Pilotax olvasgatta daneel kolléga konyhai történetét, ami eszébe juttatott egy saját, ugyancsak konyhás sztorit. Arról volt már szó itt a blogon, hogy az ejtőernyősök más mércével mérettettek meg kajaügyileg (is). Részükre hozták létre az úgynevezett kettes normát, ami majdnem kétszerese volt a Néphadsereg egyéb szerveinél a napi étkezésekre fordított költségvetési keretnek.  Na, ennek tudatában olvassátok az alábbi történetet.

Összegszerűen az én időmben az egyes norma (ez volt az általános) 17,50 Ft/nap, a kettes norma 33 Ft/nap volt. Ez mai szemmel igen csekély összegnek tűnik, de abban az időben ez elég volt egy katona napi élelmezésére (négyszeri étkezés volt, úgymint reggeli, tízórai, ebéd és vacsora), persze nyilván csak a tömegben főzés miatt. Ha a 17,50 Ft/nap elég volt, akkor ugye elképzelhető, hogy mennyivel jobbat lehetett alkotni a majdnem kétszer nagyobb, kettes normás költségvetésből.

Azért emlékszem az összegekre meg a részletekre, mert mellékállásban nyilvántartó írnok is voltam, és én állítottam össze a napi létszámjelentéseket és az étkezések pénzügyi jelentéseit, illetve igen gyakran voltam konyha ügyeletesi szolgálatba vezényelve. A problémát legtöbbször az okozta, hogy az egyes normára jogosultak és a kettes normára jogosultak közös étkeztetésben részesültek (a meleg étkezés ugyanaz volt, a kettes normások a pluszt pótlékként kapták, mint pl. sör, téliszalámi, csokoládé stb.), és az egyes normások nehezen viselték el, hogy a kettes normások mennyivel jobb ellátásban részesülnek.

Különösen érzékeny pontot érintettek a lopkodásban, amikor a sör járandóságot dézsmálták meg. Mivel a sörjárandóság egy üveg/fő volt, ezt nem lehetett úgy ellopni, hogy a darabra kiszámolt üvegszám ne legyen hiányos. Jó néhányszor előfordult, hogy az utolsónak érkező 10-20 embernek nem jutott sör. Hiába reklamálták a srácok, mindig el tudták ütni a dolgot azzal, hogy pl. leesett egy láda sör és összetört, de bizony ők erről nem tehetnek, na és persze arra hivatkoztak, hogy biztosan a konyhára vezényeltek lopták el.

A szakácsok szakmai tudásával ismereteim szerint nem volt probléma, mert vagy már civilben is ez volt a szakmájuk, vagy olyan vendéglátóipari végzettséggel rendelkeztek, mint pl. pincér, akiknek voltak fogalmaik a szakács-mesterség mibenlétéről, illetve hozzánk már csak másod időszakosként, egy több hónapos szakácstanfolyammal a hátuk mögött érkeztek. Viszont azt nem hallottam soha egyetlen egyes normára jogosulttól sem, hogy szívesen vennének részt a kettes normára jogosultak embertpróbáló gyakorlatain.

Az ejtőernyősöknél is szükség volt olyan személyzetre, akik nem ejtőernyős beosztásban szolgálnak, mint pl. a szakácsok, gépkocsivezetők, szerelők,  fegyverzetisek, őrszakaszbeliek, raktárosok, írnokok, hadtáposok és egyéb kiszolgálók.  Az egyes normásoknak a létszáma körülbelül a kettes normások harmadára volt tehető.
A fő problémát a szakácsok jelentették, hiszen ők voltak azok, akik hozzáfértek, és nemcsak hogy hozzáfértek, hanem rendszeresen dézsmálták is a kettes normások kiegészítő pótlékait.

A szakácsok porciózták az ételt, és ugye nem kell mondanom, hogy nem volt mindegy, hogy a kondér melyik részéből merítenek, és hogy meddig van az a merőkanál. A vételezett anyagok megfelelő elszámolásán és felhasználásán kívül a konyhaügyeletes tisztes egyik legfőbb feladata az volt, hogy megakadályozza a szakácsokat a pótlékok kiporciózása közbeni lopkodásban. Csakhogy nem voltak egyenlőek az esélyek. A szakácsok voltak kb. öten-hatan egy több helyiséges (zöldségelőkészítő, húselőkészítő, átmeneti raktár, mosogató, konyha, fürdő, WC, stb.) intézményben. Szegény konyhaügyeletes nem lehetett jelen egyszerre több személy mellett, több helyiségben – legalábbis a fizika jelenlegi állása szerint – így aztán esélytelen volt a bújócska a szakácssággal.

Újonnan előléptetett friss, lelkes és mindig éhes tisztesként eleinte megpróbáltam a lehetetlent: megakadályozni a lopkodást. Őszintén megvallva, nem sok sikerrel. Annyit sikerült elérnem, hogy a rajtakapott szakácsot bevarrták három vagy öt napra, de ennek is mi ittuk meg a levét. Az őrséget főleg az őrszakasz adta, akik szintén egyes normások voltak és inkább a szakácsokhoz húztak. Ezért a fogda inkább wellness üdülés volt nekik a napi hajnali négytől éjfélig tartó állandó robot helyett. Azt azért meg kell adni, hogy igen lélekölő volt a robotjuk, az állandó hajnali fél négyes négyes keléssel, illetve az éjfélkor vagy még később történő zárással. Hiába feküdt le éjfélkor, reggel hatkor neki is ébresztő volt, illetve hiába kelt hajnali fél négykor, neki is csak este 10-kor volt a takarodó és nem feküdhetett le hamarabb. Persze ha fogdában voltak, akkor utána járt az egy-két hónapi helyben járás, ezért aztán volt egy kevés eredménye a dolognak, de nem volt igazi megoldásnak nevezhető.

Sajnos a konyha ügyeletesi szolgálatot ellátó ejtőernyős tisztesek között is volt több is, aki inkább a saját pecsenyéjét sütögetve látta el a szolgálatot – szó szerinti és átvitt értelemben is – , és csak az érdekelte, hogy ő személy szerint ne járjon rosszul, ami persze lehetetlenné tette, hogy normalizálni lehessen a helyzetet. Ezt ma simán úgy hívjuk, hogy korruptak voltak.

A kettes normások sziszüfoszi küzdelme a kajájuk lopkodása miatt érdekes sztorikat is produkált.

A konyha ügyeletesi szolgálatba általában havonta egy, legfeljebb két alkalommal vezényeltek egy-egy tisztest. Az egyik szakácsot rajtakaptam az egyik ilyen alkalommal, hogy három teljes rúd Pick téliszalámit lopott el. Ha nem lett volna ilyen mohó és megelégszik egy jó kajálásra elegendő 20-30 dekával nem is csináltam volna belőle ügyet, de ez azért már kiborította nálam a bilit. Szemérmetlenül pofátlan is volt, arra nem vett fáradtságot, hogy az ellopott csokoládé nyomait eltüntesse a képéről.

Lelkes és meleg ajánlásomra be is csukták 5 napra. Letelt az öt nap és újra szakácsként kezdett dolgozni.

A hasamra mindig érzékeny voltam, csak a gyerekeimnek volt megengedve, hogy ételt csenjenek a tányéromról, de akkor is morogtam és vicsorítottam. („Csak a korgó gyomrok forradalma veszedelmes.” B.N.)

A bűnös szakács gondosan ügyelt rá, hogy az ételosztásnál mindig annál a kondérnál ossza az ételt ahol én is sorban állok. Hát jó néhány alkalommal maradtam éhes. Vagy csak olyan keveset mért ki nekem, hogy azzal csak összepiszkította a tányéromat az étellel, vagy olyan ehetetlen részt adott – pl. csontot vagy mócsingot, amit még az éhes katona gyomra sem tud befogadni.

A többedik alkalom után tele lett vele a bakancsom, és kértem a szolgálatvezetőt, hogy több alkalommal közvetlenül egymás után vezényeljen konyha ügyeletesnek. Nem igazán értette, miért akarok én többször is ilyen nemszeretem szolgálatot. Már nem tudom mivel ütöttem el a kérdés élét, de nem akartam a szakáccsal kialakult konfliktusunkat az orrára kötni. Mikor a kb. egy hónapig tartó sűrű ügyeleteskedésem alatt a bűnös szakács már harmadszor került fogdába (emelkedő mértékkel, 3 – 5 – 10 napra), és igen erőteljesen be lett ígérve a következő tettenéréskor a hadbíróság, kénytelen volt belátni, hogy hosszabb távon ő fogja húzni a rövidebbet. A kihallgatás miatt nyilvánosságra is került az ügy, nem a kettőnk konfliktusa lett a dolog, a többi kettes normás is érintettnek érezte magát. Két alkalommal is olyan pokrócozásban volt része, hogy üknagypapa korában sem felejti el. Ebben nem volt részem. A felszerelését, a szekrényét rendszeresen átkutatták, és folyamatosan ellenőrizték ismeretlen kezek, gondosan ügyelve arra, hogy ez ne maradjon előtte sem titokban.

Amikor észlelték a konfliktust, a konyhaszolgálatban a krumplipucolásra meg mosogatásra, takarításra beosztott kettes normások a háttérből segítettek megfigyelni a lopásokat meg felderíteni az ellopott szajrék rejtekhelyeit. Elvégre tőlük is ellopták a pótlékukat.

A szakács nem változott meg emberileg, de behúzta a fülét-farkát, és nem tett jót a kedélyének az sem, hogy a zászlóaljparancsnoki ígéret szerint leszerelésig még kimenőre sem hagyhatja el a laktanyát, nemhogy eltávozásra. Ha hozzávesszük, hogy még közel egy éve volt a leszereléséig, illetve  azt, hogy most már Damoklész kardjaként lebegett felette a hadbírósági eljárás, elképzelhetjük a lelkiállapotát.