Nrich68 kolléga úgy két hónappal ezelőtt ott hagyta abba a sztoriját, hogy megkapta a jól megérdemelt büntetést a mocskos csajkáért. 10 napot tölthetett abban az intézményben, amit Zalaegerszegen piros 9-nek hívtak. Ez volt a fogda helyszíne, s az őrség is itt pihent. Utóbbiak a pihenőidejükben őrizhették a fogdásokat, akik gyakran saját surranótársaik voltak. Lássuk, hogyan folytatódott a történet a hűvösön. És persze a kommentekhez jöhetnek a saját fogdás beszámolók!

A zászlóaljkihallgatást nem követte azonnal a fogdára történő bevonulás. Nem ám! Jött egy pár napos tömény szívás az egyesen, valami harcászatnak nevezett bohóckodás. Na ebből nem maradtam ki. A végén szólt a századparancsnok, hogy reggel irány a piros 9-es. Láttam rajta, hogy ő nem így intézte volna, maximum jól leb*sz. Pakoljak össze a kimenőtáskámba! – szólt az utasítás. Hogy mit lehetett vinni? Tisztálkodó eszközöket, WC-papírt, tűt, cérnát, alsóneműt, kanálgépet. Könyv? Micsoda?! Még a végén el tudja valamivel tölteni az időt és nem azzal telik, hogy a delikvens elmélkedik az óriási nagy vétkén. A szabályzat szerint olvasni nem lehetett, maximum napilapot. Vinni lehetett még takarót.

A reggeli után a bepakolt táskámmal az AEGÜ-asztalnál várakoztam. Elköszöntem a társaimtól és mentem a hűvösre. Kivezettek a századkönyvből, beírták, hogy mikor szabadulok, majd ez alapján jelentettek át az élelmezési létszámban. A századparancsnok először is átvezetett a gyengélkedőre. Ott a büntetés végrehajtása szempontjából egészségesnek találtak.

A piros 9-ben az őrparancsnok megkapta a beutalót, bevezetett a nagykönyvbe. Elvették a derékszíjat, a bakancsból a cipőfűzőt. Ezt nem értettem: nehogy felkössem magam bánatomban? Ezeket a veszélyes cuccokat belerakták a kimenőtáskába, a kimenőtáska pedig (amit a napirend szerinti tisztálkodáskor kaptunk csak meg) a páncélszekrénybe került. A levetett nagykabátot (mikádó) valahova eltették, amit csak külső munkavégzés esetén adtak ki.

Ezt követően bekísértek a zárkába, ahol nem volt telt ház. Választhattam egy nyírségi barna srác (nem volt vele baj, csak a szagával, amúgy nagyon jólelkű volt) vagy egykori alsó ágyas keltetős társam között. Utóbbit a kiképzőben utáltam a nyávogása miatt. A fogdáig kikupálódott és ott a 10 napban életünk minden apró momentumát megbeszélhettük. Ő késés miatt kapott beutalót. Azóta is jóban vagyunk.

Napközben nagyon sokat voltunk a zárkában, aminek az összes berendezése ébresztőtől takarodóig  kettő, azaz kettő darab stoki volt. A zárkában nem volt WC. Ha kértük, akkor vagy kiengedtek, vagy nem („Izzadja ki, katona!”). Általában óránként 10 percre kinyílt a zárkaajtó a szükségletek elintézésére. Majd vissza.

A zárkában nem volt fűtés, csak a fogdafolyosón egy kis radiátor. Persze az őri pihenőben fűtöttek. A zárkában egy hétig baromira fáztam. Volt olyan, hogy a zárkaajtó egész nap nyitva volt, sőt az egész piros 9-ben szabadon kószálhattunk, akkor jobb volt, mert a melegebb részbe húzódtunk. Ez attól függött, ki volt éppen őrségben.

Éjszakára kaptunk egy fapriccset és kiadták a takarónkat. Néha a kabátot is megkaptuk, de olyan is előfordult, hogy kiadták, aztán az őrséget adó század parancsnokának parancsára visszavették. Aludni a kemény fapriccsen lehetett.

A napirend itt is megvolt. Fél hatkor ébresztettek, majd a reggeli torna alatt a piros 9-es elkerített udvarán egy fegyveres őr mellett sétálgathattunk. Ha rendes volt az őr, akkor a kerítésen kívül elhaladó reggeli tornásokkal válthattunk pár szót. Így kaptam üzenetet Apámtól, hogy jó nagy marha vagyok. Na, ez nem tett valami jót a hangulatomnak.

Az étkezés úgy zajlott, hogy a fegyveres fogolykísérő két fogdással elment a kajáért. Ezért a feladatért versengtünk, mert addig is kint voltunk. A piros 9-ben volt egy ebédlőszerűség, ahol először az őrök ettek, aztán abból, ami maradt, mi, a fogdások. Az őrségen múlt, hogy mennyi jut a fogdásnak és mikor. Aztán persze el kellett mosogatnunk az őrség tagjainak tányérjait is.

A tisztálkodás az gyakorlatilag nem volt, vagy csak minimális. A melegvíz-vezeték az már évek óta kiszáradt, a hidegvíz is alig csorgott. Fogat mosni, borotválkozni azért lehetett valamennyire. A WC pedig trágyahányadék volt. Persze kitakaríttatták velünk, de hamar olyan lett újra, mintha valaki szánt szándékkal ganézta volna tele, körbe, mellé. Elvileg egy héten egyszer el kellett volna vinni a fogdásokat az ezredfürdőbe. Kétszer fel is sorakoztattak, aztán sztornó. Végül is azalatt a tíz nap alatt egyszer sem fürödtem.

Hogy mennyire volt az egész elviselhető – mint utaltam rá – az őrségen múlt, no és természetesen az ebben a blogban is többször felbukkanó fegyvernemi sovinizmuson. A HK-s őrség szétszívatta a nyulakat és fordítva. Ez megnyilvánult abban, hogy mikor engedtek ki WC-re, mikor lehetett kajálni, vagy hogy ki kapja a (sokszor szó szerint!) szaros melót.

A legmegalázóbb ceremóniára őrségváltáskor lehetett számítani. Az új őrség századparancsnoka sokszor kéjesen élvezte a megalázást. Felsorakoztunk, le kellett vetkőznünk. Hallgattuk a megjegyzéseket és néha direkt jó sokára lehetett a ruhákat visszavenni.

Amikor haverok (saját század) voltak az őrségben, akkor persze sokkal elviselhetőbb volt. Néha megengedték, hogy az őri pihenő ágyain heverésszünk és a pihenő őrség által behozott könyveket olvassuk. Volt, amikor megengedték, hogy levelet írjak, amit aztán kicsempésztek és fel is adtak.

Egyszer  egy  srácot csúnyán fel volt fázva és a jégeralsó alatt harisnyát is hordott. Utóbbit elkobozták tőle, hiába mondta, hogy nagyon fázik és akkor 5 percenként hugyoznia kell. Persze neki is csak óránként engedték volna meg WC-re menést. Akkor enyhültek meg, amikor mondta, hogy jó, de akkor ki fog hugyozni a folyosóra. Az őrség végül elvitte az orvoshoz és ott is tartották a gyenguszon.

Ezen kívül sok múlott még az ÜTI-n. Némelyik ÜTI  a frusztrációját az őrséget adó katonákon, de még inkább a fogdásokon szerette kiélni. Persze a jogszabályokat, a szolgálati szabályzatot nem sértették meg, de annak keretein belül is meg lehet ám keseríteni a fogdás életét. Néha például az ÜTI unaloműzőnek kitalált különféle melókat. Volt, hogy hajnali 4-től havat sepertünk szakadó hóban. Volt, hogy valami sáros trutyit lapátoltunk valahonnan, valahová. Mindezt – természetesen – fegyveres őr kísérete mellett. Nekik egyébként szarabb volt, mint nekünk. Én is amikor „szabad voltam” és láttam munkáltatott fogdásokat, inkább őket sajnáltam és ha voltak, a rosszmájú megjegyzéseimet az őrre zúdítottam.

Azért szépen lassan letelt a büntetésre kiszabott idő. A végén az egyik reggel jött értem a szakaszparancsnokom, visszakaptam a szíjat és a cipőfűzőt és visszakísért a századszintre. Telefonálgatott és mondta: menjek el a gyengélkedőre, ott az orvos megvizsgált, még le is zuhanyozhattam, majd tiszta ruhát vehettem. Még vadiúj honvédségi alsókat is kaptam. Utána a századszinten arra is engedélyt kaptam, hogy a bevetett ágyikómra lefekhetek délig, bár a napközbeni döglés szigorúan tilos volt.

Manapság hallom, hogy a börtönökben a fogvatartottaknak milyen jogaik vannak és a jogvédők mennyire kardoskodnak értük. Teljes mértékben megértem. Végül abban az esetben esetenként gyilkosokról, erőszakoskodókról, rablókról van szó, akiknek teljesen nyilvánvaló, hogy emberi JOGAIK vannak. Hogy jövök én ahhoz, hogy emberi jogokért pampogjak, ugyanis én nyilvánvalóan sokkal nagyobbat vétettem: egy rovancs alkalmával mocskos volt a csajkám. Ezért felelnem kellett!