157. – ’98 tavasza

Nem tudom, felmerült-e már bennetek a kínzó kérdés: hogyan lehet egy felderítőt megkülönböztetni a többi katonától? Természetesen az egyenruha nem játszik…

Hát roppant egyszerű: felderítő az, aki akkor is el tudja hitetni az ellenőrző parancsnokkal, hogy szolgálati feladatot lát el, ha történetesen ágyból ugrasztják ki, s körülötte lépni sem lehet az üres sörösüvegektől. Proletair soros sztorija nem pont ilyen esetet dolgoz fel, de a lényegen – szerintem – ez mit sem változtat.

1998 tavaszán a felderítő zászlóaljat kizavarták a szolnoki gátakra, hogy segítse az árvízi védekezést. 12 órás meló volt, reggel 7-től, este 7-ig. Én ebben a műszakban voltam, a saját századommal, míg a 2. szd. este 7-től reggel 7-ig nyomta; na az kemény lehetett.

De ’98 tavaszán más is történt. Egy nagyobbacska hadgyakorlatra vezényelték a felderítőket, és a 2. század lett erre első körben kiválasztva, a helyszín Kiskunhalas. Csakhogy nincs rádiósuk, így engem és egy másik srácot vettek kölcsön, hogy tartsak velük. Nem örültem, egy csini lánnyal volt estére megbeszélve egy randi, és ez az átkaroló hadművelet az utolsó etapja felé közeledett… Így hát a randi estéjén én a kiskunhalasi tüzér laktanyában rohadtam…

A feladat rém egyszerű volt: kint a terepen kellett elbújni és felderítési feladatokat végrehajtani. Ez egy hét, szabad ég alatti semmittevést jelentett. Na de az egy hét elteltével egy hét laktanyai pihenő dukált. Érdekes volt a harcászkodásból visszatérni, mert a halasi laktanya egészen megtelt katonákkal. Volt ott kérem Mi-8 helikopter Szolnokról, BTR-80 Egerből, és még egy csomó más katona. De hát a pihenő az pihenő, így a laktanyában gyorsan bevettük magunkat a kantinba, és ott töltöttük a napjainkat.

Egyszer csak az egyik reggelen laktanyasorakozó. Ott áll vigyázzban a fél honvédség, csupa zöld ruhás katona, mi meg a szélen 16-an, tereptarkában. A laktanyaparancsnok köszönti a gyakorlatra érkezett állományt, és elkezdi felsorolni az alakulatokat, és azt, hogy ki mit csinált, amióta idejöttek: a házigazda tüzérek az ágyúikkal tréningeztek, a lövészek a harcszerű helikopterbe a be-, illetve kipakolást gyakorolták, stb. A szolnoki kis bandériumot a végére hagyta:

– … és akkor pár szót a szolnoki mélységisekről: nos, én nem láttam, hogy csináltak volna valamit – mondotta ízesen – Úgyhogy a csapat parancsnokával szeretnék erről beszélni.

És mindezt a fél hadsereg füle hallatára. Na, nekünk reszeltek, gondoltuk. Szegény fiatal hadnagyunk, akiben még buzgott a tettvágy, de annyira azért ő sem volt hülye, hogy a pihenőnk alatt gyakorlatoztasson minket, most fehérebb volt, mint egy lepedő. Az oszolj! után gyorsan összedugtuk a fejünket, hogy akkor mit is kellene majd csinálni gyakorlatozás címén: hát a tájolást egy laktanyában nem lehet csinálni, ráadásul nem is látványos, lövészet kizárva, futkorászni meg nem akartunk.

És ekkor támadt egy ötletem. A rádiónk egy nagyon komoly, masszív, számítógép alapú cucc volt, aminek a kezelését csak én tudtam. Ez a rádió nem a beszélt szöveget továbbította, hanem egy billentyűzeten kellett a szöveget beírni, és azt küldte el titkosítva. Naszóval az ötlet: legyen rádiós kiképzés! Nem árt az, ha mások is konyítanak ehhez, nekem meg amúgy is három óránként telepítenem kellett az apparátot, mert Szolnokkal kellett kötelezően forgalmazni.

Szépen kitelepültünk a focipályára, ott kihúztuk a szálantennát, leültünk a földre és hozzáfogtunk a feladat végrehajtásához. Vagyis cigit, szotyit, dobozos kólát elő, és elkezdtünk semmit tenni. Nyilván nem lehetett volna senkit kiokítani pár nap alatt erre a rádióra, nekem is 2 hétig nyomták napi nyolc órában, mit kell csinálni ezzel.

Szóval ott üldögéltünk, kellemes tavaszi langy meleg volt, a laktanyában mindenki szaladgált, kiabált, folyt a kiképzés. Mi ott ülünk, fogy a szotyi meg a tökmag, mikor megjelenik a laktanyapéká, hogy megszemlélje a felderítők napi tevékenységét.

Egy gyors fel-vigyázz!, de leint a fickó, hogy nyugi, üljetek csak le. Szóval, mi a helyzet? Jelentem neki, hogy rádiós képzés folyik, mert ugye minden felderítő ért minden fegyverhez, így az a jó, ha a rádiót is tudják kezelni.

– Áhá… – volt a hitetlenkedő válasz – És ez milyen rádió?

Joggal kérdezte, hiszen ebből összvissz csak nyolc darab volt a seregben, és mind a felderítőknél. Jelentem, ikszipszilonétezertípusúharcászatirádiókészülék.

– Áhá… És most éppen mi történik?

Kínos kérdés volt, mert persze semmi. Jelentem, épp most lett kötelező üzenet küldve Szolnokra a felderítő parancsokságra.

– Áhá… És..?

(de sokat kérdez…)

Jelentem, várjuk a visszaigazolást, ami ezen a kijelzőn lesz olvasható.

– Áhá… Príma, folytassátok csak tovább, remek, remek!

Azzal a laktanyapéká jobbra el. (Felvigyázz, hagyjad csak, folytassátok…)

Na, innentől minket többet nem piszkáltak. Egy hét múlva jöttek meg a többiek Szolnokról, hogy leváltsák az eddigieket. Én maradtam, mert én voltam ugye az egyik képzett rádiós. Ők már kész tervekkel jöttek, hogyan kerüljék el a laktanyai szem előtt lévést, és az értelmetlen szopást.

Az egyik nap a század vízi-kiképzésre kért engedélyt, a laktanyán kívül. A kiképzés helyszíne a halasi strand volt. Az alakulat kivonult, a büfében sör, termálvíz, vízifoci-pálya egy órára kibérelve. Hát nem mondom, hogy rosszul esett. Na de ezt sem lehetett sokáig csinálni. Valakinek leesett, hogy most van Szolnokon az ejtőernyős tábor, és a Halason dekkoló állomány ebből ki fog maradni. Na de hát helikopter van, ejtőernyős van, már csak ejtőernyő kell, és lehet ugrani a határban. Így is lett. Meghozták az ernyőket, mi meg szép komótosan nekiálltunk hajtogatni. A sok tüzér meg lövész körbeállta a sportpályát, mert ilyet még nem láttak. A laktanyaparancsnok is a csodájára járt, hogy micsoda szakszerű felkészülést nyomnak a felderítők. Pedig stopperrel mérve az időt, kiderült, hogy egy ernyővel majdnem egy órát piszmogtunk (a szintidő asszem 20 perc, de gyorsabban is be lehet hajtani). És mindenkinek két ernyője volt, plusz a mentőernyő.

Másnap mentünk a kiskunfélegyházi reptérre ugrani. Egy helikopter, egy gépre való felderítő, és ennyi. Semmi olyasféle hivatalos hercehurca, mint a szolnoki táborban, hanem csak ugrás. Méghozzá stabilizátoros. 1200 m-ről. 15 másodperces zuhanás engedélyezve! Hűű, ez klassz, Szolnokon ez 1000 méter 10 másodperc szokott lenni. A gépben családias és jó a hangulat, sehol egy előljáró, csak az ugratóparancsnokra figyelünk. Én utolsónak hagytam el a gépet, és emlékeim szerint 18 másodpercig ment a zuhanás, akkor nyitottam. Elsőnek értem földet. Persze a csoportpéká leba…ott, hogy mi a bánatért akarok pont akkor meghalni, amikor ő is ott van, de nem lett nagyobb bajom a túlzuhanásból. Azért a vigyor az arcomon jó sokáig fenn volt.

A hosszúra nyúlt hadgyakorlat után bő két hét szabit tudtam kivenni, ez idő alatt gondoltam becserkészni a történet elején hoppon maradt leányzót. A hadműveleti terepnek a Mezőtúri Rockfesztivál lett kiválasztva, ami egyébként a szebb napokat is látott mezőtúri laktanyában volt. Ám a hadiszerencse úgy hozta, hogy egy másik leányzót sikerült kardélre hányni, izé… meghódítani, öt (5) nagyon-nagyon hosszú évre.

De ez a sztori már egy másik blogba való:)
 

19 hozzászólás

 1. Adani — 2010-04-26 09:09 

Ez igen, ehhez kell tehetség úgy csinálni a semmit, h azt meg is tudd magyarázni ráadásul úgy, h el is higgyék.

Kapcsolódó vicc:
-Katona, maga nem jelent meg az álcázó gyakorlaton
-Honnan tudja?

 2. Selkath - Nightwish rulez! — 2010-04-26 09:29 

Nagyon szép történet, szívesen ott lettem volna veletek (az ugrást kivéve…)! :)

 3. hazitroll — 2010-04-26 09:51 

Klassz! Ő a feleséged lett amúgy? Más: a stabilizátoros ugrás mit tud a nem stabilizátoroshoz képest? Harmadik más: nem kurvára szemet bántó, hogy strandra megy X felderítő vízi kiképzésre? Strandon nem nagyon szokás deszantolni…

 4. proletair — 2010-04-26 09:59 

@hazitroll:
1: Nem lett a feleségem (szerencsére)
2: A stabilizátoros ugrásnál lényegében szabadon zuhansz, csak egy kis ernyő (stabernyő) van nyitva, ami azt akadályozza meg, hogy a tengelyed körül megpördülj. A nem stabilizátoros ugrás például a bekötött ugrás, de ott nem sokat zuhan az ember, és nincs is ráhatása az ernyő nyílására.
3: a strandon nem nézték, kik jönnek, csak fizessenek:) Olyan sokan amúgy sem voltak, lévén előszezon volt, vagy mi. Mi meg persze hülyék lettünk volna katonáskodni egy strandon:)

 5. 68nyara — 2010-04-26 10:07 

A kummantás, már megint…:-) Pedig erre frappáns válasz lett volna, hogy addig jó amíg senki nem látja, hogy a mélységisek dolgoznak. Akkor jó volt a kiképzés. :-)

 6. vén betyár — 2010-04-26 10:09 

Ügyes!Grat!Kösz!
Bizony, sokszor kellett úgy csinálni, mintha úgy csinálnál.De ha nem is kellett, akkor is jólesett.Amikor naposként nekem kellett a reggeli-tornát levezényelni a körletudvaron az ÜTI figyelő szeme előtt /pont oda nyílt az ÜTI-helyiség ablaka/, akkor mindig “Futás”-t vezémyeltem.Elszaladtunk az épület mögé, mindenki rágyújtott az aznapi első cigire, csak nekem kellett üvölteni, mint az állat, hogy az ÜTI is jól hallja.”Törzshajlítás!Egy-két, egy-két”stb.

 7. 68nyara — 2010-04-26 10:10 

@proletair: pedig megnéztem volna a pénztárosnő arcát, amint egy szakasznyi felderítő búvárcuccban jegyet kér…:-)

 8. proletair — 2010-04-26 10:20 

@68nyara:
A kummantásról lesz külön összefoglaló, már le lett adva tiboru mesternek:)

 9. 68nyara — 2010-04-26 10:32 

@proletair: gondoltam, minthogy jó múltkorjában írtad, hogy megírod…

 10. zsitva — 2010-04-26 12:20 

A századparancsnokunkat műtötték. ezért egy hónapig (május) az ezred testnevelő tiszt helyettesítette. Minden reggel 5,20-kor ott toporgott a századügyeletes asztalnál 8tisztes ébresztő) majd 5,40-kor az egész század kifutott a focipályára talán 100 méterre lehetett, és ott 20 perc intenzív reggeli torna kezdődött. focipályán ugye nem nagyon lehet elbújni. akkor tanultuk meg, hogy félmeztelenül milyen hideg tud lenni a májusi reggel. Különben jó fej volt a fiatal főhadnagy, sokkal jobb mint az eredeti őrnagyunk akit nem szerettünk, de valahogy mégsem bántuk nagyon amikor a nemszeretem örnagy visszajött a betegszabijáról.

 11. zsitva — 2010-04-26 12:35 

@68nyara: pedig megnéztem volna a pénztárosnő arcát, amint egy szakasznyi felderítő búvárcuccban jegyet kér…:-) —————-
Akkor ahhoz mit szóltál volna amikor a századunk fele kuruc fele labanc Dörögdön statisztált. Igen ám de a hét közepén Ki Tud Többet a Szovjetúnióról vetélkedő volt a laktanyában ahol a részvételért 2, helyezésért még +3 nap jutalom szabi járt. (annak idején) igen jó esetben három hetente mehetünk ki a laktanyából. Tehát irány vissza Börgönd. Küldtek értünk egy öreg Ik-311-es buszt ami el se ért hozzánk ledöglött. H. a szpk.h kitalálta, hogy “hazamegyünk” Börgöndre úgy ahogy vagyunk mert fejenként 2 nap jutalom szabit nem kockáztatunk holmi buszbedöglés miatt. Levitettük magunkat Ajkára és a vasúti pénztáros elé odaállt vagy 10 kuruc, úgy ahogy kell mentében, csákóban karddal meg vagy 15 labanc szintén szépen beöltözve és kértünk vasúti jegyet Börgöndig.

 12. Adani — 2010-04-26 14:37 

@68nyara:

Ugyan, sokan meg se lepődnének ,lehet fel se tűnne. Unja már a melót neki csak nyűg a vásárló mert foglalkozni kell vele és éppen csak felnéz a keresztrejtvényből és adja ki a jegyeket.

Itt is volt asszem olyan történet is, h teljes menetfelszerelésben fegyverrel és mindennel be a kocsmába, annyit se mondott a többi vendég, h bakfitty, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Egy rádióműsorban volt az a történet, h két benzinkutas a műszakban stikában zabálta a chipset, és mikor szólt a főnök, h leltár lesz akkor megijedtek, mert chipsből vagy 100 csomag volt a leltárhiány, ezért átszaladtak egy közeli Tescoba és vettek 100 chipset, simán kitolták a pénztárig a kocsin a pénztáros meg egy mukkot se szólt egyesével lehúzogatta a kasszán majd közölt,e h ennyi meg ennyi lesz és kész. Nem tudsz neki olyan mutatni, amin meglepődne. Az előzménye az volt a történetnek ,h mesélte az egyik vendég, h macskakaját akart venni a macskának és a polcon látott egy dagadt egeret. Később meg eszébe jutott ,h mi lett volna ha leveszi és odaviszi a kasszáshoz, h mennyibe kerül? Macskakajának macskakaja ugyebár. :)

 13. Rókakígyó — 2010-04-26 14:42 

Jó történet. Én is felderítő voltam, de nem mélységi:)

 14. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-04-26 16:04 

Nagyon régen, bohókás ifjúként ballagtunk négyen-öten sörért. A társaság zöme talpig lovagi páncélban, kard, alabárd, buzogány, pajzs, minden, ahogy azt kell.
Kivéve engem. Vastag madzagos, barna csuhában nagy bottal bandukoltam a gyaloglovagokkal, nagyjából Tuck barátnak öltözve.
Noha a látvány elég sokkoló volt, a rakat vas is csörömpölt rendesen, SENKi nem bámult meg minket, leginkább fel se néztek miattunk a népek, kivéve egy igen öreg mámit, aki mellettem elmentében keresztet vetett és morgott valami laudeturt. Őt megáldottam.

 15. ZöPö_ — 2010-04-26 16:19 

Most csak az jutott eszembe, hogy:

“… NEHÉZ A DOLGA A KATONÁNAK…” :-DDD

 16. BiG_ — 2010-04-26 16:42 

Jó sztori.

Kiskunfélegyházán én is ugrottam, RS-sel és D-1-gyel is. Rácz-Szabó Mihály bácsi felejthetetlen fazon :-)
Az egyórás RS-hajtogatás nekem is megy :-D

Kék eget! BiG

 17. Szalacsi_Dezső — 2010-04-26 17:56 

@Rókakígyó: Magassági? :-)
@proletair: Még használnak Enigmát a honvédségnél? :-)

 18. Rókakígyó — 2010-04-26 18:33 

A mi feladtunk a műszaki ezred és az ideiglenesen tartozkódó nyúl ezred (vagy mittomén mi volt) a bajai Duna híd védelme volt, ezért mélységiek nem kellettek. Igaz, h vízi kiképzést se igen kaptunk. Meg mást se.

 19. Rókakígyó — 2010-04-26 18:34 

Megpróbálom még egyszer:

A mi feladatunk a műszaki ezred és az ideiglenesen tartozkódó nyúl ezred (vagy mittomén mi volt) segítségével a bajai Duna híd védelme volt, ezért mélységiek nem kellettek. Igaz, h vízi kiképzést se igen kaptunk. Meg mást se.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.