014. – Duguláselhárítás 2.0

Ahogy a szólás is mondja: nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. Ahogyan azt látni fogjuk, a fizika alaptörvényeinek ismerete – valamint az idejétmúlt VIII. (református) parancsolaton történő átlépés – nagymértékben megkönnyítheti egy századnyi katona téli hónapjait.

Időpont és helyszín a nyolcvanas évek első fele, egy szomszédos (akkor is és most is szövetséges, csak másként) állam hadserege.

Az energiatakarékosság jegyében nem fűtöttek a laktanyában (úgy lehettek vele, hogy hetven katona egy hálóban majdcsak felmelegíti a levegőt éjszakára). Jelentem: nem igazán sikerült, decemberre reggelre már megfagyott a víz a pohárban. Na nem fenékig, de egy olyan frankó jégréteg ott úszkált a tetején.

Volt egy nagy cserépkályha a terem közepén (radiátorok voltak ugyan, de már három éve nem fűtötték fel őket), de hiába loptunk fát a közeli pályaudvarról (mert ellátmányilag nem kaptunk egy köbcentit sem), nem akart begyulladni; visszatolult a füst, mindent beborított és letagadni sem lehetett: a tűzgyújtók ilyenkor mindig kaptak 48 óra fogdát.

December közepére olyan kurva hideg lett (odakint –20 lehetett), hogy egyre nehezebben bírtuk. Volt egy srác, aki kohómérnökire jutott be (előfelvételisek voltunk) és ő azt mondta, mint kvázi szakember, hogy szerinte a kémény van eldugulva, de megoldható, ha van rá akarat.

Nosza – mondtuk – , ha csak akaratra van szükség, az van bőven; ha sikerül különösebb balhé nélkül befűtenünk, akkor négy, egymást követő eltávon a század állja a piaszámláját.

Merész ígéret volt, mert a legény olyan vidékről származott, ahol az ötven fokos pálinkánál gyengébbet csak az oviban isszák, és ott is csak a kiscsoportosok.

A gyerek a legközelebbi eltávján hozott otthonról jó egy-másfél liternyi elég illékony folyadékot (az anyja kozmetikusként dolgozott; szerintem lenyúlta az egész szövetkezet minimum egyéves acetonos körömlakklemosó-ellátmányát), és egy vasárnap délelőtt (miközben mi falaztunk neki) nekilátott a melónak: fokozatosan belocsolta a cuccot a kályha égésterébe, majd amikor szerinte a gőzök már elérték az eldugult kéményt, vett egy mély levegőt és bedobott egy szál gyufát.

Hatalmas, mély, elfojtott morajszerű robbanás hallatszott, a kányha mindkét ajtaján egy-egy lángcsóva csapott ki, s ezzel egyidőben a kéményből úgy két köbméter hamu, korom és döglött, megaszalódott és mérsékelten büdös madártetem lövellt ki, gyakorlatilag beborítva az alakulóteret (ide értve egy totál újonc szakaszt is, akiket ott szopatott az őrmesterük a hálónk előtt), bemocskolva az összes ablakot és falat, de maga a kályha nem robbant szét!

Nagy cirkusz lett a dologból (de a tisztek röhögtek; láttuk, amikor a kötelező üvöltözés után elfordultak), az egész századot megfenyítették, három napig takarítottunk (megismétlem: kint mínusz 15-20 körül mozgott a hőmérséklet…), de onnan kezdve megengedték, hogy „otthonról hozott” fával és szénnel minden este befűtsünk a máskülönben innen kezdve tökéletesen működő cserépkályhába.

(Azért „otthonról hozott”, mert hivatalból semmi fűtőanyag nem volt, azt meg nem mondhatták ki nyíltan, hogy lopjatok magatoknak. De persze loptunk; óvatos becslésem szerint február végéig eltüzeltünk legalább két, a laktanyával szomszédos pályaudvar egyik mellékvágányán álló, régi típusú vasúti tehervagont, azaz ennek faanyagát, és jó napokon szén is akadt, de ahhoz néha bizony lakatot kellett leverni az ugyancsak közeli mezőgazdasági gépészeti állomás különféle raktár- és pince-ajtajairól, ami már elévült, ezért merem elmesélni).

A vasutasok szartak az egészre; vagy nem tűnt fel, hogy a tél folyamán elfogyott két vagon, vagy nem mertek a hadsereggel ujjat húzni. A mezőgépészek már pofátlanabbak voltak: kétszer be is panaszoltak a laktanyaparancsnoknál, de annál közelebbit, mint hogy kék egyenruhában voltak a tolvajok, nem tudtak.

Az ezredes meg mondta nekik, hogy neki cakkpakk van vagy nyolcszáz kék egyenruhás katonája, valami közelebbi kéne. Mivel volt annyi eszünk, hogy az előfelvételis státuszt jelentő cikkcakkos sávokat minden ilyen akció előtt levettük a vállapokról, tehettek egy szívességet.

Persze formailag mindkét esetben jól ledorongolták az egész ezredet, de aztán az egész elcsitult, mi meg fűtöttünk ezerrel; nálunk volt a legmelegebb egész télen.

5 hozzászólás

 1. molnibalage — 2009-06-02 11:55 

“Merész ígéret volt, mert a legény olyan vidékről származott, ahol az ötven fokos pálinkánál gyengébbet csak az oviban isszák, és ott is csak a kiscsoportosok.”

Ez üt! :)

 2. Zig Zag — 2009-06-02 17:36 

Mert mindenkinek van egy sztorija…
Van akinek persze több is :)

 3. Picasa — 2009-06-18 13:07 

Szép! :) Megnéztem volna ezt a kémény robbanást! :)

 4. Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger — 2010-10-01 10:40 

Minek kellet ahhoz aceton? Nálunk Kalocsán (’80-81, 2.GLZ 82mm AV üteg)sem akart szelelni a kémény, hasonló okok miatt. A gyors- és gép-
járművezetőnk felhozott egy öntözőkannányi gázolajat, belocsoltuk vagy egy liternyivel a hiába kitisztított koromzsákot a kémény alján, a kályhát megtöltöttük brikettporral és átitattuk a 10 liternyi gázolaj szűk felével, majd meggyújtottuk a tetejét. A begyújtás előtt a sofőr felsunnyogott a negyedikre, onnan valahogy az elvileg lezárt tetőre, és az egyetlen hideg, nem füstölgő kürtőbe beletöltötte a gázolaj másik felét.
Utána békésen átvonultunk a körlettel szomszédos terembe, mindenféle politikai foglalkozásokra.
Valami tompa dörejt és mormolásfélét hallottunk ugyan, de gyanússá akkor vált a dolog, amikor a tanterem falán, a kéménnyel határos felületen elkezdett sötétedni, majd izzani a lambéria, sőt lángra is kapott. Eloltottuk, óvatosan benéztünk a körletbe (ahol nyitva hagytuk az ablakokat), a román kályha akkor már békésen ontotta a hőt, bizonyos maradandó színelváltozás után. Átváltottuk kétaknás üzemmódra, megtöltöttük és csöndesen visszamentünk.
Az udvaron dolgozgató katonák mesélték, hogy bizony volt egy kisebb robbanás is, néhány tégla is lerepült a kémény pereméről, és hosszú percekig több méteres vörös csóvával égett ki a korom. Olyan őzbarna belsejű kéményt azóta sem láttam…

 5. Kelempájsz — 2010-11-17 08:33 

Ez e két kéményrobbantós történet szuper volt! Aceton, meg gázolaj, REMEK! Rég röhögtem ekkorát. Kösz, fiúk!
Nálunk az egyik százados mesélte, hogy tisztiiskolás korában a kályhába hasonló okból beletették az RPG-7 páncéltörő indítótöltetét. Aztán a kályha egy kicsit arrébb ment, de az is megtisztult.
Velem is megesett az az eset, hogy a tanteremben be kellett fűtenem. Volt a sarokban egy kerek vaskályha, azt vettem gondozásba. Gondoltam, jól bedurrantok, hogy mire kezdődik a foglalkozás, meleg(ebb, mint mínusz tíz fok) legyen. Bepakoltam a kályhát, és amennyi szén belefért, adtam neki, aztán tűz és elmentem a dolgomra.
Nyolc óra tájt kezdődött a tantermi foglalkozás. Már kinn, az előtérben lehetett hallani valami folyamatos tompa morajlást. Hát amint beléptünk, elcsodálkoztunk: az egész kályha és a cső a plafonig világossárgán izzott, miközben olyan hangja volt, mint amikor a repülőgép hajtóművét túrázzák. Azt hittem, szét fog olvadni a vaskályha, de nem.
A közelében nem lehetett megmaradni, az előadó a dobogó másik végében állva tartotta meg az előadást az imperializmusról és a békés egymás mellett élés politikájáról. Volt némi cirkusz, keresték, hogy ki gyújtott be reggel a tanteremben, de mivel nem történt rendkívüli esemény, megúsztam a dolgot.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.