Vászka barátunk erkölcsi színezetű katonai sztorit kapott elő a ládafiából, közvetlenül egy – kicsit megzöldült – jegygyűrű mellől. A tanulságot úgyis mindenki levonja magának, részemről csak annyit bocsátok előre, hogy meglepően olcsó ékszerekre tömegek vevők a mai napig; aztán másnap ugyanők állnak sorba a kapitányságon feljelentést tenni. De ez egy másik történet…

Egy kis igaz tanmese az emberi gyarlóságról, avagy amikor a szélhámos átverve érzi magát :)

Nem is oly régen, mikor a Világ politikai térképe kétféle színnel volt kettéosztva nálunk (barátira meg ellenségesre), azokban a vitatott megítélésű, ám ifjúságunk számára fogékony években Hazánkban állomásozott a Legnagyobb Barát, a nagy SZU Hadserege.

Ez az értelmiség számára zsigerileg és morálisan feldolgozhatatlan volt, ám a magyar leleményesség hamar megtalálta a közös hangot a "megszállókkal", ami remek stuffok cseréjében nyilvánult meg. A Vörös Hadsereg itteni állományával kölcsönösen előnyös biznicek sokasága jött létre, nap mint nap. Príma ruszki katonai cuccok, televíziók (az a ruszki színes tévé avagy egy ruszki világvevő rádió nagy becsben tartott kincs volt ám). Nem csak a rabsicok potenciálját növelő tárgyak, avagy minden férfiember szívét megdobogtató kések, szütyők, delejnedűk, hanem mindenféle egyéb tárgyak is gazdát cseréltek (más tárgyakra avagy készpénzre) a felek legnagyobb megelégedésére. Ha a történelmi sérelmeket lehántom, hibátlan szimbiózis volt.

Nézzük a mások oldal lehetőségeit.

Mifelénk (stratégiailag fontos hely volt, úgy tűnik) több orosz laktanya is volt a környéken. Az számomra nem teljesen világos, hogy hogyan, de az biztos, hogy egy szakasz ruszki baka dolgozott a helyi erdészet lakatosműhelyében. Vagy legalábbis oda voltak kivezényelve. Az okát nem tudom, alapvetően a jófajta komenista munkamorált ismerve senkit nem zavartak, sőt, hamar megbarátkoztak a helyi szakikkal. Vidék, békés környék. Illetve a helyi sporthorgászok nagyon utálták ezeket a srácokat. Mikor a rendes hun polgár dupla jégeralsóval, három frottérzoknival a gumicsizma alatt villantózott, ezek a vásott vágottszemű, feketehajú görbelábú bakák meg egyszál pendelben fürdöttek a Dunában és közben nagyokat röhögtek meg fröcskölték egymást, hogy mekkora poén már, ilyen meleg víz még a strandon sincs ám. Hát így megy ez.

De a dráma már jön is… Egy kis, kölyöképű baka stoppolt a főúton, egy középkorú Hölgy felvette. A a katona elsírta neki bánatát, hogy bizony neki pénz kellene, de nagyon, akár a jegygyűrűjét is eladná, színarany, de mindegy, vége a világnak. Hosszas alku után ez a hun Hölgy megvette a szomorú baka gyűrűjét 150 HUF-ért (nem röhög, ez a nyolcvanas években egy félliteres kommersz vodka ára volt, de való igaz, egy nemesfém gyűrűért kacagtató ár, a hülyének is megéri, hát nem?)

Vitte is a Hölgy – aki azt gondolta, most aztán jól járt – a cuccot az első becsüshöz. Kiröhögték, elzavarták. Ment máshová, de az ítélet ugyanaz. Bolondok aranya, miszerint sárgaréz. De nem adta fel, rögtön feljelentést tett a szerveknél. Végülis, rútúl becsapták, átverték, kisemmizték. Hát borzasztó.

A nyomozás során, nagy nehézségek árán el is jutottak a vidám nyomozók a műhelybe, ahol fogadta is őket a megértő és kedélyes művezető: tessen Hölgyem azonosítani a galádot, íme felsorakoztattam a gyanús elemeket. De ugye a fehérember csak egy szakasz egyforma ferdeszemű kölök bakát látott, az ügy nyomozati része itt véget is ért.

A fiúk vidámak voltak, az egyik  ügyes srác épp akkor szerzett egy teljes palack vodocskát. Kisvártatva – kileste az egyik helyi span – az egyik baka nagy gonddal rézcsövet fűrészel szép szeletekre. A másik reszeli, a harmadik csiszolja, a negyedik polírozza, az ötödik meg a bakancsát fényezi. Egy patent tímvörk kéremszépem, a közösségi munka eredményének releváns felhasználásával. Pont, ahogy a rokonszenves lenini doktrína írja. Bár sztem erről a srácok nem gondolkoztak.

Mielőtt pálcát törnénk a szélhámos ruszki bakák felett, azért gondoljunk bele, nem nagyobb élősködő-e a más nyomorán kabátgombért nyerészkedni kívánó helyi júzer.