135. – A kézigránátdobás

Kézigránátot dobni nagyon macsós dolog. Az ember szeme előtt végigperegnek a háborús filmek vonatkozó kliséi: a marcona katona kezéből kiröppen a halálos szerkezet, robbanás, majd az ellen (önnön vérében fetrengve) kegyelemért könyörög, s közben a háttérben szól a diadalmas induló…

Hlkcica és kollégái azért nem pont így élték át, de legalább röhögtek egy jót.

Minden sorkatona életében van egy meghatározó pillanat: az éles kézigránátdobás. Történetek sora szól erről, s ezek (gyakran összemosódva) legendaszerűen gazdagítják a kollektív katonaemlékezetet.

Nos, eljött a mi időnk is. Két napot töltöttünk a lőtéren; az elsőn a lőtér karbantartását végeztük és gyakoroltunk, a másodikon lőttünk és kézigránátot dobtunk.

Maga a karbantartás is felejthetetlen volt. Ez gyakorlatilag az égig érő gaz pusztítását jelentette. Jellemzően olyan, sínen vontatott célpontok körül, amelyeket hosszú évek rozsdája borított: nyilvánvalóan csak rókák és menyétek jártak arra az elmúlt években.

Valamelyik nagyeszű tisztnek szemet szúrhatott, hogy a természet (jó szokásához illően) utat tört a lőtéren is, így hát a kapóra jött társaságot kivezényelték rendet teremteni. A feladat végrehajtásához természetesen a honvédség ellátott minket mindennel, ami csak szóba kerülhet a gaz irtására. Kaptunk például csákányt és több fejszét (szó mi szó, némelyik gyom már a pofátlansággal határos módon kezdett inkább fára emlékeztetni). Aztán kaptunk valami marha nagy kalapácsot, kettőt is, továbbá betonvasba való vasrudakat. Jellemző módon lapátot, ásót, vagy kapát egyet sem. A legjobb szerszám egy vasúti talpfafogó izé volt. Ennek a kezeléséhez két ember összehangolt munkája kellett.

Természetesen a feladatot estig végre kellett hajtani, különben nagy baj lesz. Ezt persze akkor már nem annyira hittük el, de nekiláttunk. Például a betonvas rúd szépen szikrázott a vasúti kőhalmokon. Körülbelül 20 ember 2 órai munkájával megtisztítottunk kb. 5 x 5 métert. A gyom meg körben csöndesen röhögött.

Na, ennek fele sem tréfa, így valamelyik kreatív fiú (az IKEA-ban dolgozó városi gyerek) kitalálta, hogy gyújtsuk fel, majd szépen leég, a szélén meg eltapossuk. Mi pedig, sok okos városi fiú boldogan nekiláttunk; ősz vége volt már és minden szépen ki volt száradva. Az első öngyújtós kísérletekre lángra is kapott a gaz, mi pedig gratuláltunk magunknak. Majd az egész fellángolt, mint a gyehenna, embermagas lángok indultak meg a távoli dombok felé.

Mi meg álltunk és gondolatban kiegészítettük a katonaidőt +1 év futkosóval és fantáziadús kártérítési perekkel. Máig se tudom, hogyan úsztuk meg. Valami megállította a tüzet, nem ment 5 métert se, majd kialudt. Huhhhh… Mondanom sem kell, lelkesen tértünk vissza a jó öreg betonvashoz.

Másnap – a szokásoknak megfelelően – lőttünk lőgyakorlatot pisztollyal (el se találtam még a cél környékét se), AMD-vel (ez meglepően élvezetes volt), majd következett a gránátdobás.

Ne amerikai gránátot képzeljetek el, a rendszeresített kézigránát két részből állt, a robbanótöltetből és a nyélből. Ezeket használat előtt jól össze kellett csavarni, majd negyed fordulatot engedni belőle.

Maga a gránátdobás koreográfiája úgy zajlott, hogy az ember beugrott a gödörbe, vezényszóra elhajította a célra a gránátot, majd a robbanás után 3 vaktöltényt lőtt az imitált célokra. Kiképzőink szerint evvel szimuláltuk a gránáttól megzavarodott vagy megsérült ellenség lemészárlását.

Szépen túl voltunk mindenen, semmi dráma nem zajlott, mikor G. Laci barátom került sorra. Minket már nem izgatott a dolog, békésen bevackoltuk magunkat az előző napon felgyülemlett gyomba és vártuk, hogy hazamessünk.

Hirtelen olyan ordítás harsant, hogy a környék kézigránátokon és géppuskázáson edződött varjai rémült károgással rebbentek az ég felé: MICSINÁÁÁÁÁL KATONAAAA?!?!?!

Majd csönd, és a szokásos bumm-puff-puff-puff.

Jön vissza G. Laci, potyognak a könnyei a röhögéstől.

Mint utólag elmesélte, így történt a dolog: természetesen a gránátoktól mindenki félt mint a tűztől, ezért nem szorította meg senki rendesen (ilyenkor nem tud elcsettenni vagy mi, már elfelejtettem). A gránátdobást vezénylő százados már megunta hogy mindenkinek külön el kell kérnie a gránátját meghúzni, ezért amikor meglátta Lacit, már nem is szólt, csak a kezét nyújtotta a gránátért. A mi Lacink fejében pedig ismét győzedelmeskedtek a civil megszokások. Saját bevallása szerint meghökkent ugyan, de azért elfogadta a százados kinyújtott kezét, majd arra támaszkodva könnyedén beugrott a gödörbe…

57 hozzászólás

 1. manager2008 — 2010-03-17 09:52 

Az Erzsébet híd romjai és a vár romhalmaza nagyon izgalmas játszótér volt, benőve gazzal, és a rejtekhelyeken található mindenféle érdekességgel. A mai ingerszegény környezethez képest, ahol a játszótéren csak kutyaszar van, – a mai gyerekek számára elképzelhetetlen csodavilág volt ez.
Mindennapra egy kaland minimum, és persze esetleg baleset (volt halálos is, szűlői dorgálás, stb.
A Gellérthegyre történő sziklamászás a villámháritóba kapaszkodva, alapvető banda belépési vizsgafeladat volt a fiatal harcosoknak. Akit a tűzoltóknak kellett leszedni a szikláról, az örökre kizárta magát a csapatból. A rengeteg háborús emlék, tárgyak, és működő fegyverek, lőszer stb. miatt nekünk úgy tünt, mintha a háború csak szünetelne, és most nem itt van hanem valahol távol.
Sokan nem tudják hogy ezeket a romokat stb. csak nagyon sokára kezdték rendesen eltakarítani, addig a nagyját csak félrekotorták az útból. Egyszerűen nemm volt ez olyan fontos, nem volt rá ember, volt más dolguk is mint rendet csinálni. A vár romjait vagy tíz évig takaritották, a gyerekek pucolták a téglát is pld. időnként (komplett iskolákat kivezényeltek), kaptunk valami bélyeget egy kis igazolványba és ennyi.
A kézigránátok, aknák, betemetett lánctalpak, hullák stb. úgy hozzátartoztak a környékhez, mint ma a közlekedési lámpa. Volt egy öreg hadfi, aki szét is tudta szedni a gránátot és virágvázának ajándékozta a hüvelyt (itt van egy az asztalomon ))) (28,5 cm hosszú, 8 cm átmérő). Szépen megtisztítva, a patina megtartásával egész jól mutat (egy magasan képzett fiatal bankár a múltkor megkérdezte hol lehet kapni ilyet))))))

 2. vén betyár — 2010-03-17 10:12 

@manager2008: Gratulálok!Főleg a barátnődhöz!
Nekem egy ruszki aknavető-gránátom van, szépen lefestettem feketére.
Érdekes és jó ez a net!Évekig /évtizedekig/ nem meséltem a gyerekkori élményeimről, sem a katonakoriakról, mert láttam a hitetlenkedést a szemekben.De most, hogy tanúk is vannak, akikkel szintén megtörtént hasonló…Meg a személytelenség, névtelenség, a nick jótékony leple mögé bújva /nem mintha nem vállalnám mindazt “élőben” is, amit itt leírok.
Össze is szedem magam és összehozok hamarost egy posztot /de előbb meg kell érlelnem magamban.

 3. manager2008 — 2010-03-18 11:31 

Sok sikert, majd ha eszembe jut egy kicsit több dolog, – a motiváció miatt, akkor leirogatom neked én is.
Sok dolog volt amit nem is mondtunk el akkor senkinek, mert nem volt ajánlatos pld. a nagyobb lőszerlelőhelyeket (valószínüleg valamelyik védelemben lévő egység tábori lőszerraktára lehetett). Ezeknek a lőszereknek , kézigránátoknak stb. komoly árfolyama volt a suliban, jó cserealapot biztosítottak, ezért sem adtuk fel a dolgot. A kézigránátoktól nem is féltünk, annyira mint a tüzérségi lőszerektől. Egy srác egyszer talált egy vízvezeték árok ásás közben felfedezhető lovaskocsi romot, amit betemetett valami egyéb robbanás harcközben. Na abban gyönyörűen csomagolva rengeteg anyag volt, teljesen tisztán, mintha gyári új lenne. Ez a mai Lisznyai úti suli és a Tabán + a Kőműves lépcső találkozásánál volt.
De mivel rengeteg volt a cucc, a 90%-át elvitték a tűzszerészek (azért még fél évig bejártak a suliba, mert szünetben ment a csencselés az anyaggal).
Az egyik srácot (művész) épp most tüntették ki valami komoly díjjal, láttam a tévében )))))).

 4. vén betyár — 2010-03-18 12:00 

@manager2008: Köszönet!Nagyon nehezen akar összeállni a fejemben a kép, mert annyi minden volt.
Tárgyak is, psztolyok pl.
Események is:egyszer pl. bemásztunk 3-an a ruszkikkal megrakott Citadellába /az egyik a focista Varga Zoli volt/.
Rengeteg élmény, esemény, csak nem tudom, hogy öntsem formába és hol próbáljam eladni.Milstorik?Lemil?
Majd kialakul.
Azért köszönöm, hogy megerősítettél, mert csak néztek rám, mint a hülyére, amikor pl. tavaly a családdal arra sétáltunk, mutattam, hogy itt mászott nagyapád, amikor annyi idős volt, mint te most.Na, a vén hülye!A gyerek meg egyből mászott volna!
Máskor a robantgatásokról meséltem a Veres Pálnéu-i leánygimnázium tetején /Zoli akkor is ott volt/, egyenesen azt mondták, hogy fantáziál az öreg.

 5. Old Man — 2010-03-29 13:56 

Éppen 100 éve született Takács Károly.Őrmesterként nem utazhatott a berlini olimpiára.Később egy hadgyakorlaton a kezében robbanó gránát leszakította jobb kézfejét.Hihetetlen kitartással megtanult a másik kezével lőni és 1939-ben ISMÉT országos bajnok lett gyorstüzelő pisztollyal.1948-ban megnyerte a londoni, l952-ben a helsinki olimpiát.

 6. Penya666 — 2010-05-05 16:02 

@vén betyár:
@Old Man:
En ugyan baromi fiatal vagyok, de nagyon jo volt ezeket a torteneteket olvasni, es nemertem a ketkedoket egy pillanatig sem. Mert lennenek ezek kitalaciok.
En mar katona se voltam, enis ugy voltam mint ahogy valaki irta az egyik posztban hogy meg orvosi alkalmassagin meg ilyeneken voltam aztan szuntettek meg a dogot.

 7. Szkv — 2011-08-07 19:12 

Bevezetőben látható “tüzes” képről eszembe jut, hogy hasonlót láttunk amikor a szakaszunk Rpg éles lövészeten vett részt.
Kezdetben minden lövés után tüzet oltottunk, amíg volt éghető anyag a cél közelében.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.