Kedves barátaim, a Milstoryblog elérkezett a félezredik bejegyzéshez! Az elmúlt több, mint öt évben (emlékeztetőül: a legelső sztoriposzt 2009. májusban jelent meg) mintegy félmillió szóban meséltétek el katonatörténeteiteket (ez kábé egy kétezer oldalas könyv lenne, kommentek nélkül), s eddig 102 szerzőtársat üdvözölhetünk ezeken az oldalakon. Több statisztikára most nincs idő, az ötszázadik poszt írója egy új kolléga, Luckye, aki mindjárt három rövid írással mutatkozik be nekünk. Csak így tovább, s köszönöm mindenkinek az eddigieket!
I. Bevezetés
Összefoglalva az egy esztendőt, amit katonáéknál töltöttem, azt tudnám mondani, elvesztegetett év volt. Szerintem semmit sem fejlődtem, semmilyen szinten, s azóta sem érzem azt, hogy jó lennék katonának. Papíron rádiórelé-kezelő voltam, de azon kívül, hogy lemostuk kívülről a technika kocsiját, azt sem tudom, hogy kellene azt kezelni. Még a típusát sem tudtam volna elmondani, ha kérdezik.
Székesfehérváron, a Nagysándor József laktanyában húztam le egy évet, 1995. augusztusától. Már Estván kolléga is emlegette, Székesfehérváron két laktanya volt: a városból kifele nézve bal oldalon az Alba Regia, jobb oldalon pedig a Nagysanyi. Az Alba volt az elit laktanya, a Nagysanyi pedig a „maradék”. Ez sok mindenben megnyilvánult: az épületek állagában, technikai felszereltségben, ellátottságban, valamint a hivatásos és sorállományú katonákban is. Azt hiszem, náluk több tiszt volt, magasabb rangúak is, mint a Nagysanyiban, meg katonásabb rendet tartottak, mint a kollégáik a túloldalon. Sajnos a két laktanya viszonyát erősen meghatározta ez az ellentét. Mindkét oldalról ment a másik lehúzása, ott tettek keresztbe a másiknak, ahol csak tudtak. Jó példa erre az az eset, amikor az őrszobán eldugult a lefolyó: külső szakembert kellett hívni, akinek volt megfelelő eszköze (csőgörénye), nyilván nem kevés pénzért, miközben mind az ember, mind az eszköz kéznél volt, csak épp a másik laktanyában.
A tisztekre személy szerint nem emlékszem, de az a meglátás alakult ki bennem, hogy a hivatásosok fele ugyanúgy a háta közepére kívánja a katonaságot, mint a sorállomány. A feszültséget persze a legtöbbjük alkohollal vezette le.
Kopasz koromban még csak kétvonulásos volt a laktanya (csak augusztusban és februárban jöttek újoncok), ezt az egyéves bentléttel még meg tudták oldani, de mivel a februáriaknak már csökkentették az idejüket, ezért szükségessé vált, hogy májusban is érkezzenek újabb emberek.
Mivel én őrszakaszt nyomtam (az egy év alatt 100-nál több őrségem volt!), a legtöbb történetem is ezzel kapcsolatos.
II. Majdnem bukás
Külső őrségben voltam. Erről tudni kell, hogy a várostól 10-15 km-re levő lőszerraktárra kellett vigyázni. Az „objektum” felépítése: négyszög alap, külső kerítés, két, egymás melletti oldala mellett erdő, annak egyik sávja mögött az Alba Regia laktanya által üzemeltetett rádiótoronnyal, valamint a kerítés két másik oldala mellett szántóföld, valamint az oda vezető út. A külső kerítésen belül volt egy belső kerítés. Az őrség épülete, az őrtornyok, valamint az őrök mozgásterülete a két kerítés között volt található. Maga a raktár volt legbelül, magas földsáncok között, erre a területre még mi sem mehettünk be. A területen két őrtorony volt, ezekben tornyonként 3 ember váltotta egymást kétórás ciklusokban: 2 óra őrség, 2 óra pihenő, 2 óra alvás sorrendben. Így voltunk összesen 8-an (3+3 őr, 1 őrpéká, 1 felvezető).
A 2-es tornyot senki sem szerette, több okból kifolyólag: messze volt az őrszobától, nem lehetett odalátni, valamint azon a sarkon állt, ahol két oldalról is erdő volt. A kicsit félénkebbek rendesen tudtak parázni, hisz sok állat mozgott az erdőben. Ezen okokból kifolyólag mindenki azon volt, hogy ezt a helyet kihagyjuk. Ha csak tehettük, nem mentünk ki a toronyba. Persze ehhez kellett az őrparancsnok engedékenysége is…
Szóval az említett történet már bőven „öreg” koromban esett meg. Az őrparancsnokunk egy – talán túlságosan is – laza őrmester (törzs, főtörzs?) volt, aki beleegyezett abba, hogy az őr ne menjen ki a 2-es toronyba, majd a – felvezető engedékenységét kihasználva – az 1-es toronyba sem ment ki az őr. Utólag belegondolva ez már csak azért is nagy felelőtlenség volt, mert az 1-es tornyot messziről belátni az útról, tehát egy esetleges ellenőrzés már messziről kiszúrhatta, ha nincs ott senki… Ez megbosszulta önmagát, ugyanis egytől egyig mindenki bealudt az őrszobán. Egy hajnali időpontban (talán fél hét tájban, azt hiszem) arra ébredtünk, hogy egy katonai autó türelmetlenül dudál a kapuban. Természetesen mindenki leizzadt, az aktuálisan esedékes őrök sprintben rohantak ki az őrtoronyba, majd az őrparancsnok kaput nyitott az érkező vendégeknek, akik nem kevés csillaggal rendelkeztek a vállukon.
Mint kiderült, a lőszerraktáron belül kellett nekik valamit ellenőrizniük. Igen nagy szerencsénk volt, mert nem a fehérvári laktanyából jöttek, hanem valahonnan máshonnan, lényegileg nem foglalkoztak az őrséggel. Az őrparancsnok kapott egy kis szóbeli ejnye-bejnyét azért, hogy miért kellett nekik negyed órát várniuk arra, hogy beengedjék őket. Azt hiszem, hogy ha az Albából, vagy Nagysanyiból jöttek volna, akkor utána kinézett volna mind a 8 embernek pár hónap futkosó…
III. Éles „bevetésen”
Ez a történet szintén a külső őrségben esett meg velünk. Tél volt, a szántóföldön meg az erdő mellett 20-30 cm hó. A 2-es torony szemszögéből elég rossz párosítás, a mozgó élőlények miatt még több, ismeretlen, rémisztő zajjal. Itt is az volt, hogy próbáltuk az őrpk-t rávezetni arra, hogy este ne menjünk ki a toronyba, hisz úgysem történik semmi, de – szerencsénkre! – egy fiatal, tán néhány hónapja szolgálatban levő őrmester volt és nem merte megtenni ezt az engedményt. Mi persze morogtunk, de ugye ellentmondani nem lehetett.
Az eset éjszaka, az alvóidőm alatt kezdődött el, tán éjféltájban. Azzal ébresztettek fel, hogy az őrpók felállította a kettős őrséget, ami azt jelentette, hogy nincs alvó őr, hanem egy őr pihen (2 órát), egy őr a toronyban, a harmadik pedig a felvonulási útvonalon járőrözik. Akkor még csak annyit tudtunk, hogy az épp toronyban levő őr furcsa hangokat hallott az erdőből, állítása szerint beszédfoszlányokként lehetett ezeket beazonosítani. Ezt jelezte az őrpk-nak, aki ki is ment egy járőrrel. Mikor kiértek a torony közelébe, ő is hallotta a hangokat és utasította az őrt, hogy annak rendje és módja szerint, szabályosan kezdje meg a behatoláskor szükséges intézkedést (gyk: 1. felszólítás a tevékenység abbahagyására, 2. állj, vagy lövök, 3. figyelmeztető lövés, 4. éles lövés) és lője el a figyelmeztető lövést. Ezt természetesen az őr megtette. Ezek után a zajok abbamaradtak, még tán 2 órán keresztül éles volt a kettős őrség, aztán ez le lett fújva.
Reggel természetesen a váltás előtt a laktanya fél tisztiállománya a helyszínen volt, igen intenzív vizsgálat történt a helyszínen, hisz fegyverhasználat történt. Megállapították, hogy az eljárás szabályos és jogos volt: a hóban emberi lábnyomokat találtak. Az, hogy ezek kik voltak, nem derült ki. Fennállt annak a lehetősége is, hogy a rádiótorony személyzete volt a ludas, sajnos a két laktanya állománya igen szerette a másikat heccelni; rendszeres volt, hogy a toronynál levő Albások odamászkáltak a kerítés közelébe ugratni az őröket. Néhány hónappal később tájékoztattak minket, hogy elfogtak Budapesten két embert, akik épp egy lőszerraktárba próbáltak behatolni. A vallomásukban szerepelt az is, hogy a kérdéses időszakban pont egy Székesfehérvárhoz közeli raktárat próbáltak kirámolni.
5 hozzászólás
1. komojtalan — 2014-09-30 16:17
Grat az 500. poszthoz, még legalább 500 -t :-). Azért kíváncsi lennék ki mondta, hogy rendben a figyelmeztető lövés és milyen indokkal. Nem a laktanyába akartak behatolni, illetve nem lehetett tudni, szerintem teljesen felesleges volt, inkább csak eltussolták, rámondták hogy jogos. Az picit erős hogy hajnalban fél hétkor :-). Elvileg 2 készültség volt + felvezető vagy ŐPK, mind a háromnak elaludni művészet. De ha még alszom is, akkor is minden zajra felébredek ilyenkor. A csúcsom 17 óra alvás volt szolgálatban, mégsem volt soha bukás, mert elsőre felvettem az orifont, a toronyba feljönni esélytelen lett volna, de pl. ha a külső objektum őrségben voltam, akkor a kocsit is meghallottam jönni, bár 99% -ban előre kiszóltak, talán egyszer volt ilyenre példa, de az is valami civil volt és eltévedt. Az elöljáróknak sem volt érdeke az esemény, így inkább elintézték laktanyán belül ha lehetett.
2. Estván — 2014-09-30 17:48
Hűha, ez aztán a szép jubileum: öt év, ötszáz sztori! :)
Emlékszem, az én időmben is a Nagysanyi adta a külső őrséget, reggelente röfögtek kifelé az Urallal.
Azóta rengeteg minden megváltozott Fehérváron, többek között a híradó és a vezetéstámogató ezredeket, a két „ősellenséget” összevonták. A volt Nagysanyi laktanyában még 2000-ben kapott egy épületet a Kiskőrösön bezárt helyett a Petőfi Sándor VV-zászlóalj, de most már övék az egész objektum.
Lehet hallani arról, hogy a szükségtelenül nagy, kihasználatlan terület egy részét a Honvédség eladja az önkormányzatnak.
3. luckye — 2014-10-01 09:29
@komojtalan: „hajnali fél hét”: Az őrnek még a fél kilenc is hajnal volt :)
Figyelmeztető lövés: nem részleteztem a történetet ennyire, de az őrparancsnok szerint a beszélgetésfoszlányok, amit hallott, egyértelművé tették a behatolási kísérletet. Ezen kívül a laktanyánál kiemeltebb fontosságú objektumról beszélünk. Lőszerraktárról van szó ugyanis, ergó egy behatolónak ideálisabb célpont, mint egy laktanya.
4. zweitakt — 2014-10-01 18:47
Köszi az 500-at!
Hogyismonnyam: Az őr nappal eligazít, éjjel feltartóztat! Tehát éjjel meg kellett volna várni, míg feltartóztathatóak lesznek. Az őrpóknak szép csendben kellett volna maradni, s megvárni a járőrrel, mi lesz. De nem látható személyekre ráténykedni… Ezt az őrpókot ezért megcincálták volna nálunk. Itt inkább tussolás, elsimítás volt…
Nem minősül fegyverhasználatnak a nem emberre irányülő alkalmazás, illetve a figyelmeztető lövés…
5. Bigjoe(HUN) — 2014-10-01 21:29
Ez el lett rontva, kevés hideg vér és amikor bejöttek…..
Persze utólag kívülről könnyű.
RSS feed for comments on this post.
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.