Szerintetek melyik az a tevékenység, amit az egyszeri katona bevonulás után 48 órával már készségszinten elsajátított? Merthogy az esszenciája benne van a mindenkori alakulótér betonjában, a laktanyai falakban, a lőtér levegőjében és tán még az ezredzászló anyagában is, Oslótól Buenos Airesig.
Bizonyám: a kummantás. Proletair tudományos meghatározással kezdi, majd (mintaszerű pedagógusként) példákat is említ. Reméljük, tucatjával olvashatunk továbbiakat a kommentekben. És tőletek várom annak a kínzó kérdésnek az eldöntését, ami katonakorom óta foglalkoztat: tudomány-e a kummantás, avagy művészet?
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Egy jó mélységi felderítő nem jön zavarba, ha földön vagy levegőben kell helytállását bizonyítania. Proletair most bebizonyítja, hogy a harmadik elem sem áll távol egy felkészült bercsényistől, főleg, ha a sors (vagy egy ragyogó taktikai kombináció) egy női pólóedzést is a medencébe szervez.
Hogy ne érje szó a ház elejét, most ismét egy saját katonaemléket osztok meg veletek. A színhely továbbra is egy szomszédos állam egykori hadserege (nem lesz olyan nehéz kitalálni, de gyengébbeknek az illusztrációk is segíteni fognak), az időpont pedig – amit joggal reklamáltak olvasóink, úgyhogy innen is kérem a posztszerzőket, kezdjék az évvel a történeteket – szóval az időpont az Úr 1983. évének tavasza, a helyszín pedig Caracal városa, s az abban található 56. Ejtőernyős Ezred (levelezési címén az UM 01841). Ja, még valami: a fotók láttán azok sem röhöghetnek, akik ismernek!
Igen, megint eltaláltátok: ha Proletair, akkor ejtőernyős-sztori. És akkor is mulatságos, ha már most borítékolni merem, hogy a kommentek között lesz legalább három, melynek szerzője más főszereplővel, más időponttal és más helyszínnel ismeri a történetet, amiben semmi kivetnivalót nem látok, elvégre miért pont az ernyősöknek ne lenne saját folklórjuk, ha már az idióta lovagokéval tele van a világirodalom?
Ugye senki nem lepődik meg, ha azt mondom, hogy ha proletair, akkor ejtőernyős sztori?
