055. – A gránátos


Aki próbálta, megerősítheti, hogy a kézigránát-dobás mellett a legdögösebb éleslövészet izgalmai is eltörpülnek. Pistone azok közé tartozik, akik próbálták, és valami azt súgja, hogy (hacsak nem állnak mögötte egy korbáccsal), önszántából nem szívesen ismételné meg a mutatványt.

A történet valós, részese voltam.

1990, Szombathely, határőr laktanya, alapkiképzés utolsó fázisa. Kimentünk kedvenc wellness körletünkbe, a Kőszegi hegység katonai lőterének egyik szegletébe, kézigránát éles gyakorlatra. A küzdőtér egy domb oldalában volt kialakítva, ahol persze, hogy felfelé kellett hajigálni azokat a vackokat.

Két szakasznyi sorhatárőr szépen egymás után dobálta a gránátokat; aki nem tudta elhajítani a dolingerekig, az újból játszott.

A dobás maga úgy zajlott, hogy nyélbe a gyutacsot, majd a fejet rácsvar, kábé felet visszacsavar, palánk mögül előlép, eldob, visszalép, durr. Jöhet a következő.

Szakasztársunk, E.J. (civilben zöldséges srác) sok más egyéb mellett arról volt nevezetes köztünk, hogy nem tudott ordítani,  azonkívül jó palócosan á-zott. Na, mindig ő kiabálta (volna), hogy hajráááá. Ehelyett búgó hangon: hájjrá-hájjrá-hájjrá. Persze ettől el is dőlt mindig mindenki rögvest, mert mintha egy b…zit hallottunk volna. Egyébként a srác nagyon rendes volt, és olyan szép barátnője, hogy csak na.

Na, E.J. barátunk eldobja a gránátot, az pedig úgy jó 10 métert téveszt, rövidre sikeredik és  jobbra elszédeleg. Jön a második, harmadik …

A kiképző tisztek (egy százados és egy öreg őrnagy) a hetedik gránátot már maguk csavarják össze, mert E.J. egész testében remeg, a tisztek ordítanak vele, mi meg visítva röhögjük a jelenetet; a srác vörös, mint a rák.

Kilép és dob. Gránát csetten, és függőlegesen száll felfelé …  Mindenki felnéz, csönd egy pillanatig, arcok megmerevedve és bambán tekint mindenki, majd a következő pillanatban eszeveszett szaladás a domb aljának irányába. Persze a palánktól lefelé, úgy öt méternyire sűrű akácvessző, de annyi, hogy egy hétig lehetne irtani, akkor se látszana. 

Tapos mindenki mindenkit, csak minél messzebb legyen. És bumm. Csönd megint.

A gránát elszólt, mi pedig megkönnyebbültünk, hogy nem kell tovább szaladni, már nincs miért. Épségben átvészeltük. Ruha ugyan nem sok maradt rajtunk – akácosban sok a tüske ugye –, de nem fájt semmi. Legalábbis aznap nem.

E.J. barátunk több gránátot nem hajított el életében, és nem kellett többet hájráznia sem.

41 hozzászólás

 1. Adani — 2009-08-05 08:52 

Tomcat Army Reportjában olvastma, hogy egy eszes tiszt egy már eldobott gránáttal a kezében sétált vissza a többiek felé és veszettül ütögette meg rángatta a fejét közben hangosan káromkodott:
-Mé’ nem robbanik ez, bazdmeg, mé1 nem robbanik

Persze mindenki futott amerre látott, de a marhának szerencséje volt, mert vele volt az őrangyala, mert besült és nem robbant fel, de soha többet nem látták. Vagy leszerelték a hülyesége okán vagy máskor is megjátszotta és akkor már nem volt szerencséje.

 2. ZöPö_ — 2009-08-05 09:16 

@Adani:

Nevezett szerzőnek a kérdéseit sem kell elhinni. Az “eszes tiszt” valszeg szívatta az erre fogékony kopaszokat, a nevezett szerző pedig élvezettel adja tovább, hogy micsodafaszagyerek ő, mermilyenveszélyeshelyenvót de hogykibírta.

A posztbéli történethez csak annyit, hogy nekem nem kellett hetet eldobni, elég volt egy is. Amikor az nem durrant el, Csiky hadnagy ets. nagyon sötéten nézett rám, aztán lemondott arról, hogy egyet is kézbe kelljen vennem azután. Én meg nem tiltakoztam. :-)

 3. 68nyara — 2009-08-05 09:18 

Volt 7 (hét) db gránát eldobálni egy emberre? Hát ezek már tényleg nem a boldog békeidők voltak. Emlékszik még valaki a 4 lőszer a tárban, lőjön sorozatot típusú lövészetekre? Bár igazán izgalmassá az AMD híres “pontlövő” képessége tette ezeket, komoly szerencsejátékká avatva a lövészeteken elért eredményt. Ismeretlen fegyverrel egy db lövésből (szerencséseknek 3) belőni, majd eredményes lövészetet végrehajtani? Persze a kutya nem vette komolyan. (OK a HÖR-nél máshogy mentek a dolgok)

 4. Szalacsi_Dezső — 2009-08-05 09:27 

Én az első kézit úgy dobtam el, hogy a beszarás miatt azt se néztem hova esett.
Persze nem robbant fel, mert nem csattant el a levegőben. Ezt a gyakorlottak már menet közben hallották, de én örültem, hogy nincs a kezemben. Utána közli a tiszt, hogy: -Menjen ki érte! Na persze erre a fejemet ingattam nagyon. Gondolom látszott rajtam a teljes para, mert kiment megkereste és utána odahívott. Rendes volt mert elmagyarázta, hogy ez nem fog magától felrobbanni ne féljek.
A poszthoz:
Én úgy emlékszem, hogy éles lőgyakorlatokon (nekünk első lépcsőben szinte hetente volt) soha nem ordítoztak a tisztek, sőt furcsán emberiek voltak. Rájöttünk, hogy ők még jobban be voltak rezelve, nehogy egy korábban szétszivatott labilis idegrendszerű baka valami hülyeséget csináljon (velük) betárazva pár tár lőszerrel.

 5. 68nyara — 2009-08-05 09:30 

@Szalacsi Dezső: Én is úgy emlékszem, hogy ordítozás nem volt, ellenben kicsatolt fegyvertok igen. Valóban kicsit para volt köztük. Aztán lehet, hogy a 6 hónapos időkre ez megváltozott.

 6. 68nyara — 2009-08-05 09:31 

@Szalacsi Dezső: Ja igen, a menjen ki érte az komoly sokkoló tényező volt úgy első alkalommal :-)

 7. ZöPö_ — 2009-08-05 09:39 

@68nyara:

Ez az, én még a táblát sem találtam el, nemhogy kört, annyira szar volt az irányzék. Nagyon szarul esett, hogy elkönyvelték, hogy nem tudok lőni, pedig előtte is, utána is nagy barátja voltam a fekete köröknek. :-( Amikor bukóra lőttünk, akkor már nem volt gond, a lövedék szele is felborította.

 9. tiboru — 2009-08-05 09:57 

@Szalacsi Dezső:

Hát van ez így – egy témát nem lehet lekópirájtozni, de biztos vagyok abban, hogy nem lesz olyan jó, mint a milstory!

 10. 68nyara — 2009-08-05 10:28 

@ZöPö (inda): Ez nagy vonalakban velem is így volt. A vicc, hogy kiírtak valami jutalmat a legjobb lövőnek, aki “véletlenül” egy nagyatádi örgy. fia lett. Aztán később ez a fiu ellkerült Nagyatádra valami balhé kapcsán futkosóra. Jól kijöhettek egymással….

 11. falugazda — 2009-08-05 10:37 

Elnézést kell kérnem előre de szvsz a story valódiságát az elmúlt 19 év kicsit túlfényezte(hette).
Kételkedésem tárgyai:
7 db gránát dobása 1990-ben, amikor a sorhatárőrséget lassan fel is számolják, omlik a vasfüggöny? Bár lehet hogy a BM nem spórolt úgy mint a HM.
Katonáéknál azt tanították, hogy a gránát robbanása után a harcosnak MINDÍG utána kell lőni a gr.-nak, aprítani a bumm-tól még életben maradt, szédelgő ellent.

 12. Adani — 2009-08-05 10:53 

@ZöPö (inda):

Lehet, hogy hatástalanított volt?

A menjen ki érte is érdekes lehetett. Olyanról is hallottam ,h volt egy fajta gránát, ami sokszor csütörtököt mondott és azt mondták ,h ha 15 percig nem robban akkor már nem is fog. És mindenki emlékszik olyan esetre mikor mégis felrobbant 15 perc után, előtte kiküldtek egy katonát ,h menjen és szedje össze, de nem ment hiába fenyegették mindenfélével, és végül ez mentette meg.

 13. franta — 2009-08-05 11:24 

@Szalacsi Dezső: Így van, Dezső. Nekem a civil munkahelyemen az egyik volt főnököm tarcsis százados volt a hetvenes nyolcvanas években. Szinte évente behívták egy-két hétre. Nos, ő mesélte, hogy ki volt adva parancsba, hogy éles lőgyakorlaton tilos az alakizás, meg kedvesnek kell lenni stb., nehogy valamelyik baromnak eldurranjon az agya, és khm…, károkat okoz.

 14. ZöPö_ — 2009-08-05 12:04 

@Adani:

A többieké robbant… :-(

Mondjuk, ez a gránátosdi kevésbé izgatott, mint a lövészet. Éljük túl, csak ez érdekelt.

 15. Darahian — 2009-08-05 12:25 

Érdekes, nálunk a gránátosdinál hülyültek meg a tiszthelyettesek. Elkezdtek minket anyázni, hogy:
“…peeersze, máskor meg nagy a pofájuk, ilyenkor meg féltik a rózsás kis seggüket, miii…?”

Na jó, valójában egy kicsit igazuk is volt. Mikor először kiadták a a karabélyainkat, oktatásra kellett velük mennünk. Igenám, de a tisztre várva az egyik hülye papírrambó hülyegyerek elkezdett a fegyvert össze-vissza himbálva “lövöldözni” a folyosón. Szerintem a srác egész életében nem volt olyan közel ahhoz hogy leszakítsák az állkapcsát, mint akkor…

 16. mgabli — 2009-08-05 12:37 

Hat nem tudom. En nem vettem eszre, hogy loveszeteken olyan nagyon bratyizos lett volna a hangulat.
Az egyik koleganak a kezet torte a szd pk, akit Katonanak hivtak, mikor az stukkerrel megfordult, mert nem akart elsulni, es csak annyit mondott:
– Fonok ez nem mukodik.
Meguszta lafo-val, nem rohadt ra a muanyag lakat. A pk tudhatott valamit, mert seprunyellel maszkalt loveszetekkor mogottunk.

 17. Nűnű — 2009-08-05 13:05 

Olvasgatva ezeket a sztorikat (én nem voltam katona, ’99-ben nem kellettem, volt allergiás papírom), felmerült bennem a kérdés, hogy a kiképzés során miből gondolták az előljárók, hogy háborúban a katona majd nem őt tekinti ellenségnek? Magamról azt tudom, hogy megteszem, amire kérnek, hacsak nem gondolom azt, hogy az oltári baromság (kis baromságot simán végrehajtom). Márpedig itt nekem egy olyan kép rajzolódik ki a hadseregről, ahol a tiszteknek és hasonlóknak nem sok eszük volt.
Vajon az ütemes meneteléstől milyen harci készsége lesz jobb? Vajon a szívatós napi munkáktól lesz valaki Rambo? Értem én, hogy engedelmeskedni, de ha kipróbálták volna, hogy értelmesen csinálják, akkor túl hatékony lett volna a sereg? (Ja, ahhoz értelem is kellett volna.)
Másik, amitől meg a falra tudok mászni, amikor azt mondják, hogy a sereg megnevel. Arra van az ember apja, hogy megnevelje. Komolyan, aki ezt a sereges nevelősdit vallja, törvénnyel kellene eltiltani attól, hogy fiúgyereket neveljen fel.

 18. munci66 — 2009-08-05 13:08 

Möszjők!

Két sztori lövészethez. Igaz nem katonai :-)
Anno még gimiben volt nekünk olyanunk, hogy honvédelmi oktatás (talán két nap) és HFN-napok. Ott kispuska lövészet. Egyiken történt meg a két alábbi eset, kb öt percen belül.
Helyszín a városi lőtér 50 m-es fedett lővonalú pályája. Fekvő helyzetből kellet kb öt lövést leadni. A lővonal fedett volt, a céltáblák irányában üvegfal, azon alul acéltartók, abban “lőrések”. Jó előre elmagyarázták, hogy a kispuska csövének túl kell nyúlni a fémkereten. Egyik srácnak mégis sikerült eltalálni a fémkeretet.
Mikor elült a visszapattanó lövedék által gerjesztett hangulat, az egyik lánynak volt akadálya. Erre ö a lövészetvezető tanárra (tarcsi tiszt)fogva fegyvert, mosolyogva közölte, hogy “nem jó, nem jó”. Közben vidáman huzogatta az elsütő billentyűt. Akkora tigrisbukfencet mint amit a tanár úr produkált, azóta sem láttam.
A tanár úr utána napokig alig tudta mozgatni a kezét, és ha jól emlékszem az arcán is lett egy nagy folt.
Akkor nevettünk ezen, ma már inkább a hideg ráz tőle :-)

Tisztelettel, Münci

 19. Adani — 2009-08-05 13:10 

@mgabli:

Faterék mesélték ,h mikor ők voltak katonák akkor megesett, h valaki játszott a gépfegyverrel vagy tisztogatta vagy nem tudom már mit csinált és elsült úgy, h a golyó a többiek feje fölött húzott el vagy 30 centire. A falban ott volt a golyó, nagy szerencse volt ,h nem jött épp arra senki meg nem ugrott fel senki hírtelen. Realizálták, h nem történt semmi baj, majd kapott egy ejnye-bejnyét és kész.

Vadászoknál is állítólag előfordul néha hasonló baleset ,de nagyon ritka az mikor komoly baj történik ,mert ők tudják hogy kell bánni egy fegyverrel és vigyáznak. Igyekeznek nem a lőállásban lenne, mert akármennyire is ki van biztosítva előfordulhat, h elromlik a fegyver vagy a gazdája hibázik és mégis elsül.

 20. Darahian — 2009-08-05 14:17 

Nem semmi, nálunk a vétlen lövéstől a tisztek-tiszthelyettesek úgy féltek mint a tűztől.

Volt Szombathelyen egy törm, egy szőke üvöltős emberke, akinek egészen addig volt előttünk tekintélye, amíg majdnem összeszarta magát lövészeten.

Szegénykém előírás-szerűen megpróbálta a sorkatona beragadt karabélyából eltávolítani a beragadt skulót, és a karabély elsült. Emberünk úgy maradt meghajolva, majdnem lepedőben vitték el.

De az őrszolgálatok után a töltő-ürítő állványnál is volt imádkozás rendesen :)

Ja, és még valami: a magyarország.hu -n meg lehet találni a Szolgálati szabályzatot (24/2005. (VI. 30.) HM rendelet) – beteg egy olvasmány, főleg ha valaki nagyon… Hm… Alakias akar lenni (fogalmazzunk így…)

 21. 68nyara — 2009-08-05 14:41 

@Nűnű: részben igazad van, az a sereg nem volt jó sokmindenre, max a szivatást tanulhattad meg belőle. Azonban azt ne felejtsd el, hogy annak, hogy besulykolják a dolgokat és arra nevelnek, hogyha parancsot kapunk akkor nem gondolkodunk, hanem végrehajtjuk gyakorlati okai vannak. Nem csak nálunk, minden tömeghadsereg erre épül. Igen érdekes lenne az a hozzáállás, hogy vitassuk már meg, hogy megrohamozzuk e azt a bunkert. Volt ilyen próbálkozás nálunk egyébként, az I. Vh. után a régebben dicső időknek hívott időszakban kitalálták a szavazósdit, csak nem igazán vált be.

Itthon a legnagyobb baj az volt, hogy egy olyan hadseregben aminek a műszaki színvonala folyamatosan romlott, a 80-as évek végére már a béka segge alatt volt, volt egy olyan tiszti állomány, akinek a jó része azért lett tiszthelyettes/tiszt mert jobb nem akadt, meg itt uralkodhatott, ugyan akkor képzettségben még a saját területén is sokszor csapnivaló volt. Kontraszelektált volt az egész sereg. (Persze minden alól voltak kivételek, ismertem én is nagyon jó katonatisztet, azok meg többnyire, főleg a vége felé, már inkább csak szabotálták a rendszert/sereget.)

Azért ennek a seregnek nagyon sokminden betett. A háború után gyakorlatilag félreállították (jobb esetben csak félre) a régi tisztikart. Az újak gyorstalpalón szereztek papírt. Olyan tudással, amilyennel. Aztán jött 56, utána az oroszok már nem bíztak bennünk, nem igazán adtak nekünk semmit, abból is keveset. Aztán 68 is betett a tisztikarnak, az egyik felének azért mert vonalas volt és helyeselte, de többet akart, a másiknak meg égett a bőr a képéről. Aztán el kellett viselni a Czinege et. et al. társaságot, a nem éppen szakmai alapokon álló rangjukkal. Erre jött rá a nagy magyar alkoholizmus, és már kész is vot a kis magyar sereg.

 22. franta — 2009-08-05 14:44 

@Darahian: Figyu Daranien. Lehet igazad, mert köztudott, hogy az altisztek mekkora f… k voltak, szóval nyilván alulteljesítettek a tiszteknek. Amit én írtam, az arról szólt, hogy a tiszteknek közölték, hogy éles gyakorlatokon NE csinálják a feszültséget. A volt főnököm meg mint írtam, tarcsis volt, tanáris stb. diplomával, vagy hárommal. Tehát ő felfogta a parancsot, pszichológiai értelemben is. Az altiszt meg altiszt volt – bocsánat a kivételnek.

 23. Szalacsi_Dezső — 2009-08-05 14:48 

re:mgabli
Nem azt mondom, hogy bratyizósak voltak, csak emberien viselkedtek, nem katonásan.
Re: Darahian
Az a töltő ürítő állvány tényleg sok necces dolognak volt okozója. Nálunk az őrpk. a gyorsítás érdekében a katona hátán – hordhelyzetben lévő – géppisztolyt csőre töltötte és elsütötte. De annyira sietett,hogy előtte a töltött tárat nem vette ki. Volt kutyapicsázás utána, szegény szenvedő alany majdnem bepisilt. Ugyanakkor az öreg őrpk-ák mindig hordtak maguknál jó pár lőszert pluszba, mert hát a hülye katona unatkozik a toronyban és a vagy az egyik vagy a másik “fegyverével” játszik. Nem egyszer előfordult, hogy éjszaka kitárazott, betárazott a fiú, de közebn pár lőszernek nyoma veszett és ilyenkor az őrpk. pótolta.
Szóval csak azt akartam mondani, hogy a töltött fegyver kicsit összehozza emberileg a katonákat.

 24. franta — 2009-08-05 14:50 

@68nyara: Csillagos ötös!!! És ennyi.

 25. Darahian — 2009-08-05 15:04 

@68nyara: Igazad lehet… :) Most így hirtelen el kell gondolkodnom, hogy komplett hülye, vagy lerohadt alkoholista volt több a tisztikarban azokban a laktanyákban ahol megfordultam.

 26. franta — 2009-08-05 15:08 

@Darahian: Is is. 90 százalékos átfedéssel.

 27. Nűnű — 2009-08-05 16:42 

@68nyara:
Én nem a megvitatást hiányoltam, hanem azt, hogy ha sokszor találkozom olyan dologgal, ami egyértelműen baromság (pont ez a blog az egyik legjobb példa), akkor az bizony mindennél jobban elveszi a kedvem az engedelmességtől. Ha nem tudom, hogy jó vagy rossz, akkor megcsinálom. De, ha tudom, hogy hülye, márpedig a régi rendszerben értelmes embernek értelmes állása volt, nem a katonaság, akkor az necces.
Másrészt meg, pont elég szívatás, szopatás, genyózás, kib@szás, és a többi volt ezen blogon is leírva, hogy lelki szemeim előtt, egy utcai harc során, amikor nem látja senki, lehet, hogy lelőném az őrmestert, és ráfognám az ellenségre (főleg, ha lenne egy ellenségtől származó fegyverem). Sok sztori megkérdőjelezi bennem, hogy ki az ellenség.
Amúgy, az ilyen stílusú katonaság még a XVII-XVIII. században, az európai abszolut monarchiákban alakult ki, ahol besorozott emberek harcoltak számukra teljesen közömbös okokért (az uralkodói rokonok örökösödése miatt), és akkor a legnagyobb veszteséget a szökések jelentették. A hétéves háborúban például a katonák 1/5-e megszökött, messze túlszárnyalva az elesettek, sérültek számát. A francia forradalom “nagy újítása” volt, hogy a katonák magukénak érezték az ügyet, és ez olyan taktikai elemeket is lehetővé tett számukra (szétszóródás, sőt maga a felderítés, ami akkoriban nem létezett, mert a felderítésre küldött katonák abban a pillanatban dezertáltak (volna),)amik a többieknek nem állt rendelkezésükre, és nem csoda, hogy egész Európát el tudták foglalni.
(A felderítésről még annyit, hogy a XVIII. században a magyar huszárok ebben nagyok voltak, náluk nem volt dezertálás (mivel önkéntesek voltak, és jó soruk volt), elmehettek szétnézni. Másik nagyon fontos feladatuk a magyar huszároknak az volt, hogy a habsburg-seregek körül cirkáltak, és fogdosták össze a dezertőröket.)
Ezért is furcsa nekem, hogy a XIX. század után, a nacionalizmus után, mikor minden ember a hazájának érzi az országát, ráadásul megtetézve egy ideológiával, úgy kell velük bánni, mint potenciális dezertőrrel, szabotőrrel…

 28. 68nyara — 2009-08-05 17:22 

@Nűnű: azért ne ebből a blogból vonj le messzemenő következtetéseket, hiszen itt igencsak koncentráltan jelennek meg ezek a dolgok. A katonaság utólag már valóban a hülyeségek és balhék gyűjteménye, de a valóságban ez 90%-95% unalmas napi rutin, a maradék az ami során előfordultak ezek a dolgok.

A katonatörténészi részére itt nem válaszolnék, részben a helyszűke miatt, részben mert szét offolni sem akarom a blogot.

Ezt inkább egy nosztalgiázós, sörözős, emlékezős, sörözős…összejövetelen lehetne megvitatni…:-)

 29. franta — 2009-08-05 18:01 

@Nűnű: A gondolatmeneted oksa. Épp most villant be egy kép, hogy kb. harmadikos gimisek voltunk, és bejött a tornaórára (!) egy kb. 170 centis fószer civilben, és toborzott. Ilyen dumákkal, hogy akinek kell a szolgálati lakás (ugye a lakásinséges időkben), aki laza gyerek és szeret piázni (“én is ezért vagyok civilben”), satöbbi, de horribile dictu, a 35 perces speach-ében kimondta végül a lényeget: “aki nem szeret dolgozni, az jöjjön a tiszti főiskolára”. Ott voltam azon a tornaórán, hallottam, láttam, és ennyi. Amikor négy év múlva behívtak, emlékezetm erra a palira, és hadsereg – mint olyan – annyi.
De ez a blog tényleg azért jó, mert emlékezünk a sok-sok f…-ra, “emberre”, eszközökre, szituációkra stb.
Az viszont elgondolkodtató, hogy a nagyapám az első világháborúról (Isonzo) nem ilyen sztorikat mesélt, hanem komolyabbakat. Mint ahogy az a hadsereg is komolyabb volt az 1945 utáni bármelyik magyar honvédségnél.
Post scriptum: ott még volt talán tét is.

 30. Szalacsi_Dezső — 2009-08-05 18:05 

Re:Nünü, 68nyara
Tudjátok a régi kuruc nótában van az igazság:
“Hej élet be gyöngy élet,
Ennél szebb sem lehet.
Csak az jöjjön katonának,
Aki ilyet szeret.”

Na ez fejezi ki szerintem a dolog lényegét. Hivatásos, önkéntes, profi hadsereg. Sorállomány max. helyi védelmi feladatok (polgári védelem).
Bocs nem akartam okoskodó módon beleszólni az eszmecserétekbe.

 31. franta — 2009-08-05 18:53 

@Szalacsi Dezső: Talált, sűllyedt! :)))))

 32. franta — 2009-08-06 10:10 

@Nűnű: Még tán annyit tennék hozzá – a tömeghadsereg ügyhöz -, hogy nekem a huszas éveim elején mi közöm egy barom ideológiához – ami közismert módon megbukott, mert életképtelen volt és ab ovo ellentmondott a valóságnak és mindennek, amivel az ember körülírható. És miért kell nekem egy osztrák hegyivadász sziluettjére lövöldöznöm, amikor semmi bajom nincs vele. Egyátalán, mi közöm a szovjet (orosz) birodalmi érdekekhez? Meg hogy öt nap alatt el kell jutni a Po-síksághoz. Az Alpokon keresztül. Mi van???
Az persze más kérdés, amikor az ember a saját érdekeiért fog fegyvert (Rákóczi, ’48, ’56 stb.), mert kiborult a bili.

 33. franta — 2009-08-06 10:13 

De tényleg, és sem akarom szét offolni a blogot. Ez a blog arra jó, hogy röhögjünk a sok baromságon, ami akkor szar volt, de a múlt megszépül, ugye.

 34. 68nyara — 2009-08-06 14:12 

@Szalacsi Dezső: támogatom a hivatásos, önkéntes, profi hadsereget. Csak pénz, paripa, fegyver is kellene hozzá. Ezek nélkül az értéke 0. Azok a fal dumák, hogy kisebb, de ütőképesebb hadsereg, miközben megszüntettük a harckocsizókat, mert az támadó(!) fegyver…no comment.

 35. Rosszindulatú Vászka — 2009-08-06 14:29 

Van régi haver, akinek apja tanít(ott,) a Zrínyin, ô azt mesélte, apja zsákuccás pozícióban van, mert a fôiskolán (ma már nemzetvédelmi egyetem) többnyire az tanít, aki terepen nem felelt meg vagy egyéb baj van vele, ugyanis ott nem lehet rangba elôrelépni csak szolg. idôvel, ezért nem túl vonzó állás. Ja és ez a 80-as évek elején volt.

 36. Szalacsi_Dezső — 2009-08-06 17:02 

@68nyara:
Hát píz, az nem nagyon van. És hát a HM beszerzések sem arról híresek, hogy drágán, de legalább jót. (Lásd Gripen ügy vs. közbeszerzési rendszer). Mondjuk volt a szoci időkben egy-két elit alakulatunk. Pl. Furkó Kálmánék Szolnokon. Az persze nem is annyira pénz kérdés volt.
Vajon mi lehet manapság az öreg Furkó Kálmánnal?

 37. ZöPö_ — 2009-08-07 11:05 

 38. rg68 — 2009-08-12 11:26 

@Nűnű:
A sereg nem csak ebből állt. Én ’87-88-ban voltam Zegen, és számomra a társaság volt fantasztikus. ELTE jogi kar, debreceni Kossuth Tud. Egy.; Képzőművészeti-, Iparművészeti-, Filmművészeti- egyetemek, szegedi bölcsészek, most hirtelen ők jutnak az eszembe, mind előfelvett (tápos geci), megspékelve Borsod, Zala és Szabolcs megye színe-virágával. Rengeteget lehetett röhögni, nagyon jó beszélgetésekre emlékszem. Briliáns srácok voltak, ráadásul volt egy közös ellenségünk maga a sereg.

Volt a seregnek még egy nagyon fontos aspektusa: Összekeveredtek a társadalmi osztályok, kénytelen volt az ember együtt élni olyanokkal, akik teljesen nívótlan körülmények közül érkeztek, akik teljesen más családi háttérrel rendelkeztek, mint mi táposok. Ott lehetett igazán megfigyelni, mi is az a Magyarország. Sokszor azt gondolom, hogy a mai társadalmi szétesésnek az egyik okozója a tömeghadsereg feloszlatása, hiszen hiányzik a megismerési lehetőség, hiányzik az egymásrautaltság élménye, hiányzik a “lakva ismeri meg az ember a másikat” élmény. 18 évesen előfelvettként egyáltalán nem volt könnyű elviselni a sok bunkót, viszont ma 40 évesen azt gondolom, hogy értékes tapasztalat volt, nagyon újszerű, addig soha ki nem próbált élmény.

 39. 3006 — 2009-09-16 13:55 

A mai napig nem tudom, hogy mi volt a gránátdobásban félelemkeltő vagy mi fene. Kibiztosít, nagy lendület, eldob.
Ha meg nem pukkant el, akkor a kiképző szépen kiballg, és egy másikkal elindítja.
Soha nem hallottam, hogy a dobót kiküldte volna valaki.
Az más kérdés, hogy néha ment a riadalomkeltés. Nálunk is volt egy kékről pirosra átfestett évekig, amivel mindig valami tts. kunsztozott.
Aztán egyszer tele lett a tököm a lövészeten, bekevertem az élesek közé aztán mondtam hogy most kunsztozzon.
Volt nagy homloktörülgetés meg minden.

 40. Kelempájsz — 2010-06-22 10:20 

Nálunk nem szaroztak annyit a gránáttal. Szombathelyen kaptam a kiképzést (Söptei út, Vörös Bika Szálló, 1975 nyara).
A gránátot össze kellett szerelni, és bedugni hasunk elé a derékszíjba (ettől izzadt inkább az ember, nem a naptól).
Akinél nem csattant el a gyújtó, azt kiküldték, hozza vissza és dobja el megint. Ki is ment érte az ürge, aztán másodszor már durr. Nekem egyből sikerült, de én se bámultam, hova esik. Elcsattant röptében, mondom, nagyon jó, aztán le is húztam a fejemet. Azt mondta a zászlós, hogy túldobtam a célon, aztán ő is lehúzta a búráját. Marha nagyot durrant (nem a búrája), éreztem a gödörben is egy kis nyomáshullámot. Utána fel, és egy lövés a Kalasnyikovból a gránát után (vaklőszerrel). Ennyi volt.

 41. Szkv — 2011-01-04 14:37 

Kézigránát dobás.

Alap kiképzésünk vége felé eljött az a nap amikor nem csak gyakorló kézigránátot vehettünk a kezünkbe.
Szakaszunk a kijelölt helyen várakozott hogy sorra kerüljünk. Kettesével mentünk átvenni a gránátot. Részekre bontva kaptuk meg. Össze szerelés már a harc árokban történt. Nekünk a nyeles kivitelű volt rendszeresítve. (1974 HATÁRŐRSÉG)
Összeszerelési sorrend:Jobb kézzel megfogni a nyelet, és az égőgyújtót beletenni, majd a detonátort rácsavarni. Na ilyenkor jöttek az embernek mindenféle gondolatai és a remegés. “Kár hogy a nadrágomban nincs mellék helyiség”.
Az összeszerelés megtörtént és jelenteni kellet hogy a feladat végre hajtására készen állok.
Következett az eldobás pillanata.
Jobb kézbe fogva, hátrafelé tartva és erőteljes dobással (ekkor indult be az égőgyújtó ami a detonátort berobbantotta) eldobni.
Cél: Három dolinger közé kellet be dobni.
Robbanás után a dobást vezető tiszt, roham sisakra (katona zsargon nyelven roham bili) krétával ráírta az eredményt. K: Kiváló M: megfelelő.
Páran kaptak K megjelölést, a többiek és ezek közé tartoztam én is, az M jelölést.
Gránát dobás a szak kiképzés alatt is volt, ekkor már bátrabban ment, de az eredmény nem lett jobb.
Ma már ez is csak egy emlék ami szerves része volt a kiképzésnek.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.