336. – Fagyos objektum

Azt hiszem, minden különösebb rizikó nélkül elmondhatjuk, hogy Nedecz barátunkat lassan a Milstoryblog fagyás- és hidegügyi belső szakértőjévé léptethetjük elő. Mai történetében ismét a zord tekintetú, zúzmarás bajszú Tél tábornokkal lefolytatott egyik lokális ütközetéről mesél.

Az alábbi eset nem sokkal a korábban már megénekelt kockára fagyásom előtt történt, mintegy annak „megalapozásaként”.

Talán egy hónappal a kőszegi vendégszereplésem kezdete után a második objektumszolgálatom volt ez, Hörmannforráson az első. Mikor – úgy délután 4 körül – kiérkeztünk az IFÁ-val, leesett az állam. A platóról leugorva egy csodás helyen lévő kis őrs tárult elém. Körben fenyves – legalábbis nagyobbrészt biztosan –, csend, béke, hószagú enyhe szél, csak a fák nyögését lehetett hallani. Az őrs kapujánál egy lámpa égett az erős szürkületben, a szolgálati helyiségből is fény szűrődött ki.

Az „értők” számára: ez a szoba a bejárati kapuval szemben, az épület sarkán volt. Minden más lezárva, ledeszkázva…

Azonnal valami „mézeskalácsház” jellegű érzésem támadt, annak negatív vonzatai nélkül. Szép és hangulatos volt.

Lecuccoltunk és bevonultunk a szobába. Bent – hála az elektromos fűtésnek – kellemes idő volt. Az átadás-átvételi napló megírása után elődeink elvonultak az IFA felé, mi pedig berendezkedtünk.

Ez a szolgálat egy kissé más volt, mint a hétforrási objektum. Ott ketten voltunk határőrök, de Hörmannon egy határőr parancsnok és egy – határőrnek álcázott – rádiós felderítő honvéd adta a szolgálatot. Hogy mi okból volt ez így? Passz… A Honvédség jobban el volt látva technikai dolgokkal, mint mi. Ez látszott a kábé 20 négyzetmétere helyiségben található három nagyteljesítményű olajradiátorból és a katonának adott vastag – és igen meleg – hálózsákból. A fegyvernemi ellentétek dacára elvoltunk egymással, de sok közös témánk nem volt: ők nem beszélhettek a saját dolgaikról, mi pedig hiába is beszélgettünk volna velük a szolgálatban megesett kalandjainkról, néhány kivételtől eltekintve nem igazán értékelték őket.

Maradtak a civil témák, no meg – természetesen – a nők, amiket még egy szinte vadidegen emberrel is  bőven ki lehet elemezni 24 óra alatt, amint azt tapasztaltam. Ráadásul egy eléggé kuka-jellegű emberrel vetett össze a sors aznap. Nem sokat beszélt, inkább csak olvasott.

Szabadidős tevékenység gyanánt még ott volt az evés és az alvás. Az evéssel nem volt sok gond, mert a málhámban rengeteg konzerv volt; készétel és egyéb vegyesen. (Hát igen, innen is látszik, hogy szakács voltam). Azon kívül, amit amúgy is kaptunk, ezzel szinte dőzsölni lehetett. Volt egy kis rezsó, amint főzhettünk. Vittem magammal extra teát is, vagy 4 litert. Minden földi jó adva volt.

Az alvás… hát az kicsit bonyolultabb volt. Valakinek mindig ébren kellett – volna – lennie, ezért csak egyetlen vaságy volt a szoba tartozéka… De hát a katona találékony… Az ágyat szétszedtük, a honvédé volt az ágy maga, ő ott aludt a hálózsákban, az enyém lett a szivacs és az összes takaró. A földön, a radiátorok közt egészen kellemes idő volt így.

Miután ezeket a fontos dolgokat elrendeztük, bennem el kezdett mocorogni a kíváncsiság. Érdekelt az őrs… Fogtam az elemlámpát (mert addigra már sötét volt) és elindultam felderítőútra. Bejártam, amit lehetett. A garázsok előtt valami csodálatos kilátást találtam Ausztria felé… A távolban magas hegyek, melyeket a sötétben csak apró fények mutattak. Itt egy darabig elnézelődtem.

A nyugati szél – az érkezésünk óta eltelt egy jó óra alatt – nagyon megerősödött, már-már viharossá vált; könnyeket csalt a szemembe a szemüveg mögött. Sok értelme nem volt tovább nézelődni, egy negyedóra után be is mentem. Bejelentkeztem a rádión Kőszegre: Sóvágó 41, itt Létező 41, vétel! Ezután aznapra már semmi dolgunk nem volt… Előástam egy könyvet a málhámból, s az asztalnál a stokin olvasni kezdtem. Bele is merültem rendesen.

Önművelődésemből egy pillanatnyi áramszünet riasztott fel. Talán egy másodperc volt csak. Felemeltem a fejem és figyelni kezdtem. A szél hangján túl – ami akkár már igen erős volt – valami furcsa, surrogó hangot hallottam. Kinéztem az ablakon, de a kapunál lévő 25-ös izzó fényében sokat nem láttam. Kimentem, hogy megnézzem, mi az.

Odakint hatalmas nagy szél, nagyon hideg és szinte vízszintesen szakadó hó fogadott, alig bírtam a széltől az ajtót visszacsukni. Bent közöltem a sorstársammal, milyen szép idő van kint, majd visszaültem olvasni. Nem telt el fél óra, mikor az áram ismét el-elment, majd később megvalósította az engedély nélküli kimaradás bűncselekményét.

Ültünk a sötétben; az egy darab árva elemlámpát csak addig használtuk, amíg a biztosítékot megnéztük. Hallgattuk a szelet, és reménykedtünk, hogy visszajön az áram. Talán egy óra telhetett el, mikor kezdtem azt érezni, hogy mikádó nélkül kezd hideg lenni. Felöltöztem és az ablak felé tapogatóztam. Ahogy sejtettem, azon semmi szigetelés; itt-ott kisujjnyi rések. A szél irgalmatlanul húzott be rajta, pedig nem is a szélirányba nézett. No, szép este elé nézünk – gondoltam.

Éjfélig bírtam a hideget. A stokin ülve magam köré tekertem a matracot és a takarókat. Szabályosan reszkettem. Kint a már leesett hó világította meg halványan az udvart, így a sötétben kiválóan láttam a leheletem. Egy idő múlva a bajuszomon elkezdett jégcsap képződni.

Kimentem megnézni, mekkora a hó. Meglepődtem. Az üvegajtón át nézve legalább 20 centi volt. Az épületből még kimenni sem tudtam a szél miatt. A társam is fázott a hálózsákban. Ő sem tudott aludni, vacogott rendesen. Felvetette nekem, hogy feküdjek be mellé a zsákba, a takarókat meg tegyük magunkra, így talán alhatunk egy kicsit.

Hááát, megmondom őszintén, ”kissé” idegenkedtem az ötlettől… De nagyon fáztam, s ez a körülmény végül meggyőzött, hogy adjak fel az elveimből. Elhelyezkedtünk a zsákban (egymásnak háttal!), a takarókat meg feltornyoztuk magunkra úgy, hogy még a fejünkre is jutott. Lassan annyira sikerült így átmelegednünk, hogy végül el tudtunk aludni.

Reggel éktelen dudálás ébresztett. A hálózsák ugye nem arról híres, hogy hirtelen fel lehet pattanni benne, főleg nem így, szinte múmiaként betekerve. Nem is ment. Vagy két perces szenvedés volt, mire kapkodva kikászálódtunk belőle. Felállva, az ablakon át a nagy hóban megláttam a parancsnoki UAZ-unkat. Gondoltam is, hogy na, itt a bukta…

A kijárati ajtót feltéptem – volna. De befagyott. Nagy nehezen sikerült kinyitnom. Kint vagy fél méter hó fogadott, hideg, szélcsend – no és az őrs egyik tisztje. Az első kérdése az volt, hogy élünk-e, mert egész éjszaka hívtak minket a rádión a nagy vihar miatt. Felfelé jövet látták, hogy egy kidőlt fa miatt nincs áramunk – ezért rádiónk se –, de már szerelik és lassan mnden megoldódik. Hoztak termoszokban forró teát.

Beengedtem a századost. Bejött a szolghelyiségbe, körülnézett. Bent a kolléga addigra viszonylag rendet tett. A százados körülnézett és egyet kérdezett:

– Aludtak mindketten?

Erre mit mondhattam volna? Egyértelmű volt, kár lett volna tagadni, úgyhogy bevallottam. Bólintott és jobban szétnézett. A szoba sarkában volt egy 20 literes vizeskanna, jó félig az elmúlt este tankolt forrásvízzel. Odament, felemelte. A víz meg volt fagyva… Megkérdezte, hogy bírtuk ki az estét. Felvilágosítottam. Ismét bólintott, de nem szólt egy szót sem.

Ekkor az áram visszajött és szinte azonnal megszólalt a rádió, a kőszegi ügyeletes fáradt hangjával. A fűtés beindult, minden visszazökkent a helyére. A százados kurtán elköszönt és távozott.

A váltásig hólapátolással ütöttük el az időt, én pedig végre nappal is elnézelődtem a garázsok előtti placcról Ausztria felé. Öt óra előtt jött értünk az IFA.

A másnap délután 3 órai kötelékrendezésig folyamatosan szorongtam a bealvás – “kőszegiül”: bekumás – miatt. Az eligazítást a százados tartotta… Semmi konkrétat nem említett, csak a szokásos dolgokat: kik mennek haza, ki a belszolgálat, ki a „csöves”, stb. Aztán mégiscsak szóba kerültünk, igaz, kicsit általánosítva:

– Felhívom a figyelmüket az ÉBER szolgálatellátásra!

Az „éber” szónál nagyon mélyen a szemembe nézett, de nem szólt semmit…

31 hozzászólás

 1. kelempajszmadar1 — 2012-03-20 09:16 

Köszönöm, Nedecz Bajtárs! Mindig is érdekelt, hogy mi történt Hörmannforráson, miután elkerültem onnan.
No meg a képek! Szinte újra ott jártam az őrsön.
Tiszta időben, Ausztria felé nézve láttuk a Schneeberget, meg a Rax-alpok egy részét. Ezek úgy 50-60 km-re vannak légvonalban. A Vörös-kereszt mellől hazai irányba nézve láttam a Somlót és a Ság-hegyet is.
Tél tábornok seregeivel nekünk is sokszor meg kellett ütköznünk. Nem is a hideg volt a legrosszabb, hanem a szél. Termoszban vittünk ki teát szoliba, abban 4 órán keresztül meleg maradt.
Kinn az őrhelyen összebújtunk, mint a macskák, egymást ölelve (pedig a nőket jobban szerettük, de szükség törvényt bont!). Volt olyan is, hogy táncoltak az őrhelyen. Az ember kínjában röhögött mindenen.
Néha még a tisztjeink is megjegyezték, hogy “könnyen küldöm ki őket, de a kutyát se zavarják ki ilyen időben!”
Egy régi katonadal szövege jutott eszembe:
“A hörmanni laktanyára leszállott a páva.
Rumot hozott a szájában, öregek számára.
Igyátok, öregek, úgyis leszereltek,
Azt csak a jó Isten tudja, mennyit szenvedtetek”
Még egyszer köszönöm! Bajtársi üdvözlettel: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 2. nedecz — 2012-03-21 07:14 

Örülök,hogy tetszett,bajtársam! Gyönyörű hely Hörmann,de megmondom őszintén,télen nagyon nem szívesen lettem volna ott…Kőszeg is elég volt,az embernek ott is fejlődött a hidegtűrő képessége rendesen.El nem tudom képzelni egy ilyen éjszaka Ti annó,hogyan bírtátok ki élve,nem hogy még a szolit is ellátva…
Egy kérdés:az a bizonyos helyiség mi volt eredetileg?

 3. kelempajszmadar1 — 2012-03-21 12:27 

Határőr üdvözletem, Nedecz Bajtárs!
Az a bizonyos helyiség, ahol Ti meghúztátok magatokat, rögtön a kapuval szemben, az épület sarkánál: az volt az őrsügyeletesi szoba. Ennek az ablakán szólt be drága öreg barátom, Hans von Spaxer báró, hogy lemegy és megdugja a hadnagy felségét, mire kiszólt neki a hadnagy, hogy menjen le, épp otthon van a felesége (a többit a Három csapás című posztban olvashattátok).
Itt, a bejárattal szembeni ablaknál volt a naposasztal, mellette (ha belépünk, akkor a bal kéz felé levő falnál) a sarokban a telefonközpont (olyan banándugós, ruszki gyártmány). Utána a falon a jelzőrendszer (SZ-100) fénytablói, amiből nekünk kettő volt (40 szektor), majd a rádó következett (akkora volt, mint egy kredenc). A szemben levő falnál, rögtön a bejárattól jobbra volt a lőszeres szekrény, utána egy láda lőszer falakattal lezárva, ebben volt készenlétben, behevederezve a géppuska meg a golyószóró lőszerkészlete. Ezen a ládán sokat üldögéltem, jó kényelmes ülés esett rajta. Hátamat nekitámasztottam a lőszeres szekrénynek, és jókat dumáltam az ügyésszel, vagy a készültségessel (általában mindkettővel). De akkor éjjel-nappal ment a fűtés, összkomfort volt (melegvíz is!).
Továbbra is maradok határőr készszorítással: Kelempájsz tizedes

 4. nedecz — 2012-03-26 10:09 

Köszönöm az infót! A rádió a szokott helyén maradt,tőle balra a fal mellett volt az egy árva ágy,az ajtótól jobbra lévő ablak alatt volt az asztal és a két stoki.Dereng még a másik ablaknál egy szekrény is…
Ennyi volt a szobaleltár az én időmben.

 5. muki — 2012-03-20 10:06 

Hali,Sziasztok !!!
Örömmel olvastam az írásod,szinte éreztem magamon a kőszegi hideg szeleket amiben nekem is volt részem.Kőszegen az MJCS-ben/tarcsi/
szolgáltam . A “kummantás” szóhasználat már a feledés homályába merült,
de jó érzés újra feleleveníteni.Mindig jó érzéssel gondolok azokra az időkre.

 6. Wendiii — 2012-03-20 16:00 

muki, a “kummantás” kifejezés Kecskeméten is dívott, sőt, a baráti körömben a mai napig is gyakran használjuk, pedig ebben a körben nagyon kevesen voltak katonák.
Tél tábornokkal mindössze egyszer kerültem összetűzésbe, de én (némileg szabályellenesen) kicseleztem. 1996 november 30-án adtam az az évi utolsó őrségemet, és a reptér közepére tettek, egy ceruzabódéba, aminek se ajtaja, se ablaka nem volt. Na, oda vastagon fel kellett öltözni. Én pedig minden kincstári cuccot magamra vettem, amit a szekrényemben találtam. Akkor a bundzsibusz feladatát egy Gaz-66-os látta el, aminek a vonóhorga nagyon magasan van arányaiban a Zilhez képest. A plató végét nem nyitották le, mert úgy egyszerűbb lett volna a felszállás. Ennek a kombinációnak viszont az lett a vége, hogy segítség nélkül nem tudtam felszállni a kocsira, társaim legnagyobb derültségére. Én viszont legalább nem fáztam kint.

 7. nedecz — 2012-03-21 07:19 

Nem “kummantás”,”bekumás”. :) (Érdekes,de a “kummantás” szót és a honvédségnél hallottam először csak,a “kuppogással” együtt.
Mi ezekre a “sunnyogást” használtuk.)
A “bekumás” az elalvást az ébresztéshez képest,vagy az engedély nélküli alvást jelenti. :)
Erről az MJCS-ről mesélhetnél kicsit…Mit takar a rövidítés?

 8. szkv — 2012-03-20 19:52 

Tetszik az írás, csak egy valamit nem tudtam megállapítani hogy milyen célból voltatok ott, gondolom nem a HATÁRT őriztétek.
TÉL TÁBORNOK kegyetlen tud lenni, főleg akkor ha az örökös csatlósa is megjelenik, akit csak egyszerűen SZÉL KÁLMÁNNAK neveznek. (Nem az egykori Szombathelyi főépítészről lévén szó.)
Terepviszonyoktól függetlenül kemények tudnak lenni.
Aránylag sík vidéki őrsön (Bucsu) szolgáltam le a két évet.
Hó nélkül is sz@r tudott lenni az idő, ha fújt a “kapitalista” vagy közismertebb néven a nyugati szél, és keményen mínuszban volt a hőmérséklet. Nem hiába született meg az a népi mondás, HOGY SZ@R A HIDEG SZÉL NÉLKÜL.
Számtalan esetben, mikor hajnalban bejött a járőr, deres volt a géppisztolya és sapkája.
Éjszaka három óránként bekellet az autókat indítani és járatni hogy ha ugrani kell induló képesek legyenek. Nem hivatalosan a gk vezetőket nem szoktuk felkelteni, mert az belszolgálat elvégezte.
Nekem a leszerelés után is elég sok össze tűzésem volt a TÉL TÁBORNOKKAL, mivel a Vasúton szolgáltam. Számtalanszor lefagyott, behavazott váltókkal keserítette meg a szolgálatot.

 9. nedecz — 2012-03-21 07:24 

Objektumon a szolgálat fő profilja az épület őrzése volt.Elvileg a kerítésen kívül sem nagyon mehettünk volna,csak a csöves engedélyével…A határőrzés csak annyi volt ami ebbe belefért…(Autók és gyalogosok figyelése,rendszámok felírása,esetleg igazoltatás.)
Az IFA egyszer nálunk befagyott egy éjszaka…Nem keltették a sofőrt.Szerencsére nem volt akció aznap,reggel ráért éleszteni a gépet.

 10. Bigjoe(HUN) — 2012-03-21 09:45 

Nedecz hőr. nem irigyellek, jutott neked a hidegből gazdagon.
A kummantás szót nálunk is használták, a lógás megfelelője volt.
A “kuppogást” nem hallottam még, de szerintem nálunk ez “kúpolás” néven futott.

Az adyn a fegyvert vigyáztam- szintén hideg volt- felvettem az őrbundát, őrbotost és mindent amit találtam.(aki nem tudná: az őrbotost a surranóra kellett felhúzni, az őrbundát meg a mikádóra)
Ahogy mondani szokták: ha a farkas megevett volna egy hétig csak rongyot sz…..

Két órát figyeltem kint, de azt a két órát végig reszkettem, az őrbódé résein át befújó szél, olyan érzetet keltett,mintha késsel vágnának.
Kaptunk egy úgynevezett őrkámzsát, vagy őrcsukját (szleng:símaszk/rablóarc) ezt is felvettem, ebben csak a páciens szeme volt kint- nekem az optikám.
Az orrom nem fagyott meg, viszont az optikám az bepárásodott, majd befagyott.
Ezért időnként le kellet vennem.

Már egy korábbi komm-ban írtam, de most összeszedtem a részeit:
Egy haverom a gladiátor képző kerületén volt sorHŐR. Egyszer záró csoportban volt a prérin hideg télben, hóban, az előljáró (valami torzőrmi) parancsba adta neki, hogy nem mozdulhat egy lépést sem. Itt áll egy helyben, mert ha a lábát arrébb teszi a nyomokból meglátom, megfenyítem. Aztán az elöljáró elment, a barátom meg órákon át állt a hóban mozdulatlanul.
A nagy lába ujján fagyási sérülései lettek, a szoli után mehetett a gyenguszra.
Nem nyomta fel a tőrmit. Arra a kérdésemre, hogy miért húzták oda neki a szívatót nem tudott válaszolni, csak annyit mondott: hogy utálta a tőrmi, és ha lehetett szívatta.

Egy távoli galaxisban…………… beszakadtam egy apróbb tóba télen-szélben-a jégen. (lékvágás közben)
Izgalmas volt, 3-4 szedtek ki mert tört az a fránya jég, miután kiszedtek a nadrág/kabát/zokni/bakancs azaz minden keményre fagyott rajtam. Nem volt jó.

 11. kelempajszmadar1 — 2012-03-21 11:46 

Bizony, bajtársak, a hörmanni telek kemények voltak! Őrbotos meg bunda a szakaszjárőrnek nem volt, mert abban nem lehetett mozogni, ezért csak a bakter (őrsőrszem) használhatta.
A Vörös-keresztnél kiraktunk egy bódét, amit másnap vagy 10 méterrel arrébb, az árokból szedtünk ki darabokban. Összeszögeltük, és dróttal kikötöttük egy fához. Másnap félig eldőlve találtuk, a drót nem engedte, hogy elvigye a szél, de csáléra állt, és a teteje hiányzott.
December 20-án éjjel a szél kidöntött egy fát, rázuhant a jelzőrendszerre, és a földig letarolta. Reggel 4 körül lettek kész a srácok, a forrasztólámpát kövekkel árnyékolták a szél elől. De erről már írtam másutt.
Egyik este löketbe kellett (volna) mennem, 22-től 02-ig. Olyan szélvihart még nem láttam, mint akkor, azt hittem, elvisz mindenestől. Rettenetesen fáztunk. A kinn levő járőrök kérték, hogy menjek ki hozzájuk lökni, mert akkor jobban telik az idő. Meg is ígértem nekik. Szégyellem ma is, hogy nem tartottam meg a szavamat: a járőrtársammal beültünk a kutyakonyhára, magunkra csuktuk az ajtót, és a kihűlt sparhelt tetején kuporogva vészeltük át a 4 órát. Haynau ezért az alakulat színe előtt nyilvánosan (példát statuálva) felköttetett volna, de szerencsére nem tudta meg. Közben a III. kapunál (ahol most a Hörmann-forrás fölötti autóparkoló van) éktelen recsegés-ropogás hallatszott. Másnap megnéztük: embervastagságú fenyőfák hevertek kicsavarva, egymás hegyén-hátán, úgy, mint a marokkó-játék pálcái. Később az erdészek hetekig dolgoztak, mire kitermelték a fákat. Arra jön fel a Kimaradás útja (ma kék kör jelzés) a Szent Vid kápolna felől. Ezt nem lehetett használni, a rádőlt fák miatt nagyot kellett kerülni. Nekem sokszor jutott eszembe: ha valakinek a szolgálat miatt arra kellett volna mennie, mi lett volna vele?
A mamámnak írtam, hogy küldjön vastag jégzoknit, mert a kapca, amit adtak, sz@rt sem ért, iszonyúan fázott a lábam. Anyám küldött is egy szóra, nagyon kellett a zokni. Érdekes módon ezért a tisztek se szóltak, pedig a civil holmira allergiásak voltak.
Az Írottkőn mindkét télen méternyi volt a hó, abban evickélni elég nehéz volt. Ahol kibírt a teteje, ott tudtam rajta járni, de 5-6 méterenként beszakadt, és a tökömön felül ért a hó. Szakadt rólunk a víz, mert jól aláöltöztünk, de kinn a szakaszon már ácsorogni kellett, miközben süvöltött a szél, ami átizzadt göncben nem volt kellemes. Lehajtottuk a sapka füleit, az állunkon összegomboltuk, ezért viszont a felüljáróink pattogtak, merthogy a katona nem hallja, ha csörtet az erdőben a határsértő. Mondtuk is, hogy az ilyen szélviharban egyáltalán nem lehet hallani semmit, de csak durrogtak, hogy ne magyarázzuk meg, parancs az parancs.
A levelekről szóló posztban idéztem is Bika nevű cimborámat, aki Hétforrásról írta: “Az idő már nagyon kegyetlen, esett a hó is, te tudod, milyen a tél itt a hegyekben.” Igaza volt. Üdv: Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 12. Bigjoe(HUN) — 2012-03-21 13:58 

“Lehajtottuk a sapka füleit, az állunkon összegomboltuk…”
Erre mindig haraptak az elöljárók, én merészeltem fényes nappal a lőszernél/fegyvernél(?) lehajtani az usanka fülét – hideg volt és erősen fújt a szél, ha a fülem lefagy nem lesz mire rakni az optikát.
Kiszóltak, hogy megy a löket, meg is érkezett.
Miután a szokásos procedúra lement, egyből nekem állt a sapka miatt, a következő szöveggel:
– Asssziszi, hogy ez itt szibéria? Mit képzel, nagyon gyorsan hajtsa fel a téli sapka füleit. Megtettem, közben néztem a vöröslő füleit, és azon tűnődtem, hogy ez mekkora hős, nyári sapkában szórakozik velem, azt gondolja, hogy nem vesszük észre azt, hogy ő is fázik.
Ahogy elment a sapka füle azonnal lejött az állam alá.
Azért jó, hogy a bódét nem nézte meg, ott két őrbunda volt, hogy ne a hideg deszkára üljön a hőr.

 13. muki — 2012-03-21 20:56 

MJCS -Mozgó Járőrcsoport- A kőszegi őrsön voltunk,de az őrsiektől és a FEP-től részben független alakulat volt.Külön Parancsnok ,,PKhelyettes,ügyeletes,Hügyts.Az eseményre persze mi is mozdultunk,üldöző csoport,zárás,PRJ szolgálat stb….. PRJ-Polgári Ruhás Járőr-A Szolgálat mélységben volt Kálvária,Kethelykapu, ólmódi ut.,Velem,K.szerdahely stb……helyeken .A civil ruha csak Kőszeg állomásra vonatkozott és talán még a FEP-közelében volt egy civil ruhás szolihely.

 14. nedecz — 2012-03-26 10:12 

Aha. :) Így már vili a rövidítés.Mikor volt ez?Hol voltatok az őrsön elhelyezve?
Nekem elég nehéz elképzelni a független működést…A logika szerint elég lett volna egy tiszt is,a koordinálásra,nem?

 15. muki — 2012-03-29 19:30 

ajaj…Hogy mikor is volt???? Te jó Isten de rég volt.Na előveszem a katonakönyvem…..Katonai igazolvány ,kinyitom ki ez …én???? legalább 40kg-ot felszedtem …
6-dik oldal A kőszegi bélyegző alatt Mettől:1988.11.21.
A függetlenség nem igazán volt jó kifejezés részemről,én úgy értettem ,hogy nekünk külön volt az őrsügyelet a kötelék, a szolgálat szervezés .A mi körletünk az emeleten volt balra a végén a folyosónak azt hiszem a ruharaktárral szemben.

 16. nedecz — 2012-03-30 19:01 

Az én körletem meg a ruharaktár mellett volt… Nem is sokkal előttem voltál ott.Négy évvel…
:)

 17. muki — 2012-03-31 07:48 

Akkor már nem volt MJCS??
Az én időmben az Őrs pk. talán Juhos fhgy. volt a helyettese arca előttem van ,de a neve nem jön be. Az Mjcs ügyelet ,eligazitó
helyiség az őrs pk. irodával volt majdnem szembe /földszint jobbra./

 18. muki — 2012-03-31 08:04 

Az Mjcs pk . iroda az emeleten jobbra az első ajtó. Sok időt töltöttem ott.Húztam a piros,a zöld a fekete hullámos vonalakat./aminek a srácok nem nagyon örültek/
Hőr -napló,kiképzési terv. stb…
A kötelék is az emeleten volt nekünk az őrsnek lent.

 19. szkv — 2012-03-22 07:15 

“Tél tábornok” mielőtt a “fehér” seregeit bevetésre küldi, előtte az előőrsök lendülnek támadásba, amit csak úgy ismerünk mint a késő őszi, kora téli havas eső és persze hogy megint megjelenik a “hűséges” csatlós a “kapitalista” szél.
Számtalan esetben előfordult hogy még a fegyvertöltő helyen voltunk de már a nadrágunk átázott és irány a szolgálati hely. Esőgallér létezett de az térd alatt már egy kalap sz@rt sem ért.
Szakadó esőben gyalog jártunk a jelzés kivizsgálásra, mivel az autóval nem járhattunk a manőver úton, melyet azzal indokoltak hogy az utat nem szabad tönkre tenni.
Manőver út: Azon terület amely síkvidéken az Sz100 és a nyomsáv között volt kialakítva, amelyen az üldözőcsoport és a nyomos járőr közlekedett, melynek minősége egy mezei úttal volt egyenértékű, portalanítását az eső végezte el.
Akiknek a szolgálatot a szabadban kell ellátni azok kivannak téve az időjárás veszélyeinek.

 20. talisen — 2012-03-24 20:23 

Üdv minden öreg határőrnek és katonának. Eltartott ugyan egy darabig, amíg átolvastam a korábbi történeteket, de mostanra behoztam a lemaradást. Jó kis történet ez is, hasonlóhoz volt már szerencsém néhányszor, legutóbb tavaly ősszel, de akkor hálózsák nélkül kellett kihúzni az éjszakát egy fűtetlen házban.

 21. tiboru — 2012-03-25 15:17 

Üdv, érezd jól magad, és kommentelj, mert itt kíváncsiak vagyunk egymás véleményére és emlékeire!

 22. nedecz — 2012-03-31 20:22 

Nem,akkor már nem volt MJCS…Az a helység le is volt zárva.Az emeletiben meg a fölös vaságyak voltak,meg a megerősítés aludt ott néha.Nálam már szds volt a Juhos:A helyettes meg a Gazsi szds-örgy. :)

 23. muki — 2012-04-01 13:33 

Óóó…. Persze a Gazsi rá emlékszem, de ő akkor olyan ellátó tiszt funkciót látott el. A határőrizethez nem sok rálátása volt szerintem akkor őrsellátó lehetett,AJuhos helyettese is kb:vele egyidős hdgy volt .

 24. nedecz — 2012-04-02 07:06 

A Gazsi? Mint ellátó? :D :D Na,akkor mindenki a kötelező minimumot kaphatta mindenből és azt is csak szigorúan alakiasan! :)

Nem volt ő rossz ember,de szerintem nem határőr tisztnek való volt…Borzalmasan mereven értelmezte a szabályzatot…

 25. kelempajszmadar1 — 2012-04-02 06:27 

Fiúk!
Nem vagyok biztos benne, de lehet, hogy én ezt a Juhos nevű tisztet ismerem. Nálunk, Hörmannon az őrsellátónak ugynez volt a vezetékneve. A fia, aki akkor olyan 16-17 éves forma srác volt, barátkozott a katonákkal, feljárt hozzánk az őrsre csocsózni, rexezni, meg focizni is. Lehet, hogy később (mármint az én leszerelésem után) elvégezte a tiszti iskolát, és Kőszegen szolgált? Lehet, hogy róla van szó, vagy csak a név azonos? Üdv:
Kelempájsz tizedes, Hörmannforrás

 26. nedecz — 2012-04-02 07:04 

92-ben volt kb 35 éves…Úgyhogy nem lehetetlen.Juhos László,konkrétan…
93-ban a rendőrtisztire járt már,de aztán az IWIW-szerint otthagyta a BM-et.Valszeg törölte magát,mert nem találom…

 27. nedecz — 2012-04-02 07:09 

 28. kelempajszmadar1 — 2012-04-02 07:35 

Talált!!!
Ő az. Milyen srác volt tisztként?

 29. nedecz — 2012-04-02 08:59 

Nagyon rendes,nagyon korrekt ember volt és nagyon jó tiszt.Rugalmasan értelmezte a szolgszab.-ot,nem volt “kockás”.Emberként kezelt mindenkit,senkivel nem cseszett ki,ha nem adott okot rá.Ha csak szimplán az illető hülyesége miatt talált valami hiányosságot,akkor is inkább csak “építően kritizált”.Olyanra nem emlékszem,hogy miatta valaki ne ment volna haza apróságok miatt.
Éjszakánként szoliban néha majd’ szívbajt kaptunk tőle,mikor a sötétből-minden átmenet nélkül-,beleszólt a beszélgetésünkbe. :)
Többnyire akkor derült ki,hogy legalább 20 perce ott van már és csendben figyelt.Árnyékként jött és ment hang nélkül…Nekem két ilyen élményem volt vele…Minden fegyver nélkül sétált éjjel a külső műzáron…
Tiszteltem őt,katonaként és emberként is…

 30. muki — 2012-04-02 19:18 

Teljes mértékben egyetértek veled .Emberismeretből jeles.
Én is hasonlóan jellemezném a két Hőr.tisztet.

 31. kelempajszmadar1 — 2012-04-03 06:27 

Én még kamaszkorában ismertem. Ott nőtt fel a határőr őrsön a katonák között. Jóban voltunk vele, valahogy közénk valónak éreztük (igaz, a korkülönbség nem volt nagy). Mi Öcsinek szólítottuk.
Emlékszem, egy alkalommal hívott focizni. Akkor még nem volt meg Hörmannon a sportpálya, csak egy grundféle placcon tudtunk játszani. A szolgálat és a pihenők miatt csak ketten voltunk. Beállt a kapuba, rúgtam 12 labdát, aztán cseréltünk. Aztán előhoztuk a Benca nevű kutyát, amelyik éppen nem volt szolgálatban. Benca is beállt a fociba, nagyon élvezte, de nem sokáig hagytuk játszani, mert minduntalan megszerezte a lasztit, és sehogy sem akarta visszaadni.
Üdv: Kelempájsz tizedes

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.