288. – A várva várt levél

Akik ették a sorkatonaság (olykor keserű) kenyerét, tudják, hogy a katona számára milyen fontos a levél: az elhagyott otthonnal, a családdal, a barátokkal és barátnőkkel ez jelenti az egyedüli kapcsolatot – mondja Kelempájsz, s mindjárt saját példákkal is előhozakodik.

Nekem is nagy örömömre szolgált, amikor levelet kaptam otthonról. Csodálatos módon sokuk túlélte az évtizedek viharait, a szekrény aljában ma is megvannak, és néha, amikor a kezembe kerülnek, egész estét betöltő, remek szórakozást jelentenek. Sok olyat is őrzök, amelyeknek írói sajnos már nincsenek köztünk. Mégis szívesen olvasom a régi sorokat, és bár a kezek, amelyek papírra vetették őket, már rég elporladtak, a levelekből sugárzó szeretet ma is élő és éppúgy betölti a szívemet, mint egykor, amikor íródtak. Emlékük nem hagyott el, a vidámak és a szomorúak egyaránt hozzátartoznak elmúlt fiatalságomhoz. A továbbiakban idézek néhány régi levélből, remélem, bajtársaim megértik, hogy elolvasásuk ma is – ha némelyik másképp is, mint keletkezésekor –, de éppen akkora örömet szerez nekem, mint egykoron.

Elsőként a húgomtól idézek. Róla annyit kell tudni, hogy mindig civakodtunk, de ha egyszer kitettem a lábamat egy-két napra, máris nyavalygott utánam. Nyílt képeslapon így ír:

„(…) Gyere haza, nélküled üres a kégli. (…) és mondd, ott is fingasz olyan nagyokat, mint itthon szoktál?”

Írta mindezt nyílt levelezőlapon! Az egész század rajtam röhögött. Amikor hazajöttem, mondtam is neki, hogy ökör, jól kiröhögtek, ilyesmit ne képeslapon írjon. Húgom az ágyon fetrengve nevetett, hogy „sokkal jobban sikerült, mint gondoltam volna!”.

Anyám aggodalmaskodva az ellátásunk iránt érdeklődött leginkább:

„… és kaptok-e ott rendes kaját, kisfiam? Küldjek itthonról valamit? Írd meg, mit szeretnél, és én elküldöm!”

Atyám, aki szintén volt katona, józan hangon intett:

„Tégy meg mindent, amit parancsolnak, ne beszélj vissza, ne te legyél az első, de az utolsó se. Csak néhány hétig rossz, aztán meg fogod szokni. Meglátod, ott is hamar találsz barátokat, lesz vidámság is. Semleges ország határán szolgálsz, békeidőben, nem lesz semmi baj, éppúgy ki fogod bírni, mint annyi más katona. Szeretettel csókol: Apa, Anya és Jutka.”

Nagyszüleim leveleit különös becsben tartom. Nagymamám mindössze 6 általános iskolai osztályt végzett, de bölcsebb volt, mint napjaink akárhány diplomás ficsúrja. Helyesírási hibái sajátos bájt visznek soraiba, ezért nem javítom ki. Így szólnak hozzám egy másik világból:

„Kedves kisunokám! Leveledet megkaptuk amit nagyon vártunk igaz aszt mondtam nem muszáj hogy külön írjál de mégis jobb szeretem, ha én olvasom amit nekünk írsz legalább egyszer egy hónapba írjál nekünk is. (…) Jó volna ha te is itt volnál no de majd letelik az a katonaság is. (…) Nagyon hiányzol nekünk, nehezen várom hogy haza gyere, a képeken jól nézel ki nagyon szépek vagytok szeretnélek életbe is látni mint kiskatonát, remélem, megérem. Szeretettel csókol nagyanyád és Mária néni és Pista bátyád, másik oldalon Pöpi fojtassa.”

Nagypapám így folytatja a másik oldalon:

„Örvendek, hogy jól érzed magad, és nincs semmi bajod. Én is elég jól érzem magam, már amennyire egésségem engedi. Igaz, hogy a Mami néha megver oknélkül. (…) Jó volna, ha te is velünk lehetnél, nagyon jól eltöltenénk az időt. De sajnos neked is van kötelességed, de az is eltelik lasacskán. Csak fő a jó kedv és a humor meg az egésség. (…) Végezetül kívánok neked jó egésséget és ne idegeskegy, fogagy úgy mindent, ahogy van. Mielőbbi viszont látásra. Sokszor csókol Pöpi.”

Gyerekkori barátom szülei gyakran mondták, hogy én vagyok a másik fiuk. Ma már csak kedves hangú leveleik maradtak meg emlékül. Ők így írnak:

„Leveledet megkaptuk és köszönjük, hogy gondoltál ránk. Berecz Néni könnyei egyelőre el is apadtak, mert most már várja, hogy mikor jössz szabira. (…) A 26-os köregység is szép, de lesz még jobb is, csak gyakorolni kell. (…) Tehát fel a fejjel és a kutyákkal előre a kiképzésben s majd a jör. szolg. ban. Szép az, friss levegő, sok séta és persze jó koszt. (…) Az ember sok mindent megismer és saját magát is gyarapítja vele, pláne abban a szép környezetben, mint Kőszeg-Velem, stb. (…) A fegyvernek pedig csak örülj, az az egyik barátod, amit meg kell becsülni és karban kell tartani, egyébként az a kimenő kulcsa. (…) Szeretettel várunk a viszontlátásig: Berecz Néni és Bácsi.”

A munkahelyemről is szép leveleket kaptam. A főnök titkárnője szokott írni, a többiek aztán aláírták. Íme:

„Kedves kiskatonánk! Mióta egy ilyen okos eb (köszönet a lapért) figyel bennünket, itt (…) sokkal jobban iparkodunk (…) semmi újság nincs. Sajnos, az ebédlőben sincs, továbbra is kanállal marcangoljuk a húst, kés helyett. Az idő teljesen elromlott, naponta esik az eső. (…) A Főnök, aki hétfőn repül Moszkvába, állítólag fülvédőt is visz magával. (…) Harcos üdv a munkatársaktól: Ani, Laci, Gyuszi Bá (a Főnök).”

A haverok se maradtak ki, tőlük néha szabad szájú, de valójában igen kedves leveleket kaptam. Csucsu nevű cimborám fogott egy darab smirglit, levágta levelezőlap méretre, megvonalazta, bélyeget ragasztott rá, és feladta, mint egy képeslapot, persze boríték nélkül. A posta – lévén bélyeg rajta – el is hozta. Szakaszparancsnokunk idegbeteg volt általában is, de a smirgli láttán lila fejjel tajtékzott, hogy írjam meg a haverjaimnak, hogy nem kabaré ez, meg minden. Csucsu barátom természetesen azt mondta később, hogy nagyon jó, jobban nem is sikerülhetett volna. Csak azt sajnálta, hogy nem a legdurvább csiszolópapírt választotta. Íme, a smirgli itt látható a mellékelt képen. De azért levelet is írt:

„Te tetű! (…) Elnézést, hogy ilyen soká ültem a válaszlevélen, de ahogy itt mondják, a katonai dolgok nem engedik meg a levélírást. Másképpen rettentő lusta lettem, ugyanis centit vágok és az öregség kötelez. (…) Tulajdonképpen nem is tudok miről írni (…). Két-három naponként le kell részegedni, de mivel én iskolázott ember vagyok, csak minden szombaton részegedek le. A fejem most is fáj, mert az a kurva sör és pálinka nem bírja egymást. (…) Üdvözletét küldi egy öreg hal: Csucsu!”

Másik jó barátom, Sebi, volt határőrként több illetékességet érzett. Igaz, őrsön egy percig sem szolgált, de bennfentesként így ír:

„Határőr elvtárs! (…) Nem vezénylek vigyázzt, miközben levelemet olvasod. (…) Remélem, a csuklás is gyötört (evés közben), és nem csak a Csucsu figyelmeztetésére szántad rá magadat az írásra. Én csak kínlódom, robotolok a végelgyengülésig, hogy meglegyen a mindennapi folyékony kenyérre valóm, remélem, a kantinban effélét nem árulnak, mert az bomlasztaná a fegyelmet. (…) A Csucsuval valahányszor rád gondolunk, könny szökik a szemünkbe (örömkönny), mindennap elimádkozom egy rózsafüzért az elöljáróidért, hogy belőled fáradságot nem kímélve állóképes határőrt faragjanak. (…) Van másféle lövészet is, ami ugyan lányok nélkül nehezen megy, de az orvosok azt tartják, hogy a raga-baga nem káros, sőt, némely esetben jót tesz. (…) B@szni rá, én is így voltam (…). Ne haragudj, hogy most már vége a levelemnek, de itt az asztalon egy üveg tőke bor és nálam a pohárforgatás jobban megy, mint a tollforgatás. (…) Üdvözöl cimborád: Sebi.”

Sajnos, Sebi barátomra a fent idézett levelén kívül már csak egy fűvel benőtt sírdomb emlékeztet az óbudai temető egyik sarkában. De most evezzünk vidámabb vizekre – szó szerint is. Árpi barátom és felesége, Mary, akikkel sokszor eveztem a Dunán még bevonulásom előtt, a következőképpen írnak:

„… Voltunk vasárnap evezni, 5 fiúka és én. Ebből természetesen csak Árpi és én tudtunk evezni, de estére a tudók tábora gazdagodott 4 emberrel. Irtó jó idő volt, felvergődtünk Lupáig. (…) Jókat röhögtünk, de nagyon hiányoztál. Siess haza szabira, 4-5-6-án megyünk hosszú túrára (…) majd arról is beszámolok. Szióka, puszi neked: Mary.”

Innen Árpi veszi át a szót, a következő stílusban:

„(…) Sajnálom, hogy ilyen rossz levélíró vagyok, de ebben a lób@szó melegben még a levegővétel is nehéz. Tegnap kinn voltunk a Dunán, s az ég olyan felhőtlen volt, mint egy kopasz p*csa, s a nap úgy tűzött, hogy majdnem megfőttek a tojásaim, de szerencsére megúsztam baj nélkül. Képzeld el, mit szólt volna a Mary? (…) Üdvözletem küldöm hör et. és egy marék csont [kézfogás] neked: Árpi”

De nem csak kaptam, hanem magam is írtam leveleket. Biztosan sokan emlékeznek még rá, voltak a katonaélet pillanatait ábrázoló humoros képeslapok, egész sorozatot lehetett venni a kantinban. Egyet bemutatok a következő képen, amit újonc koromban küldtem haza a szüleimnek, csodálatos módon ez is megmaradt.
A legutolsó levelemet a gőzmozdonyos borítékban küldtem haza: erről is van egy kép, bár kicsit viharvert, de azért látható a lényeg. A mozdonyt egy vasutas folyóiratból rajzoltam rá egy furnérlemezre (el is ment vele egy éjszakai ügyelet fele). Utána hegyes bicskával faragtam ki, így készült el a klisé. Egy seprűnyél-darabra ráhúztam egy locsolótömlőt, ez lett a nyomóhenger. Fekete temperafestékkel sokszorosítottuk, mindegyik bajtárs kapott belőle, aki kért.

A levelek leszerelés után is jöttek-mentek egy darabig, ezekből is idézek.

Legjobb barátom Hörmannforrásról írja:

„Kedves Kelempájsz! Igazán jól esett a bandának, hogy gondoltál ránk. Eddig még egy öreg harcsától sem kaptunk levelet. (…) Most éppen éjszakai ügyeletes vagyok, ráérek csevegni. A gárda (…) most már jól összeforrott. Olyan emberekkel, mint a Spéci, a Húzós, a Nyeles, ki lehet jönni. (…) Most éppen ker pk-i [kerületparancsnoki] szigorú megrovásom van (…) gesztenyét sütöttem a Stájeren. (…) Sokat emlegetünk téged. Mi újság Pesten? Az a nagy keblű barátnőd még megvan? Különben igen tetszett a kép mindenkinek, de legközelebb valami nagy, szőrös p*csát küldjél, mert brokmajert sokat látunk. A csizmád még megvan, aránylag jó állapotban, vigyázok rá nagyon. Lassan zárom soraimat, mert kezdődnek az ébresztések. Írjál! Minden jót: Pinduska, 1977. XI. 7.”

Tamás barátom így ír:

„Kedves Kelempájsz! Ne haragudjatok, hogy búcsú nélkül váltam el tőletek, de a kocsi is hirtelen indult, de talán jobb is így, mert valószínű, hogy megitattam volna az egereket. Nagyon örülök, hogy találkoztam veletek, mert úgy érzem, hogy nem mindennapi srácokat ismertem meg bennetek. (…) Gyerekek! Írjatok, mi újság, remélem, minden oké! Szeretném a kapcsolatot tartani veletek. Talán beleegyeztek. Ölel barátotok: Tamás”

Végezetül néhány sor Bika barátomtól, akit Hétforráson hagytam:

„Kedves Kelempájsz Cimbi! Leveled megkaptam, igazán örülök, hogy nem feledtél el. Jól vagyok és az idő is lassan nekünk dolgozik, de még sajnos 117 napom van hátra. Az idő már nagyon kegyetlen, esett a hó is, te jól tudod, milyen a tél itt a hegyekben. (…) Sokszor gondolunk rátok, mert jó gyerekek voltatok. Sziklán, mikor kopasszal vagyok, mindig megmutatom a nagy fát, amibe te vésted a nevünket. (…) Örülök, hogy a bérbaltavári borról nem feledkeztél el, de majd, ha az időd engedi, és ha leszerelek, igazán egyszer eljöhetnél, és akkor megkóstoljuk. Szeptemberben voltam otthon és akkor leszüreteltem, biztos, hogy jó bor lett belőle. Sajnos, én nem ittam még belőle, mert nem engednek haza, fenyítés körül állok. Minden összejön körülöttem, zabhordáskor a Tőke, Sólyom és én berúgtunk cefetül. Tőke a hegyek koronázatlan királya a répájával. Mióta te elmentél, azóta ő vezet. (…) Ha ráérsz, írjál még magadról többet. Zárom soraimat, mert még három levél vissza van. A jó cimbiid mind üdvözölnek! Üdv: Bika, Gyepi, Propi, Rumcájsz.”

Tudnék még sok kedves levélből idézni, de terjedelmi okokból – és olvasóm türelmének határaira való tekintettel – ennyi elég is lesz. A régi sorokat olvasva úgy érzem, mintha az íróik szólnának hozzám személyesen. Évtizedek teltek el, de a levelekből sugárzó kedvesség ma is éppen olyan friss, mintha a nap sütne rám, és ezért örökre hálás vagyok mindazoknak, akik szeretettel gondoltak rám és leveleikkel vidám perceket hoztak katonaéletembe.

Kelempájsz

34 hozzászólás

 1. vén betyár — 2011-09-02 08:20 

Mindig nagy élvezettel és meghatódva olvasom Kelempájsz barátunk mélyen emberi irásait.
Köszönet, üdvözlet!:)

 2. Bigjoe(HUN) — 2011-09-02 08:39 

Nagyon kedves írás, sok rész még úgy is megható, hogy nem velem esett meg.

A mozdonyos nyomda nagyon szuper.
A csiszolópapíros képeslap szintén, de be küldött csomagokról nem esett szó.

Akik ilyen klassz leveleket írnak, biztos küldtek valami okosságot csomagban is.
Tudhatunk valamit erről?

Egy ismerősöm mesélte, hogy egy munkatársa (MGM-ből) bevonult valahova honvédnek. Rövidesen a brigád csomagot küldött a kopasznak, egy levéllel.
A tekintélyes csomagban egy köszörűkő volt, és egy kiszáradt lópénisz (az ATEV-től).
A kő egy kb átm:1,0m korong negyede volt, a ló alkatrész meg cirka 0,4m hosszúságú “cerka” volt.
A kísérő szöveg:
– Nagy kő esett le a szívünkről, hogy végre Téged is behívtak. Szerettük volna bevonulásodat megünnepelni, de mivel ez elmaradt, ezért a ló…t a se…..b!
A búcsúztató végül az első szabadságon meg lett tartva.
A történet szerint.

 3. Lyanko — 2011-09-02 10:02 

Megható volt olvasni a sorokat. Amikor a születésnapomon megkaptam anyám levelét megkönnyeztem…

 4. szögyi — 2011-09-02 10:50 

Kelempájsz bajtárs, egy ilyen hugi mindennel felér;) Mondjuk a smirgli sem volt kis dobás…
No, meg amikor csomagot kap az ember.
Szolnokon már helybenjártam, amikor kaptam egy disznótorost, faterék felülre rakták a pálinkát, kivettem. és búvárkodtam tovább a dobozban. Mire az aljára értem a leltározásban, a banda már megitta a felét, nekem szinte alig jutott. Érdekes este volt hogy finoman fogalmazzak.

 5. Optika — 2011-09-02 11:03 

Egy katonaember életét változatossá tehet egy levél. Velem is ez történt jóatyám első nekem írt levelében. Addig nem adódott erre alkalom, de a katona fiának vagyis nekem megeresztett egy pár sort.
De a címzése felért egy üzenettel, hogy “kedves aegü és aegüh ezt a legényt jó szívassátok meg !”. Megmondták nekünk, hogy a nekünk szóló levél borítékjára csakis ennyit írjanak a rokonok, barátok, menyasszony, stb…: Gipsz Jakab, 8901 Zalaegerszeg, pf: 228/KIK/3. (vagy valami ilyesmi) Ennyi semmi több.
Ehhez képest mi volt az én borítékomon:
X Y honvéd, ELŐFELVÉTELIS
MN 8931 alakulta
Petőfi Sándor Laktanya
3. zászlóalj kiképző század
8901 Zalaegerszeg , pf: 228/KIK/3.

A levélosztás után az AEGÜ és AEGÜH valamint néhány rajpk kiscsoportos foglalkozás keretein beszélték meg velem hogyan kell megcímezni egy levelet. Kb. 100 db falevelet kellett megcímeznem a helyes módon takarodó után. Kurvára nehezen fog a toll egy falevélre. Legalábbis nem volt könnyű.
A dühtől igazából nem is tudtam elolvasni milyen intelmeket írt.

Apámnak másnap kicsit feldúltan még -miután a századpk is lebaszott – annyit írtam, hogy ha nem akar kibaszni velem többet inkább ne írjon nekem levelet. Megmagyaráztam. Mellékeltem a borítékban kb. 1 tucatnyi megcímzett falevelet. A család szerint felháborodott és többet nem írt.

 6. Optika — 2011-09-02 11:07 

Más
Egy srác egyik első üzenete haza egy tréfás képeslap hátuljára íródott. Valami ilyesmi volt a szöveg:
“Drága Szüleim! Tudatom Veletek, hogy jól vagyok. Igaz a tisztek között elég sok a spermium! Szerető fiatok….”
És a lapot bedobta az AEGÜ asztal megfelelő fakkjába.

A srác nem sokára ha jól emlékszem fogkefével takarította a budit, bár mondta neki az AEGÜH, hogy alapvetően igaza van, de azért máskor legalább lezárt borítékban írja meg a véleményét, de méginkább várja meg az első látogatást.

 7. Kelempájsz — 2011-09-02 11:07 

@Bigjoe(HUN): Na igen, néha kaptam csomagot is, ezekben leginkább különféle finomságok voltak. Az őrsökön nem lehetett látogatni, egyébként is Szombathely messze van otthonról nézve, így apám csak egyszer jött látogatóba a kiképzés alatt, no meg persze lejöttek az eskütételre is.
A legérdekesebb csomagot a fenti smirgli szerzőjétől, Csucsu nevezetű barátomtól kaptam, amikor öreg katona lettem. Szép nagy kartondoboz jött, de olyan könnyű volt, mintha tök üres lenne. Gyanús volt, ezért a srácok, akik felhozták Kőszegről, titokban adták át nekem a garázsban. Amikor felbontottam, volt benne egy kisebb doboz, a hézag szalmával kitömve. Aztán következett egy még kisebb doboz, majd egy harmadik. Már volt egy csomó szalma meg papír a földön, mire legbelül találtunk egy csomag WC-papírt, és egy még kisebb dobozkát, benne egy centit, meg egy kis féldecis üveg pálinkát. Nagyon aranyos küldemény volt.
Tudjátok, Bajtársak, akkoriban nem is számított igazi férfiembernek az, aki nem szolgálta le a katonaidejét. Még a munkahelyen is más volt a fogadtatás, mikor visszatértem, érezni lehetett a különbséget. A Határőrséget amúgy is respektálták, de amikor megtudták, hogy kutyás lettem, nagyobb megbecsülést tapasztaltam, mint amire korábban bármikor számítottam volna.
No igen, ilyen volt a világ. Jó is, rossz is, de mindenki a saját korának gyermeke. Bajtársi üdvözlettel: Kelempájsz tizedes

 8. Optika — 2011-09-02 11:15 

@Kelempájsz:

Hát igen, akkor még (1986-ban) is benne volt a közvélekedésben, hogy az az igazi férfiember, aki leszolgálja a seregben a maga idejét.
Aztán jött a rendszerváltás és az öcséimnek már nem jutott a honvédségből, mert már az lett a sikk, ha valaki valamilyen módon megússza. És egyre könnyebb volt. Három fiú közül nekem jutott ki egyedül a seregből. De bavallom nem bánom, hogy nem maradt ki az életemből.

 9. Kelempájsz — 2011-09-02 12:09 

@Optika: Hát igen, életre szóló barátságok kötődtek körülöttem. Az embert kísérti a múltja, ha akarnám, sem felejthetném el. Mindenfelé látok nagy plakátokat, hogy “Hörmann garázskapuk!”
Üdv: Kelempájsz

 10. sprinkler — 2011-09-02 16:03 

Nagyon meghatóak, és életszerűek a levelek! Ha nekem ilyen hugocskám lett volna! De nem volt, egy öcskösöm volt, vele viszont másodpercre egyszerre húztuk le a két évet 1973-75 között Pápán, a repülő ezredben szerelőként. Tehát vele nem leveleztünk, de ott nem is bunyóztunk, mint otthon gyerekként, inkább védtük egymást ha kellett. Nem sűrűn kellett, de egyszer volt, hogy egymás védelmében “elsült” a stoki, kemény darab volt, de muszály volt.
Gratula a történethez,
Nagylala

 11. csaszi55 — 2011-09-02 19:37 

Nagyon tetszik a a bejegyzés. A mai világban már fel sem fogható, hogy mit jelentettek nekünk ezek a levelek. Jól esett a családtól, a haveroktól, de persze legjobban a lányoktól. Én magam két lánnyal levelezgettem komolyabban a seregből, az egyik rögtön válaszolt a leveleimre, a másik kisebb (nagyobb) késleltetéssel. Persze, nekem pont fordítva tetszett volna a dolog, hogy aki ritkábban írt, az írhatott volna sűrűbben…
Ő a feleségem.

 12. Bigjoe(HUN) — 2011-09-02 20:01 

@csaszi55:
Én eggyel lánnyal leveleztem, majd 3 évre a leszerelés után elvettem.:)

Különben meg azt tapasztaltam, amelyik kapcsolat kibírta a katonaság idejét (kinek kinek a rászabott hónapokat/éveket)
az a kapcsolat – jó esetben- még ma is tart.
Amelyik meg nem bírta ki a leszerelésig azért meg nem kár.
Láttam egy-két cimborát befordulni amikor az nőjétől megkapta az ” Elbocsátó, szép üzenet”-et. Volt akit őrségbe sem engedtek, mert félő volt, hogy baja lesz.

 13. zweitakt — 2011-09-02 20:33 

@Bigjoe(HUN): Igazad van, bár viszonylag gyakran jártam haza, én is egy lánnyal leveleztem csak, akivel azóta is tart a kapcsolatunk. Szült 3 szép gyereket is, csak nem nekem.;-) Engem a leszerelés után 7 hónappal tett lapátra, a mostani férjéért. Egy darabig nem találkoztunk, most meg a feleségem “jóbarátnője”, és mi is jóban vagyunk. Ahogy hallottam, azóta már bánja a cserét…
És még a leveleimet és a katonaidőm alatt rólam készült összesen pár fotómat is elégette akkor. Ezért MOST haragszom.
Meg magamra is, mert egy antiszentimentális pillanatban minden régi levelemet kihajítottam. B+ de kár….

 14. zweitakt — 2011-09-02 20:38 

Kelempájsz Elv…Bajt…Úr!
Kéretik az írói tevékenységet folytatni, és az összegyűjtött műveket “Kelempájsz Összes” címen nyomda alá rendezni!
Egy kötetre be is fizetek, MOST!

Egy vasutas haverom Rétságon volt katona, a csomagban a kartársak rendre megküldték neki a menetrendet, és a kiegészítéseket a változásokról.:-) Neki meg be kellett mutatni, az ágyak alatt a vonatmenetet onnét hazáig, meg ahol épp felütötték…..>-))

 15. csaszi55 — 2011-09-02 20:48 

Köszönöm, BigJoe, ezzel egyetértek.

 16. Jani22 — 2011-09-03 15:49 

Nekem az jött le, hogy nagyon belsőséges gondolatok vannak megosztva, úgy a postba, mint a hozzászólásokban.
Nagyon köszönöm! :-)

Igen, ha meg van szorítva az emberfia, akkor nagyon jól jön minden külső információ.

Könnyesre röhögtem magamat. Nyilván a smirgli, meg a vonat, de mi van a Tesó Juditkával? Remélem a történtek után jól el 3,14csáztad. Ha nem , akkor talán meg kéne tenni ??

Nekem, saját szorgalmomból eredően tudtam telefonálni leendő feleségemnek szinte naponta –innentől titkos. :-)

 17. Bigjoe(HUN) — 2011-09-04 12:47 

Az egyik idősebb korosztály leszerelése után- pár héttel- jött egy képeslap a század pkh-nak, Spisák TORZőrmesternek.
(Spisák úr nem volt a barátunk)
A képeslapon egy ökölbe szorított fekete jobb kézfej volt látható, a képeslap hátulján a címzett Sipsák …. Torzőrmi, …..(szabályos címzés), a feladó (talán)novemberi állomány.
A szöveg:
– A laktanyán kívül várunk. Kerülj bennünket!!!

A századosunk rendesen a parancskihirdetésen adta át a levelet, Spisák tőrm. miután átvette és elolvasta (vörös arc), az AEGUH asztalra dobta. Alig vártuk, hogy megnézhessük mit kapott.

Valszeg nem kapták el kint, mert a Spisák úr nem változott sem fizikálisan, sem mentálisan.

 18. Zolcsi67 — 2011-09-05 00:42 

@Bigjoe(HUN): Nálunk Nagy Tőrmi egyszerűbben megoldotta a helyzetet: leszerelés előtt 3 nappal eltűnt, mint szürke szamár a ködben, és leszerelés után 3 nappal mert legközelebb a tágabb értelemben vett helyőrség (értsd: Fejér megye) környékére kerülni. Még egy tiszthelyettesnek is van néha lelkiismeretfurdalása?

 19. Kelempájsz — 2011-09-05 07:31 

@Bigjoe(HUN): Ez bizony való igaz. Amelyik kapcsolat kibírta a katonaidőt, az tartós is maradt, nálunk is így volt. Sajnos, a legtöbb katonát (jómagamat is beleértve) több-kevesebb idő után elhagyta a barátnője. Nem is volt szép tőlük, nekik könnyű volt ott kinn, míg mi itt voltunk bezárva.
A helyzet néha egyáltalán nem volt tréfadolog. Volt olyan eset is, hogy a szerencsétlen csóka éjjel fejbe lőtte magát az őrhelyen, kétfős őrség őrizte a holttestet, míg a vizsgálat tartott. Aztán Haynau kiment az őrsökre, ahol ismertette a tényállást, tartott egy szívhez szóló beszédet, hogy senki ne csináljon ilyen jóvetehetetlen hülyeséget, gondoljon mindenki a szülőkre, akik soha nem fogják tudni feldolgozni a tragédiát. Meg hogy egy nő sem éri meg, hogy bárki is eldobja fiatal életét miatta, és a katonaidő is letelik előbb-utóbb, meg ilyesmik. Az öngyilkosság súlyos dolog, sajnos az én időmben mindenhol, a haverjaimnál is, előfordult, átlagban két eset a katonaidő alatt.
Én úgy gondolom, hogy egy férfiember életében vannak sikerek, és vannak kudarcok is. És ahogy Goethe írja: “Férfi légy és ne járj utamon!” (Az ifjú Werther keserveihez).
Üdv: Kelempájsz 10-edes

 24. Kelempájsz — 2011-09-05 11:44 

@nedecz: Hörmannon és Hétforráson is megmutattam a túratársaimnak az ágyam helyét. A falakról lehámlott a vakolat, kilátszanak a csupasz téglák, ősszel, mikor minden nyirkos, olyan, mintha sírnának az épületek. Valamikor pezsgett ott az élet, nyüzsgés volt, zaj és vidámság, ma csak a pusztulás. Szomorú így látni viszont.

@Jani22: Húgomat fizikálisan nem 3,14csáztam el, csak szóban marháztam le, de annyira röhögött, hogy a könnyei is folytak. Nem úgy tűnt, mintha sajnálná a dolgot. Egyébként igen csinos lány volt, a srácok, akik látták, mind bele voltak szédülve, egyik csizmatársam egyenesen “Sógor”-nak nevezett időnként.

És még egy gondolat a csomagokról. Nem csak kaptam, küldtem is. Sok szelídgesztenye terem arrafelé. Én is szedtem egy csomót, kartondobozba tettem, jól kitömtem papírral, hogy ne zörögjön. Ráírtam, hogy “Tartalma: könyv” és hazaküldtem. Mikor pár héttel később eltávra engedtek, meglepetés ért: anyám gesztenyepürével várt otthon.

 25. nedecz — 2011-09-05 11:51 

@Kelempájsz: Igen…Nagyon rossz mindent így látni…

 26. Szkv — 2011-09-06 07:59 

Levél a laktanyából.
Részletek a levelekből.

Bevonulást követő nap, amikor már a levél cím is ismerté vált.
Üdvözletemet küldöm a “Vörös bika” szállóból, az ellátás nagyon jó. Reggel csendesen ébresztenek bennünket. Kényelmesen felöltözünk és levonulunk reggelizni. Nem unatkozunk, de nem is kapkodunk.

Szombathely 1974 07 05
Pf. 9701/J

Részlet az egy hét eltelte után küldött levélből.

Drága szüleim.
Most már nem nevezem szállodának aszt az épületet ahol vagyunk, mert minden másként van mint egy héttel ezelőtt.
Reggel hat órakor rettenes nagy ordításra ( század ébresztő fel) riadunk fel. Kapkodva öltözünk és rohanás reggelire. Utána amik történnek aszt már nem is írom le.
csak az vigasztal hogy mindennap közelebb kerülünk a leszereléshez.

Szombathely 1974 07 12

 27. Szkv — 2011-09-06 16:16 

Egy újabb levél a laktanyából.

Részlet.
Drága szüleim.
Valami szörnyű vad madár garázdálkodik a körletünkben, mert amíg lent vagyunk reggeli tornán, addig az ágyainkat rendszeresen felforgatja. Az is előfordul hogy még vizet is hoz magával, és aszt a körletünkben kiönti. Már többször elhatároztuk hogy, valamit teszünk a madár ellen, de soha nem találkozunk vele. Olyan rafinált, hogy mire beérünk arra gyorsan tovább száll.
az öreg katonák elmondása alapján, nem kell izgulni, mert mire véget ér a kiképzésünk arra a “madár” tovább áll, és várja az új bevonulást és újra akcióba lendül. De ez már minket nem érinteni. Hát majd kiderül.

Szombathely 1974 08 12.

 28. Bigjoe(HUN) — 2011-09-10 08:00 

@Szkv:
Berepült a gólya?!

 29. Szkv — 2011-09-10 12:09 

@Bigjoe(HUN):
Valóban a “gólya” repült be.
Mivel védett madár, ezért nem bántottuk.

 30. Kelempájsz — 2011-09-12 07:34 

@Szkv: Nálatok még berepült? Az én időmben igen szigorúan tiltották, nem is történt ilyesmi.

 31. Pitzur — 2011-09-14 21:20 

Jó volt olvasni ezeket a sorokat. A mai világban mikor az ember smsezik, mmst küld és az ájfónjáról megy föl a fészbúkcsetre már sokan azt sem tudják milyen levelet írni. Magam is még kisiskolás koromban a kilencvenes évek közepén írtam utoljára levelet a nyári táborban. Ha mi most lennénk katonák kiváncsi lennék rá, hogy mennyire lenne leszabályozva a kapcsolattartás, mobillal gyakorlatilag minden megoldható már.

Fateromnak is van egy kedves leveles története, amit többször is elmesélt, de én nagyon jó közönség vagyok hiszen szívesen hallgatom ezeket a sztorikat. Kicsit talán kakukktojás,mert nem katonasztori, de ez is kordokumentum. Édesatyám nagyjából Kelempájsszal lehet egyívású (legalább is a katonaidejét ő is a hetvenes években szolgálta le). Szóval az öreg 1968 őszén elkerült otthonról Miskolc egyik neves villamosipari technikumába és kollégista lett. Sokan utaltak rá, hogy a kollégiumi lét egy kis “előkatonaság” legalábbis a rendre szoktatás és az előljárók kijátszása szempontjából :)Ebben az időszakban még a koleszból nem lehetett minden héten haza járni, asszem csak havonta egyszer, meg talán még szombaton is volt tanítás. Az otthoniakkal levelezve lehetett legjobban tartani a kapcsolatot. A dédszüleim gyakran ragadtak tollat és írtak levelet szeretett unokájuknak és természetesen választ is vártak. Ezen válaszok megérkeztek, de tekintve, hogy fater a gyors levélírás híve volt ezen írások külalakja hagyott némi kívánni valót maga után. Ezt a dédszüleim nehezményezték és gyakran mondogatták, hogy “Jajj Palikám olyan csúnyán írsz”. Megelégelve a helyzetet faterom egyszer úgy döntött, hogy véget vet a csúnyán írás és az összecsapott levelek korszakának. Egy napos délutánon a kollégiumi szobában leült és megírta a levelét, szépen lassan már már kalligrafikus stílusban írt, egy objektíven nézve is szép hosszú levelet. A hatás azonban elmaradt, mert a nagyszülei a következő hazalátogatáskor közölték vele, hogy le vannak sújtva, hogy az eddigi csúnyán írt levelek után már arra sem méltatja őket, hogy maga írja a leveleit, hanem valaki mással írat :D

 32. Bigjoe(HUN) — 2011-09-14 21:57 

@Kelempájsz:
A kikszd-n rendszeresen berepült a gólya.
De miért pont gólya volt a neve?
Nálunk, ha a stokin a hacuka nem volt parádésan elkészítve, az egyik tisztes úgy rúgta fel, hogy rögtön kiabálhattunk volna:
Vigyázz repülő!

Hogy is volt a stoki sorrend?!
Zsávoly nadrág, ing, kabát, széles szíj gurigában, és a tetején a Bocskai, hegyesen, peckesen.
Az éleik elvágólag!!!!
A stoki alatt a ragyogóra takarított surci. Az oldalán a guminak is csillogni kellet, a recézésből is mindent kikapartam, majd rá a boksz, egy rendes fényezés és kész.

Az ágy pedig olyan sima volt, hogy a “Légy kétszer cserél fékolajat, mire egyszer megáll”.
A lányaim csak egyszer csinálnak meg így az ágyukat….A sok nyomi Barbitól, Pollytól, mozdulni sem lehet.

Holnap beszélek a golyával, hátha…

 33. Bigjoe(HUN) — 2011-09-14 21:58 

@Szkv:
A határőr imája az akkoriban is volt, vagy csak a 90-es években szülték?
(Takarodó előtt el kellet mondani minden este)

 34. Kelempájsz — 2011-09-15 07:18 

@Bigjoe(HUN): Na ja, stoki sorrend, ágy, meg “elvágólag” az nálunk is volt a kiképzésen, de gólya nem. Haynau “adminisztratív intézkedéseket” helyezett kilátásba ilyen esetre.
A kutyás iskolán és az őrsön kapcánk volt, azt úgy kellett rátekerni a csizmaszárra, hogy a kapcánál fogva a csizmát fel lehessen emelni. A rajbox után nem volt fényes a csizma, ezért inkább Bagarolt vettünk a kantinban. Az őrsön nem számított, hogy fényes-e, ott az volt a lényeg, hogy tiszta és vízhatlan legyen. Adtak valami feketekávé színű impregnáló és bőrpuhító folyadékot, az tényleg hatásos volt, a csizmám soha nem ázott át.
Az őrsön szivacsmatrac volt, azt könnyű volt szépen bevetni. Viszont Szombathelyen lószőr matracok voltak, azok reggelre behorpadtak, a tisztesek vízilóbölcsőnek nevezték az ágyat. Össze kellett rázni, és úgy lehetett bevetni. Haj, régi szép idők…

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.