172. – Az első közös gyakorlat

A nemzetközi fegyverbarátság (mint olyan) nem ismeretlen fogalom a Kárpát-medence tájain. Még a hézagos történelmi ismerettel rendelkezők is tudják, hogy a magyar katonának voltak már osztrák, német és szovjet harcostársai is, még ha nem is teljesen önszántunkból.

Proletair egyike volt azon magyar honvédeknek, akik a NATO-csatlakozást követően az elsők között próbálhatták ki, milyen érzés egy zászló alatt gyakorlatozni a jenkikkel.

1999 nyarán a szolnoki 34. Mélységi Felderítő Zászlóalj 1. felderítő századát egy egyhetes gyakorlatra vezényelték. A gyakorlaton az amerikai Southern European Task Force egyik légideszant-századával kellett gyakorlatozni.

Nagyon örültünk, mert a program eléggé változatosnak ígérkezett. Ejtőernyős ugrások, harcászat, lövészet, szóval igazi multikulti dzsemborira volt kilátás. A bázishely Táborfalván volt, ott szállásolták el a két nemzet fiatal, tettre kész katonáit.

Az ellátásbeli különbségek azonnal megmutatkoztak. Az amerikaiak külön étkező sátorkomplexumot húztak fel, ahol civil kiszolgálók éjjel-nappal bármikor bármivel kiszolgálták az éhes katonáikat. Mi persze nem mehettünk be, de az látszott, hogy kávéból, üdítőből és hamburgerből nem lehetett hiány. Gondolom, a magyar ellátók is meg akarták mutatni, hogy a hazai ellátás is felér az amerikaival, mert kitettek magukért, és bizony soha ilyen bőséges tábori kaját nem láttam a seregben. Azután se. Mondjuk egy átlagos reggeli ekképpen nézett ki: fél liter tej, vagy tea, vagy kakaó, egy fél lityis natúr joghurt, paradicsom, (ez utóbbi kettő azért veszélyes elegy), kifli vagy zsömle KORLÁTLANUL!!!, pokolkolbász (olyan csípős volt, hogy így hívtuk) és banán. Ásványvíz szintén korlátlan mennyiségben. Ez nagyjából minden reggel így volt, néha császárszalonnával, de a pokolkolbász az mindennapos volt.

Az első gyakorlat az ejtőernyős ugrások lezavarása volt a kecskeméti reptéren. Két UH-60 Black Hawk és három C-130 Hercules állt készen arra, hogy ugorjunk. A magyarokat három részre osztották. Volt, aki csak UH-60-ból, volt, aki csak C-130-ból, és volt aki mindkettőből ugorhatott egyet. Én a szerencsés harmadik csoportba kerültem. Reggel kibuszoztunk a reptérre, ott volt egy gyors felkészítés, hogy hogyan kell földet érni amerikai stílusban, aztán a jenkik kiosztották az ernyőket. Az első kör a Black Hawkoké volt. A gépek ajtóit hátratolták, és az így felszabadult ajtóba kellett nem is be-, hanem kiülni, hármasával, láblógatva. Így hatan fértek fel egy körre egy gépbe.
A gépek a Mi-8-hoz képest sokkal fürgébben emelkedtek, és egy kör után már el is értük az ugrási magasságot. Az amerikai parancsnok meg rácsapott a sisakra és az ugró kitolta magát az ajtóból. Izgalmas volt, de ami még vérpezsdítőbb volt, hogy az amerikai ernyők nem voltak irányíthatóak, így nem volt befolyásunk a repülési-süllyedési irányra. Be is csapódtam, nagyjából hanyatt a kifutó betonja mellett pár méterrel a fűbe. Persze örültem, meg jó volt, csak a nyakamat fájlaltam kicsit.

Aztán délután jött a nagy pillanat, beszállás a három C-130-ba. Mindegyikbe kábé 45-50 fő. Vegyesen magyarok, amerikaiak. Nekünk príma hangulatunk volt, végre ilyen gépből is ugorhatunk. Csak a szél erősödött meg úgy, hogy tudtuk, ezt az ugrás le fogják fújni. Már a gépekben ültünk, a hajtóművek még nem jártak, a szél meg csak erősödött. A mellettem ülő amerikai hadnagy észrevette a gépszemélyzet egyik tagjának a cókmókját, és örömmel fedezett fel benne a több csomag M&M cukorkát. Pofátlanul belenyúlt, és legott meg is kínálta vele a közelében ülőket. Nagy meglepetésünkre beindultak a hajtóművek, és felszálltunk. Lehet hogy mégis lesz ugrás? A szél nem csitult, a gépeket jól meg is dobálta, a személyzet kiosztotta a hányászacskókat, amiket mi magyarok röhögve el is hajítottunk. Közben az össznépi jó hangulatot felváltotta az ugrások előtti szokásos szorongás.

Szavamra, az előttem ülő néger katona elfehéredett. Lehet, hogy a félelemtől, de az is lehet, hogy az állandóan ugráló, csörömpölő géptől. Vagy mindkettőtől. Volt olyan katona, aki használta a hányászacskót… Elég hosszú körözgetés után nyíltak az ajtók, és az első negyven katonát felállították, megkezdődött a hosszú, ugrás előtti procedúra. Ellenőrizd a felszerelésed, ellenőrizd a társad felszerelését, a kötelet akaszd be, a sor számolja meg magát, első ugró az ajtóba! Hát ez nálunk magyaroknál nem létezett. A piros lámpa zöldre váltott, és a negyven katona pillanatok alatt eltűnt a gépből. Sajnos én a második, maradék körre voltam beosztva, így nem láthattam a 120 főnyi, egy tömegben aláhimbálózó ejtőernyőst… Állítólag elképesztő látvány volt. Maradtunk a gépen heten, ebből ketten magyarok. A gép csak rázkódott, süllyedt, emelkedett, és már én is keresgéltem a zacskót. Aztán minket is felállítottak, irány az ajtó. De ott nem történt semmi, a piros lámpa piros maradt, leültettek minket.

Ekkor már nagyon hányingerem volt, de az ajtó közelében jobb lett, hála a huzatnak. Aztán megint fel, irány az ajtó, aztán megint semmi. A személyzet lehúzta az ajtókat, és közölték, hogy a nagy szél miatt nem lesz ugrás, leszállunk. Mikor a gépek beparkoltak, a mellettem ülő hadnagy elcsípte a személyzet egyik tagját, és érdeklődött, nincs-e véletlenül valami enni vagy innivalója. A tag (akinek meg lett dézsmálva a cucca, de ezt nem tudta) meg belenyúl a cókmókjába, és adott két csomag M&M csokit a fickónak, aki nagyon hálásan megköszönte, és legott megkínált minket belőle, amolyan vigaszképpen. Hát volt bőr a pofáján.

Ahogy ott kullogott a szomorú, ugrásból kimaradt banda, szóltak, hogy az ernyőket ne vegyük le, mert UH-60-ból fogunk ugrani. Ebben a szélben??? Már eddig is logikátlannak tartottam, hogy ha az első kör kimehetett, akkor a másodikat miért hozta le a gép, és akkor most meg mégis lesz ugrás, csak helikopterből? Hát legyen, a többieket meg ette a sárga irigység, hogy nekem két Black Hawk ugrás jött össze. A nagy szél miatt a földet érés már szó szerint becsapódás volt, megint háttal. A nyakam végképp beállt. Amúgy a nagy szél miatt egy amerikai és egy magyar srác csúnyán ért földet; meg is sérültek.

Az ugrások után megkaptuk az amerikai ejtőernyős jelvényt, meg egy oklevelet, (pecsét, főtiszti aláírás) hogy mi is jogosan hordhatjuk ezt az egyenruhánkon. A tábori lelkészüktől meg kaptunk egy medált, rajta Ördögölő Szent Mihály arkangyallal, az ejtőernyősök védőszentjének képével.

Másnap harcászkodás volt. Kiderült, hogy az amerikaiak sem értenek mindenhez, és jópárszor eltájolták magukat. A lövészet előtti napon egy felderítő csoportnak azt a feladatot adták, hogy derítse fel a lőtér és környékét. A lőteret gyorsreagálású katonákkal őriztették, ezt kellett felderíteni. Gyalogmenetben oda, aztán rejtve megfigyelés, végül alvás az erdőben, hogy a többiek másnap helikopterrel érkezve hozzáfogjanak a lövészethez. Hát persze hogy az én csoportomat jelölték ki a nagy mókára.

Késő délután érkeztünk meg az erdőbe, onnan engem és egy társamat jelöltek ki a feladatra, hogy menjünk megnézni a lőteret. Kellemes idő volt, sétáltunk, cigiztünk, a harcszerűséget hanyagoltuk. A földúton messziről feltűnt egy civil teherautó, ez elől még elbújtunk (vagyis leheveredtünk a magas fűbe). Aztán a lőtér előtt nem messze érdekes illatra lettem figyelmes. Kérdeztem a társamat, ő is érzi-e ezt a légfrissítő illatot? Ő nem. Mondom: ez olyan, mint a mezőtúri rockfesztiválon a frissen takarított ToiToi budik illata. Mivel ő nem jár ilyen helyekre, és itt a pusztában számokkal nehezen kifejezhetően kicsi az esélye egy ToiToi wc-nek, nem rugóztunk tovább ezen.

Aztán a következő lanka után megpillantottuk. Mind a két budit. Ott virítottak kék-fehéren, tájidegen módon két földút találkozásánál a susnyás szélén. Csak álltunk, néztük… Aztán ha már ott jártunk, gondoltuk: értékeljük a mai napot. A két slozit még senki sem használta, kívül belül tip-top volt, és két-két guriga wc-papír is volt bent. Ezek a művelet sikeres befejezése után a jogos hadizsákmány tárgyát képezték. Később derült ki, hogy az a civil teherautó, ami elől „elbújtunk”, telepítette a budikat, a magyar honvédség megrendelésére, mondván, hogy itt amerikai-magyar gyakorlat lesz, és az amerikai vendégeknek legyen hol kultúráltan kábelt fektetni… Ott a pusztában… Amúgy rajtunk kívül ott aztán senki sem járt, nem is hallottak ezekről a budikról.

A lövészet másnap úgy nézett ki, hogy az egyik lőpályához állítottak ötünket, és azt mondták, ha jön öt jenki, adjuk oda nekik a fegyverünket. Ők hoznak egy teli tárat, aztán hadd lőjenek. Mi meg cserébe lőhetünk egy tárat az ő karabélyukkal. Aztán majd jön megint öt, és így tovább. Igen ám, de a tizedik katona után már ráfért volna egy kis pihenés a mordályomra… Be is ragadt. A beton lövészárok egyik kiálló betonvasán kellett megerőszakolni az AK-t. Az amerikaiak meg csak ámultak, hogy ilyet meg merünk csinálni…

Sajnos az M60-as géppuskalövészetről lemaradtam, de viszont lőhettem a Colt Commando cső alá szerelt gránátvetőjével ötöt, ami azért nagy élmény volt. A lövészetnek végül is egy kisebb tűz vetett véget, ami elég gyorsan terjedt, és végül már a honvédségi tűzoltók sem voltak elegen, hogy eloltsák, így valamelyik önkormányzat tűzoltói jöttek eloltani.

Az utolsó estén nagy össznépi csereberélés indult. Az amerikaiaknak nagyon bejött a magyar surranó (otthoni motorozáshoz kiváló), a magyar barettsapka, és a háromszín-nyomásos magyar gyakorló. Én egy csoffadt terepszínű esővédő felsőt tudtam cserélni egy pilótakesztyűre.

Azért a beszélgetések során kiderült, hogy a jenkik sem nagyon tudták, hová is jöttek gyakorlatra, mert amikor magyar hadseregről érdeklődtek, rákérdeztek arra is, hogy a mi haditengerészetünknek milyen az egyenruhája… Vicces (vagy inkább elszomorító) volt az is, hogy rácsodálkoztak arra, hogy nekünk nincs sisakunk (és ezért milyen jó nekünk) és hogy gazdag lehet a honvédség, hogy bőr derékszíjaink vannak…

A gyakorlat egyébként pompásan sikerült, mi is rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak, és még legalább egy hónapig ittuk azt az irgalmatlan mennyiségű olaszországi ásványvizet, amit az amerikaiak magukkal hoztak, és végül itt hagytak. 

28 hozzászólás

 1. TRMN — 2010-06-04 08:13 

Ez a poszt nagyon jó volt, gratula ))))

 2. tépegető szexkavátor — 2010-06-04 08:46 

Proletair! Fájin vót és gratula. Vmint a tenkjú veri a macskát, de vadul ám! Lökést adtál azon régi tervemnek, hogy mielőtt elkezdenék deszkát árulni az agyagosban, legalább egy tandem ugrás erejéig ki kell próbálnom az ejtőernyőzést! ne haljak má’meg tökhülyén, adrenalin-fröccs (korsó?) nélkül, ugye.
Szép hétvégét végre mindenkinek!
Üdv: Stüszi Vadász

 3. tépegető szexkavátor — 2010-06-04 08:51 

hejj, blogmotor, nőjön köröm a …! One more time, hogy stílszerű legyek. Tenk jú veri a macskát ádázul, Proletair! Lökést adtál régen pátyolgatott tervemnek, hogy kiprószáljam az ejtőernyős ugrást, legalább tandemben, nehogy hülyén költözzek ki az agyagosba deszkát árulni. Még jól jöhet egy nagy korsónyi adrenalin (fröccsnek azért sok lenne az élmény, gondolom.)Szép hétvégét mindenkinek!
üdv: Stüszi Vadász

 4. tépegető szexkavátor — 2010-06-04 08:52 

@tépegető szexkavátor: ez a blogmotor klimaxol, vagy mi? koptatom itt a közönség idegeit :((
Télleg nőjön rá nekije! Bocs.Stüszi Vadász

 7. rozsdafarku — 2010-06-04 09:08 

@tépegető szexkavátor: @Szárnyati Gézа:
Jó ugrást, én inkább maradok a szárnyaimnál… meg a pokol tüzénél…:)
Megint színvonalas, remek poszt, szinte irigylem Proletairt az élményeiért és köszönöm, hogy megosztotta velünk!

 8. Baribál — 2010-06-04 10:44 

Ez megint jó vót! Köszönönet!

 9. tépegető szexkavátor — 2010-06-04 11:05 

@Szárnyati Gézа: jó ötlet, kösz…de nem kizáró tényező-é, hogy én nem vagyok egy femimin alkat – sőt ortodox heteróként Okleveles Nőkedvelő vagyok, kézzel fogható bizonyítékkal, amely mindig nálam van, bizonyításra készen? :-)) Már csak a femina.hu miatt kérdem. rozsdafarkú: eccer ki kell próbálnom, ha már – igaz polgári – gépeket szereltem sokáig, nem? Bár mondják azt is: ép gépet épelméjű ember önszántából el nem hagy a levegőben :-))))) Bocs eje.bajtársak!

 10. proletair — 2010-06-04 11:20 

@tépegető szexkavátor:
Ugyan:) Ki mondta, hogy az ejések épelméjűek?:)

 11. rozsdafarku — 2010-06-04 14:15 

@tépegető szexkavátor: Kicsit off, de azért kiváncsi lennék az ebben a témában kifejtett véleményedre /is/:
szexcsatakanno.blog.hu/2010/05/28/teiresziasz_a_pasi_aki_no_is_volt_avagy_ki_elvez_tobbet#more2036796

 12. tépegető szexkavátor — 2010-06-04 17:55 

@rozsdafarku: megtisztelsz a kiváncsiságoddal.:)Az ottani poszt zseniális (frankón!…és ismerek vkit-egy női hölgyet-akinek nagyon ilyen stílusa, humora, mint a szerzőé, ha ő az , akkor biza’ emberünkre akadtunk!) Mindig odavoltam a görög mitológiáért, mert olyan emberi gyarlóságok istenivé tupírozásából állt. Még nem olvastam végig az összes kommentet, de alakul a véleményem. Előrevetítem: maradok ortodox hetero hitben. Nálam bevált. Legfeljebb árnyalom a dolgot. Visszatérek, s közlöm. Reszkessetek!
üdv: a Stüszi

 13. Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? — 2010-06-04 22:41 

Hogy én mennyire rühelltem katonának lenni… Így olvasva azért sokkal kellemesebbnek tűnik a dolog, mint élőben volt. :)

Egyébként egy-egy erdőben töltött éjszaka után mennyi kullancsot kell kiszedni magatokból?

 14. tiboru — 2010-06-04 23:20 

Proletair,

azért nem rossz teljesítmény egy nap alatt két poszttal is kikerülni az Index-címlapra (lemiles Marine-plakátok és ez)!

:-)

Dupla grat!

 15. Yeto — 2010-06-04 23:51 

Civil logisztikai összekötő voltam annak idején, és nagy élmény olvasni hogy mi ment Táborfalván és Kecskeméten “élesben” a gyakorlatokon, úgyhogy részemről külön köszönet a posztért.

 16. Cs — 2010-06-05 00:09 

Az én első találkozásom amerikai katonával. Valamikor a NATO csatlakozás előtti nyáron Sz.fehérvár. (akkor még csak szárazföldi parancsnokságnak nevezet HQ tartózkodási helye) Volt két laktanya, az egyikben volt a HQ, abban volt két zászlóalj, az egyik őrkutya volt a másik meg kummantós, na ebben voltam én is mint soros. Egy szép nyári napon zászlóalj dzsembori. 170-180cm közötti embereket keresnek. Néhányan kiléptek önként, aztán elkezdték vadászni az embereket. Jön a hangya, végig mér, kérdi milyen magas vagyok. -Jelentem 181! (tényleg annyi :) ) Nem baj, kiválasztódtam. Mind két zászlóaljból megtörtént a kiválasztás a mienk nagyjából a méret tartománynak megfelelően. Az őrkutyák kissé változatosabb méretben, akit értek alapon. Ekkor végre megtudtuk, hogy mire föl volt ez a nagy válogatás. Hát gyün a HQ-ra egy NATO küldöttség élén egy amerikai egy csillagossal, s katonai tisztelet adással kell fogadni őket. Aki volt katona főleg soros korszak végén az tudja, hogy többek közötti milyen alaki alul képzettséggel rendelkeztünk. DE nem probléma! Van 3 napunk felkészülni. Egy szds-t meg egy főhangyát bíztak meg a feladat végrehajtásával, láthatóan kelőkép tudatába voltak, hogy nem lenne ildomos felsülni. Azonnal 3 színű gyakorló vételezés, új állapotú bőr övvel és fehér kesztyűvel. Ezt mindig is utáltam ezt a képmutatást a seregben. Bezzeg “békeidőben” jók voltunk szakadtan, 30 éves gyakorlókban. Beöltözés után kezdődött a 3 napos intenzív alaki kiképzés. Cél, hogy a díszszakasz egyszerre meneteljen, váltson irányt mozogjon,stb. valamint a küldöttség előtt vigyázzmenetben elvonuljon. Szoval 3 napi reggeltől estig való gyakorlással (nem volt ám olyan 15 órakor vége a munkaidőnek)rengtek ordibálás után, láss csodát működött a dolog. Igaz nem úgy mint egy pekingi díszszemlén, de megjárta. Ekkor egyfajta utolsó instrukcióként mekaptuk, hogy ha elvonulunk az amcsi tábornok előtt szúrósan, határozottan nézzünk a szemébe. Másnap reggel eljött a D-nap. Elkezdődik a móka, bevonulunk alakzatban az épület elé, a kijelölt helyünkre, balra át, vigyáz, pihenj, beszédek meghallgatása. Aztán lépés indulj, vigyázz, s mi mind a 20-on valahányan kegyetlenül verve a vigyázt szúrós szemekkel a tábornok szemébe nézünk. Rákvörös fejjel :)
Nyár volt, 3 napi állandó szabadtéri tartózkodás után közvetlenül, még nem lettünk szolárium barnák. :)

 17. kilobike — 2010-06-05 07:32 

Naggyon jó ez a blog.
Látom rendesen vannak élmények a NATO-val.Én még az elvtársakkal nyomtam pariba, na ott is voltak szép figurák.(Hm, lehet kéne valamit beküldenem?)
A desszantnak meg riszpekt. Mindig csodáltam az olyan embereket, akik repülő szerkezetekből ugrálnak ki.:-)

 18. ==T== — 2010-06-05 07:56 

Sárkányölő az, nem Ördögölő;)

 19. twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX — 2010-06-05 08:22 

Jo elmeny lehetett.
En sajnos kimaradtam a hadgyakorlatbol amikor sorkatona voltam.

 20. FallingStar — 2010-06-05 10:00 

Nagyon jó volt olvasni, köszönöm az érdekes perceket!:)

 21. Syolos — 2010-06-05 10:01 

A gránátvetős “lövöldözésért” irigyellek, azt én is kipróbáltam volna! :)

 22. proletair — 2010-06-05 10:36 

@==T==:
Sárkányölő az a Szent György. Most had ne linkelje már be az ide vonatkozó egyházi legendáriumot:) Noha nem látszik rendesen, azon a medálon épp az ördög hátába van beledöfve a dárda.
@tiboru:
Köszönöm a gratulációkat, mindenkitől. Én ebből a címlapozásból már kimaradtam tegnap, mert maláta és komlótartalmú szeszes üdítőitalok elfogyasztásával voltunk elfoglalva

 23. proletair — 2010-06-05 10:47 

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
1995-óta 4 kullancsom volt összesen, a hat év katonaság alatt 3. Ebből 2 két egymást követő napon, és laktanyában szedtem össze őket hétvégén. 1 Belgiumban egy gyakorlaton harapott belém. Annak ellenére, hogy sokat voltunk szabadban, nem nagyon volt kullancs probléma. A szúnyogokkal viszont annál több.

 24. szögyi — 2010-06-05 11:10 

@proletair: Nekem meg Szolnok túlsó felén a holtág mellett éppen a szúnyogok nem okoztak problémát. Ha egy véletlenül rámszállt, akkor választhatott hogy alkohol- vagy nikotinmérgezésben kíván elpusztulni mikor belémharap ;) (na jó, sokszor koffein is szerepelt a vérem turmixában)

 25. fakir — 2010-06-05 19:11 

Katonaidőm alatt egyszer sikerült találkoznom más nemzet egyenruhás fiaival. Elég érdekes volt.
Mi éppen egy rovancs kellős közepén voltunk az udvaron, amikor a külföldi katonazenekarokat szállító buszok szép lassan begördültek a laktanya hátsó kapuján. Valószínűleg szép látvány volt amikor 60 valahány zöldruhás egyszerre emelte magasba az alsógatyáját és az egyéb dolgait. :-))
Jót röhögtek rajtunk, meg mi is.
Ja és ez a Nato-hoz való csatlakozásunk utáni napon volt.

 26. Zig Zag — 2010-06-06 22:04 

Srácok, bocs az OFF-ért

Kedves Kollegák, a Zasszon nevezett egy jó képpel a cider fotopályázaton. A képen egy sárga alma látható egy cideres üveg kupakjára állítva. Ha nyerünk, bedobjuk a nyereményt a következő LEMIL bulin. Itt lehet támogatni “lájkolással”

http://www.facebook.com/photo.php?pid=4624636&id=262519715754&fbid=396131170754

 27. Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? — 2010-06-07 04:22 

@Zig Zag: szeretem az ilyet. Fotópályázatnak nevezik, de ha elég ismerősöd van, aki ész nélkül szavaz rád, akkor egy üres jpg is győztes lehet. Ráadásul, ha jól emlékszem, ez is az a fajta képlenyúlós “pályázat”, ahol a kiíró minden beküldött képre igényt tart.
Na mind1. Bocs, hogy belepofáztam…

 28. Zig Zag — 2010-06-15 10:36 

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: nem pofáztál bele. igen, ez is olyan, de mi (a Zasszon) saját képpel indul. A barátok meg vannak pendítve, ha tetszik lákolnak, ha nem, nem. A lájkok közül csak 20% ösmerős.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.