059. – A talpraesett írnok esete

Egy szomjas katona sok mindenre képes. Dozark mára rendelt története pedig azoknak koppint az orrára, akik – merő rosszindulatú prekoncepció miatt – hajlamosak az írnokokat másod- avagy harmadosztályú katonákként kezelni. Hogy is mondja az a régi reklám: ne ítélj elsőre!

A következő rövid történet Tatán esett meg, valamikor a ’80-as évek elején, egy ismerősöm volt az egyik főszereplő.

A laktanya a város szélén helyezkedik el. Közvetlenül a kerítés mellett, a város irányában található az egyik régi „tiszti” lakótelep, nőtlen szálló, valamint ezekhez egészen közel az akkor fénykorát élő Jázmin étterem, amit sokan az egyszerűség kedvéért csak Dzsezónak neveztek. Leírva sosem láttam, de csak így, fonetikusan látom magam előtt, ahányszor csak szóba kerül.

Történetünk egyik hőse hadnagyi rendfokozatban, ütegparancsnoki beosztásban szolgált. Akkoriban még mindenki egyenruhában járt be a laktanyába, a sorállomány részére sem volt a civil ruházat engedélyezve. Hadnagyunk mindennapi munkáját egy írnok is segítette, akinek időnként munkaidő után is maradt egy kis feladat. A kérdéses napon ez annyira elhúzódónak tűnt, hogy fel sem merült részére a kimenő, kimaradás engedélyezése. Fájó szívvel megírta az erre jogosult társai könyveit, majd folytatta egyéb írnoki teendőit, miután hadnagyunk magára hagyta a munkaidő végeztével.

Az írnokot valószínűleg zavarta a csend és a magány, komolyabb szórakozásra vágyott, szeretett volna legalább egy sört legurítani a Dzsezóban, kerítésen át szökni nem akart, világos is volt még kora délután, elkezdte hát egyéb megoldáson törni a fejét.

A hadnagy eközben a nőtlenen úgy döntött, unalmas egyedül a délután, így hát társak után nézett. Kis toborzás után néhányan megbeszélték, hogy tisztálkodás, átöltözés, egyebek után estefelé lenéznek egy pár sörre. Így is történt; jó két órával a munkaidő vége után benyitottak az útjukba eső, egyben legközelebb lévő helyre, mondanom sem kell, hová.

Üres asztalt keresve körbejártatták tekintetüket, de a hadnagynak ez csak félig sikerült, megakadt a szeme az egyik fal melletti asztalnál üldögélő írnokán, aki épp egy korsó sört iszogatott magányosan. A történet ott ér véget, hogy odament hozzá, az írnok falfehéren felállt, lejelentkezett nála. A hadnagy mosolyogva megveregette a vállát, gratulált neki, a korsóra mutatva intett, hogy igya meg a maradék sörét, amire 1 perce van, aztán közölte vele, ballagjon vissza azonnal a laktanyába, a többit másnap megbeszélik.

Hogy miért ilyen egyszerű a vége, és mire fel a gratuláció és a mosoly?

Mert a hadnagy nagy tréfamester volt, értette, és szerette a viccet, különösen az elegáns tréfát. Az írnok pedig átvitte a magasságot. Kerítésen át szökni nem akart, papírja nem volt, leakasztotta hát az irodában a fogasról a hadnagy másik egyenruháját, felöltözött, tányérsapkát vett, és különösebb feltűnés nélkül kisétált a kapun. Csak egy sört szeretett volna inni.

110 hozzászólás

 1. l.x. — 2009-08-14 17:17 

@mukkelek: Vállfa… hadd übereljem! Újpesten az egyik th beceneve gázálarc volt, és szegény okkal kapta.

 2. Mityu — 2009-08-14 19:48 

Civil eltávkor, visszafelé Nagykanizsára vonaton a büfékocsiban civilruhás szendvicsVÁP-pal futottunk össze.

– Jó estét! Személyi igazolványt kérném szépen! –
– Az nincs! –
– Akkor mi van? –
– Katonakönyv –
_ Akkor legyen szíves a kollégának odaadni!

Be akartak vinni Keszthelyre, mert ekkor már kimenőben kellett volna visszafele utazni. Vagy azért nem vittek Keszthelyre, mert kidumáltuk, hogy a katonatársamnál fogunk átöltözni, mivel éjfélig van könyv írva. Vagy nem akartak igazán foglalkozni velünk, csak unatkoztak. :)

 3. franta — 2009-08-14 20:04 

Off, de… Tényleg, és ez most komoly. Mondjátok már el, hogy milyen kritériumok alapján lett valaki vápos? (Politikai megbízhatóság? Testméret? Balekség? Vagy rossz helyen volt rosszkor? Soha nem értettem, / értettük.) De ez most már nyilván nem hadititok. :))))

 4. JoeP — 2009-08-14 20:56 

@franta:

Nálunk a testméret és az erőnlét alapján volt az első válogatás. (Rádnéztek és kihívtak.) A második lépcső a megbízhatóság lehetett, mert végül sosem kellett kimennem. :-)

 5. Rosszindulatú Vászka — 2009-08-14 22:48 

@franta: ránézésre, ha aszonta az elöljáró, akkor az lettél. Vitának heje nem volt. Sztem. Ez nem háromperhármas cucc volt.

 6. Michael Collins — 2009-08-14 22:53 

@spájdernecc: Na azok is szép pár lehettek, így hárman :)! De egy dandártábornokot már nem igazoltathattak volna :).

 7. Zaphod_Beeblebrox — 2009-08-14 23:59 

@franta: Nálunk, ha sorállományú adta a VÁPot, mi csak úgy hívtuk: KOPASZ VÁP :)

 8. Münci66 — 2009-08-17 07:45 

Möszjők!

Ugyan nem volt dobi, de Kaposváron (hadtest pk.-ság + kommendáns század) igazoltatott a VÁP. Nem a helyőrségnél rendszeresített egyenruhában (akkor is volt csere folyamatban). A könyvem szerint Mezőtúron voltam állományban. Az eltávot egy olyan tiszt írta alá, akiről még nem is hallottak. Mégsem lőttek fejbe.

Tisztelettel, Münci

 9. Adani — 2009-08-17 15:09 

Ismerősöktől hallottam azt a történetet, h volt egy társuk, aki mindig csinált vmi hülyeséget, ezért a laktanyafogság állandó volt nála, szinte 1x sem mehetett haza, viccelődtek is vele, h te hogyhogy nem mész sehová mire közli ,h hát voltam én már 2x eltávon egy rövid meg egy hosszú:
-Mikor?
-Hát a hosszú egy hete volt kimásztam a kerítésen és fél órával később a városból hoztak vissza.
-És a rövid?
-Tegnapelőtt, akkor már a kerítésnél elkaptak. :)

Szintén érdekes történet, h a katonának szexhiánya volt, az asszonypajtás a közelben lakott, de kilógni nem mert ezért kitalálták, h majd odajön az asszonypajtás ránehezedik a drótkerítésre és a kerítésen keresztül megoldják. A dolog működött is, de sajnos a kerítés olyan pontján csinálták ,ahol elég sokan nézhették élő adásban a műsort.

 10. Bambano — 2009-08-21 23:03 

Én bmp vezetésben buktam meg, mint lövész, nem vezethettem volna meg volt sok más zűr is a produkcióban. Azt mondta a hadnagyom, aki egyébként katonához képest rendes ember volt, hogy vagy hivatalos útra tereli, akkor többet kapok, mint amit szerinte ér az eset, vagy önként nem akarok most hazamenni három hónapig. Ez utóbbiban maradtunk.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.