Obsitos történeteinek főszereplője Merész honvéd, akinek mai sztorija azt a furcsa kijelentést mondatja ki velem, hogy néha 10 nap fogda is jótéteményként fogható fel; persze kell hozzá egy bevállalós bajtárs is…

Az élet folytatódott, az idő sem állt meg. Mondtuk is, hogy minden mindegy, csak az idő meg ne álljon. Azért annyira mégsem volt mindegy, hiába vonultak be az újoncok, Tibi csak állandó laktanyásként tengette nyomorult életét.

Téli hadgyakorlat alkalmából teljes fegyverzetben (még jó, hogy a hátizsákok a teherautón maradhattak) 8 perc normaidőn belül kellett a HOSA-sátrakat telepíteni. Ez a tevékenység 12 katona rendkívül összhangolt és begyakorolt munkáját jelentette. Csak azt nem értettük, hogy miért kellett mindent (sebesültszállítás, sátorállítás, vegyi mentesítés, gőzmosoda és fürdő-telepítés, stb.) teljes fegyverzetben, harcszerű helyzetben, igen életszerűen végrehajtani..?

Az ötödik sátor sikeres felverése után végre kiadták a parancsot: Sorakozó! Pihenj! Oszolj! Kimelegedve, pirosló orcával és fáradtan hámozgattuk le magunkról a cuccot, amikor (a hidegtől meg a pálinkától) szintén pirosló orcával figyelő tisztek csoportjából felhangzott az üvöltés:

– Merész honvéd! Hozzám! Micsoda?! A fegyverét is hozza! Tanulja meg, hogy az magának a legjobb barátja. A menyasszonya! A szeretője! A felesége! Nem csak úgy ledobjuk. Csókolja meg! Mégegyszer! Bevonulás után kihallgatásra jelentkezik

Mindenki tudta, hogy kivételesen nem ő baszta oda az AK-t, mégis ő vitte el a balhét. A sok-sok laktanyafogság mellé most begyűjtött 10 nap fogdát is.

Elhatároztuk, hogy a magunk módján igazságot szolgáltatunk. Mivel saját fogdánk nem volt, a fenyítés kiszabása után beírták a fogdába helyezés tényét  az ÜTI-naplóba és másnap reggel, parancskihirdetés után egy katona lekísérte a fenyítettet a tüzérezred fogdájába.

Még az éjjel eldugtuk Tibor barátom kimenőruháját a használaton kívüli kazánházba, ami úgyis útba esett a fogda felé vezető úton. Reggel fogtam a naplót és elindultunk a fogdába; vállaltam, hogy átadom. Mondták is az újoncok, hogy "de szemét, képes saját maga lekísérni a barátját!". Ők még nem tudták, hogy tényleg sok mindenre képes az önzetlen bajtársiasság.

A kazánházban Tibor seperc alatt átöltözött a kimenőbe, a gyakorlót eldugtuk és még a kerítésen is átsegítettem. Onnantól már csak az egész laktanyát kellett a temetőn keresztül megkerülnie és feljutni Pestre, meg vissza.

A  naplóba ügyesen "átvettem" az őrizetest, majd 10 nap elteltével érte is mentem. Ugyanúgy, csak fordítva. A kutya nem kereste; itt nálunk nyugodtak voltak, hogy jól megérdemelt büntetését tölti, ott meg fogalmuk sem volt, hogy (papíron) eggyel többen vannak a fogdában. Tibor is nagyon jól érezte magát, csak nekem voltak álmatlan éjszakáim, meg valahogy az étvágyam sem volt az igazi abban az időben.