„Annyi év távlatából is tisztán emlékszem bevonulásom napjára. Az ember éppúgy nem felejti el, mint az első csókot.” – írja Kelempájsz, és bizony egyet kell értenünk vele.
A két fontos esemény közötti nagy különbség mindössze annyi, hogy a bevonulás után az ember valahogy nem áhítozik a másodikra.
Középiskolai tanulmányaim miatt később vonultam be, mint a korombeli srácok. Barátaim, akik akkor már leszereltek, nem engedték, hogy felkészületlenül menjek katonának: munka után Óbuda kocsmáiban alaposan kioktattak. Nekem a kopott, füstös kocsmák nem tetszettek, és mikor ennek hangot adtam, egyik cimborám így szólt:
– Komám, te pár hét múlva bevonulsz. A legszakadtabb porfészekben, a legfüstösebb krimóban is jobban fogod érezni magadat, mint a laktanyában. Amíg a sörödet iszod, addig se ugráltatnak.
Nem számít, milyen a kocsma; örülni fogsz, hogy ott lehetsz!
Szavainak igazsága előbb bizonyosodott be, mint hittem volna.
Azokban a napokban citáltak a sorozóbizottság elé immár harmadszor. Ott közölték velem, hogy határőr leszek. Miután a doktorok harctéri szolgálatra
alkalmasnak nyilvánítottak és felöltözhettem, leültettek egy asztalhoz, ahol ki kellett töltenem egy csomó adatlapot meg kérdőívet. Még a nagymamám pártállására is kíváncsiak voltak. Egy katona letakarta a fejlécet, hogy ne lássam, de nekem sikerült annyit elolvasnom, hogy Határőrség, Szombathely, Pf… A számot már nem sikerült kibetűznöm, de a lényeget már tudtam: hogy hová fogok kerülni. Miután kitöltöttem a számtalan rubrikát, még kitöltették velem a saját behívómat is.
Édesanyám akkoriban sűrűn mondogatta, hogy nagyon jó lenne, ha már elvinnének katonának. Szerinte nagyon rám férne, hogy mórest tanuljak, ne válogassak a kajában, meg ott megtanulom majd, hogy nem azt csinálok, amit akarok, meg stb., stb.
Ezek után történt, hogy egy szép májusi napon, ahogy a munkából hazaértem, a húgom azzal fogadott, hogy megjött a behívóm. Amikor kezembe adta, rögtön megismertem rajta saját kézírásomat. Így aztán másnap a munkahelyemen kiírattam az összes maradék szabadságomat, és kaptam egy kis bevonulási segélyt is.
Egy nagyon kedves kollégám, aki még a Horthy-hadseregben volt katona, szintén ellátott jó tanácsokkal. Elmondta, mit vigyek magammal, és majd odabenn 
hogy viselkedjek, ámbár ezt már fentebb említett cimboráim is elmagyarázták. A Corvin Áruházban lehetett kapni bevonulási 
egységcsomagot, de akkor éppen kifogyott, így körbejártam a polcokat és egyenként megvettem mindent (keféket, szappantartót, ollót, miegyebet).
Az utolsó szabad estén beültem a Nyugati pályaudvar közelében levő fodrászüzletbe, és kértem, hogy a hajamat 4 cm-esre vágják le. A fodrász rögtön vigyázzba vágta magát, és katonásan így szólt:
– Értettem, bevonulunk!
Erre az egész fodrászüzlet igen vidám lett, mindenki velem kezdett foglalkozni. Az összes katonai viccet, ami csak eszükbe jutott, rajtam sütötték el. Egyikre még emlékszem: hogy hívnák azt a laktanyát, ahova a nőket 
vinnék, ha nekik is katonának kellene lenniük? Nem tudtam. Hát luktanya! – mondta a fodrász.
Otthon édesanyám, amikor meglátott rövidre nyírt fejjel, elkezdett pityeregni. Mondtam is neki:
– Mit bőgsz, Maminkó? Hát nem te mondogattad, hogy bárcsak már vinnének el? Végre teljesült az óhajod!
– Na jó, de az akkor volt… –szipogott mamácskám.
Zord tekintetű atyám szokásos egykedvűségével vette tudomásul a tényeket; csak annyit jegyzett meg, hogy szerinte nem lesz rossz helyem a Határőrségnél.
Húgom kaján vigyorral tért napirendre a dolog felett. Pár hét múlva aztán ő írta a legkedvesebb leveleket, miszerint „Mucuska, gyere haza, unalmas egyedül itthon, nélküled üres a kégli” meg ilyeneket.
1975. május 20-án, reggel 7-kor előírásosan jelentkeztem Zuglóban, a Danuvia Művelődési Házban. Papám elkísért, de aztán mondtam neki, hogy nyugodtan menjen dolgozni, nem kell kijönnie a vonathoz; úgyis tudjuk, hogy Szombathelyre kerülök. A kultúrteremben összejött szombathelyi társaság 37 főből állt. A kísérőnk egy főhadnagy, egy tizedes és egy őrvezető volt.
Délelőtt 11 óra tájban kísérőinkkel együtt átsétáltunk a Bosnyák téri villamos kocsiszínbe, ahol számunkra külön fenntartott villamosra kellett szállnunk. 
Az ajtó becsukódott, és csak a Déli pályaudvaron nyílt ki. Amerre mentünk, az egész város velünk élcelődött, mindenféle kopasznak, sippantónak tituláltak a járókelők, röhögtek, ordítoztak és integettek.
A Déli pályaudvaron vonatra szálltunk. Szombathelyig semmi különös nem történt, a hosszú úton csak néhány üveg 
pálinka fogyott el, aztán este 6 óra tájban megérkeztünk. A vasútállomáson felszálltunk a ránk várakozó teherautóra. Ez aztán bevitt bennünket a Söptei úton levő hatalmas, vöröstéglás épületbe, amit mi később Vörös Bika Szállónak neveztünk. Ma is megvan, a kőszegi vonat ott döcög el a sarkánál.
A teherautó befordult velünk egy nagy vaskapun, ami döngve csapódott be mögöttünk. Egy félelmetes arckifejezésű őrnagy fogadott bennünket, 
igazi karvalytekintettel. Kiállt a lépcsőre, majd közölte velünk, hogy névsort olvas, és aki a nevét hallja, hangos „parancs!” szóval válaszoljon, tehát nem „jelen” meg „igen” meg egyéb szavakkal. Egyik srác mégis azt mondta, hogy „jelen!” de ahogy a karvaly ránézett, sietve kijavította önmagát.
Ezután bevezettek minket az ebédlőbe, ahol hatalmas transzparens lógott, „KÖSZÖNTJÜK A BEVONULÓ FIATALOKAT!” felirattal. Vacsorát kaptunk (pörkölt volt tarhonyával), elég jó volt, de a karvaly miatt kicsit nehezen oldódott a hangulat. Vacsora után fel kellett mennünk a nagy épületbe, ahol a folyosókon fegyvertámlák 
sorakoztak, telerakva Kalasnyikov géppisztolyokkal. Az ott lézengő katonákkal elbeszélgettünk, ők is elláttak minket jó tanácsokkal, és érdekes módon nem gúnyolódtak velünk.
Első dolgom az volt, hogy egy rövid levelet írtam szüleimnek, miszerint megérkeztünk és minden rendben van, de csak akkor válaszoljanak, ha majd azt is megírom, hogy már levelezhetünk. Az egyik öreg katona becsempészte a kimenő postába.
Miután már este volt, aznap nem öltöztünk be. Takarodóig beszélgettünk, ismerkedtünk egymással, aztán mindenki keresett magának egy szabad ágyat, és 10 órakor lekapcsolták a villanyt.
Annyi év távlatából is tisztán emlékszem bevonulásom napjára. Az ember éppúgy nem felejti el, mint az első csókot. Ekkor éreztem át igazán azt, amit már régen tudtam: ezen a napon egész életem gyökeresen megváltozott. Ha egyszer hazamegyek innen, már nem leszek ugyanaz az ember.
44 hozzászólás
1. AzHofi — 2010-09-29 08:40
Most akkor örüljek, vagy bánjam, hogy drága szdsz-ünknek hála nem lehettem már sorkatona? :-)
2. Libero — 2010-09-29 09:09
@AzHofi: Ne bánkódj, bár lehet, h a mostani honvédség kicsit jobb, mint a régi néphadsereg…
3. Adani — 2010-09-29 10:21
@Libero:
Ez az egy a javukra válik, h ezt sikerült megoldaniuk. Más nem. Bár ahogy mondják 2000 után már nem volt annyira megterhelő és kemény a dolog, akkor már eléggé lezüllött a honvédség és nagyívben szartak mindenre meg hát 6 hónap volt csak, ami 3 évhez képest ahonnan indult nem olyan sok. Ráadásul akkoriban már megúszni se volt művészet, 2000 környékén mikor sok ismerősnek úgy volt, h most még elvihetik, próbáltak praktikákat összeszedni, de végső mentsvárként ha semmi sem jött össze akkor még mindig elmehettek polgári szolgálatra és egy kis protekcióval jó helyet kaptak, de volt, aki úgy volt vele, h inkább rakják be hullamosónak vagy söpörjön kutyaszart mintsem,h bevonuljon.
4. Michael Collins — 2010-09-29 10:46
@Adani: Az utolsó félmondatodban rejlik az egész degradálódás lényege – szerintem. Ha egy állampolgár nem hajlandó áldozatot hozni a hazájáért akkor az már elkeserítő. És főleg úgy, hogy már tényleg nem volt 3 év csak 12, 9 vagy később 6 hónap. Heinlein kicsit körbe járja ezt a témát a Staship Troopers című könyvében. Bár ezért később le is fasisztázták!
Én sem örültem, hogy be kell vonulnom, de úgy gondoltam ezt meg kell tenni. Persze elismerem, a tartalékos képzés könyebb volt a sorkatonaságnál, de az is benne volt a pakliban, hogy visszahívhatnak.
5. nedecz — 2010-09-29 11:02
Hajaj,a nosztalgia…
Én is pontosan emlékszem az első napomra a zalaegerszegi Ola utcában…
:)
6. JoeP — 2010-09-29 11:37
@Michael Collins:
Áldozat a hazáért? Te hol voltál katona? Mert ahol én voltam, ott csak azt láttam, hogy agyilag degradált seggfejek szanaszét szopatták a jobb sorsra érdemes srácokat. Az egésznek semmi, de semmi értelme sem volt a haza szempontjából.
7. zbzbzb — 2010-09-29 11:38
@Michael Collins: Sokat olvasom a blogot, és nem szoktam hozzászólni, de most úgy érzem, muszáj.
Szerintem amit írsz az egyszerűen nem igaz. Az áldozat a hazáért az az, hogy ha jön az ellen, akkor fegyverbe öltözünk és harcolunk, ha kell, akkor meghalunk.
Elmenni egy isten háta mögötti helyre és hónapokig semmit nem csinálni, az nem áldozat, az szimpla hülyeség. Szerintem.
Én nem vonultam be, nem is akartam, úgy éreztem, hogy csak feladnám a már magamnak megteremtett egzisztenciámat, a nagy semmiért. Ennyi.
Ugyanakkor, amikor nekem kellett volna menni, egy barátomat berántották. Ment lelkesen kecsóra, és örült, az első hétig. Utána két hetekre hazaküldték őket (igen, küldték, hogy ne legyenek a laktanyában és ne egyék a „hadsereg” kenyerét) közben meg őrséget adott. És pénze meg nem volt, mert katona. Mindez 2002-ben. Van ennek értelme? Semmi.
8. Michael Collins — 2010-09-29 11:48
@JoeP: 1996-ban voltam katona a Bólyai főiskola Tünde utcai obijetumában. És az áldozat hozatalt komolyan gondoltam, bár lehet hogy szentimentális dolog. Ahhoz meg hogy „mgevédhessükk” hazánkat, elengedhetetlen, hogy elötte kiképzést kapjunk!
A szopatás sajnos más kérdés. Az az előző rendszer öröksége. Az sem normális dolog.
9. Jeff — 2010-09-29 13:08
@Michael Collins: Igazad lenne, egy normálisan működő ország normálisan működő hadseregével kapcsolatban. A mienk sajnos nem az (egyik sem).
10. bigfoot74 — 2010-09-29 13:12
1993 augusztusában vonultam be Szentesre,létszámfelettinek tituláltak, mondjuk nem volt rám nagyon ruha. Novemberben meg behívtak Keszthelyre, onnan is ki akartak dobni, de közöltem, hogy amennyiben itt sem tudnak ellátni ruhával, akkor az épület lépcsőjén leülöm az egy évet és kész. Sok érdekes történt az egy év alatt, lehet küldök egy posztra valót, megtanulok fogalmazni.
11. Adani — 2010-09-29 14:01
@bigfoot74:
Anno volt kint a neten egy sztori egy emberről, aki megkapta a behívót, h Szolnok Söptei úti laktanya még 2003 körül. Vonatra fel és irány Szolnok. De ott nem tudták megmondani melyik busz megy oda, merthogy ilyen laktanyáról nem tudtak, már a forgalmistát fárasztotta a buszpályaudvaron mikor ő is megnézte a papírt, röhögés után visszaadta, h nézze már meg jobban. Szombathely volt nem Szolnok, de az első perctől Szolnoknak olvasta. Telefon Szombathelyre, h hát eléggé mellémentem most mi legyen, mire közölték, h hát jöjjön mikor tud, de siessen. Késő este ért oda, akkor meg közölték ,h hát vártak rá eddig ,de most lezárták a papírokat, így most nem vonulhat be majd később. Párbeszéd:
-Van fogkeféje?
-Igen , hoztam.
-NEM HOZOTT!!!!
-Ja eénézést nem hoztam fogkefét, nem tudtam,h azt is kell.
-Ejnye, katona anélkül nem vonulhat, majd rávezették a papírra, h elhalasztva és mehetett isten hírével, taxival még kiért az utolsó pesti vonathoz majd haza.
Hónapokkal később már 2004-ben vonult az utolsó eresztéssel, már ismerősként köszöntötték: Sandokan, hát megérkezett? :)
Még egyszer el kellett volna játszania akkor lehet,h megússza. :)
12. lamiki — 2010-09-29 16:45
Több, mint egy éve olvasom e sztorikat. Többször voltam libabőrös az emlékektől. Én 1979-ben vonultam Zeg-re a Petőfi laktanyába. Később derült ki, hogy mi voltunk ott az utolsó 24 hónapos állomány. Nem örültem 23 évesen a bevonulásnak, főleg Ózdról, kb. 500 km-ről, de (főleg utólag) nem bántam meg. Köszi a szép és kevésbé szép emlékeket!
13. Baribál — 2010-09-29 17:23
@Michael Collins: Amit írtál az nagyon szép, de… Anno még én is így gondoltam bevonulás előtt. Szerettem volna bevonulni, mert azt hittem ezzel valami jót teszek.’91 augusztusára ígérte a HADKIEG hogy jól elvisz. Nem vitt el. Érdeklődtem hogy mi van fiúk? Én mennék, nem kellek? Beígérték az novemberi zupát. Hát nem. Akkor is kimaradtam a szórásból. Na majd februárban! Persze akkor is guanóztak rám. Ekkor elborult az agyam, mondom tehetnek egy szivességet, és némi csókkal ’93 májusában bevonultam az ex-Ságvári Hotelbe stúdiósnak, és egy éven keresztül loptam a napot. Persze jó volt az az egy év, de az elhivatotságot simán kiölték belőlem.
14. JoeP — 2010-09-29 20:05
@Michael Collins:
Én 82/83-ban voltam és egy év alatt megtanultam, hogyan kell kezelni egy locsolókocsit. Az egész kábé egy félórába tellett.
15. Rókakígyó — 2010-09-29 20:08
Úgy emlékszem, h mostanában a Szombathely Söptei útról küldözgetik a gyorshajtásos bírságokat:)
16. tiboru — 2010-09-29 20:58
@JoeP:
Na és ne feledd, hogy ha nem húzod le az x hónapot, nem írhattál volna ide katonatörténeteket sem…
Nekünk megérte :-)
17. hazitroll — 2010-09-29 21:05
Én nem lehettem katona, és sajnálom. Nem azért, mert olyan jó lett volna – bár nem is biztos, hogy olyan rossz lett volna. Viszont szopni megtanulni egy olyan helyen, ahonnét egy év múlva – jó, tudom, hogy volt, akinek több volt – szóval szopni megtanulni egy ilyen helyen szerintem jó ránevelés arra, hogy az ember később egy multinál, közhivatalnál nyugdíjig szopjon. (Tiboruval egyszer érintettük, hogy a két hely tök ugyanaz, az emberi hülyeség mindenhol uralkodik) Mert előbb vagy utóbb eljön az a pillanat, amikor kvázi gondolkodás nélkül a feletteseb, főnököd (látszólagos vagy tényleges) hülyeségének alá kell vetned magad. Vagy fogda. Vagy kirúgnak. De legalábbis lebasznak.
Legfőképp ezért sajnálom, hogy nem voltam katona.
18. Dogoo — 2010-09-29 21:46
@Michael Collins:
A hazát nagyon sokféleképpen lehet szolgálni, és áldozatot is lehet hozni.
A néphadsereg nemigazán az a hely volt.
Nagyon sok ember civilként sem tesz semmit a hazájáért.
Egy hadsereg sem békében, sem háborúban nem normális hely.
@zbzbzb:
„Szerintem amit írsz az egyszerűen nem igaz. Az áldozat a hazáért az az, hogy ha jön az ellen, akkor fegyverbe öltözünk és harcolunk, ha kell, akkor meghalunk.
„
Szép gondolat, Így születnek a mitikus hősök.
Te voltál katona? Milyen kiképzést kaptál?
Ha egy mostani tizen- huszon évest beöltöztetsz katonának és kiküldöd a frontra az valószínűleg tényleg meghal. Ebben mi a jó?
Kiképzés nélkül kiküldeni az embereket a frontra, tudtommal, a szovjet hadseregben volt divat a 2. világháború alatt. De ott volt utánpótlás böven. Maga a harcmező volt a kiképzés.
Ezt itthon nemigen, lehetne kivitelezni.
Háború esetén a hadsereg gerincét azok a szerződésesek alkotnák akik most is nyomják az ipart, utánnuk következnének azok akik voltak katonák, majd azok akik először fognak fegyvert.
A múltkor kipróbáltuk és még 20 év távlatából is emlékeztem rá, hogyan kel szétszedni és össze rakni a karabélyt.
Mottó:
Az optimista angolul tanul, a pesszimista héberül, a realista pedig lőni!
19. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-09-29 21:52
@hazitroll: Hát, arra mindenképp jó volt, hogy utána soha többé ne akarjak állami, vagy ahhoz hasonló vállalatnál dolgozni.
Ugyan még vagy jó fél évig próbálkoztam, be is vált valamennyire a katonaságnál szerzett rutin, de amint alkalmam volt rá, húztam el a magánvilágba, és mindmáig rosszul bírom, ha valaki parancsolgatni próbál.
Mondjuk, ez igazán előtte se nagyon ment, de utána már lett hozzá „ideológia” is…
Említették a haza szolgálatát. Ez nem az volt. Ez az igazi, aljas szopatás volt. Sunyiságra, kummantásra, hazudozásra kényszerítve az arra eleinte különösebben nem hajló népeket,aljas, hazug, lógós seggfejek által, minden különösebb valós indok, bevallhatatlan hátsó szándék nélkül, csak a szívásért magáért.
Nagyjából egyetlen célja volt, hogy addig szopj, amíg egy életre megtanulod, hogy hol a helyed, és szó nélkül elfogadd a legnagyobb seggfejek hatalmát is.
Nos, ez a cél nem annyira valósult meg, bár seggfejek maradtak gazdagon mindenféle vezető beosztásban. Úgy tűnik, erre vannak kitenyésztve…
20. JoeP — 2010-09-29 23:00
@tiboru:
Ne mondd azt, hogy már csak az önvédelmi bociszem begyakorlásáért is megérte. :)
21. hungaryhonvéd — 2010-09-29 23:29
Megint borzongás…
Valamicskével több, mint 28 évvel később, fél évet töltöttem a Söptei úton, nem egyszer gyalog megtéve az utat „Hotel Savaria” és a város között, vagy Uralon, külső őrségbe utazva, a „Vörös Bika Szálló” előtt elhaladva.
A vörös téglás bejáratot és azt a magas, jellegzetes HÖR tornyot sosem felejtem már én sem…
Mint ahogy a bevonulásom napját sem!
Köszönet!
22. hungaryhonvéd — 2010-09-29 23:46
Nem maradtál le semmiről ha nem voltál. De végül mégis. Szerencsésnek érzem magam, mert én megéltem az átmenetet, van még némi emlékem, tapasztalatom a régiről. Az újat már nem tudom mihez hasonlítani, de a sorkatonai allűröket nem tudta levetkőzni teljesen, az biztos!
Őr voltam én is.
Sandokanért (?) valszeg mi mentünk ki egy hideg, öreg estén az egyik hátsó, akkor már 10 éve nem használt kapuhoz. Említettem korábban a sztorit > szociális indok miatt szerelték le v utasították el akkor; az „egyperces katona” esete volt.
Mindenesetre -hangozzék bárhogyan- én (is) megszolgáltam akkor, amit a Haza megkövetelt.
/Elemezni, firtatni, feszegetni, boncolgatni fölös, tudjuk amit tudunk, ennyi./
23. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-09-30 00:04
Már említettem, újabb infóm sincs róla, de elmesélem ismeg.
Dániában sorozás van (a profik mellett). Mindenki katonaköteles, elvileg be kéne vonulnia fél évre, de senkit se abajgatnak ilyesmivel. Annyi kibúvó van, amennyit csak akarnak, beleértve azt is, hogy most épp a páciensnek nincs kedve elmenni katonának. Elfogadják…
Ezzel szemben viszont határozottan VAN kedvük az ifjaknak a katonásdihoz! Meglepően lelkesen és kifejezetten önként jelentkeznek (már az általam megismertek körében), kérik a számukra megfelelő időpontot, amit – amennyiben lehet, azaz épp nincs túljelentkezés(!) – meg is kapnak.
Vígan elkatonáskodnak, megtanulják, amit kell, jó technikát tolnak a seggük alá, nem szívatják őket feleslegesen (például hazamehetnek, ha nincs épp más dolguk), és valahogy egyáltalán nem meglepő módon büszkék is rá, hogy a dán hadseregben szolgálnak.
Én meg irigylem őket, mint a hetet kölykedző kutya, és mélyen hallgatok a másfél év tömény szopatásról, unalomról, vergődésről, mérhetetlen ostobaságról, meg az alkoholista, mindenféle tevékenységre tökéletesen alkalmatlan altiszti és tiszti kar sötét aljasságáról. (tisztelet persze az egészen elenyésző számú kivételnek – tagadhatatlan – akadt olyan is).
Lehet(ne) ezt jól is csinálni. Nálunk ez nem volt szempont nagyjából sose.
24. _Nyuszi — 2010-09-30 06:45
@tiboru:
Ide írom, hátha ezt még olvasod. :)
„Ez az utólagos izé (hogy akárhány óráig vonatkozik még rá a katonai büntetőjog) szerintem kamu volt. A Btk-ban semmi ilyesmit nem találtam, a katona addig katona, ameddig le nem szerel.
Hacsak valami obskurus értelmező rendelkezésben el nem bújtatták, bétékán kívül. „
A rendelkezési állomány vagy mi a szösz és még él? Az azt hiszem, sorkatonára is vonatkozott, vonatkozik.
25. Libero — 2010-09-30 09:54
@Vérnűsző Barom: Unalom, vergődés???
Jó neked…Kkmét (akkor még) Petőfi, minden másnap 24 órás csellószoli (effektíve 16-18 óra szívás), tüdőgyulladás, 2. KK. Ez jutott nekem. :(
26. tiboru — 2010-09-30 10:07
@_Nyuszi:
Tudomásom szerint a rendelkezési állomány kifejezetten hivatásosokra vonatkozik, és csak jól meghatározott esetekben alkalmazható.
Persze a fene se tudja, mi volt a hetvenes-nyolcvanas években, de hogy a Btk. szerint a katona akkoriban is csak a leszereléséig volt katona, az biztos.
27. tiboru — 2010-09-30 10:09
@tiboru:
Az 1996 óta hatályos HSzT 44.§-a rendelkezik róla:
http://www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99600043.TV
28. sztupi — 2010-09-30 12:13
@JoeP: Szopattak ? A koli után ?
Mi újat tudtak ott még mutatni ?:-)
29. proletair — 2010-09-30 12:17
Sorozás, bevonulás:
Nekem Aszódra kellett mennem sorozásra, mert a sereg azt hitte, még mindig gödöllői vagyok. Na ott szembesültek azzal, hogy valójában nem is, hanem nagyhegyesi. Sebaj, akkor jó leszek katonának Gödöllőn. (A gödöllőiket meg beosztották sárbogárdra) Én örültem, gödöllői cimborák helyben, a „laktanya” meg már régóta szanatóriumként volt elkönyvelve. A behívóm viszont már Debrecenbe szólt. Hogy aztánt már Szolnokról szereljek le.
30. 68nyara — 2010-09-30 15:15
Nekem Budapestre kellett vonulni az olimpiai csarnokba. Volt kis kavarodás, de megoldódott. Aztán irány a Déli, és onnan Szfvár. Ott teherautóra szálltunk, és pár perc múlva már hallgattuk is a megjöttek a kopaszok kiabálást a kapuban. Egy élmény volt.
31. whitebeard — 2010-09-30 20:25
@Dogoo: „…még 20 év távlatából is emlékeztem rá, hogyan kell szétszedni és össze rakni a karabélyt.”
No igen, normaidő alatt én is megcsinálom 52 évesen. De tartalékos lövész alhdgy(ftzls.) -ként hogy vezetnék egy századot, vagy magasabb egységet az rejtély számomra. Pedig papirom van róla…..
Szvsz gyorsan hősi halott lenék.(Sajnos nem egyedül).
Ugye nem kétséges senki előtt, hogy egy lövész tisztet(?) mozgósítás esetén mire használnának ?
32. csurtus — 2010-09-30 20:49
@whitebeard:
Szerintem kapnál egy szakasz újoncot, és a tekintélyt árasztó fehér szakálladra támaszkodva (!) katonát kéne faragj belőlük mondjuk a Budaörsi úton, egy belevaló, jutasi típusú őrmesterrel és három rafkós tisztessel.
33. whitebeard — 2010-09-30 21:39
@csurtus: Ez talán még menne, bár a harcászati kiképzőkönyvekre sok időm menne rá.
Én arra gondoltam (ami a seregben nem elképzelhetetlen), hogy mozgósítás után(tiszt hiány):
-whitebeard úr , menjen át védelembe az egységével a xy magaslaton !
No,ekkor csak improvizálnék mert szakmailag 0 vagyok ehhez.Ezért lenne sok hősi halott.
34. gen. petraeus — 2010-10-02 17:10
@Michael Collins:
a starship troopers vilagkepe pont, hogy forditva mukodott.
a valaszto/valazthatosagi joghoz kellett bevonulni, ha nem akartal bevonulni akkor lehettel barmi csak plitikus/koztisztviselo nem,
errefele viszont vittek mindenkit es rendes kikepzes helyett elszurtak 6-12-18 honapot az ember eletebol…
35. sziba — 2010-10-02 21:59
Sajnos én is úgy voltam a bevonulással, hogy elcsesznek az életemből egy rakás időt.Igaz akkor már csak 9 hónap volt. Amikor letelt, akkor is úgy éreztem, de miután az akkori melóhelyemen is volt szopás bőven, ezért úgy álltam hozzá, hogy legalább pihenek néhány hónapot.
Ez többé-kevésbé be is jött, viszonylag kevés szívatással fűszerezték ott-tartózkodásomat. De alapvetően semmi haszna nem volt, illetve mint már előttem többen is leírták, sajnos nem pozitív jellemvonásokat erősítette a fiatalokban.
36. bloggerman77 — 2010-10-13 00:55
@Michael Collins:
„A szopatás sajnos más kérdés. Az az előző rendszer öröksége. Az sem normális dolog. „
***
Momentán a szopatás nem az előző rendszer öröksége, hanem a Monarchia kétes öröksége.
A nagyapám a m. kir. Honvédségben élte át azokat az „élményeket”, hogy egy karp. tizedes parancsára „jávorpalis” egyenbajszot kellet festeniük cipőpasztával…
Amikor 1996-ban jártam a Hős utcai objektumban, láttam az őrszázad tagjait, akik azzal szórakoztak, hogy sorakozó közben kinyújtott kézzel sorban hátba lökték egymást (hátulról elölre), a legelől álló katona meg hasra esett, ezt mindenki kiröhögte…
37. Adani — 2010-10-14 12:00
Az a történet megvan, h egy katona miután besorozták bármi is történt ha meglátott egy papírt akkor mindig odament jó alaposan megvizsgálta majd ingatta a fejét,h nem az, nem az.
Ment ez ár hétig minden, eldobott fecnit,csokipapírt, meg egyéb lapokat jó alaposan megnézett, és közölte,h nem az nem az. Végül elkönyvelték dilisnek és leszerelték, aztán mikor behívták és kezébe nyomták a leszereléséről értesítő papírt. Olvassa, olvassa majd hirtelen fülig ér a szája és vigyorogva:
-EZ AZ, EZ AZ!!!!!!
38. Adani — 2010-10-14 12:38
Erről mit gondoltok lehetett ez valós történet? (Én simán el tudom képzelni)
Katonát besorozták, és az első naptól kezdve semmi botrányt meg tilos dolgot nme csinált mindent egcsinált rendesen, de ha látott egy papírdarabot, akkor mindig odament, felvette, majd megvizsgálta és fejcsóválva mondogatta,h nem az, nem az. Akármit is csináltak, akárhol is volt éppen ,ha meglátott egy eldobott csokipapírt, vagy egy papírfecnit vagy akár A4-es lapokat az asztalon, mindig odament, elolvasta, majd fejcsóválás és nem az, nem az. Eltelik így pár hét, elkönyvelték hülyének és indítványozták, h szereljék le. Ez meg is történt és mikor a kezébe adták a leszerelési papírját akkor fülig érő szájjal megjegyezte: EZ AZ, EZ AZ!
Volt, aki úgy oldott meg, h rögtön az első nap majd még párszor ezután is extázisban meg remegő kézzel kérdezgette, h és a fegyver? Mikor kapunk már végre fegyvert? Fegyvert ide.
39. vén betyár — 2010-10-14 13:22
@Adani: Elképzelni én is el tudom, de kizárt, hogy bárki is megtudta volna csinálni.
Azért jó sztori.:D
40. Kelempájsz — 2010-12-07 14:12
Bajtársak, én elhiszem, hogy a vége felé tök hülyeség volt katonásdit játszani. De az én időmben még egyáltalán nem volt az. A Határőrség igenis őrizte a határt, éjjel-nappal. Majd küldök Tiborunak egy posztot igazi határsértőkről is, most csak annyit, hogy a Rendőrségtől megkaptuk a körözöttek adatait (nem a juhtúrós-hagymás-paprikás körözöttre gondolok), még a fényképeiket is. Kint lógtak ezek a bakterbódékban.
Talán emlékszik még rá valaki: akkoriban a Hungária körúti OTP-fiókban agyonlőtték mindhárom alkalmazottat (nők voltak szegények). Ezután egy hétig megerősített szolit adtunk, az őrsre csak aludni jártunk be, nem is takarítottunk. Ha megrezdült egy levél, máris két géppisztoly csöve meredt rá. A gyilkosokat ugyan nem találták meg, de mi nem gondoltuk, hogy hiábavaló az egész, amit csinálunk. Halkan írom, nehogy meghallják: ma sem ártana. Nem lehetne csak úgy kilógni, pl. szőnyegvásárlás címén. A Határőrség megszűnte után visszasírják a környékbeli falvak lakói azt a közbiztonságot: nyitva hagyhattak ajtót-ablakot, senki sem nyúlt hozzá a javaikhoz. Próbálnák meg manapság…
41. Szkv — 2011-01-04 11:13
Takarítási „élményem”.
Kiképzi időszakban történt a következő esemény. Nem nagy kedvem volt terep foglalkozásra kimenni. Fájós lábamra hivatkozva bent maradtam a századnál.
Század kivonult és számomra, megkezdődött a „takarítási hadművelet”.
Takarítási hely felderítése után, meg kezdtem a „hadműveletet” amibe több fajta takarító ezköszt is igénybe kellet venni a győzelem és a cél érdekébe. Már a győzelem és a cél közelébe értem, amikor nem várt esemény következett be. Legénységi mosdóban a vizet zártam el, amikor a század pk, harsány kiáltással hívta a század ügyeletest. (Aki Szombathelyen a „J” századnál volt az ismeri a helyet a szd pk iroda a msdóval szemben volt) Rövid de kemény kérdést tett fel az ügyeletesnek. Jelentse mit csinál ez a katona és felém fordult. Az ügyeletes válasza is rövid volt. Őrnagy elvtársnak jelentem,hogy takarít. Még hogy takarít, hiszen csak sétál ide oda.
Számomra az igazi ellencsapás ezután következett.
Gyorsan elrendelte az ügyeletes az ujbolí takarítást.
Ezek után megfogadtam hogy többet nem maradok bent, inkább ki a terepre.
42. zajec — 2013-02-17 18:38
Üdvözöllek.
Mostanában olvasgatom a blogot, visszamenőleg.Ugyanazon a napon vonultunk. Nyírbátor-Csorna-Záhony FEP. Készülök hozzászólást írni, egy rövidke poszt már megjelent T5H név alatt, a 2010 október, 209. bejegyzés. Mostantól szorgalmas olvasója, s talán írója is leszek ennek a blognak.
43. zajec — 2013-02-17 18:41
Na, de kit üdvözlök? Kelempájsz kollegát. / s a többieket /
44. kelempajszmadar1 — 2013-02-19 10:21
@zajec: Üdvözletem, Zajec kolléga, úgy is, mint határőr csizmatárs! Te is aznap vonultál? Írjál, várom/várjuk a szorikat!
Határőr kézszorítással:
Kelempájsz tizedes, Hörmanforrás
RSS feed for comments on this post. TrackBack URL
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.