011-11-14 23:38
@Bélabáttya:
Tudtommal a ” csuklózás” nem egy gyakorlat volt, a régi szóhasználatban a reggeli tornát nevezték így katonáéknál.
Meztelen felső testtel csinálták, hogy érje a levegő a bőrt, frissítse a vérkeringést, edződjön az a katona. Viszont csizmásan és nadrágban voltak, hogy védjék a prosztatát és a külső nemiszerveket a hidegtől.
Ki volt az találva.
A csuklózást értették még alkar gyakorlatokra is.
De a csukló kötöttségének a megszüntetése is cél volt.
Ez vívásnál előny. A jól mozgó, kötöttségek nélküli csukló egy erős alkarral.
Szablyával nem vállból dolgoztak.
12. Dogoo — 2011-11-14 23:44
Káplár= tizedes
13. Dogoo — 2011-11-14 23:50
Altiszt az Őrmestertől indul.
Korabeli megfelelője – strázsamester.
Bocs , nem kioktatásnak szántam.
14. estván — 2011-11-14 23:55
A szakszit meg „zugsführer” névvel illették a K.u.K.-ban, ugye?
15. stoppos76 — 2011-11-15 10:15
Igen, szablyavívásnál nagyon fontos a gyors és erős csukló. Jópár éve tanultam szablyával vívni. A gyakorlatok úgy néztek ki, hogy bemelegítés, majd alapok gyakorlása (abból sosem lehet elég), majd új technikák, végül párbaj.
Az egyenes kardokhoz képest, szinte egy tánc, amit a szablyával művelsz.
16. Lt Colonel — 2011-11-15 17:01
Nekem a nagyapám volt huszár.Mégpedig a
hires császári és királyi 13.sz.Jász-Kun
huszárezredben.1912-1918. Végig harcolta
a világháborut,megforgult az összes fronton.Sokat mesélt huszár életről.Az ezredben az alábbi történelemből is ismert tisztek voltak.Horthy István ezredes. Darányi Kálmán fhdgy ,Prónay Pál szds.
Egy hasoló helyzetbe került.A frontró
engedték haza egy bajtársával.Othon egy
bálba mentek el.A ruhatárba lekelett adni a kardjukat. Ugy éjfél tájt belé-
jük kötötek többen.A ruhatárból elő a
kard és a báltermet kiüritették. A mafla
paraszt legények elfelejtették hogy hadi
huszárba nem szabad belekötni,főleg ha
kard van náluk. Na mindenki kimenekült.
Nem csoda.Az orosz kozákokal volt idejük
gyakoroni a kaszabolást a hétvágást.
Délelőt jött két csendőr a nagyapám ért.
Mondták neki adja át a kardot,de a nagyapám megmondta azt nem,azt őneki a
császár adta,ha akarják vegyék el tőle.
A két csendőrnek több esze volt nem erős-
ködtek.De megmondták hogy feljelentik
az ezred pk-nak.A szabaság után vissza a
frontra. A szdpk. már várta és megdicsérte hogy nemhagyta magát sem a bálba sem a csendőrőknek,főleg meg hogy
a kardot nem adta át.
Akkoriban az volt adivat hogy a huszárok
szabadságuk alatt vihették magukkal a kardot, a bakák meg a szuronyyukat.
Nagyon sokat mesélt a háborus esemányek
ről.
A fent emlitett tisztek közül Darányi Kálmán miniszter elnők lett, Prónay Pál
meg a hires tiszti különit mények egyikét vezette a kommun utá.Majd aSoproni népszavazás előtt felkelőivel
vissza foglalta az osztrákoknak itélt
Burgenlandot. Ez is siettette a népszavazást sopron és környékén. Eről
mikor ünnepelnek Sopronba elfledkeznek.
Na meg arró is hogy Szentpéterfa község
a hhhüség faluja.Ugyais Szentpéterfa,Vaskerestres, Felsőcsatár.
Nagy-Narrda,Kis-Narda Bucsu községek is
népszavazás után maradhattak magyarnak.
Erről se nagyon irogatnak.
Tisztelettel:Lt Colonel
17. Lt Colonel — 2011-11-15 17:15
Az első világháboru idején a magyar huszár alakulatok az alábbiak szerint
voltak hadrendbe.
Volt a császáriés királyi huszár ezredk
tételesen 16. A legénység magyar, a tiszti kar vegyes.A vezénylési nyelv
német volt.
Amásik huszár ezredk meg voltak a Magyar
Királyi Honvéd huszár ezredek.Ebből 10.
ezred volt szervezve.Vezénylési nyelv,
az állomány mind tisztként,legénységes
ként magyar volt.
Csak a békebeli ruházatukban volt némi
eltérés.
18. Bélabáttya — 2011-11-15 22:31
@Lt Colonel: Viszont cserébe emlegetik – joggal persze – Prónyai fehérterroros múltját, de arról már csend van, hogy Tanácsköztársaságban is katonaként (valami huszárhadtápnál lószervezőként, vagy miként) tevékenykedett, valamint utolsó kalandjáról, melyben kiment az oroszok ellen Budapest elé. Gondolta, megvédi a várost…
19. Bélabáttya — 2011-11-15 22:33
@Dogoo: Simán lehet, sose tudtam a rangokat. Volt is bajom belőle, amikor főnöknek, meg górénak szólítottam az MN tisztakarának jeles képviselőit :)
20. Lt Colonel — 2011-11-16 09:21
Tisztelt Bélabáttya
A Tanácsköztársaság idején nagyo sok
katona tiszt szolgált a Vörös Hadsereg-
ben.PL: Stromfeld Aurél,Jányi Gusztáv
Nagybaconi Nagy Vilmos és sokan mások.
A kommun bukása után a nemzeti hadsereg
katonái lettek,és a második vh. idejére
tábornoki rendfokozatokat értek el.
Pronay-it a helytet stabilitása után
a különitménye éléről leváltották. Őkelme leszerelt,a különitményt a nemzeti hadseregbe sorolták.
Az általa és a különitménye részéről
történ atrocitásokat még mais ismerik.
De elfedkeznek a Szamuely Tibor vezette
Lenin-fiuk által elkövetett ugyan olyan
sulyos atrocitásokról.
A második vh.Budapesti harcaiban részt
vett egy általa szervezett un.kisegitő
különitményel.Karőltve a Vannay-féle
különitményel a budaiharcokban.
Ajánlanám: Földi Pál Rongyos Gárda cimü
könyvét ami a Nyugat-Magyarorszgi har-
cokról szól.
21. pallee — 2011-11-17 15:17
@sirdavegd: Szegeden keresztül kerülő lett volna és hülyeség is annyiszor átszállni.
Az 1914-es állapotok szerint az alábbi eljutások voltak Hatvan-Arad viszonylaton, szolnoki átszállással:
Hn: 4:50 Arad:12:32;
8:53 15:31
13:25 21:03
16:57 22:09
22:00 5:57
22. pallee — 2011-11-17 15:20
@Lt Colonel: Szintén ajánlott Somogyváry Gyulától az „És mégis élünk”.
Ha nincs a rongyosgárda kavarása, akkor bukott volna Sopron és még jó néhány település is.
23. sirdavegd — 2011-11-17 15:48
@pallee: wow, köszi :) Szegeden keresztül egyébként mennyi lett volna az út? (ha már valaki a társaságban rendelkezik korabeli menetrenddel :) )
24. Lt Colonel — 2011-11-17 17:14
@pallee: Ugy ahogy irod ez az igazság.
Magam is olvastam a füzfa becenevü iró
általad ajánlott irását.Az eddig kiadott
többi könyvét is.
Tisztelettel:Lt Colonel
25. pallee — 2011-11-17 18:13
@sirdavegd:
Kérlek:
Hatvan: 8.53
Szolnok 10:44/12.00
Kiskunfélegyháza: 15:48/17:04
Szeged: 18:08/18:33
Arad: 21:24
Ugyanígy tudott volna utazni Cegléden keresztül is, akkor:
Szolnok 10:44/11:45
Cegléd: 12:17/14:50 (ugyanaz a vonat Szegedig, mint az előbb)
Megnéztem Pesten keresztül is (ugyanahhoz a vonathoz):
Hatvan: 11:53
Keleti: 13:05
Nyugati: 14:40
Tehát a három közül ez a leggyorsabb, de még mindig sokkal lassabb, mint Szolnokról közvetlen vonattal Aradig.
Üdv. pallee
26. Pras — 2011-11-17 23:55
Tiszteletem, uraim!
Szabadjon egy megjegyzést!
A jól mozgó, bemelegített csuklóval messzemenőkig egyetértek, ellenben a „Szablyával nem vállból dolgoztak.” kijelentéssel személy szerint ebben a formájában azért vitatkoznék. Nem CSAK vállból dolgoztak, így azt hiszem, helyesebb. Én mondjuk amolyan „vívótermi úrigyerek” vagyok, de ugyanúgy minden vágás a talajból indul, egész testtel, mintegy ostorpattintásszerűen, kvázi-fegyverfüggetlenül, korszak-, és tájegységfüggetlenül, mint amikor az ember, aki sosem tanult vívni, ösztönösen egész testtel beleadva üt egyet egy bottal. Ezt bárki kipróbálhatja akár egy nagyobbfajta konyhakéssel. A „csuklóból dolgozva” elérhető metélést könyékkel, vállal, enyhe csípővel, előremozgással megtámogatva helyes technikával iszonyatos erejű sújtássá lehet alakítani, de a különbség még gyakorlatlan alkalmazás mellett is alaphangon egy nagyságrend. A bal térdemet életlen szablyával ugyan csak egy „csuklós” kapta el, de a szalagok és a porcok ezt sem szerették annyira, arról viszont mélységesen meg vagyok győződve, hogy ha egy jól kivitelezett ütés kap el, akkor a térdemben azóta annyi platina volna, hogy a lakás fölött tökig felfegyverzett Mi-24-esek köröznének.
Éles helyzetben pedig mindenekelőtt ezt érdemes tudni, mert a barokkos pörgetés úgysem fog előjönni, ha pedig előjön, az régen rossz. A középkori istenítéletek, „jogi” párbajok előtti felkészülési időben (usque egy hónap) nemegyszer a vívómesterek a szerencsétlen polgárnak alig pár mozdulatsort mutattak – azt viszont orrba-szájba gyakoroltatták. Az illető pedig – túlélte a dolgot! Azonban egy átlagosan képzett, intelligens vívó is az esetek 90%-ában az „eszközkészlet” – hasamra ütök – 5%-át alkalmazza. Számtalan módon meg lehet ölni egy karddal egy embert, de általánosságban csak nagyon-nagyon kevés módon optimális próbálkozni bizonyos szint alatt, az pedig páncél nélküli vívásban fél perc alatt vagy eredményre vezet, vagy beledöglik az ember gyereke.
Azt hiszem, tehát, a legénységi vívásoktatás relatíve primitív volta az én olvasatomban erre is visszavezethető. Egy bizonyos fok fölött már brutálisan sok gyakorlásra van szükség, és a meccs nem lesz annyival arányosan kevésbé kétesélyes. No meg a vágtató lovon éppen nincs idő cifrázni a dolgot, bár a lovas szablyavívásról konkrétan annyit tudok, mint mondjuk a részecskeütköztetésről. Biztos van olyan is, mert mások írtak róla. :D
Egyúttal a legmélyebb tiszteletem a régieké, mai fejemmel szilárdan tartom, hogy aki önszántából kiáll egy élezett fémfegyver elé, annak odafönt valami nagyon komoly baja van, akár pozitív, akár negatív értelemben véve.
RSS feed for comments on this post. TrackBack URL
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.