Amint azt látni fogjuk, AZP olvasónktól nem idegen a filozófia. Mai posztunk egy kicsit túllép a nevetős-térdcsapkodós történetek felszínén és arra készteti az olvasót, hogy egy pillanatra tényleg elmerengjen a múlton, de leginkább a jövő generációin.
Ami a sorkatonaságban a leginkább megdöbbentett, az a változás volt, amit csekély egy év alatt az emberekben okozott.
Nógrádi legény – akkora csontokkal, hogy ránézve azonnal esetleges szürkemarha rokonságot tételezett fel róla az ember – az elején még pityeregve panaszkodott, hogy ahányszor lehajol, hátulról alányúlnak és bántják a tökeit, ami nagyon rossz, mert nem győzi varrni a seggén folyton szétszakított gatyáját.
Aztán teltek a hónapok, nézte az ember, ahogy bekurblizza a lőszeres kocsit (1939-es GMC szovjet utángyártása), vagy ahogy versenyben a stopperrel (billegő basz hiányában szabadon pörgő mutatóval, hogy a norma tényleg kihívás legyen), kézi hajtású hevederezővel tekeri át a kétezer lőszert (én egyik tekerőt sem bírtam megmozdítani).
Aztán a végén, csőszájfékre fogva az AMD-t, tokfedéllel veri a fogdásokat, hasal órákig a harmatos fűben, hogy a kerítésen átmászó katona feje fölé lőhessen: eltávért, dicsőségért.
Tényleg nem tudom, mi a jobb. A gyerekeim fiú osztálytársai gondosan szőrtelenítik magukat, témájuk a divatos parfümök. Nem tudom, milyen gyerekeket fognak ők nevelni? Talán szőrtelen töküket féltőket?
9 hozzászólás
1. kvarcman — 2009-05-19 09:45
örök kérdéseket feszeget AZP kolléga…
Valahol olvastam, hogy egyre több női hormon kerül a természetes vizekbe, onnan meg az emberi (férfi) szervezetbe… Ha így haladunk, minden férfi feminin lesz, akár voltak katonák akár nem
2. proletair — 2009-05-19 10:44
Aki volt katona, azoknak szerintem a 98%-a egyetért azzal, hogy az ifjúságra ráférne egy kis katonásdi.
Valami ókori görög bölcs Krisztus előtt azon kesergett, hogy az (akkori) görög ifjak a testük építését, szépítését előbbre valónak tartják, mint a fegyverforgatást, és így a görög hon nem sok jóra számíthat. Asszem igaza lett.
3. oatBXL — 2009-05-19 11:24
nem hiszem, hogy csak a katonaságnál lehet fegyelmet, elhivatottságot tanulni, illetve biztos vagyok benne, hogy ha a családból nem hozza (viszi, szerzi) az értékeket a palánta, akkor azon az esetleges katonaság (de mondhatnám, iskola, gimnázium, egyetem) sem segíthet.
Alapok nélkül a történetben szereplő legény sem érhette volna el amit elért.
4. proletair — 2009-05-19 11:43
@oatBXL:
igazad van. de sajnos ahol az általad említett erényeket magáévá tehetné, oda nem kötelező menni. A honvédségnél nem volt más választása a legénynek.
5. Zig Zag — 2009-05-19 18:28
Van egy kedves ismerősöm, aki a Rendőrségnél, pontosabban az ORFK-n dolgozik. Meséli, hogy képzeljem el, az osztályon ahol van fele férfi-fele nő, szóval a férfiak közül ő az egyedüli, aki volt katona. Nem semmi.
6. pooh_aki_pooh_volt_a_regiszt_elott — 2009-05-20 11:25
@oatBXL:
a dolog kicsit bonyolultabbb. A katonaság – sorköteles – lényege dióhéjban, hogy először összetör, hogy azután magasabb szintre emelkedhess.
a való életben, ha komoly próbák elé kerülsz, nagyon kemény következményei lehetnek – egzisztenciális, vagy még rosszabb. Ha elbuksz, sokszor nincs lehetőséged javítani, vagy nagyon nehéz.A katonaság pedig pont erre van/volt felállítva.
Lehet hogy hihetetlenül hangzik, de a katonaságon kívüli élet szerintem sokkal kegyetlenebb és embertelenebb is lehet.
Amióta eltörölték a kötelező szolgálatot nagyon észre lehet venni, hogy ki nem volt katona – az én kollégáim között is.Bár soha nem voltam oda érte, most sem vagyok, de tagadhatatlan, hogy adott valamit.
Nem is beszélve azokról a csodálatos képességekről, amik kifejlődnek közben az emberben. Pl. a bármikor és bárhol egy szempillantás alatt elalvás képessége :)
7. tiboru — 2009-05-20 11:51
@pooh_aki_pooh_volt_a_regiszt_elott:
Igen, az „előbb rombolnod kell, hogy később építkezhess” klasszikus forgatókönyve.
Minden különleges alakulat egyik legfontosabb kiképzési alapelve amúgy, ahogyan azt a lemil olvasói számtalanszor olvashatták :-).
8. pooh_aki_pooh_volt_a_regiszt_elott — 2009-05-20 12:02
@tiboru:
a magán és szakmai életben is alkalmaztam azóta :-)
a legszebb benne az, hogy a hatása és az eredmények sokkal hosszabb távúak – de ezen megintcsak sokat lehetne filózni.
9. AZP-23 — 2009-06-12 19:40
de azért ugye nem utáltok nagyon, amiért elviszlek benneteket negatívba!
hogy kompenzáljak, két hete töröm a fejem valami viccesen. hát, nem jön össze…
múltkor fel akartam vidítani egy tévedésből megkemózott srácot és elmeséltem neki a klasszikus félrediagnosztizált kiherélt a szabónál viccet, nem nevetett – lehet nem kellene erőltetnem a vicceset?
RSS feed for comments on this post. TrackBack URL
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.