243. – Határ-eset(t)


Laci
rövid, bemutatkozó posztját olvashatjátok a nyugati határszél rendszerváltás környéki határőr hétköznapjainak egy apró momentumáról. A tanulság csak annyi: anyánk nem véletlenül mondogatta annak idején annyiszor, hogy „nézz a lábad elé, kisfiam!”

Szeretnék én is egy határőrös történetet megosztani veletek.

1989 májusától 1990 novemberéig voltam katona, tehát elég érdekes időszak volt. Maradjunk annyiban, hogy elvtársként vonultam, bajtárs lettem és úrként szereltem le…

Csornán kaptunk útleves képzést. Tekintettel a nyugati határon zajló folyamatos határsértésekre, rendszeresen kivittek 1-1 szakaszt éjszakára a hegyeshalmi határátkelő melletti útra, a bokrokba. Mivel egy hónapja sem volt még, hogy esküt tettünk, így elővigyázatosságból kettesével raktak le bennünket. A kiképző tisztesünk meg aggódva járkált közöttünk. Nem minden ok nélkül…

Mivel ketten voltunk, így beosztottuk, hogy melyikünk alszik először. Társam kialudta magát, eljött az én időm. Becsuktam a szemem, el is aludtam azonnal, de szinte rögtön el is kezdte rázni a vállam, hogy helyzet van. Akkoriban az volt a szokás, hogy az NDK-sokat autóval elhozták a nyugati ismerősök, rokonok majdnem az átkelőik. Kiszállt az autóból, neki indult a zöld határnak, a másik oldalon felvették. FREEDOM!

Ez most is pontosan így történt. Én még kellően kótyagosan ugyan, de láttam, hogy az autóból kiszállt valaki és megindul éppen a mi bokrunk felé a mezőn. EBBŐL ELFOGÁS LESZ! 5 NAP JUTALOMSZABI!!! Meredten néztük a jóembert és közben mantráztuk: Gyere, gyere, még, még…

A következő pillanatban azt láttuk, hogy a bal oldalról, az egyik bokorból előtűnik egy határőr, aki félelmetes hangot kiadva (de közben – a tanultak szerint – fegyverét mindvégig súlyban tartva) őrült tempóban rohan a lehetséges határsértő felé. Nem bízott a véletlenben, elébe ment a dolgoknak. Majd ezután teljesen utópisztikus látványt nyújtva a katona balra, mindvégig súlyban tartott fegyvere jobbra úszik a levegőben. Az a fránya villanypásztor nem annyira látszik éjszaka. Azóta is emlegetik arrafelé a visítva röhögő, zokogva hahotázó bokrokat, melyek csak fülledt nyári éjszakákon teremnek…

A történet befejezése elég profán. Lelkes katona először összeszedte magát, majd fegyverét, a határsértőt meg a riadócsoport a semmiből előbukkanó UAZ-zal.

10 hozzászólás

 1. Szalacsi_Dezső — 2011-03-11 08:07 

Az úrként leszerelésről és az UAZ-ról jutott eszembe. Volt egy elég raccsoloós tanárunk. Aki urazott minket középiskolában. Kb. így nézett ki egy ilyen párbeszéd:
– Hát az Úaz, micsinál itt?
– Milyen UAZ, tanár úr, nincs semmiféle UAZ.

 2. nedecz — 2011-03-11 08:26 

Üdvözlöm az új Határőr kollégát!

Én egyszer éjszakai kergetőzés alatt elfelejtettem,hogy a fegyvert súlyban kell vinni.A vállamon volt,húztam a szíjat.
Aztán megbotlottam és a fegyver-AK 63-D,behajtott válltámasszal-jó alaposan tarkón vágott…
Négykézláb voltam pár percig,míg kitisztult a fejem.De megtanultam,hogy futni nem lehet a vállon lévő fegyverrel.Mondhatni,beleverte a fejembe…

 3. Kelempájsz — 2011-03-11 09:51 

Új hús! Köszöntelek a Határőrség szerető kebelén, elvtárs, bajtárs, sőt, járőrtárs, mi több: úr. Köztünk a helyed! Remélem, további érdekes történetekkel fogsz hozzájárulni kulturális gyarapodásunkhoz.
Bajtársi üdvözlettel: Kelempájsz

 4. vén betyár — 2011-03-11 10:11 

Ma bal lábbal keltem és rossz ágyból, de íme: jó poszt, vidám hozzászólások messze űzték rosszkedvemet, köszönet!:)

 5. Krux — 2011-03-11 11:13 

Elvtársként vonultál, úrként szereltél… Elgondolkodtató. Pláne annak a tudatában, hogy megtörtént e hazában ennek a folyamatnak a fordítottja is. Szívesen olvasnék arról az időszakról is, de úgy gondolom, hogy az ma már csak közvetett forrásból lenne lehetséges.

 6. Szkv — 2011-03-14 08:34 

Elvtársból Úr.

Ilyenkor HOFI szavai jutnak eszembe.
Ha kell elvtársnak, ha kell Úrnak vagy BAJTÁRSNAK SZÓLÍTANAK bennünket, és nekünk egyszerű állampolgároknak tetszik nem tetszik egyet tehetünk, kénytelenek vagyunk elfogadni.
Amikor “elvtárs” volt a meg szólítás, egyszer kerültem kellemetlen helyzetbe, mikor az “ILLETÉKES ELVTÁRSAT” megkérdeztem hogy ez a kifejezés mit jelent.(Nem katona koromban hangzott el a kérdés) Közel voltam a lefejezéshez, de választ nem kaptam a kérdésemre. Ha eszt a kérdést, katonaként “Haynaunak” teszem fel, akkor ezen oldalon nem lenne lehetőségem írogatni, illetve olvasni. Az egy évtől öt évig terjedő szakasz egyenesen kimaradt volna. Esetleg “kegyelemből” főbe lövés lett volna az ítélet. Megjegyzem, mai napig sem tudom, de már nem is érdekel.
Igaza van Krux-nak, ebben sz országban, volt, már fordított helyzet is amikor az úrból, “elvtárs” lett.

 7. sirdavegd — 2011-03-16 20:07 

A lesből támadó elektronyos tehínpásztor :D

 8. CsuuzLee — 2011-03-21 22:25 

Valami ilyesmi lehetett a látvány, csak itt a röppályát súlyosan befolyásolja a hátizsák.

http://www.break.com/index/two-soldiers-ambushed-crossing-road.html

 9. szkv — 2012-03-12 08:22 

A pontos dátumra nem emlékszem, de az eset oly időszakban történt, amikor az SZ100-as (Vasfüggöny) már nem “üzemelt”:
Szép tavaszi napon ellátogattunk Velem, Kőszeg környékére.
Útvonalunk: Szombathely–Bucsu–Bozsok–Velem–Kőszeg.
Bucsuba elsősorban az emlékek vezettek, mivel HATÁRŐRKÉNT itt szolgáltam Szombathelyi kiképzés után 1974 November 27-én kerültem ide és szereltem le 1976 Július 01-én. Megálltunk az Őrs előtt és az egykori Pk helyettesnek mondtam (Nem jelentettem) hogy hova szeretnénk menni. Kijött üdvözölte a családot és annyit mondott hogy menjetek nyugodtan, HATÁRŐR ugyan van kint legfeljebb a személyit nézi meg. Lassan haladtunk az autóval, hogy jobban körül lehessen nézni. Befolyásnál (Egy szolgálati hely volt. Nevét onnét kapta hogy itt éri a Trianoni HATÁRT az Arany patak) megállított bennünket a szolgálatba lévő HATÁRŐR. Személyi nézegetése közben meg kérdezi, hát sárvári lakosként, mit keresnek itt. Mivel a személyi olyan adatot nem tartalmazott hogy ki hol volt katona illetve HATÁRŐR, ezért csak annyit mondtam hogy HÁT AZ EMLÉKEKET.
Közöltem vele hogy mikor voltam itt és kezdtem felsorolni néhány eseményt, Udvariasan vissza adta a személyit és elköszöntünk egymástól.

 10. haltalanhallatlan — 2013-08-01 15:58 

Határőrködésünk ideje teljesen egybeesik, pontosan ebben az időszakban őriztem az államhatárt én is – hol rendes, hol megerősített szolgálattal. Sőt, a kiképzés helyszíne is egyezik, mert Csornán voltam magam is! A különbség csupán annyi, hogy én terminálkezelő kiképzést kaptam.
Az esetre így majd 25 év (negyed század, atya ég!) (negyed század az hány szakasz?) távlatából is emlékszem, ez akkor laktanyaszerte beszéd tárgya volt, sőt irigységé is, hisz a jutiszabis elfogókkal bizony mindenki szívesen cserélt volna!

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.