074. – A Szózat


A halál, illetve az ezzel – általában – együtt járó temetés a főtiszteket sem kerüli el. Prenix úgy 13 évvel ezelőtt volt egy kegyeleti díszelgő alakulat tagja, de úgy tűnik, az élmény olyan intenzitású volt, hogy a mai napig várt arra, hogy kibeszélhesse magából.

Kiskőrösön voltam katona, 1996 nyarán történt az esemény. Ekkoriban már a második felét töltöttem a szolgálati időnek és kiképzőtisztesként az összes ezzel járó kiváltságot magaménak mondhattam.

A laktanya egy nyugállományú főtisztje elhunyt, így díszelgő csapatot rendeltek ki a temetésre. Erre legalkalmasabbnak az újonc századot találták, így rajparancsnokként a sorok élén a kiképzőtisztek vonulhattak (köztük én is) a vezénylőtiszt után. Vezénylőtisztnek az egyik legjobban szeretett főtisztet, M. Sándor őrnagyot kaptuk, aki egyben az MKIEG vezetôje is volt. (Máig nem tudom, hogy ez minek a rövidítése?)

Hosszú órákon át gyakoroltuk a szertartás katonás lebonyolítását, ami az alábbi menetrend szerint volt eltervezve:

1., Díszlépésbe vonulás a sír mellé, majd ott sorakozás
2., Himnusz + fegyverrel tisztelgés
3., Beszédek – ezalatt díszőrség
4., A koporsó földbe eresztése, díszsortűzzel kísérve
5., Szózat + fegyverrel tisztelgés
6., Vezényszóra elvonulás

A beígért jutalomszabadság kellőképpen kárpótolt a hosszú órákig tartó gyakorlásért. Eljött a temetés napja, kaptunk vadonatúj gyakorlót, fehér kesztyût és szép fegyvereket.

Kivittek a temetőbe és még a gyászolók érkezése elôtt jelmezes-zenés főpróbát tartottunk. A laktanyából kísérő tisztek és főtisztek elégedettek voltak…

Amikor elkezdtek gyűlni a vendégek és a család, akkor már nem tűnt annyira "jó bulinak" ez az egész. Valahogy beleéreztem abba, hogy itt azért mégiscsak meghalt valaki és nagyon nem éreztem odaillőnek a röhigcsélő sorállományú társaságot, de ebbe nem volt beleszólásom….

Elkezdődött a szertartás, az unalomig elpróbált módon.

Sorfalat álltunk, igyekeztem senkinek sem a szemébe nézni. Jött a Himnusz, majd a beszédek. Leeresztették a koporsót és a díszlövések is szabályosra sikerültek. Majd a fegyver súlyba helyezése után váratlanul kaptunk egy balra át parancsot és egy "díszlépés indulj"-t.

Mindannyian tudtuk, hogy nem ez következik, de a temetés csendjében harsogó parancsot megszegni senkinek nem volt kedve és elindult az oszlop. Két-három méter után az egyik laktanyabéli tiszt utánunk osont és igyekezett halkan, de érthetően szólni a vezénylőnek:

– Sanyiiii! Sanyiii!!!! A Szózat!

Vezénylőtisztünk díszlépésben menetelt, amikor leesett neki a tévedése, és az alábbi mondattal törte meg a temetés csendjét:

Az istenfaszát!

Szépen visszavezényelt minket a sír mellé és a Szózat végére sikerült is újra beállni a helyünkre, majd újra elvonultunk. Mondanom sem kell, hogy az egész díszőrség teli szájból röhögött és hát a gyászolók arckifejezését nem annyira szeretném viszontlátni álmaimban.

46 hozzászólás

 1. Szalacsi_Dezső — 2009-09-21 08:14 

“- Az istenfaszát!”
Jóó! :-D

 2. Optika — 2009-09-21 08:29 

Koós János is mesélt temetéses sztorit. Ő katonazenész volt a seregben, méghozzá cintányéros. Egyszer temetésen játszották el a Himnuszt, amiben összesen 1 azaz egy darab cintányér ütés van. Ő igyekezett ebbe az egy ütésbe apait anyait beleadni, ami sikerült is, mivel az egyik cintányér lecsúszott a kezéről és lerepült egy közeli sírra, ahol még jó sokáig csörömpölve gurult.
A többi zenész és a temetés egyéb nézősrege alig alig tudta megállni fuldokló röhögés nélkül.

 3. spájdernecc — 2009-09-21 08:57 

többször volt “szeremcsém” díszelegni mindenféle rangú elhunyt előtt. A századparancsnokununk, mint igen snájdig legény, valamint kopasz hadnagy, tehetségesen kardozott, ezért aztán megnyerte az “összes lehetséges díszelgésen résztvevő” kétes dícsőségű kitüntetést. Én ha már a főnök megy, hát niben bízhatna jobban, mint az embereiben.
A legemlékezetesebb ilyen alkalon Pécsváradon volt, ilyenidőtájt, gesztenyeérés idején. Nagyon szép őszi idő volt, ragyogott a nap, a temető teli a hozzátartozókkal, ismerősökkel, nettó kíváncsiskodókkal, meg a hivatásos temetésrejáró öregasszonyokkal.
Ravatal, néma csend, kopp-kopp….
A hulló vadgesztenyék, naná. hogy a rohamsisakokon pattantak először, mielőtt talajt fogtak volna. Tudni kell, hogy a pécsváradi temető a nagy dunántúli átlagnál is meredekebb domon foglal helyet, így az amúgy sem egyszerű gyászvigyázz a szokásosnál is macerásabb volt. Erre egy lapáttal még rátettek a guruló gesztenyék, csetlett-botlott az egész szakasz. Még mielőtt bohózatba fulladt volna az egész, a vezénylő vétve ugyan az alaki szabályzat ellen, de behódolva a fizikának kiadta a megváltó “ne tarts lépést!” parancsot.

 4. Krux — 2009-09-21 11:02 

Nagyban hasonló eset fordult elő velünk, asszem 80-ban. Április 4. volt, vagy november 7., már nem emlékszem, de a lényeg az, hogy a Szabadság téren kellett koszorúzni a ruszki emlékműnél. Ott volt az ország színe java,”K”(ádár), “A”(czél), meg a többi f. “L”(osonczi) már ellépett a századunk előtt, beállt a helyére, a protokoll szerint következnie kellett a Himnuszoknak. Normál esetben kb. 5 másodperc volt a kettő között a szünet. Áll a század a karabéllyal tisztelegjben, jön is a Himnusz, a miénk. Utána kínosan hosszú csend. Mivel a fejünket mi nem tekergethettük, ez a kiváltság csak a századparancsnoknak adatott meg, csak utólag tudtuk meg, hogy a következő történt: a zenekarvezető a magyar Himnusz után hátraarcot csinált a zenekarának, ezek pedig ott álltak száj elé vett trombitákkal, meglehetősen értetlen arcot vágva. A karnagy, mint aki jól végezte a dolgát, várta a koszorúzás megkezdését. Kb. kínos fél percbe tellett, amíg többen is szóltak neki, hogy “Jenőőő!” “Szovjet Himnuszt!” Jenő főhangya ekkor újfent megcsinálta a hátraarcot, aztán fejhangzott a “Szojúz…”. A koszorúzás amúgy rendben lement, már a buszokon ültünk, amikor láttuk, hogy a zenekarvezető – természetesen nem saját jószántából – vigyázzmenetben közelítete meg “C”(inege Lajos)-t, majd meglehősen rövid párbeszéd után szabályos hátraarcot csinálva jött vissza a buszokhoz. Abban a ritka megtiszteltetésben részesült, hogy a miniszter eetáás személyesen fenyítette meg. Utána hetekre eltűnt, addig más volt a karnagy.
Optikához és Spájdernecchez kapcsolódva: röhögős temetéses sztorim rengeteg van, majd egy önálló posztban lenyomom.

 5. Szalacsi_Dezső — 2009-09-21 11:22 

Azér szörnyű, hogy a volt sorkatonáknak csak röhögős temetési sztorijai vannak. :-D

 6. sorhajóhadnagy — 2009-09-21 11:50 

Nekem csak egyszer adatott meg, hogy temetésen díszelegjek. Martfűn temettek el egy szegény sorkatonát, aki hazafelé menet kiesett a vasúti kocsiból. Az MN valamilyen gesztusa volt, hogy parádés búcsút kínált a gyászoló rokonságnak. A szerencsétlen áldozatot a községi temető hősi parcellájában temették, szigorúan társadalmi szertartással. A hozzátartozókat viszont nem figyelmeztették arra, hogy sortűz lesz, méghozzá háromszoros. A durranásoktól olyan pánik lett, hogy a rokonság egy része a hantolás közben majdnem beleesett a gödörbe, a távolabb állók pedig gyalog és biciklin menekülni kezdtek. Erre jött aztán, amikor zenekar híján, erősítő-hangfal előadásban kissé recsegve felcsendült előbb a Hunyadi-, majd a vidám (egyébként lovassági tempójú) Klapka-induló. Így aztán a keréknyomból álló földúton a sír előtt trappolt a díszszakasz, keményen odaverve a bakancsot, egész magas porfelhőt kavarva. Az egész szertartás nélkülözte az emelkedettséget, de az biztos, hogy emlékezetes volt.

 7. sorhajóhadnagy — 2009-09-21 11:53 

Csak egy pontosítás: Koós János a Vám- és Pénzügyőrség zenekarában játszott, de egyenruhás testületként ugyanazok az alaki szabályzatok szerint zajlottak le a fináctemetések, mint a katonaiak.

 8. Optika — 2009-09-21 12:40 

@sorhajóhadnagy:

Köszi a kiegészítést.
A sztorit egyébként nagyjából 10 éve hallottam, amikor Fridi műsorában 2 adást szenteltek Koós sztorijainak. Fridi műsorait nem bírtam és bírom, de ez nagyon jó volt.

 9. Optika — 2009-09-21 12:46 

Egyszer én is díszelegtem valami elhunyt egykori laktanya parancsnok vagy zászlóalj parancsnok temetésén. A nevét akkor sem tudtam.
Semmi extra. Rengeteget gyakoroltunk, hogy minden klappoljon. Azt hittük, hogy jobban jártunk mint az egyes számú gyakorlótérrel. Hát nem. Mikor a többiek bejöttek mi még szívtunk az alakulótéren több napon át.
A temetés rendben lement. Az özvegy állítólag köszönetet mondott utána. Igaz kezünk belerohadt a fehér kesztyűbe.

Igaz két dolog volt beígérve: vagy jutalomszabi (ha minden klappol), vagy 5 nap fogda (ha valami gáz van).

 10. Krux — 2009-09-21 13:44 

@Szalacsi Dezső: Félreértettél! Egy temetés legtorokszorítóbb pillanata – az ismerősök, rokonok, stb. számára – az, amikor a koporsót leengedik a sírba. A legröhejesebb pillanata – a díszszázad számára – pedig az, amikor a 3 díszlövést lereagálja a gyászoló tömeg. A probléma gyökere az, hogy ez a két esemény időben tökéletesen egybeesik, ugyanis a lövéseket azalatt a néhány másodperc alatt kellett leadni, amíg a koporsót leeresztették. Az egész gyászoló tömeg a koporsót nézte, senki nem ránk figyelt, de nem ők voltak a legjobbak. Általában mi már jó előre kinéztünk olyan öreg nénikéket, akik – velünk mit sem törődve – a század mellett néhány sírral arréb, egy másik síron igazgatták a virágokat, szöszmötöltek, stb. Ezeknek a néniknek a koordinátáit a lövés előtt elsutyorogtuk egymás között, az egész banda az ő reakciójukat figyelte. Hááát… Reagáltak is rendesen! Lehet ezen nem röhögni?
A saját szakasztársunk temetésén egyébként – mert ilyen is megesett -, senkinek nem volt kedve a hülyeséghez.

 11. Bableves — 2009-09-21 13:53 

MKieg = Mozgósítási és Kiegészítő parancsnokság

Többnyire a bevonulásokat/leszereléseket intézi, alkalmassági vizsgálatok, de pl. a katona igazolványok, sorállomány adatlapjai a dögcédulákkal, élelmezési létszám-jelentések, stb. is ide tartoznak…

 12. .com — 2009-09-21 14:47 

nem voltam diszsortuzelni
hogy megy ez?
minden loves utan ujra tolts?
gondolom, nem szukito volt a fegyveren a vaktoltenyhez
ha igen, hanyszor ellenoriztek, hogy vmelyik ne sorozatra allitsa az AK-t :o)

 13. sorhajóhadnagy — 2009-09-21 15:57 

@.com:
Vaktöltény, csőszűkítő nélkül. “Tűz” után újból csőre kellett rántani az AMD-t, arra már nem emlékszem, erre volt-e külön vezényszó.
@Krux:
Ja, a civileknek fogalma sem volt, mekkorát szól 21 gépkarabély (a mi időnkben még géppisztoly) egyszerre.

 14. Krux — 2009-09-21 17:24 

@.com: Főtisztig 3 szakaszból álló századot írt elő a szabályzat, tábornoknak 3 századból álló zászlóalj dukált, ez utóbbinál ágyútalpon vontatta egy lerobbant PSZH a koporsót. Szóval a koporsó leeresztése előtt a két szélső szakasz (tábornoknál század) tisztelgett, a középső a következő vezényszavakat kapta: “Súlyba!” “Vállhoz!” “Össztűz!” Ekkor töltöttünk csőre, majd jött a lényeg: “Tűz!” Újra: “Össztűz!”(ürítés, töltés), “Tűz!” és így tovább. A harmadik lövés után az egész századnak szóló “Lábhoz!” vezényszóra állította helyre a rendet, az alapállást. Egyszer, gyakorlás közben “L”(ovas Pali) hadnagy heccből azt mondta “Tűz!” helyett, hogy “Víz!”. Hát lőttünk erre is ezerrel…

 15. Szalacsi_Dezső — 2009-09-21 17:33 

@Krux:
Persze, persze. Igazad van, én is erre gondoltam, bár tény, hogy a temetésekben mindig van valami morbid dolog. Eccer egy fiatalon elhunyt kollégánk temetésén a ref. lelkész beszéde után mondott beszédet a nagyfőnök. A lelkész szépen levezette a feltámadást stb. A főnök meg, mint őskomcsi rögtön utána ezzel nyitott: Hitünk szerint egyszer élünk, és nincs feltámadás. Elég csúnyán nézett a református “papbácsi”.

 16. Krux — 2009-09-21 17:33 

@sorhajóhadnagy: 21 gépkarabély ugyanakkorát szólhatott, mint a mi SZKSZ karabélyaink, a vaklőszer szerintem ugyanaz volt. Meg kell jegyeznem, hogy 21 azért ritkán szólt egyszerre, legalábbis nálunk. Az első két kövést szívesen elsumákoltuk – a francnak volt kedve annyit tisztítani a vaskésest -, de az utolsót azt mindig kilőttük, mert az benne maradt a fegyverben. Korábban volt ugyanis olyan “szomorú” eset, hogy a századpéká észrevette, hogy itt-ott szólt csak egy-két karabély, és a szuronytszegezz végén egyenként vizsgálta meg a karabélyokat. Akinél elsütetlen vaktöltényt talált a fegyverben, annak nem volt tanácsos vagy két hétig kimenőt kérnie…

 17. Szalacsi_Dezső — 2009-09-21 17:34 

Ja és persze ez volt a sokadik temetés, ahol szóról szóra ugyanazt a beszédet nyomta. Még jó hogy a neveket nem keverte össze.

 18. Markgraf — 2009-09-21 18:30 

@Krux: Mivel az AK és az SZKSZ ugyanazt a 7.62-es 43M lőszert tüzeli valszeg a vaklőszer is ugyanaz :)

Ezt a katonatemetéses témát az angolszászok csinálják nagyon szépen. Arrafelé pl. vállon viszik a koporsót.

 19. Rókakígyó — 2009-09-21 18:52 

Tudtommal a vaklőszer és az éleslőszer lőpormennyisége nem egyezik. Ezért van szükség a szűkítőre. De a temetésen ilyesmi nem volt. Mármint szűkítő, csúnya lett volna a fegyver tőle.

 20. Higany — 2009-09-21 18:59 

Nagyapám katonatiszt volt, 35 évet húzott le a seregben. Katonai temetése volt és a díszelgő alakulat nagyon profin tette a dolgát.

 21. nedecz — 2009-09-21 19:38 

@Rókakígyó:
Nem,a két lőszer csak a magban-vagy annak hiányában-tér el egymástól.
A csőszűkítő azért kellett,mert a mag ellenállása nélkül a csőből a gázvisszavezető nem tudott elég lőporgázt visszavezetni a gázdugattyúhoz és ezáltal a zárkerethez.Nem tudta csőre tölteni a következő lőszert.
A csőszűkítő ezt a gondot áthidalta.

 22. szögyi — 2009-09-21 20:20 

Urnás temetésen hogy-hogy nem mikor kitolták a pitlit, valahogy elkezdett hullámozni a vidámság a díszőrségen. A századpk aki előzőleg épp jól orrbabaxta magát a kardlappal, kicsit félrefordult és halk, de átható hangerővel közölte a díszszázaddal:
Hallgass már, nem egy korsó sört tolnak ki eléd bazmeg!
No, aki addig még esetlen nem röhögött, most annak is összejött

 23. Csavarhúzós — 2009-09-21 22:03 

Hát egy elég morbid/vicces sztorim nekem is van, csak kár hogy a pocsék névmemóriám miatt nem tudom jól előadni.
Nagykanizsán két temetésen is voltunk. A második temetés kb. két héttel az első után volt. Alacsonyabb rendfokozatú elhunytat temettünk, mégis a korábbi szakasz helyett dísszázad vonult ki. (Mármint mi, alakulótéri gyorstalpaló után)
A morbid az volt, hogy a beszéd – hát az ugyanaz volt, mint két héttel korábban. Szó esett benne a Haza szolgálatáról, hogy személyesen is mekkora barátja volt a megemlékezőnek, valamint elhangzott egy török kori nagykanizsai hős neve is, mint dicső előd.
A vége felé, mikor odáig ért, hogy “Búcsúzunk Tőled….”, akkor a … helyén még a két héttel korábbi halott neve volt, nyilván csak az első lapon javította ki. A szónok érezte a kialakuló feszültséget, és gyorsan keresett a lapon egy másik nevet – pechjére a törökverő hőst találta.

Hans, az okos ló sokáig elhitette a gazdájával, hogy tud számolni. Aztán a tudós bizottság megállapította, hogy csak az emberek gesztusaiból olvas, és kitalálja, mikor kell abbahagynia a patájával a kopogást. Hősünk a még fagyosabb tekintetekből kiolvasta, hogy még mindig nem a helyes választ adta, így kilesett a papírjából, és a keresztről leolvasta az elhunyt nevét.

 24. Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa — 2009-09-21 22:06 

Ez nagyon jó kis blog,megy a kedvencekbe,köszi!

 25. sorhajóhadnagy — 2009-09-21 23:01 

@Krux:
Tényleg, már emlékszem, “Össztűzre” rántottuk csőre az AMD-65-öt, “Tűz” parancsra lőttünk. Elég egyszerre ment, egyébként, de hát abban a zajban ki hallotta meg a finom eltéréseket.

Utána persze a rokonok (akik éppen nem voltak ájultak az ijedtségtől) odajöttek, és invitáltak bennünket a halotti torba, amit az állomány egy része a vélhető pálinka-vételezés és lányokkal való ismerkedés miatt nagyon vonzó ötletnek talált. Ám a parancsnokság szigora nem tette ezt lehetővé. A katona a tragédiában is megtalálja az optimista, életigenlő vonásokat.

 26. Mikrobi — 2009-09-21 23:28 

Nagyon vicces, hogy ekkorát káromkodott a katona egy temetésen! Még ismételgessétek is! Biztos az Isten tehetett arról, hogy elfelejtették a Szózatot!

 27. sorhajóhadnagy — 2009-09-21 23:45 

@Mikrobi:
Valamit nem értettél meg, de akkor talán találsz áhítatosabb olvasmányokat máshol. Nem a durva kiszólás a poén, nem azon kell nevetni. Mi sem azon nevetünk. Gondolkozz, mi lehet akkor az, ami sok mást jó kedvre derít?

 28. Zzoorroo — 2009-09-22 00:00 

@Mikrobi: figyu, mi sem megyünk a jezsuitablogba osztani az észt, mi lenne, ha te sem okoskodnál itt? Ha nem érted, miről van szó, lapozgasd inkább a Szentek Életét.

 29. keeroy — 2009-09-22 00:17 

Istenem, de meghallgattam volna. :P

 30. dark future — 2009-09-22 00:21 

Én ugyan nem temettem, de Vácon többektől hallottam a történetet arról a januári esetről, amikor minden alaposan le volt fagyva, a baromarcú vezénylőtiszt meg nekiküldte a temetői domboldalnak díszlépésben a századot. Na az aztán minden volt csak díszes és katonás nem…

 31. dark future — 2009-09-22 00:31 

Katonai temetésnél morbidabb (és a kívülálló számára viccesebb) dolgok csak roma temetéseken bírnak történni. A legjobb ilyen talán az a sztori, amikor az özvegyasszony — régi roma szokás szerint — a koporsó leeresztése után nagy jajjgatások közepette férje után akarja magát vetni a gödörbe. Normális esetben ebben mellette álló rokonai akadályozzák meg, nomármost itt kicsit elbambultak, így sikerült is neki. Slusszpoénként volt vagy félméter talajvíz a gödörben, így hiába engedték le óvatosan, téglákra a koporsót, a termetes özvegy landolása nyomát kitört a sárcunami is…

 32. én58 — 2009-09-22 01:26 

Nekem tűnik igaznak a történet, egy ember lehet ennyire bunkó esetleg, de hogy ennyi alárendeltje egy ilyen szituban egy emberként kuncogjon rajta?

 33. én58 — 2009-09-22 01:28 

Bocs, helyesen: nekem NEM tűnik igaznak a történet

 34. Öreg Sam — 2009-09-22 05:15 

Heheee…
Kopaszok!
Nem tudtok ti semmit!
Velünk összeszedették a töltényhüvelyeket!
Merthogy rend a lelke mindennek,el kellett számolni..

 35. Rogerius — 2009-09-22 06:51 

1977 Nagyvarad -roman sereg – egyaltalan nem egy leany alom.Bar nem mindeg agresszivan de allandoan ereztettek az erdelyi magyar bakakkal hogy “gyanusak”…a tisztek es foleg a tiszthelyettesek versengtek hogy atneveljenek bennunket es “lojalis roman allampolgar” faragjanak belolunk.
“Faszkalap” fotorzs volt az egyik legadazabb magyarfalo – eredeti neven Fascalau Petre (olvasd Faszkalou)
aki szinte naponta mondogatta egyik masik magyar kiskatonanak hogy akkor lessz majd magyar vilag es akkor hallatszik majd ujra Magyar Himnusz Nagyvaradon amikor o, marmint “faszkalap” fotorzs, visszamaszik az annyaba. 1977 nyaran radioskent pont a morze abc-t tanultuk az ominozus “faszkalappal” amikor a terem ablaka alatt, oriasi hangerovel, elhangzot a Magyar Himnusz…majd megegyszer es megegyszer es megegyszer…ugy harom oran keresztul. Faszkalap elfeheredett es kirohant a terembol majd visszajott es hebegve elmondta hogy a Kadar-Ceausescu talalkozora “gyur” a katonazenekar. Mindenki kuncogott, meg a roman bakak is…mindenki varta hogy a fotorzs visszamegy a picsaba. Faszkalap meg hetekig idegileg megviselt volt.

 36. Szalacsi_Dezső — 2009-09-22 07:20 

@Rogerius: Ez komoly, hogy ez volt a neve? Fascalau?
Ez óriási! És tudta, hogy magyarul ez milyen vicces? Mer’ ha igen, akkor de szar lehetett neki. :-D

 37. kopaszállat — 2009-09-22 07:29 

@Rogerius: Köszi Komám, ez veri az egészet!!! Én ugyan még lefekvés előtt vagyok, de a röhögés az röhögés.
Köszi :)

 38. hkalman — 2009-09-22 08:19 

Ez sem mai tortenet: anno osztalyfonok mutatott egy videot, ahol a disszemlen jott a “Jobbra nezz!… Elbasztam. Balra nezz!” :D (vagy forditva, de ez vegulis lenyegtelen)

 39. fátum — 2009-09-22 08:21 

én58: Nem kuncogtak, röhögtek.

 40. fátum — 2009-09-22 08:22 

én58: És igen, lehet ennyire bunkó. Az illetőt ugyan nem ismerem, de ’86-’87-es “merítésem” van a témakörből.

 41. Öngerjesztő Erg — 2009-09-22 11:14 

Egyszer én is voltam temetésen díszelegni. Debrecenben egy rendőr örnagyot búcsúztattunk. Nálunk az első szakasz lőtt és mivel magas vagyok, nekem is volt szerencsém hat vaklőszert eldurrantani (hármat az alakulótéren gyakorlásképp).
A temetésből nem sokat láttunk, mert mi kinn álltunk az úton, a sír meg egy fasor mögött jó messze a parcellában volt. Annyi maradt meg, hogy fáztunk, mint a kutyák (január volt és egy csomót kellett várni) és a rohambili mindenkinek szétnyomta a fejét.
A gyakorlásnál a vezénylő tisztnek nem tetszett, hogy mindenki mutatóujjal húzza fel az AMD-t (ezt az ütegpk. tanította így nekünk, mondván, hogy az embernek erősebb a muató-, mint a kisujja), úgyhogy kisujjal kellett felhúzni a flintát, mert az úgy “szebb”. A fickó ügyesen áthidalta az AMD kialakításából következő problémát is: hordozni behajtott, lőni kihajtott váltámasszal kell, de erre nincs parancs a szabályzatban, úgyhogy kitalált rá egyet: (meglepő módon) “válltámasz”.
Poén nincs hacsak az nem, hogy a hat vaklőszer eldurrantása után karbantartás nélkül visszaraktuk az AMD-ket a fegyverszobába és egy hét múlva elmentünk csapatgyakorlatra. Biztos “örült” az a szaksznyi kopasz, aki megnyerte a puskáinkat..

 42. Szalacsi_Dezső — 2009-09-22 12:42 

@Öngerjesztő Erg:
Elképzelem:
“Válltááá… masssz.!”
-))

 43. Lombrágó — 2009-09-22 12:49 

Nekem két hete volt “szerencsém” katonai temetéshez. Ott valamilyen “kispuska” szerű flintával tüzeltek a fiúk. Akik amúgy példamutatóan viselkedtek és pontosan tudták a dolgukat.

 44. spájdernecc — 2009-09-22 13:43 

@Szalacsi Dezső:
inkább:
vááááááááááááááá!
masz!
nálunk megoldották, kihajtott válltámasszal csináltuk végig a dolgot a ” gépjárműről ” a Gépjárműre” közötti intervallumban.
Aki pedig azt hiszi, hogy a vaktöltényes buli akkora truváj, nem pucolt fegyvert hangtompítós lőgyalorlat után.

 45. Öngerjesztő Erg — 2009-09-22 16:59 

@Szalacsi Dezső:
Most hogy mondod; ez érdekes.. A fickó a szokásos alaki hadovát nyomta (sszáöddd fgyssz! blraaa öáttt! stb.), de mikor ide jutott, akkor teljesen emberi hangon és érthetően kimondta, hogy “válltámasz”. :))

 46. ZöPö_ — 2009-09-23 10:34 

Lehetett volna “válltámaaaaszt… NYISS”, és akkor egyszerre kattannak az AMD-k.

Amúgy jön az én téli temetésen díszelgő sztorim is. Bár a poénokat nagyjából már felvázoltátok itt. :-)

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.