A leszerelés előtti napokat minden laktanyában belengi valami megmagyarázhatatlan (azaz inkább nagyon is megmagyarázható) atmoszféra. Az ember lelkileg (khm, és nem csak lelkileg…) már rákészül a kinti életre, fél lábbal már a kerítésen kívülinek érzi magát, ugyanakkor feje fölött még ott lebeg a hadbíróság és a futi nyomasztó szelleme. BigJoe erről az időszakról osztja meg velünk egyik emlékét, melyhez hasonlót (valljuk csak be) mindannyian feleleveníthetünk magunkban, s erre mindenkit bátorítunk is a kommentek között…
A leszerelést megelőző napokból egy életkép.
Mivel érdemeim elismerésekén több felüljáró jutiszabikat adott, így leszerelés előtt egy teljes hónapot otthon töltöttem (az ok-okozati viszony egy másik posztból derül ki). A röpke 30 napos eltávról civilben és diszkrét szakállal mentem vissza a laktanyába.
Talán 2-3 napom volt hátra a leszerelésig. Már annyira nem éreztem magam katonának, hogy a laktanyához vezető útra sem emlékeztem. A Moszkva téren meg kellett kérdeznem, hogy melyik út vezet….. na nem Budára, hanem az Adyba.
Akitől megkérdeztem, az félve nézett rám, majd megkérdezte:
– Te vagy az, J? Így akarsz bejönni a laktanyába?!
– Miért, mi a probléma, csak nem a farmerommal van bajod?
– Nem, inkább a szakállon fog a kapus kiakadni.
– Csekélység! – mondtam hetykén – BKV-ra fel!
A kapus nem akart beengedni. Mondtam neki, hogy 2 vagy 3 nap és nem is akarok bemenni majd, de most azért még egyszer csak bemennék. A surcitársak kicsit távolabb lesték a fejleményeket. A barakkban csodájára jártak az arcszőrzetemnek; némelyek szerint a belső VÁP tűzijátékot fog rendezni, ha így megcsíp. De ez sem érdekelt. Viszont Rőzse túrát szervezett a közeli kocsmába. Századszintű előrenyomulásról beszélt, meg beadandó pénzről.
A századszintű előrenyomulást – a „dobi all”-t, ami azt jelentette, hogy mindenki kimegy a kocsmába: aegüh, kopasz, öreg, egyben az egész – lemondtam. Aztán erről mindenki lemondott, viszont bedobtam egy csinos összeget a boralapba és közöltem, hogy én nem iszok; inkább leszerelnék néhány nap múlva.
Rőzse körbejárt egy majrékupakkal, majd a század legmagasabb emberével elindult beszerzői útjára, miután mindenki leadta a rendelést: vöröset/fehéret/szárazat, de főleg: jó sokat. Az őrnek le lett szólva, hogy mennek a beszerzők, engedje ki őket. A kicsi Rőzse és Langaléta elindultak. Átkeltek az árkon, kerítésen, majd séta a közeli italboltba.
Pár órával később:
A barakk nyitott ablakán berepül két 5 literes kanna, majd megjelenik egy bocskaisapkás fej és lassan becsorog az ablakon át. Két élelmes HŐR elszaladt a kannákkal. A fejet egy nyak, majd több járulékos alkatrész követi, de teljes valójában nem volt felismerhető, mert ahogy beesett az ablakon, úgy is maradt.
Ezután berepült még 2 kanna (ezeket szintén gyorsan elvitték), majd az ablakpárkányba belekapaszkodó kezek jelentek meg. Némi szitkozódás után beesett az ablakon át Rőzse is.
– Emberek, ez még mindig alszik! Arra sem ébredt fel, hogy felnyomtam az ablakba. Beesett legalább? – érdeklődött.
– Persze, pofára – válaszoltuk – De nem zavartuk, így már nem iszik többet.
– Nem akartatok segíteni a bemászásban? – kérdezte szemrehányóan.
– Akartunk, de olyan jól csináltad – dícsértük meg.
– Ezzel meg mi lett? – kérdezte valaki a földön fekvő Langalétára bökve.
– Megkóstolta a borokat, meg előtte leküldött egy kétdekást. Cipelhettem vissza a négy kannát, meg ezt a részeget a laktanyáig. A kerítés alatt húztuk át az őrrel – válaszolta Rőzse méltatlankodva.
Az Adyn a tiszti lakótelep – vagy valami olyasféle – volt a barakkunk mellett/mögött. Itt csak drótok voltak kihúzva; azt hiszem, egy sor sima, egy szöges, de komolyabb kerítést nem húztak.
– Az árkon úgy húztam át a lábánál fogva. Még énekelt is, de a laktanya előtt elaludt. Tényleg, hol a bor? – folytatta Rőzse, 
fürkész szemekkel körülnézve. A hosszú barátunk a folyosó közepén hasonfekve – szundikált, olyan pozícióban, ahogy az ablakon beesett.
Megkereste a legközelebbi kannát, majd férfiasan meghúzta.
Folyt tovább a kártyázás, a beszélgetés. Majd egyszer csak felharsant a „Mához egy hétre már nem leszek itt…”. 
Nagyranőtt barátunk ugyanis felébredt és énekelni kezdett. Énekelni? Ordítani, ráadásul a nyitott ablaknál, éjszaka közepén.
Persze lebuktunk. Laktanyaparancsnok, VÁP, sorakozó, gyóntatás, fogda, stb. Villámgyorsan el is terjedt egy pletyka, hogy nem fogunk leszerelni a többiekkel, mert „rosszalkodtunk”.
A következő (és egyben utolsó) éjszakát síri csendben töltöttük…
20 hozzászólás
1. libero — 2012-03-23 14:03
A mi leszerelésünk ennél csendesebben zajlott.
A műhely irnokkal (én század irnok voltam Veszprémben) mikor eldurrant a 150, csináltattunk egy perselyt és mindennap bedobtunk 20,-Ft-ot. 1988-ban jó összeg jött össze. Leszerelés elött a nem leszerelőket becsületesen megvendégeltük. Kaja, sok pia. Nő az nem volt. Ez jól esett nekik.
Az egyik leszerelő társunk rendelkezésre bocsájtotta az apja dörgicsi boros pincéjét. Szerváltunk egy birkát és volt pörkölt és rengeteg pia. Néhány hivatásost is meghívtunk a leszerelő bulinkra. De csak azokat akik normálisak voltak. Képzeljétek, hogy el is jöttek.
A leszerelés 1988 augusztusában volt. Nyár, meleg, sok pia!!!
Közel volt az udvari (ha jól emlékszem) strand. Na oda nem kellett volna részegen lemenni. Én a napon hamar kidőltem, de mesélték, hogy pár leszerelő társam a monokinis csajokat hajkurászta. Szépek lehettek.
Üdv. Libero
2. szkv — 2012-03-23 16:28
„Szép” történet. Gratulálok.
Ahogy múlt az idő úgy lazult a fegyelem.
Azon Bajtársak akik a HATÁRŐRKÉNT szolgáltak (Örsökön szolgálókra értve), azok megtapasztalták hogy az utolsó percig „szolgálatra készen” kellet lenni, és ebbe nem fért bele a fent leírtak.
A hely és az idő meghatározó tényező abban hogy mennyiben lehet a szabályoktól eltérni.
1975 szeptember első napjaiban a leszerelés előtt álló (Utolsó szolgálat) HATÁRŐRÖK megtapasztalhatták hogy az utolsó percig lehetnek nem várt meg lepetések. Egy idegen légiós jőtt át a határon és két „ÖREG” járőr szakaszán átment és az Sz100-as jelzésére az üldöző csoport fogta el.
Mivel Haynau „elvtársnak nem lett jelentve hogy a járőrök mellett jött el ezért nem csináltak belőle ügyet és így az ÖREGEK gond nélkül leszerelhettek.
3. kszabo — 2012-03-24 04:57
Tizenketten szereltünk le egy időben, előtte egy hónapig a konyhát renováltuk, ezzel jogosan felmentve a hadsereg minden kötelme alól. A pk búcsúnk kisebb botrány lett, de szerencséjére csörgött a telefon és elrohant. Egy pár mondat belőle:
Mire gondol? – A családomra:)
Miért mosolyog? – Hogy végre megszabadulok innen:)
Magán nem látszik meg a két év katonaság. – Szerencsére.
Az utolsó természetesen én voltam. Zárt alakzatban akkor vezették be a pknak vigyázzmenetet. Ebédelni mentünk, én lazán tisztelegtem. Legközelebb kérdi, miért nem volt vigyázzmenet? Nem jött ki a lépés:)
Mi békés alakulat voltunk, de ezt a haynaut nálunk nem lett volna hosszú életű. A hadosztály biztonsági tisztünk, ami hasonló beosztás lehetett, csak a gombaszedés ellen hadakozott. A törzsfőnökünk is rendszeresen kitért rá, nekünk az erdei embereknek meg kiscsapatban mondta, hogy tudom, hogy önöknek terített könyv az erdő, de a béna városiak megennének minden gombát amit találnak, ezért bírják ki ezt a kis időt gomba nélkül. Mi szavatartó emberek voltunk, konyhából hozott nagylábosban, vendég gázolajjal, november hetedikén, 2000-es parancs idején, a közelben lopott kukoricát főztük a hidroforban, bősz kártyázás közben. Az üti belépés idejére már az ágy alatt volt és mindenki fújta a füstöt.
4. kelempajszmadar1 — 2012-03-24 10:25
„Mi békés alakulat voltunk, de ezt a haynaut nálunk nem lett volna hosszú életű.”
Nem valószínű, hogy sokat ugráltatok volna vele szemben. Akik ott és akkor szolgáltak, akármilyen nagylegények is voltak, kivétel nélkül a rövidebbet húzták, ha kikezdtek vele. Az utcán bele lehetett volna kötni, de stukkere neki is volt. A 70-es évek közepén nem őt ítélték volna el, ha esetleg előhúzza a zsebéből. Akármilyen manus is volt, pancser nem volt. Másrészt -mint már beszéltünk róla- koncepciós pert nem kezdeményezett, akik a karmai közé kerültek, valahol mind hunyók voltak.
A szabályzat szerint a fogdát a fenyítés kiszabása utáni egy hónapon belül meg kellett kezdeni. Ha az öreg katona az utolsó héten balhét csinált, akkor egy hónap múlva kellett megkezdenie a fogdafenytést, addig nem szerelhetett le, csak azután, hogy kijött a jergliből. Az utolsó hetekben nem volt ildomos túlzásba vinni a lezserséget. Akkoriban -legalábbis a Határőrségnél- elég szigorú volt a szolgálati fegyelem, olyasmiket megcsinálni, amikről itt helyenként olvasok, elképzelhetetetlen lett volna. Megnézném, hogy az úgynevezett „nagyfaszok” mekkorák lettek volna ott és akkor.
Ami a gombákat illeti, a Kőszegi-hegység terített asztalként feküdt a lábaim előtt. Jómagam -ámbár városi gyerek vagyok- már a 60-as évek végén kapcsolatba kerültem a gombákkal (16 éves koromban jártam a TIT alapfokú gombaismerői tanfolyamára, később még tovább is képeztek), így aztán Hörmannon ki is élhettem a hajlamaimat. Mint kiderült, sokkal több gombát ismertem, mint a helyi srácok, így aztán ránk szakadt a jólét.
A nyomsávon hihetetlen sok gyapjas tintagomba (Coprinus comatus, kitűnő ízű csemegegomba) termett, no meg az egész környék tele volt nagy őzlábgombával (Macrolepiota procera), ez utóbbit a legtöbb srác ismerte. Sok lila pereszke (Lepista nuda) meg kékhátú és varas zöld galambomba (Russula cyanoxantha, és R. virescens) is termett az erdőben. A vasiak által törzsökgombának nevezett gyűrűs tuskógomba (Armillaria mellea) is rengeteg volt, de ezt nem szeretem, mert ámbár kitűnő az íze, de a pörköltjének olyan nyúlós a szaftja, mint a takony, csak behunyt szemmel bírom megenni (mai napig is, már ha néha rászánom magam). Szép rizikéket (Lactarius deliciosus), vagy ahogy a vasiak mondják: fenyőalja -az őrségben „fenyalla”- gombákat is találtunk.
A keserűgombát (Lactarius piperatus) szalonnával sütöttük Szombathely mellett, Szünöse majorban a lőtéren. Juhtúróval még jobb lett volna, de azt nem tudtunk szerezni.
No de a fő attrakció: a nyári vargánya (Boletus aestivalis) töméntelen mennyiségben jött elő 1976-ban. Ha nem ízlett a kötelező vacsora (parkáp, vagy káposztás cvekedli, ezt a kettőt utálom mai napig is), vagy ha csak ki akartuk egészíteni a menüt, nekiláttunk a gombáknak.
Egyik este a kutyakonyhán főztem egy fazék vargányát (pörköltet), mellettem egy srác panírozta, egy másik meg sütötte a legszebbeket, amikor betoppant a pol tisztünk.
Durr!
Lebuktunk, mint a nyilasok 45-ben! De a hadnagy rendes fiú volt, mondta, hogy ő is szokott vargányázni, látja, hogy ez mind jó gomba. Most már ne dobjuk ki, ha már itt van, megehetjük, „de a kutya atyaúristenit az egész bandának,” ízekre szedi a határszolgálatot, „ha éber figyelés helyett gombászik az erdőben!!! …sszameg, dirr és durr!!!, stb. stb.” aztán elment.
A mamám mindig az ellátásunk miatt aggódott, írtam is neki haza, hogy „nyugi, mutter, épp a minap faltunk fel egy halom gombát”.
Voltak a mi határőr életünknek is kellemes percei. Bajtársi üdvözlettel: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás
5. tiboru — 2012-03-24 10:38
Hú, ez aztán egy valódi gombászati továbbképzés is volt, köszönet érte!
6. kelempajszmadar1 — 2012-03-24 11:42
Köszönöm az elismerő szavakat!
Tudni kell még azt is, hogy a gombászat tiltva volt, nem csak az ébertelen szolgálatellátás miatt, hanem a mérgezés veszélye miatt is: ha melléfogunk, akkor az őrs harcképtelenné válik, nem lenne, aki őrizze a határt. Én ettől nem tartottam.
Még azt is elmesélem, hogy a bajtársak némelyike nem mert enni belőle. Egyik este öten teleettük magunkat őzlábgombával (Nudli, aki a Lóverseny győztese volt, kirántotta, és főzött hozzá kakaót is). Azt hittem, szétdurranok, mint a véres hurka. Többen fujoltak, meg azt mondták, hogy reggelre megdöglünk.
Másnap a folyosón üvöltöztünk mind az öten, hogy „Jaj, jaaaj, jaj, a hasam! Jajjjaj!!!” Jöttek elő a többiek a zajra, mire elkezdtünk ordítani, hogy „Jaj, de jóllaktam este, nagyon fincsi volt, köszi, Nudli!!!”
A többiek mérgesen legyintettek rá.
Egy Rigi nevű bajtársam (géppuskás volt), talált egy szép nagy kékhátú galambgombát az erdőben. Saját maga készítette el, pörköltet csinált belőle egyéni recept szerint. Amikor ette, és megéreztük az illatát, odasunnyogott hozzá Feri barátom, aki csizmatársunk volt (Riginek is, nekem is), akkor már szakaszvezető, és elkezdett folyni a nyála, mint egy polyvás ökörnek. Könyörgött Riginek, hogy csak egy falat kóstolót adjon neki, többet úgysem mer enni belőle, mert hátha mégis, meg minden… de ha meg nem kóstlhatja, akkor abba pusztul bele.
Rigi adott is neki, kenyérre téve egy keveset. Feri benyomta, csócsálta, hümmögött, aztán azt mondta: nem bírja ki, enni nem mer belőle, de valami eszméletlen finom, inkább elmegy onnét. Így is tett: látszott rajta, hogy iszonyú erőfeszítésébe került otthagyni, de végül elsomfordált. Mi hatalmasat röhögtünk rajta.
Talán jobb lett volna a gombákat külön posztban megírni, de most már üsse kő.
Maradok üdvözlettel: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás
7. m_scaevola — 2012-03-24 08:47
Nálunk Baján csak két vonulás volt, így csak az öreg katonáim és a saját leszerelésemet éltem meg.
A sajátom semmilyen nem volt. Egy momentumra emlékszem… az ajándékba kapott táskába betettem a bocskai sapkámat, amibe minden fegyverem és távcsövem száma fel volt írva… ezt elkobozták – mert természetesen beletúrtak a táskákba.
Ellenben az öreg katonáim leszerelésére emlékszem. :)
Az egyik srác nagyon mérges lett, mert utolsó 3-4 napjára őrségbe küldték. Balhét nem akart – pedig tudott balhézni :) – ezért szó nélkül elment őrségbe.
Másnap – utolsó előtti napján – miután leadta az őrséget, visszahívták az őrszobába, hogy az őrhelyén a hősugárzó – ami mellesleg októbertől márciusig kikapcsolás nélkül ment – elromlott és azt bizony ő rontotta el és rá fogják HTK-zni és írja alá, stb.
Aláírta, mert nem akart balhét, ellenben kérte, hogy adják oda neki a rossz hősugárzót, mert azt ő majd otthon megcsinálja.
Oda is adták neki, de nem azt, ami az őrhelyén volt – ami valószínű, el sem romlott – hanem egy másik, teljesen szétégett, szart.
No, erre már kiborult a bili. Tajtékzott a srác, de balhét még mindig nem akart… ezért azt mondta, hogy majd a leszerelése napján, akkor fog balhézni.
Nagy balhét nem csapott, csak miután kiengedték őket a főkapun, a srác a zsinórjánál fogva behajította a roncsot, igen cifra káromkodások közepette.
Ezért – gondolom én – bennünket már csak oldalt engedtek ki, ahol a harckocsik is kijártak a laktanyából. :)
Az én pénzemet is lehúzták, minden szart kifizettettek velem – hálótermi takaró sérülésétől kezdve, az eltűnt lepedőn át – de leszartam… de jussak ki onnan. :)
Egy kis off:
Én visszahoznám bizony a sorkatonaságot… mikor látom ezeket az „egyik szemem sír, a másik haj” típusú buzikat.
Lesz@rom, hogy nem tanulna meg lőni, hogy nem tudna egy tnt-t felrobbantani… de legalább kiszakítanák egy időre a saját, buzi életteréből.
Szerintem már megérné. :)
bocs, on.
8. Bigjoe(HUN) — 2012-03-24 13:13
pontosan
9. mityu — 2012-03-24 12:53
Ha már hadtáp, ha már kaja. Apró történet, nekem mai napig élmény!
Szólt egyik nap a szakácsunk, hogy intézni való lenne a konyhában, jelenést kéne eszközölni. Mondom már megint valamelyik kondért kell segíteni sikamikálni. (Hozzáteszem, ez ott akkor nem kibaszás volt, hanem egymásnak segítettünk és nem esett nehezünkre)
Na történet teljesen más irányban folytatódott, mint amire számítottam.
Szakácshoz konyhára be ÜTIh-val (sorállomány adta azt is).
– Mi a problem?
– Látjátok azt a vájling kőrözöttet?
– Ühüm.
– Ott van zsemle, vagy megeszitek vagy ki kell dobjam…
Hááát a következő receptet találtuk helyes megoldásnak:
Zsemle félbevágva és nem megkentük, hanem a leveses merőkanállal – mint a fagyit szokták – pakoltuk a fél zsemlére a finom anyagot. Fél zsemle fél gombóc kőrözött… :D :D
10. zolcsi67 — 2012-04-10 23:11
Ugyanez karácsonykor, fél kondér mákos gubával, azóta se tudok ránézni…
11. Bigjoe(HUN) — 2012-03-24 13:37
Az utolsó órákban ment az elrettentő szöveg: Maguk még x napig a hőrség kötelékébe….; XY meg azért nem szerel veletek, mert még a sitten van.
A szdpk az uccsó (?) parancs kihirdetésen mindenkinek adott egy A5-s nyomtatványt a határőrség címerével- ez volt az elbocsátó szép üzenet. (ha egyszer megtalálom….az iratot)
Próbálkoztak még az utolsó percekben is, no nem a szakszpk-k, hanem pl.:Spisák torzőrmester, az utolsó pillanatig kekeckedett.
Azt mondta, hogy mi (3.őr) nem szállhatunk fel együtt az gk-ra, hanem más századokhoz rakat be, mert rommá törjük a gk-kat.
Az alakuló téren felsorakoztak az IFA típusú roncsok, szó szerint.
A géppark legalját állították ki, és minden HT látványosan fogta a vacak PA-t, valamelyik azt akarta, hogy alakzatban menjünk le a térre, azt gondolta, hogy az utolsó percekben alakiasok leszünk, korábban sem sikerült elérni.
Közvetlenül a platóra szállás előtt, még el akarták venni a leszerelő zászlókat, és ment a szájkarate: Tilos a platón…….azt akarták, hogy a leszerelők egy helyben üljenek, csendben.
Aztán a Moszkva téren egyből a BKV legyen a cél, mert akit a kocsmában…… na ezt sem gondolták komolyan.
– Az igaz, hogy leszereléskor nem volt szerencsés sorkatonai kimenő ruhában a leszerelők közelébe/látómezejébe kerülni. (pl:engem a Petőfiből leszerelőktől egy villamos vezető mentett meg, mert becsukta az ajtót az „üldözők” előtt)-
Engem nem tudom kik közé raktak az ifán, de egyedül mentem le a moszira, csendes banda volt, még nem is kiabáltak.
Később találkoztam a Brigantikkal, mindegyik hagyott valami emléket.
Debrecenben a vonatot komolyabb rendőri erők várták.
12. Bigjoe(HUN) — 2012-03-24 13:49
A lazuló fegyelemről, és szigorról meg csak annyit, hogy volt olyan pesti cigánygyerek a századon aki életveszélyesen megfenyegettet egy hivatásos őrmit miszerint:
– ha nem mehetek ki, akkor a családom meg fog várni a kapuban, vagy valahol elkaplak.
Persze nem engedték ki, sőt találtak okot, hogy sokáig ne menjen ki.
A történtéhez hozzá tartozik, hogy rossz helyen keresgélt, az illető őrminek volt egy nagyobbacska 44vagy 45-s ágyúja. Elővette megpörgette benne a tárat, majd ezt mondta: 6-nál többen jöjjenek addig jó vagyok.
A történt szerint, mert hogy nem voltam a fültanúja.
(a pisztolyt viszont láttam)
Olyan idióta is volt amelyiket ha nem engedték ki, elkezdte bontani a barakkot, ment a folyosón végig és sorra rúgta ki a lámpákból a neont. Aki az útjába került annak neki ment. (ezt viszont láttam)
Haynau úrnak lett volna nálunk munkája gazdagon.
13. szkv — 2012-03-24 20:06
Volt egy szakasz társunk aki igen kemény és nagy legény szerepét akarta játszani, de Haynau megszelídítette.
Történet amely úgy kezdődött hogy a NAGY FIÚ először éhség „sztrájkot” kezdett. Minden más feladatot végre hajtott csak nem evett. Kezdetben szakasz, majd század pk szinten foglalkoztak vele, hogy jobb belátásra bírják. Nem sikerült.
Haynau „elvtárs” kézbe vette az ügyet és a szakasztársunknak meg jött az étvágya.
Nem kiabált vele, csak felvázolta hogy mi jár annak a katonai szolgálat alól „éhezéssel” mai szó használattal éhségsztrájkkal akar kibújni a katonai szolgálat alól.
A kiképzés vége felé közeledtünk amikor a Pol. tisztnek (Csúnya bácsi) arról kezdett beszélni, ha nem lenne a barátnője már régen elhagyta volna az országot.
Eredmény: Nem került ki őrsi szolgálatra. (Hétforrás volt betervezve.)
Csúnya bácsi nem adta tovább az ügyet.
A harmadik kísérlet már a Hadbíróságon ért véget.
„Nagy” emberünk úgy gondolta hogy elme beteget játszik és majd leszerelik.
(„Bejött” neki a leszerelés, csak egy évvel később, mint a rendes idő.)
Bent a kerületnél amelyik századnál volt, (Törzs) a folyosón lövöldözni akart.
De az ügyeletes leszerelte és az őrség vitte a fogdába.
Szd pk -át behívatták és a fogdába pártfogásba vette egy kissé emelt hangon.
A „Nagy emberünk aszt mondta a Szd pk-nak aki őrnagyi rangban volt, hogy maga kis hadnagyocska mit ordibál itt, fogja be a száját.
A őrnagy két pofonnal jutalmazta a „lefokozást” és a „Nagy legény” agytekerményei mindjárt a helyére billentek és megszólítás Őrnagy elvtárs lett.
Innentől már Haynau elvtárs és a katonai bíróság foglalkozott vele.
Öt évet és kötelet nem mértek ki rá, de az egy év futit megkapta.
Haynau elvtárs nem a semmiért mondogatta hogy csirájában kell elfojtani minden olyan cselekedet amely káros hatással van a katonára és a közösségre.
Kelempájsz bajtárs te szakszerűbben tudod idézni.
14. kelempajszmadar1 — 2012-03-26 07:14
Haynau nem volt pitiáner kispályás. Nálunk is történt egy komolyabb balhé, még Szombathelyen, a kutyás szakkiképzés alatt. Egyik srác (szakasztársam volt) azt hangoztatta fennen, hogy ő kiszökik, ha kiteszik a határra. A szakaszpk meg még többen mások is próbáltak hatni rá, hogy jobb, ha nem mond ilyeneket, legyen észnél, mert pórul járhat. De semmi sem használt. Addig feszegette a gyerek a húrt, amíg Haynau kézbe nem vette az ügyet. A srác hat hónap futkosót kapott szolgálat alóli fondorlatos kibúvás kísérlete miatt. Haynau az összes alegységhez -így hozzánk is- kiment, és ismertette az esetet. Azt mondta, hogy ő személy szerint holtbiztos benne, hogy a srácnak esze ágában sincs disszidálni, ezt a dumát csak azért hintette el, hogy ne vezényeljék őt határszolgálatba.
15. kelempajszmadar1 — 2012-03-26 07:28
Na igen, Haynau nem ordítozott, én legalábbis nem hallottam soha üvölteni. Annak a f@szfejnek meg nagy mákja volt, hogy Csúnya Bácsi nem nyomta fel (igaz, Csúnya Bácsi nem volt balhés ember, sőt, inkább jóindulatúnak mondanám).
Üdv: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás
16. szkv — 2012-03-26 18:31
Ha már gombákról is szó, illetve írás van akkor az emlékeimben lévő gombás esetet leírom.
Gomba szezonban külön „gombás” járőr lett kivezényelve, amelynek nem a gomba szedés volt a feladata. Hajnalban még a világosság előtt (Hogy a helyi, illetve a gombaszedők ne lássák hogy hova ment) a járőr kivonult és telefonon bejelentkezett, hogy elfoglalta a kijelölt szolgálati helyet, lehetett beengedni a gomba szedőket.
A gomba szedésre belépőknek személyi igazolvánnyal és Határsáv Engedéllyel kellett rendelkezni. Gomba szakértelmét nem vizsgálták, mert mindenkinek alapvető „jogának” tartották hogy „mérgezze ” önmagát. (Igaz nem volt rá példa)
Meg volt határozva hogy 10 h-ra ki kellet jönni, minden olyan személynek aki gombaszedés céljából lett beengedve az Sz100-on belűre.
A bevonuló járőr is szedett gombát, amit az őrs konyháján ízletesen elkészítettek, de az elfogyasztásra nem került sor mivel az őrsellátó elkobozta.
Az öreg nem dobta ki hanem a saját hatáskörében a családjával elfogyasztotta. Túl élték, pedig voltak elég „epés” és gonosz kívánságok.
Többé nem hozott be a járőr gombát.
17. shark — 2012-03-29 15:08
Üdv újra mindenkinek az oldalon!
Neked külön is, „sittes őr” !:) (a hatáSvadász)
Eddig extörm-ként kommenteltem, most a becenevemet regeltem be, így egyszerűbb.
Várom az újabb sztorikat és korábbi ígéretemhez hűen-amint időm engedi-én is próbálok feleleveníteni néhány régi sztorit.
Bajtársi üdvözletem
18. Bigjoe(HUN) — 2012-03-29 16:02
Sziasziaszia!
Már hiányoltalak. Hátha ha te tudod, a barakkok felett az tiszti szálló volt, vagy valami üdülő?
Isten óvja az exhatáSvadászokat!
19. tiboru — 2012-03-29 18:40
Üdv, és csapj a közepébe :-)
20. shark — 2012-03-30 01:32
A barakkok felett, amire gondolsz, az inkább üdülő-féle volt.A fene sem emlékszik a megnevezésére, de oda jártak a HT-k bebaxni :).
RSS feed for comments on this post. TrackBack URL
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.