Azt már többször mondtuk (és írtuk), hogy a határőrszolgálat tényleg élesben ment, és ezt komolyan is gondoltuk. Egy átlagos katona a lőtereken kívül nem nagyon hallott lövést, míg a határőröknél ez nem számított rendkívülinek. Kelempájsz tovább írja a Milstoryblog határőr-sagáját.
Amikor valahol szóba került, hogy a határon szolgáltam, gyakran megkérdezték: és volt-e lövöldözés is? A válasz: igen, volt. Erről szeretnék beszámolni az alábbiakban.
Határőrszolgálatom az első napon, az első órában máris lövöldözéssel kezdődött. Amikor kikerültünk Hörmannforrásra, az ünnepélyes fogadtatás után a leszerő katonák civilbe öltözve elmentek a teherautóval, mi pedig nekiláttunk a disznótoros ebédnek. Alig ettünk belőle valamit, amikor jelzett az SZ-100: razziariadó, határzárás ki. Ott is hagytuk az asztalon a kaját, még át se öltöztünk a szolgálati zsávolyba, kimenőruhában ugrottunk.
A Gyilkos-sziklánál, a határvonaltól talán 10 méternyire kellett strázsálnom (a Kőszegi-hegység turistatérképén fel is van tüntetve, megtalálhatja, aki kíváncsi rá). 
Ez rossz hírű hely volt: állítólag az 50-es években történt, hogy az osztrák oldalon lest vetettek a szikla tetején, és amikor a járőr arra járt, golyószóróval lekaszálták őket.
Most azonban gyönyörű szeptemberi délután volt, a nap melegen sütött, madárdal, meg minden. Csak az osztrákoknál működött valami motoros fűrész, annak zaja hallatszott át hozzánk. Csendben bambultam, amikor a Sötét-völgy felől kiáltást 
hallottam, hogy aszongya: „Állj, ki az?!” aztán váratlanul lövés dörrent. Pár másodperc múlva nagy ordítás: „Fel a kezekkel!!!” és bumm! Még egy lövés!
Az osztrákok láncfűrésze pillanatok alatt leállt; biztosan azt hitték, hogy kitört a harmadik világháború, s támad a vértől és vodkától részeg bolsevik horda. Én hasrafeküdtem egy kő mögé, mert attól tartottam, hogy ezek után sorozatlövés következik, és akkor még engem is eltalálhatnak. Kibiztosítottam a géppisztolyt, de nem töltöttem csőre; dobogó szívvel vártam, mi következik.
Hát semmi se történt, 20-30 percig néma csend. A madárdal újra elkezdődött (a láncfűrész nem), aztán láttam, hogy a Sötét-völgyből két katona, egy öreg meg egy fiatal jön felfelé, izzadva a meredek lejtőn. Az öreg nagyon hadonászva mondott valamit a kopasznak.
Végül kiderült minden. Egy bokor megmozdult, a kopasz azt hitte, hogy valaki ott matat, és felszólította, aztán a nyomaték kedvéért odalőtt egyet. A mellette álló öreg katona nem látta, hogy mi történt, csak a lövésre figyelt fel, és odakiáltott, hogy „fel a kezekkel!”. Erre a kopasz még egyet odadurrantott. Mindössze egy veréb 
röppent fel a bokorból.
Persze lett haddelhadd. A délutáni kötelékrendezésen az őrsparancsnok tajtékzott. Rettentő üvöltözések között emlegetett valamit az indokolatlan fegyverhasználatról és a hadbíróságról. „Na, ez is szépen kezdődik!” -gondoltam én.
Szerencsére az ördög nem volt annyira fekete, amilyennek tűnt. A szolgálatban történő lövöldözés leginkább abból adódott, hogy a járőr unatkozott. Bozsok és Hörmannforrás csatlakozásánál, a Sötét-völgyben lehetett a 
legjobban pufogtatni, mert annyira félreeső hely volt, hogy egyik őrsre sem hallatszott be. Ha valami hivatalos szerv mégis meghallotta, rá lehetett kenni a vadászokra. A sötét-völgyi járőrök rendszerint konzervdobozra lőttek, de a Szent-Vid kápolna közelében levő pléhkrisztus is több sebből vérzett. Ugyancsak alaposan helybenhagyták a Hétforrás közelében, a kőszegi Kálvária-dombon álló Trianoni keresztet.
A lőszer fogyását az egyezményes jelek leadásával indokoltuk. A kint levő járőröket ugyanis meghatározott számú lövés hangjával informáltuk, hogy azokon a helyeken, ahol nincs kiépített telefon, tájékozódhassanak az eseményekről. Így például két hosszú sorozat: tisztet kérek (ez határesemény idején történt), három egyes lövés: riadó vége. Az Asztal-kő mellett 
volt egy bükkfa, rendszerint annak a törzse volt az egyezményes jelek célpontja. Annyi Kalasnyikov-lövedék volt benne, hogy az erdészek láncfűrésze biztosan darabokra szakadt, mire kivágták.
De nem ez volt a legkirívóbb eset. Ami igazán észbontó volt, azt az alábbiakban mesélem el.
Keresztkút területén történt, szilveszter éjjelén. Az öreg katona februárban szerelt volna le, egy kopasszal ketten szobroztak a határvonaltól alig pár méterre. Gyönyörű, szélmentes, havas téli éjszaka volt. Éjféltájban
az öreg – mondván, hogy „öreg rája szarik rája” -beleeresztett egy sorozatot a mafiba (őrtorony; mafi = magasfigyelő). A fiatal katona sem tehetett mást, csőre húzta az AK-t és ő is adott a toronynak. Olyan lyukas lett, mint a nokedliszaggató.
Persze a sorozatok felverték a határ csendjét, lett is hirtelen razziariadó, meg minden. A két srác azt állította, hogy az osztrákok lőttek rájuk, ők csak viszonozták a tüzet. Természetesen a kopasz is azt vallotta, amit 
a járőrparancsnoka. Erre aztán lett nagy cirkusz! Kiszállt egy, a határeseményeket kivizsgáló vegyesbizottság, ballisztikai szakértőkkel, meg mindennel, mivel határincidens történt.
A vizsgálat természetesen megállapította, hogy odaátról nem jött lövés, az őrtornyot a mieink lyuggatták szitává. Jött is a sok keresztkérdés, vallatás, meg minden. Végül szegény srácoknak be kellett ismerniük az igazat: örömükben lőtték szitává a tornyot.
Az öreg katona természetesen nem szerelt le februárban. Másfél év futkosót kapott, a kopirnyó 8 hónapot, indokolatlan fegyverhasználatért és elöljáró félrevezetése címén.
A fiatal katona jó magaviselete miatt hat hónap után szabadult. Aki futin volt, azt határszoliba már nem 
tették ki, így ő is bekerült Szombathelyre az ÉPK-hoz (épületkarbantartók). Amikor Hörmannon javították az épületet, és kijött dolgozni, elmesélte nekünk az egészet, így tudtuk meg első kézből a történteket.
Kérvényezte, hogy engedjék leszerelni időben, mire Haynau, a fegyelmi tiszt azt mondta neki, hogy engedik, ha heti két stiklit megjelent. Barátunk erre azt mondta, hogy a Nap nem dobja le az ékszíjat, a hátralevő katonaidő biztosan eltelik. Ő inkább lehúzza, de spiclinek nem áll be. Így is történt.
Hát ilyen volt az én időmben a lövöldözés a határon. Mi pedig örültünk, hogy az egészet ép bőrrel megúsztuk, nem puffantottak le bennünket valami fa mögül, és nem keveredtünk bele semmiféle jóvátehetlen dologba, ami esetleg életre szóló lelkiismereti problémát okozhatott volna. Ezért tudok én is derűsen visszaemlékezni azokra a napokra.
29 hozzászólás
1. rozsdafarku — 2010-12-15 09:58
Madárcsicsergés, fegyverropogás – tiszta vadnyugat!:)
Jó kis történet, köszi!:)
2. Rókakígyó — 2010-12-15 13:21
Ki kit lőtt le lesvetés ürügyén? Lőszerrel nektek se kellett elszámolni?
3. Dogoo — 2010-12-15 18:41
Üdv!
Egyszer valaha valamikor a régmúlt ködébe veszve volt egy olyan főnököm aki őrkatona volt a futkosón, vagy valami hasonló szigorú helyen. Azzal dicsekedett, hogy rá lőtt a szökésben lévő katonára. El is találta. Mire leszedték a szögesdrótról már halott volt.
4. Optika — 2010-12-16 00:39
Van valakinek futkosós története? Én annyit tudok az egészről, hogy még a keltető idején volt egy film a TV-ben: a Domb, ami egy angol sivatagi büntető alakulatról szól és a II. VH idején játszódik. A keltetőben szinte sosem lehetett TV-t nézni, de a Domb kötelező program volt. Mondván, hogy eftársak akivel gond van a futkosóban végzi, ami hasonló hely mint a Domb.
Na meg egyszer találkoztam szabiról visszafele menet találkoztam egy sráccal, aki eredendően egy évre vonult be mint tápos. Aztán volt valami balhé miatt kapott másfél év futit, ami ugyebár alaphelyzetben nem számított bele a katonaidőbe. A futi miatt nem szerelt le és kezdte el az egyetemet, törölték mint hallgatót és a katonaság átsorolta 3 időszakos katonának. Így lett volna 3 év katonaság (másfél év sor + másfél év futi). Aztán végül jó magaviselet miatt pár hónappal hamarabb visszaengedték a futiról az alakulatához, ahol kérvényezte, hogy valamennyit számoljanak be a futiból. Végül is összesen 2 és fél évet töltött el a katonaságnál.
A futiról nem akart beszélni, csak annyit, hogy ne akarjam megismerni.
A történet vége az lett, hogy a család mellette állt (ezért nem zakkant meg), újra felvételizett, felvették. Némi késéssel elkezdte az egyetemet.
5. vén betyár — 2010-12-16 06:51
Az utolsó két mondat mintegy ars poeticaként összegzi, nemcsak a politikai alrendszer egyik elemének, a katonaságnak, hanem az egész korszak átélésének, túlélésének etikáját.
Gratula!Kösz!
6. Kelempájsz — 2010-12-16 08:23
@Rókakígyó: Amint írtam volt, a szikla tetején az osztrákok álltak lesben. A mieinket lőtték le. Az 50-es években -szerencsére én is csak elmondásból tudom- a jugó és az osztrák határon volt pufogtatás. Ezek nem voltak baráti országok (Ausztria semlegessége ellenére sem).
A Gyilkos-szikla elnevezésével kapcsolatban a „Magyarország legszebb túraútvonalai” című könyv (amit pedig mostanában adtak ki), a Kőszegi-hegységet ismerteő részben csak annyit ír, hogy egy 50-es években történt tragikus eseményre utal.
A lőszerelszámolás pedig az egyezményes jelek miatt nem volt probléma. Volt egyszer 9 (azaz kilenc!) riadónk is egy éjjel (ez volt a csúcs). Ősszel, ha megindult a vadmozgás, az SZ-100 állandóan jelzett. Üdv: Kelempájsz
7. Rókakígyó — 2010-12-16 09:33
@Kelempájsz: Értem már. Ezek szerint az osztrákok átjöttek a határon…. Már amennyire a térképről levehető.
8. Kelempájsz — 2010-12-16 09:45
@Rókakígyó: Nem jöttek át. Átlőttek, ami kb. 10-20 métert jelent.
9. Combat Gear Admin — 2010-12-16 09:49
Nem emlékszem pontosan a címére, de olvastam egy tanulmányt-cikket ami a déli határ incidenseit dolgozta fel.
Ezekből kettő jutott most eszembe. Az egyiknél, egy jugoszláv őrhelyről nyitottak tüzet golyószóróval a magyar oldalra, ahonnan viszonozták azt és egyetlen lövéssel ártalmatlanították a lövészt.
A másiknál határsértés történt, konkrétan gumicsónakkal vették fel a diverzánsokat a magyar oldalról, és ha jól emlékszem nekik is csúnya végük lett.
Megemlíteném még azokat a csonkolással végződött eseményeket is, amik szintén a déli határon történtek.
10. Krux — 2010-12-16 10:17
Nem szoktam sokat szarozni azon, hogy kommenteljek, vagy sem, de tegnap reggel óta erősen gondolkodom azon, hogy közzé tegyem-e azt a történetet, ami a cím olvasatán rögtön bevillant. Nem akarom elcseszni a hangulatot, de – még a szüleit is megelőzve – én voltam az első civil, akinek az egyik haverom a szó szoros értelmében sírta el a bánatát egy forró augusztusi napon, a nyolcvanas évek közepén. Hazazavarták szabira, mert az éjszaka folyamán a nyugati határon lelőtt két endékás srácot. Valami múszaki izé riasztott, ő meg kiment a társával, magyarázott valami olyasmit, hogy pontosan tudták, hogy hová kell menni, már nem emlékszem a részletekre. Amikor ráordítottak a két határsértőre, azok egyike válaszként egy rakétapisztollyal rájuk lőtt. Szerencséjük volt, mert „csak” a társának az arca égett meg. A haverom meg felszólítás és gondolkodás nélkül elengedett egy sorozatot. Nem tudom, hogyan tudta feldolgozni, vagy fel tudta-e egyáltalán… Amikor találkozunk, ő nem beszél róla, én meg nem hozom szóba. Talán így a legjobb.
11. Kelempájsz — 2010-12-16 11:02
@Krux: Az ilyesmit aligha lehet feldolgozni, még ha az önvédelem enyhít is valamennyit a dolgon. Láttam a csapatmúzeumban képeket az aknazáron megsebesült emberekről.
Bennünk is kimondatlanul ott motoszkált a kérdés: mi lenne, ha…? A határsértők is emberek voltak (néhány elvetemültet leszámítva), egy megindító esetről külön posztban számolok be. A határőrt is megviselte, pedig nem történt semmi rendkívüli, sőt, összebarátkozott a határsértővel, a tárgyaláson már tegeződtek is.
Mi is emberek voltunk.
Szerencsénk volt, hogy nálunk nem történt ilyesmi, de a fáma azt suttogta, hogy aki emberre lőtt és eltalálta, azt soron kívül leszerelték. Igaz-e, nem-e, nem tudom. De nálunk senki sem lett volna büszke rá.
12. vén betyár — 2010-12-16 11:16
@Krux: Így a legjobb.
13. Szárnyati Gézа — 2010-12-16 15:06
Az akkori rendszer sok szemétsége közül az egyik: sorozott fiatalokat kényszerítettek arra, hogy olyanokra lőjenek, akik nem akartak abban a rendszerben élni és megpróbáltak lelépni.
14. Kelempájsz — 2010-12-17 08:21
@Szárnyati Gézа: Sztem nem csak az akkori rendszer szemétsége. Igaz, ma nem kényszer a katonaság (átmenetileg), de miért halnak meg a mieink Afganisztánban? Ahonnan normális országok már kivonulnak? Még normálisabbak be se mentek? Már ismerjük a „szövetségesi elkötelezettségünkkel” járó áldozathozatalt régebbről. Ami pedig a nemzetközi terrorizmust illeti, Oszama a CIA-től kapott kiképzést, forrás: index.hu/kulfold/oszama/
Végeztül idézek az 1848-as 12 pontból:
„5. Nemzeti őrsereg.
10. A’ katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a’ külföldieket vigyék el tőlünk.” Ma is aktuális!!!
Üdv: Kelempájsz
15. Münci66 — 2010-12-17 09:21
Möszjők!
Tudtommal volt 1956 tavasza táján lövöldözés az északi határon is, konkrétan az almásneszmélyi őrs területén.
Akkor volt a nagy jeges árvíz (a jégdugót a mi Párducaink is bombázták) a szlovák testvérek meg a magyar oldalon szerettek volna a gátakban némi folytonossági hiányt okozni. Ha jól tudom voltak halálos áldozatok is.
Tisztelettel, Münci
16. RolloJuve — 2010-12-18 14:26
@Optika: Ray Rigby írta a könyvet, én azt olvastam vagy tíz éve, nem volt valami vicces. A filmben nem Sean Connery játszott? A borítón mintha ő lenne rajta.
17. tiboru — 2010-12-19 13:25
@RolloJuve:
Igen, Sean Connery egy őrmestert játszott (úgy emlékszem, ő volt a főhős), aki azért került a büntetőszázadba, mert jól megverte az elöljáróját, s az ilyesmit még békeidőben sem díjazzák, hát még háborúban…
Annó vagy ötször megnéztem a filmet, de olvasni nem olvastam a könyvet.
18. yenoee — 2010-12-19 22:50
Üdv!
Volt nekem egyszer egy főbérlőm, aki egyszer, egy kedélyesebb, kissé elhúzódó lakbérfizetés alkalmával mesélte:
a hatvanas évek elején volt határőr, kb. azon a területen, ahol a poszt írója is. Nagyon megmaradt bennem, ahogy mondta:”Jáááj de rossz életünk volt!” Állítólag akkoriban eléggé forgalmas vidék volt ez, határsávval, határőrvárosokkal és határőrfalvakkal, meg a szombathelyi gyorsvonatra Celldömölkön felszálló bőrkabátosokkal, akik végig igazoltatták a vonat teljes közönségét, és a nem helybéliektől ellenállhatatlan stílben tudakolták, hová, de főleg MIÉRT utazik? Főbérlőm és még számos sorozott társa egy alkalommal a nálunk időző szovjet csapatok egyik belső ügyét asszisztálták végig. Történt, hogy orosz (szovjet…) katonák egy elkötött tankkal megpróbáltak átjutni Ausztriába. A magyar határőrség nem avatkozhatott bele a dologba, csak kíséretet adtak. Az oroszok saját maguk vették üldözőbe a szökevényeket. Némi üldözés és elég nagy lövöldözés után egy forrás közelében sikerült a tankot feltartóztatni és a legénységét – de legalább egy részét biztosan – élve elfogni. Ahogy egykori főbérlőm mesélte, volt szerencséje látni, hogyan bánnak a szovjet tisztek a renitens katonáikkal: sebesülten, összekötözve egy teherautó nyitott platójára dobták, és még ott is keményen rugdosták őket – gondolom, ezekre a srácokra aztán nem éppen fényes jövő várt a továbbiakban sem…
Ez biztos volt akkora balhé, ami nem maradhatott titokban. Talán már itt is esett szó róla épp úgy, mint más, szintén szovjetek csapatokkal összefüggő esetről. Csak elfelejtettem a forrás nevét, talán a Hörmann-f. lehetett. Ha valakinek rémlik a sztori, igazítson el és ki :)
19. Kelempájsz — 2010-12-20 08:05
@yenoee: Nem emlékszem ilyen esetre, pedig ha Hörmannon történt volna, biztosan hallottam volna róla.
Ami a fegyverbarátainkat illeti, naponta-kétnaponta jött a távmondat, hogy körözik Szergejt meg Ivánt, meg mittomén kit, szerintem még tatár nevek is előfordultak a listán. Ezek a tovarisok szinte mindig fegyverrel szöktek. Egyik esetben Kecskemétről lógott meg két Iván, 250 db éles kézigránáttal. Szerencsére hamar elkapták őket. A másik kirívó esetről külön posztban számolok be, már majdnem kész, de még csiszolnom kell neoprimitív stílusomon. Addig is üdv:
Kelempájsz
20. komas — 2010-12-22 21:01
@Kelempájsz: a 250 kézigránát, kicsit erős, elég kettőjüknek 25 is
21. Kelempájsz — 2010-12-23 07:42
@komas: Na ja, sőt, 1-1 is elég lett volna.
Valahova vitték a gránátokat egy GAZ-kocsival. Még akkor kopasz voltam. Este 9 tájban helyezték riadókészültségbe a Szombathelyi Határőrkerületet, így a kiképző zászlóaljat is. Képzelheted, milyen kitörő örömmel fogadtuk. Szerencsére még aznap vége lett a dolognak. Üdv: Kelempájsz
22. Szkv — 2011-01-01 18:15
Bozsok és Bucsu között az Aranypatak meder szabályozásnak az előkészítési munkálatai voltak folyamatban.
Bucsui faluvégen ott ahol az Sz100-as (Kívülállóknak VASFÜGGÖNY) a közutat elérte volt egy kapu.(kettes kapu)
Itt történt a jelzőrendszeren belüli területre való beléptetés. Itt szolgálatot teljesítő járőr látta el az okmányellenőrzést.
Belépésre jelentkezett egy civil autó, vízügyi szakemberekkel és egy civilben lévő hivatásos katonával.
A megbeszélésre elkésve érkeztek, ezért az okmányos járőrt sürgették a beléptetésre. Nem várták meg míg a járőr értesíti a többi járőrt és a szomszédos Bozsoki járőrt. A kapkodásnak kis híján majdnem tragédia lett a vége.
Mivel a Bozsoki járőr nem tudott még arról hogy a civil autó milyen célból került a rendszeren belülre.
Az autóban lévő személyek, beleértve a hivatásost is el indultak a határ felé a megbeszélés helyszínére ahol az Osztrák szakemberekkel volt a találkozó. A Bozsoki járőr mivel nem tudta hogy kik és milyen célból tartanak a határ felé, figyelmeztető lövéses fegyver használatot hajtott végre.(Jogosan)
Szerencsére baj és fenyítés, a hivatásos kivételével, nem történt.
23. dbela — 2011-01-22 22:19
Üdv a kommentelőknek. A HÖRMAN storyhoz szeretnék hozzászólni. 1978-80 ig voltam Határőr félévig a Hegyeshalmi feppen a többit a Román határon.Szeretnék kérdezni a mafi szétlövésével kapcsolatban.Pontosan mikor lett szétlőve a mafi ? Valamint ez a fegyelmi tiszt ez milyen beosztás mert én ezt most hallom elöször ezt a kifejezést. Egyébként kétségeim vannak a történet hitelességét illetöen. BBéla.
24. Szkv — 2011-12-03 18:17
1975 Karácsony előtti napok, minden akkori HATÁRŐRNEK, sorállománynak, hivatásosnak, bizonyára az emlékeiben még meg meg van hogy milyen szomorú esemény volt a Tompai őrs működési területén.
Szolgálatban lévő járőrt támadás érte, amely súlyos következményekkel járt. Sajnos a járőr súlyosan sérült és a támadó a fegyverét elvette. Mi akik a nyugati határon szolgáltunk abban az időben számunkra elrendelték a fokozott szolgálatot.
Karácsony napján kaptuk a hírt hogy a támadót elfogták. mindenki számára nagy megkönnyebbülést jelentett.
Az esemény részleteit nem részletezem, mert nem akarok valótlanságokat írni. Akik átélték azokat a borzalmas napokat azok úgyis tudják hogy akkor ott mi történt.
Hát nekünk a nyugati határon így telt a Karácsony 1975-ben.
25. Lt Colonel — 2011-12-04 12:26
@dbela: A fegyelmi tiszti beosztás még a mai napig érvénybe van. Csak most Rendőrségnél. Mivel a Határőrség megszütetéséig is Belügyi alakulat volt.
Ezt nekem elhiheted. Ugyan is én 1968-71
sorkatona ként határőr voltam Kőszegen.
Utána 1975-2005 rendőr tiszthelyettes
majd rendőr tiszt, főtiszt.Saját magam
is voltam 2-évig fegyelmi tiszt a szolgálati helyemen.
Amit a Kelempájsz és szkv bajtársak leirnak azokat nyugodtan veheted valós
megtőrtént eseménynek.
Bocs kioktatásnak tünő véleményem ért.
26. Szkv — 2011-12-04 16:21
@Lt Colonel:
Igen a fegyelmi tiszt beosztás létezett a Belügyi szerveknél. ( Most is van)
Polgári életben is minden munkahelyen van olyan beosztás amely fegyelmi dolgokkal foglalkozik, csak más megnevezése van. Pl Balesetvizsgáló, Munkavédelmis (Nem egy hálás beosztás), stb.
Nem kell ahoz fegyveres testületnek lenni hogy valaki valamilyen fegyelem sértést kövess el. A munkahelyi körülmények és az elvégzendő feladatok meghatározzák hogy ki milyen szabály, fegyelem, munkavédelmi szabály sértést követ el.
Az elkövetés mértéke befolyásolja a kiszabható fenyítés, büntetés mértékét, és ez lehet az élet bármely területe.
Nem részletezem tovább mert eszt te jobban tudod.
27. Kelempájsz — 2011-12-05 09:20
@dbela: Remélem, nem haragszol, de ebben az ügyben nem közölhetek pontosabb adatokat.
@Szkv: A tompai esetre élénken emlékszem. A járőr igazoltatta a manust, mire az nem a doksit, hanem egy házilag barkácsolt fegyvert vett elő, és hasba lőtte a katonát, majd elvette a fegyverét. A határőrnek a mája sérült meg, de túlélte.
Az ipse a géppisztollyal visszament a kiskunhalasi vasútállomásra, ahol lövöldözni kezdett. Nem csak a rendőrség, meg a katonaság riadózott be, még a munkásőrség is. Az egész környéket bekerítették. A manus valami kertben bújkált, amikor felszólították, de lövéssal válaszolt. Ekkor a munkásőrök visszalőttek, így lett vége a történetnek.
Én fényképekkel illusztrált leírást is láttam erről az esetről.
Üdv: Kelempájsz
28. Lt Colonel — 2011-12-06 18:29
@Szkv: Köszönöm a megerősitést.Én ott látom a problémát hogy nagyon sok olyan
bajtársunk van akik később voltak katonák. Nem tudják elképzelni hogy a
a nem isolyan régi multban másképen men-
tek a dolgok. Őrüljenek neki ogy nemkel-
lett Haynau alez. és hasonló beosztásba
lévő főtisztekkel találkozniuk.
Na meg a másik,hogy ijenről még sohasem halottam.Attól még hogy az ember valamiről nemtud az még nemjelenti hogy
az a valóságban nem is létezik.
Én sem tudok sok mindenről de ha találok
ujjat én is elgondolkodom.
29. Lt Colonel — 2011-12-06 18:45
@Krux: Olvasva a fegyverhasználatról irt
kommentedet az alábbiakat tudom leirni
az estről.
A barátod jogosan használta fegyverét
a Határőrség fegyverhasználata szerint.
Nem tehetett mást. Az eredmény figyelembe vételével sem. Közvetlen támadás állt fen.A támadás okozhatott volna súlyosabb eredményt is.
Ha megnézzük a rendőrség mostani fegyverhasználatának pontjait akkor ez is benne van a kb.11.fegyverhasználati
pontok közt.
Az egy másik kérdés hogy a barátod ezt
hogyan dolgozta fel. Milyen lelki sérülést okozott nála.
RSS feed for comments on this post. TrackBack URL
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.