290. – Az Ősök

Mai posztjával BigJoe is belép azon szerzőink szépen gyarapodó sorába, akik őseikre, azok katonakorára emlékeznek a Milstoryblog oldalain. BigJoe mai posztja azért is különleges, mert egy füst alatt két generációról is említést tesz, hogy a minden korban felbukkanó oroszokról ne is beszéljünk.
 

1.) Nagyfater a fronton

Hajdúsági tanyavilágból származó nagyapám mesélte.

Leventének nem vették fel, de amikor szorult a hurok, elküldték ritkítani az ellent.

Ezt a tevékenységet igen inaktívan csinálta, főleg a lovakkal foglalkozott, merthogy az ágyúkat a pacik húzták. Egyszer a „muszkák” bekerítették az üteget, és lefogták az ősömet, valahol Galícia magasságában. Fogság, Szibéria. Az utazás komfort nélküli marhavagonokban, hering módjára. Az ellátmány – egy vagonnak – egy pléhvödör, tele gazdagon sózott hallal (hering?). És mellé egy vödör víz.

Az első nap marakodása után azon gondolkoztak, hogy egyenek vagy igyanak, hiszen aki evett, az utána a sós hal hatására nem érezte magát „fittnek”. Erősen szomjazott egész nap.
Aki ivott – de nem evett –, az egy rendes pisálás után „elvesztett mindent”. És egész nap éhezett.

Mire rájöttek (2-3 nap), hogy kicsit eszel – kicsit iszol és utána alszol, de legalább fekszel, addigra elég rossz bőrben voltak (ellátatlan sebek, tetvek, muszka puskatus).
A kis- és nagydolog elvégzéséhez a padlón elhelyezett 1, azaz egy darab szűk lyuk volt a megoldás. Itt rendesen levizelték egymást; már ha volt mitől.

A fogságban a Nagypapi a muszkák lovaira vigyázott (minden lovas tevékenységhez értett, jó kezű ember volt; például a csajkáját megtarthatta a fogságban, s ezt szép vésetekkel díszítette). Nem akart sokat náluk időzni, ezért lópokrócokból civil ruhát vart, majd az egyenruha alatt (kabát vagy köpeny takarásában) titokban magával vitte. Egy komájával tervezte a szökést; úgy gondolta, hogy amikor a lovakat kiviszik a legelőre és csak egy muszka lesz velük, akkor lelépnek. Hónapokig minden nap a szökésre készültek. Addig-addig készültek, míg végül hazaindították őket.

Itthon (Debrecen, Nagyállomás) meglátott egy kofát, aki főtt kukoricát árult. A mundérjának a gallérjába – már a fogság első napjaiban – bevarrt havi zsoldját előszedte, és kért egy cső kukoricát. A kofa azt mondta: ilyen kevés pénzért nem adhatna egy egész cső kukoricát, de látom, hogy fogságból jött, így itt van ingyen, vigye.

Majd hazament Halápra, és vett a dugi zsoldjából egy egész doboz gyufát…

2.) A faterkám élményeiből

Helyszín: A Körös partja, valamikor a ’70-es években

Mivel az őregem műszaki felderítő – és sok más egyéb – volt, így egy kitelepülés alkalmával aknatelepítést, aknafelderítés, aknamentesítést játszottak. Persze a Körös alján. Az egyik csapat rakta, a másik kereste, a harmadik kiszedte, aztán forgás.
Kifigyelték, hogy a halászok kirakták a varsákat. A parancsnokuk kiadta nekik:

– Kimentek a gucsóval, és felszeditek a varsát, mert holnap jön a  …pk. (a Nagyfőnök); ő nagyon szereti a halászlét, és gondolom ti meg szeretnétek hazamenni a kitelepülés után.

A katonák engedelmesek voltak: kiürítették a folyószakasz össze varsáját (apám szerint közel egy mázsa zsákmány lehetett), majd nekiláttak halat pucolni, készülni a másnapi bográcsozáshoz.

Másnap reggel jött a Nagyfőnök, nézelődött, de főleg szaglászott. Majd délben benyomott egy csomó kaját, miközben természetesen mindent rendben talált.

Reggel a halászok keresni kezdték a varsákat, mert a lopós katonák nem jól szúrták vissza a varsákat tartó karókat, a folyó meg elsodorta azokat. Nem kellett sokáig gondolkodni, hogy mi történt, hiszen látták merülni a búvárokat, száguldani a gucsókat.

Mentek a pk-hoz, hogy „Ellopták a katonák a halakat!”. Kártérítést követeltek, meg fogdát mindnek. A pk. megtörölte a száját a halászlé után, majd elindult a kocsija felé és csak ennyit mondott:

– Enniük is kell a katonáknak valamit, nem lehet mindig éhgyomorra védeni a hazát!

Beszállt a kocsiba és elment.
 
3.) Halászat Ivánékkal (szintén fatertől)

Egy közös testvéri gyakorlat során a magyar és orosz katonák együtt gyakorolták a folyami átkelést, amit megelőzött a felderítés. Ha már felderítenek, meg is éheztek. Víz volt, a vízben hal: nosza, fogjunk halat!
 
De nincs mivel, ráadásul most varsákat sem láttak.

Egy okos kitalálta, hogy van gránát. Dobjuk a vízbe, mert akkor a feljövő halakat csak össze kell szedni. A századpéká szintén szerette a halat, és az is benne volt, hogy hátha kijön a Főnök, s nem árt egy jó halpaprikás vagy halászlé az előmenetel szempontjából.
Szóval apám és társa beültek a gucsóba, majd gránátdobás, folyásirányban lefelé. Aztán gyorsan összeszedni a halakat, amíg el nem viszi a folyó. Hatékony módszer volt, mert a vacsora mellé a közeli kocsmából cseresöröket is kaptak a halakért.

A nagy testrész pardon: testvér kileste a módszert. Illetve a ruszkik megérezték a halászlé illatát, látták a vacsora melletti sörözést és rákérdeztek: hogyan és miből?! Apámék testvéri szeretettből elmondtak mindent a gránátos halfogásról, a kocsmáról, majd (kicsit fáradtan) ledőltek a sátraikba.

Reggel Iván Gyepretrotty és társai letámadták a folyót.

Gucsóval be, gránát a kézben és már dobták is be. Illetve nem dobta, mert nem volt okos.

Ivánék attól féltek, hogy nem tudják összeszedni a halakat, ezért nem a folyás irányában lefelé dobták, hanem a csónak elé ejtette, a folyás irányában felfelé. Azt gondolták, könnyebb lesz összeszedni a zsákmányt.

Nos, nem ez történt.

A gránátot az áramlás a csónak alá vitte, majd ott robbant. A gucsó Ivánnal és Szergejjel együtt elrepül. Apámék szedték ki a sérült katonákat a vízből. Várták az EÜ-ket. A „gránátosnak” a nyaka, torka sérült, nem tudott rendesen beszélni, a másik is eresztett.

A gránátos odaintette apám haverját és a következőt suttogta: VOD…

– Te Laci, ez mintha vizet kérne, adjak neki?
– Adjál, ha a folyóban nem ivott eleget….

A kulacsát a szájához nyomta, a ruszki ivott egy kortyot, de azonnal ki is fújta.

Majd erőlködve kimondta: VODKÁ!

12 hozzászólás

 1. Bigjoe(HUN) — 2011-09-09 08:02 

Vazze, pont most mutatom az Apámnak a posztokat, és akkor pont a saját képét/történetét mutathatom meg neki.

 2. szögyi — 2011-09-09 09:53 

@Bigjoe(HUN): Oda se fütty, legalább látja a fater, hogy milyen népszerű lett, hiszen már fent van a világhálón is.

 3. Kelempájsz — 2011-09-09 10:37 

Az én faterkám 16 éves volt 1944-ben, amikor a háború vége felé, totális mozgósítás idején bevonultatták Albertfalvára. Onnan indultak gyalog nyugatra. A Papi Zsámbéknál meglógott, és elbújt az erdő szélén, mondván, hogy ha keresik, akkor az erdőben keresik, nem kinn. Hazajött, épp egy nyilas teherautó vette fel, elhozták Szépjuhásznéig. Onnan gyalog ment haza. Nagy mákja volt, hogy sikerült, mert utána mesélték neki, hogy későbbi barátaink a menetoszlopot repülőről géppuskával megszórták, sokan meg is haltak.
Aztán a háború után ő is leszolgálta a maga idejét. Jelentkezett az akadémiára, műszaki tisztnek. Ismerve őt, el nem tudom képzelni, milyen katona lehetett -volna, mert kirúgták.
Valami körözvényt kellett aláírni, miszerint a dolgozó tömegek követelik, hogy ítéljék el Mindszenthyt. A fater azt mondta, hogy tökmindegy, aláírják-e vagy sem, így is, úgy is el fogják ítélni. Besúgták, így aztán a tatámat “mindszenthysta klerikális, politikailag megbízhatatlan” elemnek nyilvánították, aki “jámbor köntösben befurakodott, de ők kivágják maguk közül a mételyt”. Így kommentálta a dolgot az a Révai Kálmán vezérőrnagy, iskolaparancsnok, aki egyébként a Pálffy-perben a kivégzéseket vezényelte, de később őt magát is felkötötték saját elvtársai.
Na szóval a fattingert “kivágták maguk közül”, és áttették sorkatonai állományba. Őrszázadba került, ahol aztán lenyomta a hátralevő idejét, egészen a közlegénységig jutva fel a ranglétrán.
Őrködött a pápai a reptéren, a Fűzfői Nitrokémián, és Pécsett, a Katonapolitikai Osztályon. Mesélte, hogy a Katpolon éppen akkoriban, a Rajk-per idején működtek a verőlegények.
Volt néhány balhéja is. Fűzfőn elkapták az őrségen, mikor elaludt, úgy, hogy az ÜTI nyitott pisztolytáskával kísérte a fogdába, mert a kihágást szemtelen magatartással súlyosbította (azt mondta, hogy nem süket, ne ordítozzon vele). Végül úgy úszta meg, hogy azt a tisztet a többi tiszt jobban utálta, mint őt, és az utolsó pillanatban leszerelték. Zűrös idők voltak! Üdv: Kelempájsz

 4. 979122 — 2011-09-09 13:13 

kedves Mindenki!

Újonc olvasóként kérdem a körletben tartózkodókat, hogy valaki foglalkozik-e, vagy valamelyik felmenője volt-e tagja a néhai gyorshadtestnek?

Nagyapám ott szolgált mint soros (38-41, 41 őszén otthon volt), majd oda kapta a behívót a mozgosításkor 41 decemberében. Szakaszvezetőként ténykedett, harckocsi-parancsnok is kellett legyen. Állítólag berlini kiképzésen is voltak.

Ezt szeretném kicsit nyomozgatni okosabb, felkészültebb olvtársak segítségével. Meg ugye a hadtestet feloszlatták, átcsoportosították, hova szórhatták szét az állományt?

Köszi. J.

 5. Szkv — 2011-09-09 13:56 

@Kelempájsz:

Szevasz bajtárs.
Ha eszt akkor Haynau elvtársnak a kedves édesapád elmeséli, lőttek annak hogy a HATÁRŐRSÉGHEZ soroznak.
Még súlyosabb, ha katona időd alatt derül ki, arról meg jobb nem is beszélni, illetve rágondolni hogy milyen súlyos következményekkel járt volna a fent leírtak elhallgatása.
Édesapám is mélyen hallgatott arról hogy a háború végén feloszlatták a saját alakulatukat (Légvédelmi tüzér).
Az az elv vezérelte az ezred pk-át, hogy MAGYARORSZÁG orosz, bocsánat SZOVJET megszállás alá került, NÉMETORSZÁGÉRT nem HALUNK meg és a fegyvereket szó szerint eldobálták. A Svájci vöröskereszttől kaptak civil ruhát és papírokat hogy nem katona szökevények.
Ha erről Haynau elvtárs tudomást szerez, nekem sem kellet volna a HATÁRŐRSÉGHEZ vonulni.
Indoklás: Annak a katona jelöltnek, akinek az apja képes volt a fegyverét eldobni mielőtt a leszerelése megtörtént, és ráadásul a NÉMETEK OLDALÁN VETT RÉSZ A HÁBORÚBAN, AZ MEG BÍZHATATLAN EZÉRT A HATÁRŐRSÉG KÖTELÉKÉBE NEM VALÓ.
HAYNAU mint tejhatalmú fegyelmi tiszt.

 6. Szkv — 2011-09-09 14:15 

Bigjoe: Gratulálok.
Egy remek írással megint gazdagabbak lettünk.

 7. michaelk — 2011-09-09 19:43 

Grat a történethez!

Nagypapi, minden bizonnyal lemondott volna arról az üdülésről, de szerencsésen megúszta.

A kézigránátos horgászat? Hmmm. Vizuális típus vagyok, úgyhogy bevallom, majdnem lefejeltem az asztalt.
Erre mondják, nem mindenkit az eszéért szeretnek.
A történet végén pedig kiderült két dolog is. Szerencsére nem sérültek nnagyon, Szergejék. Miből gondolom?
1. Rögtön inni kért
2. Tudott tiltakozni a vízzel történő mérgezés ellen

 8. RolloJuve — 2011-09-10 18:09 

@michaelk: a nyomáskülönbség miatt kábulnak el (állítólag :)), nekik is van “hallószervük”. Máskor is elkábulnak, csak akkor nem ilyesmitől. Öcsém keresztapja mesélte, hogy gyerekkorában kenderáztatás után egész szépen feljöttek a halak pihizni a víz tetejére, lehetett belőle fogni csak úgy kézzel, mint a posztban, amihez gratulálok@Bigjoe(HUN): -nak.

 9. michaelk — 2011-09-10 21:36 

@RolloJuve: Valóban feljönnek. Bár a mieink nem horgásztak ilyen “barbár” módon. Csak a 7,5 dekás trotilla mutatták be, hogy víz alatt is képes durranni.

Egyébként majdnem minenkinek van kedves emléke a 60′ évektől kezdve ideiglenesen itt állomásozó szovjet testvéreinkről

 10. csaszi55 — 2011-09-11 14:42 

Nagyon jó a poszt, gratulálok! Remélem, lesz folytatás.

 11. Kelempájsz — 2011-09-12 07:30 

@Szkv: Affene! Hogy ez nem jutott eszembe! Szólni kellett volna annak idején, hátha kirúgtak volna engem is?
@michaelk: Állítólag több hal marad lent, mint amennyi feljön, de én csak olvastam róla, nem láttam a gyakorlatban is.

 12. Syolos — 2011-09-12 21:28 

Egy valamit érdemes fejben tartani az ilyen robbantásos “halászatnál”. A nyomáskülönbség miatt kipurcant halat egy részét valóban felhozza a víz felszínére, mivel azonban a roncsolás igen durván megy végbe, a halak java lent marad. Darabokra szakadva.

Ergo, végszükség esetén érdemes ezt használni, mert a halállományban sokkal nagyobb kárt okoz, mint az a néhány példány, amit a gránátos elvtársak lehalásznak a vízfelszínről.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.