069. – Az vérnek nyomásárul

Hogy ne érje szó a ház elejét, most ismét egy saját katonaemléket osztok meg veletek. A színhely továbbra is egy szomszédos állam egykori hadserege (nem lesz olyan nehéz kitalálni, de gyengébbeknek az illusztrációk is segíteni fognak), az időpont pedig – amit joggal reklamáltak olvasóink, úgyhogy innen is kérem a posztszerzőket, kezdjék az évvel a történeteket – szóval az időpont az Úr 1983. évének tavasza, a helyszín pedig Caracal városa, s az abban található 56. Ejtőernyős Ezred (levelezési címén az UM 01841). Ja, még valami: a fotók láttán azok sem röhöghetnek, akik ismernek!

Sok baromságot tapasztal az ember a különféle hadseregekben, ezt már eddig is tudtuk. Az egyik ilyen az volt, hogy nálunk közvetlenül az ugrás előtt is mértek vérnyomást, és akinek 140 fölötti volt, nem szállhatott fel.

El bírjátok képzelni? Ott sorakoztok, hátatokon és hasatokon az egy-egy ernyő, tőletek száz méterre már berreg az Ancsa (az első három ugrásnál; aztán az AN-24-es és az AN-26-os játszott, ha jól emlékszem), a torkodban dobog a szíved, és akkor ott áll egy fehér köpenyes katonaorvos, szájából kilóg a csikk, enyhén másnapos illat lengi körül és nekiáll vérnyomást mérni…

És ott lebeg a fejed fölött a lehetőség, hogy végigszoptál x nap kiképzést, önkéntes is lennél a fegyvernemnél (ide csak jelentkezni lehetett, izomból senkit nem rántottak be ernyősnek), és lehet, hogy egy hülye 142-es vérnyomás miatt a földön maradsz és estére csak a fogad csikorgatod, miközben a többiek egymás szavába vágva mesélik az élményeiket…

De folytatom: akinek tehát 140 feletti volt a vérnyomása, az nem szállhatott fel.

Elméletileg.

Merthogy volt a században egy roppant halvérű gyerek, akit gyakorlatilag soha sem láttunk se idegesen, se kiabálni, se morogni; olyan volt, mint egy növény (eltekintve attól, hogy a fizikuma olyan volt, hogy mellette Conan, a barbár egy beteges, nyugdíj előtt álló levéltárosnak tűnne; ez a srác már akkor rendszeresen gyúrt, amikor ez még nem volt ekkora divat).

Na, kihasználtuk, hogy a doki magas ívben leszarta, hogy az odanyújtott karhoz milyen arc tartozik (fel se nézett), ez a pali legalább ötször állt sorba, helyettünk, idegesebb típusok helyett is. Akkor is megbuheráltuk, hogy kijöhessen, amikor nem az ő szakasza ugrott, mert tuti nyerő volt vérnyomásilag: MINDIG 120/70 volt neki…

A nevet persze be kellett mondani a dokinak. Akkor akadt egy kis gubanc, amikor a (szintén kicsit izgulós, de ugrani ugyancsak nagyon akaró) Karl-Heinz Rolf Weinschrott őrvezető (tényleg így hívták; bánsági sváb gyerek volt, akinek családja – minden bizonnyal elmezavarában – akkor még nem vándorolt ki a Vaterlandba) helyett ment, de a kolléga nevét csak harmadszori nekifutásra tudta kimondani, merthogy az ő anyanyelvében (becsületes erdélyi román parasztcsaládból származó pali volt, aki saját erőből bejutott valamelyik műegyetem esti tagozatára, ezért volt nálunk, előfelvetteknél), szóval Vasile anyanyelvében ilyen hangok és hangtorlódások nem igazán fordultak elő.

A srác tehát becsülettel harmadszor is nekifutott, mire a doki felnézett, a szemébe bámult és azt mondta, mégpedig jó hangosan, hogy úgy 100 méteres sugarú körön belül mindenki hallotta (szerintem még a pilóták is, pedig  ők aztán tényleg elég nagy zajban üldögéltek):

– Na, menjél te a f*szom felé [ez egy ottani, roppant enyhe, káromkodásnak nem is igen nevezhető szólás, eredetiben: du-te tu spre pula mea!. tiboru]; hát ti ernyős előfelvételisek tényleg azt hiszitek, hogy csak mert kék barettetek van, és olyan csíkos szar a vállapotokon [egy cikkcakk-csíkos világoskék paszomány jelezte, hogy viselője tápos. tiboru], hogy rajtatok kívül itt mindenki hülye? Azt hiszitek, nem tudom, hogy magatok alá csináltok éppen? és ezt a balfaszt külditek folyton magatok helyett?!

(Igen, tegezett mindenkit, de ez nem volt szokatlan).

Kicsit elhallgatott, majd folytatta, ezúttal halkabban:

– Én is marhaságnak tartom ezt az ugrás előtti méricskélést, de…

A doki elharapta a mondanivalóját, legyintett egyet, majd morogva beírta Weinschrott őrvezető neve mellé a 120/70-et és azt, hogy “ugrásra alkalmas”…

54 hozzászólás

 1. Zig Zag — 2009-09-10 18:48 

Margónak beolvastam a poszt címét, meg hogy Tiboru írta. Erre azt kérdi: “Hol tolul a vér?” :D

 2. Bambano — 2009-09-11 19:27 

volt egy-két évfolyamtársam egyetemen, akik komolyan ironmaneztek. Azoknak volt, hogy meg kellett csinálni 40-50 fekvőtámaszt ahhoz, hogy *fel*menjen a pulzusszámuk 40-re :)
Meg a 800 méteres síkfutás felméréshez 3000 méterrel melegítettek…

nekem volt ismerősöm, akit felderítőnek soroztak, nem magától ment oda és ugrált ő rendesen működő gépből…

 3. cromwell2.0 — 2009-09-11 21:15 

A fekete-fehér kápen levő alak nem ismerős, de a színesen határozottan felismerhető vagy…

 4. Bambano — 2009-09-12 00:01 

@Optika: nálunk nem nagyon volt kopasz szivatás, ami volt, az elég mérsékelt volt, ennek egy oka volt:
előző időszakban olyan szinten túlzásba vitték, hogy nem tudták elkenni a botrányt és pár tiszt, meg sok-sok nem tápos került büntetőszázadba.

csináltak egy ultradiszkót, beletörtek pár sörös üveget és megkúszatták benne a kopaszokat. Néhány kórházba került, olyan sebeket szereztek, és a kórházi látleletekre már nem volt ráhatása a helyi bandának, úgyhogy nagy komoly balhé lett belőle, mentek futkosóra.

Velünk nem mertek szórakozni futiról frissen visszajött tisztek…

Emiatt nálunk csak annyi volt, hogy mindent a kopaszok csináltak, de azt el kellett fogadjuk, hogy azért felmosni kell, meg körletet takarítani kell egy értelmes határon belül.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.