Barátunkat, Haynaut, a Szombathelyi Határőr Kerület fegyelmi tisztjét Kelempájsz kolléga már bemutatta egy előző posztban. Közismert és feledhetetlen ember volt, bármelyik, ott szolgált korosztályt meg lehet kérdezni: mind emlékszik rá éppúgy, mint szállóigévé vált híres mondására, amelyet számos alkalommal idéztünk itt, a Milstoryblogon is: „Egy évtől öt évig, öt évtől kötélig!”. A teljesség kedvéért Kelempájsz ma a címszereplő jellemének másik, talán kevesebbek által ismert oldalát mutatja be.

Itt, a katonatörténetek hasábjain, BigJoe részéről felmerült az igény arra, hogy mutassuk be a másik arcát is: a katonákat ijesztgető, szigorú elöljáró hogyan tudott emberséges és valóban humánus lenni, olyan tiszt, aki kiáll az alárendeltjei mellett. Mert bármennyire hihetetlen, megtörtént ilyen eset is. Az alábbiakban erről az oldaláról fogjuk megismerni; látjuk majd, hogy volt olyan katona, aki mindig hálával fog emlékezni rá.

Mi, sorkatonák valamennyien tartottunk tőle. Az a hír járta, hogy akivel ő foglalkozik személyesen, az megnézheti magát. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy soha nem kezdeményezett koncepciós pert; akik a kezei közé kerültek, valahol maguk is hunyók voltak.

Annak idején nem sejtettük, hogy más is tud lenni, ámbár megemlítettem róla, hogy hozzám barátságos, sőt: kedves volt, amikor azt mondta nekem, hogy „A pöcsödre lépek és hanyatt löklek!” és én azt feleltem, hogy „Jelentem, kibírja, csak egy kicsit megnyúlik!”. Igaz az is, hogy ha baleset, vagy öngyilkosság történt, kiment minden alegységhez a katonák közé, és ismertette az eseményt. Ilyenkor mindig nyomatékosan figyelmeztette a katonákat, hogy ne viselkedjenek felelőtlenül, senki se tegye kockára fiatal életét. A szeretteink várnak otthon, a katonaidő előbb-utóbb letelik, mi pedig férfiak vagyunk, akiknek el kell viselni ezt is. Tulajdonképpen igaza volt.

De nem csak a levegőbe beszélt. Amikor ott szolgáltam, emlékszem, személyes tragédia is érte, amit példamutató tartással viselt el. Jóval a leszerelésem után hallottam, hogy az élet később sem volt kíméletes hozzá. Mégis, másokkal ellentétben, nem adta ivásra a fejét, nem züllött el, szóval voltak tiszteletet érdemlő tulajdonságai is. Valójában igen szilárd jellem volt, azt el kell ismerni.

A múlt évben Papa (akiről a lövészverseny kapcsán beszéltem) mesélt róla, mégpedig igen meglepő dolgot: a katonai ügyészségről néha telefonon nagyon leb*szták, hogy ne falazzon a kihágást elkövető katonának. Méghogy ő falazott! Nem akartam hinni a füleimnek. Alig egy héttel ezelőtt aztán hallottam egy újabb történetet, ami megdöbbentett és teljesen más megvilágításba helyezte személyét.

Történt, hogy egy határőr udvarolgatott a környékbeli faluban egy lánynak. A dolog tartott már egy jó ideje, a fiú járogatott a lányhoz, aki szerette volna, ha a srác feleségül veszi majd. A katonának azonban nem voltak ilyen tervei. A leszereléshez közeledve elmondta a lánynak, hogy nem áll szándékában a házasság, legalábbis nem vele. Erre a mama és az önkéntes menyasszonyjelölt sötét tervet dolgozott ki. A lány összekarmolta magát, a mama is besegített, több ütésnyomot helyezve el a lány testén. Orvosi látleletet vetettek fel, majd ennek birtokában feljelentették a katonát nemi erőszak vádjával, amit a látlelet is alátámasztott. A srácot be is vágták vizsgálati fogságba, a kihágás pedig igen súlyos megítélés alá esett, így a mi Haynaunk vette kezébe a dolgot.

Ne feledkezzünk meg arról, hogy abban az időben környezettanulmányt végeztek mindenkinél, akit a Határőrséghez hívtak be. Haynau tehát jól ismerte a fiú körülményeit, és sehogyan sem fért a fejébe, hogy ez az alapjában véve jámbor fickó hogyan lehet képes durva nemi erőszak elkövetésére. Gyanús lett neki néhány dolog, ezért a tettek mezejére lépett.

Civil ruhát öltött, és ellátogatott a faluba, ahol a lány lakott. Éppen úgy járt el, mint Mátyás király, amikor álruhában elvegyült a nép között. A kocsmában beszédbe elegyedett az ottaniakkal, feltűnés nélkül némi érdeklődést mutatott a fiú, de főleg a lány iránt. Nem is jött vissza üres kézzel, és felvállalta a katona jogi védelmét.

Korábban már megemlítettem róla, hogy hadbíró alezredes volt, a katonai büntetőjog tudora, ámbár jogászdoktori címét nemigen használta. Mindenesetre elég kifinomult gondolkodással rendelkezett.

Eljött a tárgyalás napja. A szerencsétlen vádlott előtt koromfekete felhők gomolyogtak. Próbált védekezni, hogy ő nem erőszakoskodott a lánnyal, amit kapott, azt nem erővel vette el tőle, adta az magától is. Sajnos, az orvosi látlelettel szemben nem sokat ért a tiltakozása. Ugyancsak benne ült a pácban! Úgy festett a dolog, hogy a katonai ügyészség éveket sóz rá néminemű erőszakos közösülésért.

Ekkor lépett színre történetünk hőse. A rendkívüli felkészültségű katonai jogász különböző keresztkérdéseket tett fel a panaszosoknak, amihez a korábbi tanulmányútja jó alapokat adott. A lány és a mama belezavarodott a vádaskodásba, annyira, hogy végül be kellett ismerniük az egész ügy koholmány mivoltát. Sőt: a dörzsölt Haynau beszorította őket, hogy a hatóság félrevezetéséért még őket terheli komoly felelősség. Száz szónak is egy vége: a srácot bűncselekmény hiányában felmentette a katonai bíróság.

Hát így történt. Képzelhetitek, mennyit szenvedhetett az a szegény bajtárs, és mennyire megkönnyebbült az eset után. Azóta van legalább egy katona, aki örök hálával tartozik Haynaunak.

Így történt? Vagy mese az egész? Nem tudom, de így mesélte el Felsőcsatáron Goják Sándor határőr szakaszvezető, a Vasfüggöny Múzeum alapítója és tulajdonosa.

Otthon, az édesapám kertjében áll egy almafa, amelynek a neve csak egyetlen betűben tér el a mi Haynaunk igazi vezetéknevétől. A papám alezredesnek nevezi ezt a fát, és nekem is gyakran idézi nevetve Haynau híres mondását: „Egy évtől öt évig, öt évtől kötélig!”. Ha akarnám, sem felejthetném el. Valójában mégsem lehetett igazán rossz ember: nyugodjék békében. Mi, határőrök – ki így, ki úgy – mindig emlékezni fogunk rá.

Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás