Olvasóink nagyon jól tudják, hogy a jó katona úgy tartózkodik a felesleges kérdések feltevésétől, mint profi jógi a nemi élettől. Különösen igaz ez abban az esetben, ha elöljárónk alkoholos befolyásoltsági állapotban ad ki egy homályos parancsot, miként az Devo törzsőrmesterével is megtörtént.
Még ’99-ben sikerült megnyernem egy 9 hónapos kalandtúrát, röviddel az érettségi után. Nem ért nagyon váratlanul; a hadkiegen mondták pár hónappal előtte, hogy korlátozás nélkül alkalmas vagyok bármire, szóval nagyon nem voltam meglepve. Mondjuk már akkor sejtenem kellett volna (amit ma már tudok), amikor megkérdezték, hogy hová legyen a séta? Azt válaszoltam, hogy ha már kötelesség, meg amúgy sem vagyok virággyermek-típus, legyen mondjuk valami izgalmas.
(Úgy tűnik, tipikus kérdés volt a sorozáson, hogy akarunk-e ejtőernyősök lenni, mert nekem is elsütötték; persze helyeseltem, persze feleslegesen). 
Szóval elhivatott, naív lelkes fiatal hazafiként, friss érettségivel készen álltam minden tudásommal, erőmmel és kitartásommal hazámat szolgálni, halált megvető bátorsággal kiugrálni Mi-8-asokból meg ilyesmi.
Beírtak rajzolónak Szombathelyre.
Szóval egy késő augusztusi napon irány a Déli pályaudvar, onnan meg Szavária földje. Beöltözés, fejtágítás, ijedt pislogás után kis csoportokban eskütétel egy kiskatonákkal, négy székkel és egy kazettás magnóból nyekergő Himnusszal telezsúfolt szobában. Estére mindenki megtalálta helyét, elcsendesedtek a dolgok mikor megjelent "A" törzsúr.
Messziről lerítt róla, hogy igazi karrierista. Egyrészt, mert – valljuk be azért – közel a negyvenhez elég kevés a sorosan előlépett törzsőrmester, másrészt pedig olyan masszívan be volt állva, hogy az AEGÜ meg az ÜH közösen fogták két oldalt a karját, amíg a műtőspizsiben riadtan sorakozó friss bevonultaknak 
artikulálatlanul üvöltve és a stokikat rugdalva mesét mondott a takarodóhoz, miszerint "ez nem a Rambó-film!" meg "megbánjátok, hogy a világra jöttetek" és "ottlakikaaaaaa galambomaaaa vármegyeháááázzzááááhraaaa….". Kicsit furcsálltuk a dolgot, persze szólni senki nem mert egy szót se. Még az öregek se, pedig ők már ismerték ezt a kötelező rituálét.
Aztán reggelinél, mikor a zászlóalj egy nagy zöld kígyóban masírozott a szervízúton a legénységi étkezdéhez, megint találkoztunk bölcs öreg mentorunkkal. Továbbra is be volt baszva, mint az albán szamár, továbbra is ordított, de kb. semmi értelme nem volt annak, amit mondott. A fémlépcsők tetejéről rövid beszédet tartott a felsorakozott alegységnek a négerek nemi életéről, majd lendületesen elcsámpázott a konyha irányába. Később is, ahányszor csak láttam, mindig be volt mákolva, napszaktól függetlenül.
Na ez az öreg csocsesz egyszer felcsattog a szintre, félresöpri az ügyeletest és lerogy a belgépasztalra. Mivel épp a követ sikáltam az irányított szabadidő kereteit kihasználandó, két népdalfoszlány között odaszólított magához:
– Namostan gyerek, te fölmész az eggyelföljebb és kiporszívózod a szőnyeget! Értem?
-Értettem! – hazudtam szemrebbenés nélkül, aztán gyorsan elslisszoltam a szeme elől és meghúztam magam az egyik körletben.
Benyit az egyik öregünk, egy vagány ózdi őrvezetőgyerek, már épp nyitná ordításra a száját, hogy "Mi ez a kopaszhancúr?!" mikor pisszegve magamhoz intem. Ezen annyira meglepődött, hogy tényleg odajött és fojtott hangon megkérdezte:
– Mivan?!
Mesélem neki a szitut, együttérzően rámnéz és javasolja, hogy itt a körletben molyoljak, amíg a szaki el nem tűnik a szintről; majd szólnak, ha előjöhetek.
Csak hogy világos legyen az értetlenkedésem:
– az épületnek nem volt több emelete;
– a laktanyában egy helyen volt szőnyeg és az a tanácsterem volt a parancsnoki épületben, "kilométerekre" tőlünk;
– porszívót pedig az elmúlt öt évben képen se látott senki.
12 hozzászólás
1. ZöPö_ — 2009-07-08 08:38
Nagyon helyes! Nem b*ssza meg a parancsot, mert akkor az szaporodni fog! És ha azt kapja parancsba, hogy fesse be az eget, nem azt kérdezi, hogy hogyan, hanem azt, hogy milyen színűre! :-)))
2. 68nyara — 2009-07-08 10:57
Részeg elöljáróval amúgy sem érdemes kötözködni, ha akarja akkor fel lesz porszívózva. Ez a nonstop részeg típus úgy látszik mindenhol előfordult. Nálunk is volt ilyen, bár nekem sok gondom nem volt vele.
3. regisztráltam — 2009-07-08 14:13
ez is jó volt:)
4. Szalacsi_Dezső — 2009-07-08 18:30
Nálunk „Kavar” Karcsi a HK parancsnok volt ilyen. 68-ban léptették elő hadnagyból századossá,mert amikor bevonultak cseszkóba, akkor bátran megrohamozott és elfoglalt egy üres „malomot” (sic. ő mondta így). Na 85-ben még mindig százados volt és ahogy a mondás is szólt. Kicsi, fekete, büdös és mindig részeg, mi az?
-Harckocsizó!
(bocs aki az vót) én meg nyúl voltam
5. matkó — 2009-07-08 23:19
Mindenkinek megvan a maga leghülyébb tiszthelyettese. A mienk Kokas Józsi volt a 80-as évek elején a Savaria elődjeként fenállott Garasin 2. zászlóaljában. Kokasnál hülyébb szülöttje Toronynak nemigen volt, ő volt tán az egyetlen, akit egy nemzetközi gyakorlat utáni ezered sorakozóra kirendelt maga mellé az ezredpéká-helyettes („Kokas őrmester! Hozzám! Bassion meg egy taliga aprómajom!), és lecseszett, mint a pengős malacot, mert úgy eltévedt a szakaszával a Bakonyban (térképolvasás? ó-ó! mikor még a betűkkel is hadilábon állt…), hogy csak egy nap után kerültek elő a vadonból.
Józsit sikerült már az alapkikézésen megkapnia századunknak, de akkor még a nem a mi szakaszunkat boldogította. Legnevezetesebb cselekedete az volt, amikor az átjáróra zárkózást (vonalból rohamozó alakulat kettős sorban átfut a drótakadályon nyitott „kapun”) tanította embereinek. Ez abból állt, hogy állt az átjárónál és üvöltött. (Amúgy is mindig üvöltött, már előre tudtuk reggelente, hogy jön, mert ha észrevették valamelyik épületből, akkor kukorékoltak neki. Ezt ált. a hákások épületéig bírta, de ott már elkezdett üvölteni, hogy másszon elő, akinek vér van a pucájában. Röhejesebb volt, mint Varga Pista, a költő az Indul a bakterházban…)
Na szóval az átjáróra zárkózást gyakoroltatta Kokas őrmester (Kokas József exőrmester, szopja faszom este-reggel!), és igen szép lövészidő volt (gyengébbek kedvéért: undorító esős-sáros-szeles), ami miatt az átjárón átvezető két háká-lánckeréknyom tele volt vízzel. Nem kevéssel. Épp ezért, mikor a szakasza befutott az átjáróba, ki erről, ki arról kikerülte a combig érő két „vízfolyást”. Józsi üvöltött, hogy „Ne kerülje ki!”, de hát nem volt az a marha, aki bele ment volna. Több kísérlet után se. Ezért derék őrmesterünk a példaadást választotta pedagógiai módszernek, és élére állt a kiscsapatnak. Átjárónál beálltak mögé, Józsi bele a vízbe egyenesen (volt vagy 151 centi, úgyhogy tökig ért neki minimum), a csapat meg szétrebbent a szokott módon.
Szó mi szó, egy kis kúszás követte az eseményt, de azért még a nyuszirétről való visszatéréskor is Kokas őrmester volt a legvizesebb, és persze az egész kiképző zászlóalj rajta röhögött.
Hát ez a barom lett aztán a szakaszparancsnokom. Most nincs kedvem többet mesélni róla, csak annyit, hogy ha valaki tud róla, szóljon, mert én még közel harmic év után is szívesen szétcsapnám a pofáját. Addig is üzenem neki: Józsi, basszon meg egy lavór fasz!
6. tiboru — 2009-07-09 00:49
@Pásztortáska:
A határtalan emberismeretem az súgja, hogy leszereléskor nem borultatok elérzékenyülve egymás nyakába és nem lapogattátok hüppögve egymás hátát…
7. ZöPö_ — 2009-07-09 06:58
@Pásztortáska:
Legyen már kedved többet mesélni róla, naaa… :-)
OFF: úgy emlékszem, leszereléstől számított három napig élt az, hogy bármi zűrt csinálsz, nem civil, hanem hadbíróság foglalkozik veled. Legalábbis bennünket ezzel bíztattak. Talán épp azért, hogy senki ne menjen vissza farmerban pofátszétcsapni. (Három nap alatt csak kijózanodik az ember, aki meg nem, az úgysincs visszamenős állapotban.)
8. matkó — 2009-07-09 22:27
@tiboru: Egyszer láttam még a leszerelés után, épp bevonulók egy csapatát kísérte az állomásra Debrecenben. Én a villamoson voltam a nagyállomáról indulva, ők meg pont a zebrán mentek át az állomáshoz. A következő megállónál leszálltam, visszamentem az állomásra, végignéztem minden várótermet, bent álló vonatot, de sohol se találtam. Évekkel később jutott eszembe, hogy volt egy nem nyilvános katonai „váró” is, a bejárata is eldugott helyen volt, ott lappamghatott a Józsi. Állati nagy szerencséje volt, mert akkor két-három évvel a leszerelés után még minden tetűségét darabonként vertem volna le rajta. — Hát ennyit az érzékeny búcsúnkról:-)
9. eMM2 — 2009-10-09 23:19
„Lehetetlen parancs nincs csak tehetetlen katona” Ez meg az én szakaszparancsnokom kedvenc mondása volt akit csak 68 mintájú törzsőrmesternek hívtunk merthogy velünk volt egyidős.És zsenge kora ellenére azért viselt már ilyen magas sarzsit merthogy egy hadgyakorlaton beesett két tank közé és úgy megsérült hogy még a mi időnkben is bicegett kicsit.Ezzel kárpótolták a nagy hőstettéért.
Vele összefutottam leszerelés után a Goldmann menzán egy szalagavatón ahol csajokat próbált felszedni és rendesen megörült hogy ismerőst talál.(pedig nem is vagyok csaj hehe).Próbált jópofizni meg tegeződni(na a laktanyában nem tegeződtünk ám) én meg telitorokból üvöltve üdvözöltem hogy „Erőt egézséget törzsőrmester elvtárs” és párszor megismételtem hátha valaki nem halotta.(persze civilben volt) Hát égett mint a rongy, el is húzta a csíkot.Apró örömök.:)
10. tiboru — 2009-10-09 23:39
@eMM2:
Kicsit sem voltál getzi :-)
11. eMM2 — 2009-10-10 10:48
Csak törlesztettem.Amúgy Felföldinek hívták,mi csa külföldinek hívtuk (külföldi a 68 mintájú törszőrmester volt a teljes neve) mert volt „némi” tájszólása.Olyan nagyon nem volt egyébként szemét(ez nálunk azért nem volt nagy divat) kivéve a Sötét szabó őrmit aki egy kifejezetten tahó rosszindulatú arrogáns barom volt,de ezt már majd egy külön postban szeretném megírni.Mert a sok remek történeteket olvasva énis kedvet kaptam hozzá hogy a KLKF-es sztorikról írjak egy csokrot.Legalább újraélem a zsenge fiatalságom.:)
12. alma00 — 2016-04-30 18:42
@matkó:
Kedves Kommentelő! Örömmel és büszkeséggel közlöm Önnel, hogy a fent említett Kokas Úr lánya vagyok. :) Véletlenszerűen bukkantunk rá erre a bejegyzésre, azt el kell mondanom, nagyon jót kacagtunk apa születésnapján, mikor bátyám felolvasta ezt nekünk.
Kis infó: Nem toronyi születésű, de valamit kapisgált, vannak arra fele rokonaink. Örülünk annak, hogy sok-sok év után is beszélnek róla a katonái, ezek szerint mély nyomott hagyott magában is! :) Azt szokták mondani : A jó vezetőket többen utálják, mint szeretik, és tartanak tőle. :)
Várjuk a további sztorikat! Üdv: Kokas Enikő
RSS feed for comments on this post. TrackBack URL
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.