BigJoe a katonai szolgálata utolsó érdemleges történetét meséli el, méghozzá úgy, hogy itt-ott rejtett rímeket is belecsempész a szövegbe. Nektek bevallom, hogy szerkesztés közben alig vettem észre, ezért utólag is elnézést, ha egy-kettő megsemmisült volna a tördelési munkálatok közepette…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Vannak, akik beismerik, és vannak, akik nem, de az első éles gránátdobás valahogy vízválasztó minden katona életében; onnan kezdve semmi sem olyan, mint azelőtt.
BigJoe mai posztjában egy olyan bajtársáról mesél, aki biztosan nem felejtette el azt az emlékezetes napot.
Bedrock kolléga közel húsz éve intett búcsút a Honvédségnek, de az olyan emlékek, mint a gránátdobás, a lövészetbiztosítás vagy a menetgyakorlatok, a mai napig élesen élnek benne. És ezzel az érzéssel – többen vagyunk itt rá tanúk – abszolút nincs egyedül…
Kézigránátot dobni nagyon macsós dolog. Az ember szeme előtt végigperegnek a háborús filmek vonatkozó kliséi: a marcona katona kezéből kiröppen a halálos szerkezet, robbanás, majd az ellen (önnön vérében fetrengve) kegyelemért könyörög, s közben a háttérben szól a diadalmas induló…
Hlkcica és kollégái azért nem pont így élték át, de legalább röhögtek egy jót.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Aki próbálta, megerősítheti, hogy a kézigránát-dobás mellett a legdögösebb éleslövészet izgalmai is eltörpülnek. Pistone azok közé tartozik, akik próbálták, és valami azt súgja, hogy (hacsak nem állnak mögötte egy korbáccsal), önszántából nem szívesen ismételné meg a mutatványt.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
