Na most egy kis MÁV-MN teambuilding gyakorlat a győri felderítők sérelmére! A vezérkar 1981 kora telén rendelt el egy remek hadgyakorlatot a Bakony rengetegében. Hadosztálygyakorlatnak nevezték, de lehet, hogy a mienkén, a 11. hk. ho-n kívül (MN 2284) máshonnan is voltak. Mindenesetre ott kergette egymást a tatai 25., a rétsági 31. és a szabadszállási 145. harckocsi ezred, a szombathelyi 15. gépesített lövész ezred, no és mi, győri felderítők. Szerintem többen voltunk, mint most az összes szárazföldi harcoló csapatok. Bevagonírozás után kezdett szakadni a hó, és mire a szerelvény Mórra ért, fehér volt minden.
Szerény személyem első időszakos kopaszként felállított őr volt az egyik vagon végén, egy PSZH fara mellett próbáltam megkapaszkodni, nehogy leessek a sínekre. Őrbunda, biztonsági őrszék – csak később láttam képen a Néphadsereg című lap egyik riportjában – persze nem volt. Időnként rám csörrentek TBK-n a földi paradicsomból, a vaskályhával fűtött „bocipullmannból” (marhavagonból), ahol priccseken, hálózsákban dőzsöltek a többiek. A hó lassan engem is belepett, csak nem jött váltás, pedig a vonat többet állt, mint haladt. (26 óra alatt tette meg a Győr és Várpalota közötti távolságot!) Nagyon hideg is volt, és amikor valahol már megint negyedórája vesztegeltünk, elhatároztam, hogy kicsit felrázom zsibbadt tagjaimat. Ugráltam, csapkodtam, mást nem lehetett. Közben viszont a mozdony (M41 dízel) váratlanul rántott egy nagyot az egész szerelvényen, én meg úgy ahogy voltam, eldőltem. Hogy le ne essek a pőrekocsiról, a PSZH-ra málházott sílécekbe kapaszkodtam, és lényegében ott maradtam lógva. Lábam kalimpál a vagon oldalán, vállamon lóg az AMD, a tártáska, a szimatszatyor, kezem kifordul. A vonat gyorsított, én pedig azon gondolkoztam, hogy mi lesz velem, ha netán lepottyanok. És ekkor megszólalt a TBK is, nagyon tekerte valaki a kurblit a bocipullmann összkomfortos melegében. Vagyis a helyzet egyszerre volt drámai és mégis komikus, mint valami börleszkben. Aztán végül összeszedtem magam, és visszahúzódzkodtam a fedélzetre. Be voltam tojva, és elgémberedett kézzel tapogattam a kagyló után, hogy belerebegjem: „Egyes számú felállított őr jelentkezem…”

„Mi van, …ssza meg, mit csinál ott, talán alszik, hogy nem kapja fel a kib…ott telefont” – érdeklődött az őrpéká, amire én azt találtam mondani, hogy a menetzajban nem hallottam a TBK ciripelését. Így történt, hogy a Néphadseregnek nem sikerült elhagynia. Viszont a kiszámíthatatlan – ne nem megállások, hanem megindulások miatt – a váltást sem lehetett megszervezni. Nyolc órát vacogtam még a fejlett haditechnikához tapadva, mire leváltottak. Székesfehárvárig aludtam a marhavagon priccsén, amitől boldognak éreztem magam.
A „hazatérés” a likócsi laktanyába tényleg érdekes volt: tisztának lenni az első meleg zuhany után szinte az otthon érzésével töltött el sokunkat.

@68nyara:
A legtöbb esetben mégis belefért a Szokol rádió, egy-két könyv, konzerv, tartalék cigaretta, egyebek. Minden, ami kell a túléléshez. A málhazsákot mégsem cipelhette a katona mindenhová!

Én kétszer vonatoztam keresztül Magyarhont, egyszer Városlőd-Kislődtől Szegedig, december közepén, normál személykocsiban, egyszer pedig júliusban Diszeltől Szegedig, bocipullmannban. Nekem az utóbbi tetszett jobban, szépen meg volt ágyazva az egész vagon friss szalmával, nem volt más dolgunk, mint egy napig heverészni és a Balaton-parton a csajokat stírölni.

A pisike érdekes volt persze, van az a reflex, hogy ha figyelnek, nem megy. Kiállt az ember letolt gatyával az ajtóba és lóbálta, lóbálta… Ha visszaléptem a vagonba, megint nagyon kellett. Azt hiszem, Badacsonytól Fűzfőig lengettem a szerszámom.

@68nyara:
Ó, az ideológiai éberség… Én rövidhullámon a Szabad Európa orosz nyelvű párját, a Szabadság Rádiót hallgattam, a titkos rezsimű rádióskocsiban. Amikor belépett egy tiszt, nem értette, hogy valakik Münchenből éppen a kommunizmust szidják, de elképedt, hogy orosz szöveget hall. „Csak nyugodtan, honvéd elvtárs, hallgassa a szovjet adásokat” – nyögték zavarodottan. Bomlott a rendszer, na…

Tiboru visszajött már megérdemelt szabijáról? Nem láttam, hogy véleményezte volna a bajtársi találkozó ötletét.

Bocsánat, a dátum 1986/1987-es tanév. Ugyanis frissen érettségizve, egyetemre felvéve tanévben tudtam gondolkodni.
Igaz a tanév előbb ért véget, mint mi leszereltünk. Ugyan rebesgették, hogy táposok két héttel hamarabb leszerelnek, de ez sajnos kacsa volt. De két évre rá a táposok tényleg két héttel hamarabb szereltek le mint a többiek, ahogy hallottam volt is puffogás.

Bocipullmanban nyáron én is szívesen utaztam volna. De nyáron nem bocipullmanban utaztunk, hanem személykocsiban és egyfolytában ott ette a fene a tiszteket köreinkben. pl. még el sem énekelhettük, hogy „Ez a vonat most van indulóban”.

A szimatszatyorban tényleg tilos lett volna kaját tárolni, de mindenki mégis oda tette. Ez egy olyan dolog volt, hogy ha a tiszteknek valakivel valami baja volt, de végkép nem tudták megszivatni utolsó lehetőségként kipakoltatták a szimatszatyrot. Madarász örmi elmondta, hogy a tiszthelyettes képző iskolában, Ő is ott tartotta a kaját, ha háborúzni mentek. Tőle szivatósabb őrmester nem volt az alakulatnál.

@von Stirlitz:

Akkoriban sok sok szovjet Vápos mozgott a Déliben. De úgy gondoltam orosz VÁP nem számít, hát nem tisztelegtem. Aztán jött az üvöltés: „Товарищ! ……..” Nem értettem azt ami ezután jött kristálytisztán, de a lényeg valószínűleg az volt, hogy szépen megkért a katonai tiszteletadás teljesítésére a baráti hadsereg tisztjei, VÁPja részére is. Ezek után mindnkinek tisztelegtem, egyszer véletlenül az egyik Bp-i szálloda előtt sétálva még a tányérsapkás londinernek is. Majd megszakadt a röhögéstől…….

pontosabban: földigilisztát kellett ennünk egyszer.

Nem tudom igaz, vagy sem, esetleg akad valami igazságtartalma? Mesélték a sztorit a szhelyi szép napokon.

Párévente tartottak valami rendes vircsaftot Kazahsztánban (sajna nem jutottam rá ki), többek közt magyar harckocsizók részvételével.
Na, kocognak is szorgosan kifele, rendesen felpakolt szerelvényekkel, ahogy kell, szépen felbakolt tankocskákkal, baszotthosszú vonaton.

Közben persze unatkoztak a tiszt urak, mert messzire kell menni, és nem nagyon történik semmi, így jól kitalálták, nevelgetik egy kicsit a sorállományt, légiriadót rendelve el számukra az egyik hosszabbra nyúlt megállásnál.

Az ilyen vonatos riadóknak meg van valami pontos módja, amit gyaníthatóan itt többen alaposan ismernek, én meg nem, de majd elmondjátok.

Na az egyik harckocsizó legény úgy vélte, ismeri ezt a pontos módot, a riadóra fürgén beparrant a vasúti kocsin rögzített páncélosába, nyomott egy kövér padlógázt, és fürgén le is szökkent a szerelvényről, harcállást keresni az akárhány tonnájával.
Vonatocska ezt nem nagyon tolerálta, kissé megrogyott, a légiriadót játszó tisztekkel együtt.

Kicsit hosszabbra nyúlt a várakozásuk.Megvárhatták a pályamunkásokat is.

@68nyara: Lehet… Katonaként hallottam (pont egy kazahsztáni hadgyakorlatra való felkészítés alatt), és annak is már jó huszonéve.

Ha viszont igaz, remek látványlehetett a vonatról leugró, azt borogató tankocska.

@68nyara:

Rohanásban vagyok, holnap visszatérünk rá.

@sorhajóhadnagy:

Katonai UL-ként olyat hallottam, h vhol Tapolca közelében volt egy lőtér amit harckocsizók használtak ,de a közelben volt egy diliház is és az ápoltak szentül hitték ,h kint háború van és néha pl. lövészárkot próbáltak ásni a padlóba. Ott történt egy olyan malőr, h 1x véletlenül meglökte valaki azt a kereket amivel a tank csövét forgatják és elállítódott és a tűzparancsra sikerült eltalálni a portásfülkét, szerencsére épp nem volt ott a portás. Később pedig egy beteg szökött ki ( éppen azért mert nem volt portásfülke meg fal egy részen hála az előzőnek) és betévedt a lőtérre. A katonák meg mit láttak. Megjelenik egy pizsamás ember a lőtér közepén és tanácstalanul bolyong tekerték a nézőkét utána és figyelték mi lesz. Na igen ,de ettől a lövegcső is mozgott. A bolond meg azt látta, h minden lövegcső felé fordul hát nyakába kapta a lábát és úgy szaladt mintha olimpiai rekordot akarna dönteni. Vissza a diliházba és mikor ezt is elmesélte bent már az ápolók is nehezen hitték el ,h nincs háború. :)

@Vérnűsző Barom:

Van egy mondás miszerint ha nem igaz akkor is jól ki van találva. Ilyen sztorikra tökéletesen ráillik.

@Adani: Ilyen lőtér volt a rétsági laktanya mellett, Nógrád és Diósjenő között. A hk lőtér jobb oldalán a diliház, a nyúl lőtér baloldalán a vikend házak, ahol még a rétsági tanácselnököt is megfektették a nyulak egy éjszakai éleslövészet alkalmával. (Ott égett a lámpa) Legalább a csépeseknek is lett munkájuk.
Nagyon szerettünk oda járni, sok aranyos sztori is volt ott, de mára mindent széthordtak onnan is.

@proletair:

Egy kis türelmet kérek, ide még ne szavazzatok; egy órán belül feldobok egy szolgálati közleményt!

@sorhajóhadnagy:

Szerintem akkoriban a tisztek, tiszthelyetteseket nem mindig érdekelte, hogy betartják-e a sorkatonákkal kapcsolatos előírásokat ellátási, elhelyezési, illetve a bánásmód kérdésében.

És meg kell említenem azok az akkori szabályok nyilván mások esetenként jóval durvábbak voltak, mint amit most előírnak a szabadságvesztésüket töltő bűnözőkkel szemben.

De az akkori szabályokat is elég tágan értelmezték a tisztjeink. Erre nyilván mindenki számos példát tud hozni. Most csak kettőt említenék meg, az egyik a kajáltatással kapcsolatos, a másik pedig sajátos jogértelmezés.

1. A kajáltatás
Szerintem az akkori élelmezési előírások sem kifejezetten engedték volna meg a több éve lejárt konzervek kiadását a vitézek számára.

2. Fogda és egyéb fenyítések
Ha valaki egy fenyítéssel megtorolt cselekményt elkövetett, nem maga az alapbüntetés volt a legrosszabb. Mert az 5, 10 illetve 30 nap fogda, vagy a laktanyfogság önmagában elviselhető volt. De ehhez mintegy mellékbüntetésként járult a kedvezményektől való 6 hónapos megfosztás (ezt esetleg 2 hónapra enyhítették), vagyis addig nem volt szabadság, kimenő és a laktanyát csak kötelékben lehetett elhagyni. A katonakönyv pedig a törzsfőnök széfjében pihent.
Nem ismerem az akkori jogszabályokat, így a fenyítésre vonatkozóakat sem, de nem vagyok benne biztos, hogy ez jogszabályszerű volt.

@dmwd:

Az igaz lehet ,h a harckocsizók és a gépkocsizók konzervekkel lőtték egymást? Rájöttek ,h pont egyezik az átmérője a konzervnek és a lőszernek így betárazták a konzervet mögé vaktöltényt és durr.

@Adani:
Arról már hallottam, hogy az AK-ból a tisztítóvesszőt lövöldözgették egymásra a tiszthelyettes hallgatók.

A másik vicces történet ami a neten keringett az volt, h egy helikopter ( Mi 24-es talán) gyakorlatozni ment és a sorkatonákat zavarták ki ,h lapátolják el a havat a gép körül. Az egyik vicces katona meg beletett a rakétaindító csövekbe egy-egy hólapátot. A pilóták nem vetté készre csak miután visszatértek, és persze nem volt gazdája a dolognak, de nem is nagyon érdekelt már senkit röhögtek egy jót, h a fél országot körberepülték hólapáttal és kész. Több mint egy évtizeddel később egy NATO konferencián egy amerikai tiszt beszédbe elegyedett a pilótával, aki egykor a gépeket vezette és mikor megtudta, h egy Mi-24-es pilótával beszélt akkor elmondta, h ő meg akkoriban műholdfelvételeket analizált egy sokáig törték a fejüket, mert lefényképeztek egy magyar mi 24-est vmi furcsa rakétával és ugyan árulja már el miféle rakéta volt ez, mert ők ilyet még sose láttak.

Nekem ott bűzlik a sztori, h hogy lehet az ,h nem esett ki repülés közben a hólapát? pl. mikor süllyedésben volt a gép. Azt még elhiszem ,h befért de nem hiszem, h pontosan passzolt bele valszeg nagyobb volt a cső keresztmetszete így fért be akkor meg süllyedéskor ki kéne esnie ( persze nem leszállásnál mert akkor ugye függőlegesen mozog csak, de előre haladás közben is süllyedhet egy kopter sztem.

@sorhajóhadnagy: Elvileg nem fért bele a rendszerbe a lejárt konzerv (még az M-zárolt készleteket is állandóan ellenőrizni, frissíteni kellett – volna). gyakorlatilag a remek tisztikar sunnyogása, beleszarása, hozzá nem értése, és részben folyamatos lopkodása miatt mégis megesett.
Persze a sorkatonák is szorgalmasan követték a példát.
Viszont legalább – egy-két kivételtől eltekintve komolyabb baja nem lett senkinek a lejárt konzervektől. A kivétel – általában – a tiszai hal volt, de az azon frissiben is ehetetlen volt.

A mindenféle büntikhez hozzácsapott kedvezménymegvonás nem szerpelt egyértelműen a szol. szab.-ban. Az csak a plusz baszogatás miatt volt, laktanyánként eltérő módon.

Elvileg a büntiket még „megfejelni” se lehetett, ehhez képest Elkán Károly (bp helyőrségparancsnok) is simán hozzácsapott két hetet a fogdámhoz.
Neki is szépen ki kellett volna várnia, amíg az első letelik, majd, amikor kilépek az ajtón, visszaküldeni az új büntivel.
Na, ha neki se sikerült betartania a szolgálati szabályzatot, mit várhatnánk el a többitől. Mondjuk az írni-olvasni alig tudó, alkoholista kreténektől?

@Vérnűsző Barom:

Persze volt amikor egyes ügyek „félhivatalos” elintézése a katona érdekét is szolgálta és az alakulatét. Pl. elalvás az őrségben és olyan hülye voltál, hogy lebuktál.
De volt amikor ez csak a tisztelvtársak önkényére szolgált. pl. egyszer amikor jó páran úgy gondoltuk, hogy nem megyünk reggeli tornázni. Bejött a törzsfőnök körletről körletre járt, páran kicsúsztunk a markából (én pl. be tudtam ugrani egy éppen üres, és polc nélküli szekrénybe, amibe nem nézett bele, de az ágy alá bújó vitézeknek lebukás jutott). Az még hagyján volt, hogy a lebukottaknak „pótreggelitornát” rendezett, és az érintettek a 2 óra hossza után majd kiköpték a tüdejüket. De az már szerintem az Ő önkénye volt, hogy a katonakönyvek félévre a széfjébe kerültek.

Nem tudom, hogy miért szidjátok az ételkonzervet. Ha lejárt,hát lejárt! Attól még inkább azt ettük, mint amit a „szakácsok” összekotyvasztottak.
Bár szakács szakmával egy sem rendelkezett, kőműves, cipőfelsőrész-készítő, meg géplakatos az akadt köztük. A főzés úgy nézett ki, hogy felengedték vízzel az üstbe beledobált hozzávalókat, majd összefőzték.
Sohasem felejtem el azt a tojásos nokedlit! Henteskéssel darabolták adagokra..

@teddybear01:
Hehe.Akkor még egy háború sem volt indok arra hogy kinyissák.:)

@Optika: Én elhiszem, az oroszok így szálltak le a pörekocsokról ha nem csináltak nagyobb kárt (mondjuk nem volt sin ott). Mire a magyarok felszerelték a rámpákat a kocsikra, addig az oroszok már alakzatban elvonultak.
Légiriadónál nyilván nem várják meg a repülők, míg a kedves vonatról leszáll az ellenség…

Az a tank mindent kibír, megy mint a meszes a legelőn is. Egyesek szerint a legdurvább a ha padlófékez. Gondolom nem az abs hiánya miatt.