026. – Tüzérségi bemutató

Mihály barátunk rövid, de annál hangosabb történettel írja fel magát a sztoribeküldők listájára. Túl azon, hogy megtudjuk, hogyan vesztette el dobhártyája érintetlenségét, a történetet (főleg annak legvégét) elolvasva az embernek óhatatlanul eszébe jut az egykori Néphadsereg illetékeseinek édes jó anyukája.


Néhány évvel vissza kell mennünk az időben.

A nyolcvanas évek elején családom (és más hatások) miatt jelentkeztem egy katonai kollégiumba. Édesapám jó munkásember lévén (körzeti meghízott volt rezedaszagú kis falunkban) ez sikerült is. A második évfolyam végeztével egy két hetes, úgynevezett katonai táborban kellett az időt eltölteni. A helyszín: Rezi (Zala megye), az akkori Magyar Néphadsereg 1. számú Kiképzőbázisa. Időpont: 1985 nyara.

Történt egy napon, hogy elvitték a bandát a hajmáskéri lőtérre bemutatóra. Hatásos volt. Bemutató sorrendje: katyusa, tarackok, RPG, önjáró löveg, majd aknavetők. Eredmények: a katyusától tátva maradt a szánk. De csak azért, mert – a felügyelő tiszt intelmeivel ellentétben – az első rakétánál nem tartottuk nyitva, így a hallásunk kissé lecsökkent. Menteni a menthetőt, tátva tartottuk. Gyakorlatilag egész nap.

Tarackok. Egy fiatal, még épp fel nem avatott tiszt (lévén még augusztus 20. előtt voltunk) vezette a lövészetet. 122-es tarack – 1 km távoli cél – első lövés telibe. A kutya meg a macska! Ez idáig a katyusa tűnt a leghangosabbnak.

De jött az RPG. Még félsüketen is (a katyusa hatása alatt voltunk) a fülemhez kaptam a kezem. Valószínűleg az is közrejátszott, hogy a speaker elfelejtette említeni, hogy valami lesz, így váratlanul lőttek.

Ezután következett a teljes megszégyenülés, de nem ezért nem lettem lövész. Az önjáró lövegnek valahogy nem sikerült a célig eljuttatnia a golyóbist. Félúton mind a három kísérlet a földbe fúródott. Nem is engedtek neki több lövést.

És a végén az aknavetők. Hát… nem rajtuk múlott, hogy senki nem halt meg. Szerencsére mi a vezetési pontról néztük az eseményeket. Történt ugyanis, hogy egy – távolról Csepel típusúnak tűnő – jármű a célterületre tévedt. A parancs rögtön elhangzott a rádióban: Rába állj, Rába állj! (Rába volt az aknavetők hívójele).

Két másodpercen belül hallottuk a pukkanást, ami jelezte számunkra, hogy „Rába” nem fogott az adásból semmit. Nem talált. Addigra sikeresen elvánszorgott a Csepszon.

Hogy azért a történet ne érjen véget happy enddel: fél óra elteltével az egyik aknavetőre rátöltöttek (elfelejtették ugyanis, hogy már van benne egy), ami annak rendje-módja szerint felrobbant. Szerencsére nem halt meg senki. Egyébként (a helyi szóbeszéd alapján mondom) minden tíz évben egyszer belőttek a faluba is. Két évvel ezelőtt az óvoda udvarát találták el. Szerencsére még a nyitás előtt. 

11 hozzászólás

 1. Szalacsi_Dezső — 2009-06-18 09:54 

Hú Rezi ! Ott én is voltam 1986. nyarán (bár szerintem az már Nem Zala, hanem Veszprém megye). Hegyi, erdei kiképzés, vietnámi híd, drótkötélpályán átsiklás stb. Még a TV Híradó is felvett minket.
Azért nem tudtunk fürdeni két hétig mert a hegyre, ahol a tábor volt, nem ment fel a víznyomás (vagyis a nyomás hiánya miatt a víz) Nyár volt 35 fok, a végére olyan büdösek voltunk, hogy egszántak minket és feljött egy bazi nagy lajtoskocsi amiből le lehett öblíteni magunkat.
Ebből egy teljes poszt kijönne.

 2. Zig Zag — 2009-06-18 12:36 

Reziben én is jártam. megsétáltattam a gyalogsági rádiót a domb tetején lévő várromhoz. úgy emlékszem, nem volt egyszerű, mert a rádió nem az övre csatolható konstrukció volt, hanem a hátra vehető fajta.

 3. bertrane (törölt) — 2009-06-18 17:08 

@Szalacsi Dezső:
Rezi kb. annyira Zala megye mint, Zalaegerszeg:)

 4. Csavarhúzós — 2009-06-18 18:06 

Az aknavetőben az a vicces, hogy a meredek röppálya miatt a kilőtt lövedék még majdnem egy percig a levegőben lesz. Ha lett volna a Csepelben rádió, még oda lehetett volna szólni nekik, hogy “húzzatok bele…”.

-Nálunk az alapkiképzés elején volt a “hatásbemutató”, ahol mi újdonsült kopaszok messziről néztük a haditechnikát működés közben. Egyszer csak a kettővel mellettem álló katona a fejéhez kap, majd leveszi a véres kezét. A kézigránátdobás robbanásából elszabadult egy fémgyűrű, az ment bele a szemöldökébe. (Szerencsére nem pár centivel lejjebb ment, maradandó baja nem lett) A hivatásosok igen csodálkoztak, hogy ők ilyen messziről teljesen veszélytelennek tudták a kézigránátot. (hatásnövelő burok nélkül)

 5. proletair — 2009-06-18 19:48 

Bizony, az RPG amilyen primitív és eccerű fegyver, olyan hatalmasat szól.
Itt jegyezném meg, hogy a posztban illusztrációként berakott képen nem az RPG nevű fegyver látható.
De az is igaz, hogy a vállról indítható fegyvereket a köznyelv már elnevezte RPG-nek, legyen az amerikai netán más konstrukció.

 6. ekkerjoz — 2009-06-20 13:02 

Egy civil persze használhatja a katyusa kifejezést, de egy tüzér SV-t, sorozatvetőt mond, ha szóba kerül a fínom műszer.

 7. sóskatáska — 2009-06-21 00:06 

az SZPG sokkal nagyobbat szól talán az volt a Varsói Szerződés leghangosabb fegyvere

 8. Z69 — 2009-06-29 15:10 

Az illusztráció igen is RPG. CSak épp a Rucsnij Protivotankivij Grenatomjet fegyverek közül a 29-es. VAgyis RPG-29.

 9. Dr. No — 2009-06-29 16:22 

Hát nem tudom, én kétszer voltam hadgyakorlaton a várpalotai lőtéren, egyszer télen, egyszer nyáron, de egyszer sem mondták, hogy nyissuk ki a szánkat lövésnél. Nem is lehetett erre figyelni, ahogy az ember ott rohangált a töltőfára húzott hüvelyekkel.

“Baleset” egyszer volt csak, amikor … tizedes (hívónevén Birjáni Köcsög, civilben darukezelő) lövegparancsnok nem hitte el, hogy nem fogja szabad szemmel látni a 48 kg-os malacot, amikor hangsebességgel elhagyja a csőtorkolatot, és kiállt a talpszár mellé (a pajzson kívülre) megnézni. Aztán amikor az ágyú eldördült, abban a pillanatban hanyatt esett a légnyomástól, de még a sisakja meg a szemüvege is a tarkójára csúszott.

A nyári hadgyakorlaton meg, aminek valami Pajzs volt a neve, a lövegállásban aludtunk, és ahogy fekszem a cimborámmal, mellénk hugyozott a Birjáni Köcsög röhögve, mondván, hogy tilos elhagyni a körletet még latrinázás céljából is!

Mivel a Pajzs három hétig tartott, a tisztek hazamehettek közben látogatóba. Utána olyan totál bebaszva jöttek vissza, hogy Maczkó szds reggel, amikor kitámolygott a törzsbuszból, csak annyit mondott: – Harchoz! – aztán visszazuhant a buszba. Legközelebb kora délután jelent meg, annyit vezényelt: – Harctól! – Közben meg lehetett putrizni egész nap, csak annyi volt parancsba adva, hogy az álcaháló alól ki ne menjünk, mert a fejesek helikopterről vizslatják a harcmezőt, és fel fog tűnni nekik a sok fekvő ember.

Összevissza adták a parancsokat. Egyszer, amikor vezérlövegként egyet kellett volna belelőnünk a nyolc-tíz kilométerre fekvő 1m x 1m-es négyszögbe, a gyökér Maczkó pergőtüzet vezényelt, mi meg nyomtuk a malacot a csőfarba, mint a hurkát a töltőbe. A figyelőben nyugtázták az első lövést és éppen elfordultak volna, amikor jött a második becsapódás. Azt se tudták, mi van. Pár másodperc múlva két vonással előrébb a harmadik (ugyanis meg volt adva, hogy két lövésenként léptetni kell, ezt “tűzhenger”-nek hívták). Kovács (Kobra) alest persze ez sem hozta ki a sodrából, állítólag csak annyit mondott elégedetten: – Nagyon gyors! Kiváló! – Abban a nagy zajban meg füstben örültek, hogy három lövés után le bírtak minket állítani.

Persze a figyelőben becéloztak az óvodaudvartól kezdve a lőszerraktárig isten tudja, még mit nem, ami csak azért volt veszélyes, mert a talpszárszaggatók nem tudhatják, mikor vezényelnek nekik tüzet és mire. Általában ekkora cuccoknál az ember nem látja azt, amire lő, úgyhogy a “józan ész” nem fogja megállítani a dolgot.

 10. Dr. No — 2009-06-29 16:37 

Két napja be voltunk ásva, és odajöttek valami köcsög felderítőtisztek. Nézték a nagy ágyúnkat, voltunk hozzá hatan kezelők, válogatott srácok, két tápos, vékony, egyik szemüveges, további ketten olyan 160 cm körül, valamint egy girhes cigány, meg az irányzónk, egy kissé testes egyén. Néznek minket a felderítőtisztek, aztán az egyik elkezdett minket kóstolgatni, hogy “milyen szép szál, válogatott társaság. Maguk a hadsereg díszei.” A hülye nem akarta elhinni, hogy mi vagyunk a löveghez összesen, és meg bírjuk mozdítani. Azt mondja, “de meghúzatnám velük ezt az ágyút kézbe.” Erre a cigányunk válaszolt neki, “csókolom, nem arra találták ezt ki, van vagy hat tonna, a télen is elrántotta az Urált a kanyarban, meg aztán nincs is neki rendes kereke, csak kettő, tessék nézni.” Az anyjába mégsem küldhettük el, mert az függelemsértés, még “harci” körülmények között is.

 11. eMM2 — 2009-10-11 12:07 

@Csavarhúzós:
Csepelben rádió,röhögnöm kell.
Ha beleraktuk azt a böröndnyi szerkezetet mindjár csak 2 személyes lett a csepel.És arra nem volt jó hogy oszopmenetben a szomszéd autóval tudjunk beszélni.Elektroncsöves ócskavas volt az egész tán még Edison idejéből.
Hatásbemuttaó az nekünk is volt úkoncként. Kancsó (halgató) elvtárs nagyon gazdaságosan dolgozott vele mert az imitált tankcélt azt megkímélte.Egyszer elé egyszer meg mögé lőtt vele.Sajnos harmadik lövésre nem volt pénz,”pedig akkor biztos eltalálta volna” kommentálta a narrátor.Biztos úgy van az harchelyzetben is, hogy a tankszemélyzet gondosan megvárja azt amíg belövik.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.