Dezső egy emlékezetes dunai átkelés élményeit osztja meg velünk, és egyúttal szóbeli dícséretben is részesítjük, mert az olvasók által kért követelt időpontmegjelölést is mellékeli a megörökített eseményekhez: történik tehát mindez az Úr 1986. évének június havában.
Mint minden első lépcsős ezred életében, nálunk is elkövetkezett a nagy vízi átkelési gyakorlat ideje Ercsiben. Mivel mégiscsak vizes dologról volt szó és békeidőben minimalizálni kell az emberi veszteséget, ezért előtte vízijártassági felmérést tartottak. Kibérelték a zalaegerszegi strandot egy napra. Mindenkinek kellett úsznia két hosszt az 50 méteres medencében. Aki tudott úszni az simán, aki nem, az mentőmellényben indult neki a távnak.
Már a kinézetünk is érdekes volt, hiszen fürdőnadrágunk nem lévén, a barna, kincstári alsógatyában (vagy a kék tornanadrágban) gázoltunk a vízbe. Mivel csak könyékig voltunk lebarnulva, de addig nagyon (na meg nyak alatt egy kis háromszögben), úgy festettünk, mint akik előtte latrinát pucoltak és könyökig szarosak lettek. Az úszás különben jól ment, már aki tudott úszni. Gyula (a „Nagy Fehér Állatt”, két t-vel) úgy szelte a habokat, mint egy Typhoon osztályú tengeralattjáró, bálnaszerű vízsugarakat fújtatva. Az úszni nem tudók mentőmellényt vettek és irány a víz. A mellény életmentésre kiváló, de egy dolgot nem lehet benne: úszni. Ugyanis, amint megpróbálkoztak vele, azonnal függőleges helyzetbe kerültek, derékig kint a vízből, mint a keljfeljancsi.
Elindultunk a bocipulmanokból álló szerelvénnyel. Kb. 4 nap alatt értünk le, hiszen békeidőben még a „kerecsendi kettes” is elsőbbséget élvezett velünk szemben. Tábort vertünk a Duna partján, majd megkezdődött a felkészülés. Biztonsági okokból az átkelési ponttól felfelé és lefelé 1500-1500 méterre vízi őröket telepítettek, hogy figyeljék a hajóforgalmat. Valamiért rám és egy másik tápos kollégára esett a választás a felső víziőri feladatra.
Kiraktak minket a betonozott mederoldalba, két rádióval. Egy rendőrségi „vókitóki” kinézetűvel, meg egy olyan hagyományos 20 kilós monstrummal. Rohadt meleg volt, tűzött a nap a betonra és mi elpilledtünk egy „kicsit”. Mikor feleszméltünk csak azt láttuk, hogy egy uszály már elhaladt mellettünk és kényelmesen csordogált az átkelési pont felé. Nosza, gyorsan, rádió:
– Felső víziőr jelentem: tolóhajó és uszály halad az átkelési pont felé.
– Távolsága?
Na, itt megfogtak; nehéz volt megbecsülni a Csepel-sziget kanyarulatában a távot.
– Kb. 500 méter.
– Vettem! – nyugtázták.
Fél perc sem telt el, ordít a rádió.
– Maga marha, ez magának 500 méter?! Majdnem belenyomott két BMP-t a vízbe!
Tudvalévő, hogy a BMP úszik vízen és csak a lövegtorony magassága van a víz felett. Egy uszály simán a víz alá nyomja, ahogy kell.
Fél óra múlva érkezett Rozs törzsőrmester a rohamcsónakban.
– Tudhattam volna, hogy a hülye táposok! – sziszegte. – Na ugorjanak be!
Végig feszült csend volt, míg a rocsó visszaért a bázisra. Én már akkor lélekben a védőbeszédemet fogalmaztam a katonai bírósági tárgyalásra. Érdekes módon azonban nem lett belőle nagyobb balhé. Mikor kiszálltunk, a törzs ránkmordult.
– Menetfelszerelésben csatlakoznak a szakaszukhoz!
Másnap már az átkelő egységben találtam magam.
Volt a rajunkban egy kis cigányfiú, a Nyunyu (itt jobbra). Gazdag zalai collárcigány család legifjabb sarja. Kicsit elhízott, nagy simlis, de egyébként jóindulatú gyerek volt. A víztől viszont úgy félt, mint a tűztől, hogy ezzel a képzavarral éljek.
– Harci járműre! – hangzott a parancs és mi beugráltunk a BMP-be. Nyunyu pont mellettem ült. Magunkra csuktuk a 150 liter gázolajat tartalmazó páncélajtót, aztán csönd. Kívülről valami purhabszerű dologgal tömítették a nyílásokat, aztán besoroltunk a helyünkre. Nemsokára indultunk is. Éreztük, ahogy a lánctalpak meg-megcsúsznak a kavicsos folyóparton, majd hallottuk a víz csobbanását. Aztán egyszercsak meglódult a gép és mint a nyeletlen fejsze elkezdett lefelé süllyedni. Kihallatszott a sofőr sisakrádiójából, úgy ordítottak bele: – Nyissa ki a hullámterelőt, nyissa ki a hullámterelőt!
Odabent a félhomályban kezdtünk kicsit berezelni. Ekkor olyan történt, amilyet én azelőtt és azóta se láttam: cigánygyereket kifehéredni másodpercek alatt. Nyunyu az orvosi
értelemben vett sokk és a pánikroham minden tünetét produkálva gyakorlatilag hiperventillált. Megmaradt levegőkészletét kétségbeesetten próbálta belefújni a több lyukon is eresztő mentőmellénybe. Mi meg nyugtatgattuk. Mindenáron ki akarta nyitni az ajtót, amire persze semmi esély nem volt a víz nyomása ellenében.
A „hidralika” (ami a vízbűl veszi ki a zokszigént) lassan, de biztosan kinyomta a hullámterelőt a BMP orrán, így a gép, mint egy lomha víziló, a víz felszínére emelkedett. Onnantól már nem volt gond. Akik a partról látták, azt mondták, nem volt vészes a dolog, de mi odabent nagyon be voltunk szarva. Nyunyu is visszabarnult délutánra és újra a régi, vidám kis fickó lett.
Pár nap múlva indultunk vissza Zalaegerszegre. Este kilenc körül értük el a Balatont, és ekkor csoda történt. A honvédségi különvonat 120-al robogva süvített végig az északi parton. Nekünk pedig csorgott a nyálunk a balatoni éjszaka látványától.
36 hozzászólás
1. Vajmaci — 2009-12-16 08:22
Félt a víztől, mint a tűztől…ezen beszartam!:D:D
2. Optika — 2009-12-16 09:11
Azt kell, hogy mondjam Vazze vazze vazze akár ezeszer is.
Én is ott voltam Zalaegerszegen. Az előttünk lévőknek (85/86 tanév) pancsolás (vizi átkelés) Ercsinél. Utánunk jövőknél (87/88 tanév) pár hét Táborfalván egy homoksivatagnál. (hogy konkrétan mit csináltak nem tudom).
És közötte nekünk (86/87 tanév) mi jutott? 2-3 hét a Rezi hegyi kempingben. Hogy az mekkora szívás volt! Vazze……… de azért jókat röhögtünk :)
3. Szalacsi_Dezső — 2009-12-16 11:17
@Optika:
És mi emellett Reziben is voltunk két hétig a nyár közepén, majd arról is írok eccercsak.
4. hungaryhonvéd — 2009-12-16 11:20
@Vajmaci:
Vagy: aztán jöttek a törökök… annyian voltak, mint az oroszok…
Irigykedem ám!
A (lefáradt)technikát sajnos már csak őrizni volt módom, meg eccő, mikor felszereltünk még körültapogathattuk, belebújhattunk.
(barna, kincstári alsó… de jó is az…)
5. Lyanko — 2009-12-16 11:34
A barna kincstári alsóban az volt a jó amikor bevezényelték a népet a fürdőbe, ugye mindenki lerakta ezt a darabot úgy hogy megjegyezze hogy melyik az övé, akkor volt gond ha valamelyik barom leverte onnan…
6. spájdernecc — 2009-12-16 11:49
@Optika:
nyár: víz / dunafalva /
Tél: hegy /rezi /
közbeeső időszak: táborfalva, zalahaláp, a bakony összes lehetséges pontja
még jó, hogy unatkozni nem hagytak :)
7. Optika — 2009-12-16 12:22
Hát igen . Rezi mindenképpen szívás volt. Akármikor is.
8. spájdernecc — 2009-12-16 12:29
@Optika:
az mekkora buli volt, hogy síkiképzést kellett tartanom olxan srácoknak, akik saját bevallásuk szerint annyit télisportoltak életükben, hogy húzkodták egymást szánkón, lefelé! a templomdombról :)
végül azért megúsztuk kisebb horzsolásokkal
9. Michael Collins — 2009-12-16 15:20
@Lyanko: Meg az, hogy nem volt feltünő a traktor-féknyom :)!
10. limbekcs — 2009-12-17 02:14
drága tiboru! bmp-ről nincs kép? :)
11. limbekcs — 2009-12-17 02:24
86, lenti ezred a bakonyban
sas2.elte.hu/tg/old/odorogd5.jpg
itt a többi:
sas2.elte.hu/tg/lenti.htm
bocsi, puszi
12. limbekcs — 2009-12-17 02:30
ezen látszik a vas a legjobban mégiscsak:
sas2.elte.hu/tg/old/Odor_vagonirozas.jpg
ezúton is köszönet Tímár Gábornak
13. limbekcs — 2009-12-17 02:41
ők bizonyára vízi átkelés közben keverték el valamerre a bmp-jüket:
inapcache.boston.com/universal/site_graphics/blogs/bigpicture/2009_1_12_14/904_21443965.jpg
valójában persze
Soldiers from the U.S. Army First Battalion, 26th Infantry take defensive positions at firebase Restrepo after receiving fire from Taliban positions in the Korengal Valley of Afghanistan’s Kunar Province, in this May 11, 2009 file photo. Spc. Zachery Boyd of Fort Worth, TX, far left was wearing „I love NY” boxer shorts after rushing from his sleeping quarters to join his fellow platoon members. From far right is Spc. Cecil Montgomery of Many, LA and Jordan Custer of Spokane, WA, center. (AP Photo/David Guttenfelder)
hát így tréfálkozunk mi régi vágású gépesített lövészek, kérem, mikó nem hagy aludni a felsőlégúti tünetegyüttes
14. proletair — 2009-12-17 09:26
Kollégák!
Jól emlékszem, hogy ma van a blogbuli?
megerősítést kérek!
Vétel.
15. Zig Zag — 2009-12-17 09:57
@proletair: Igen, ma van. Legfrissebb információm szerint egy olyan kocsmában, aminek a neve font ugyanaz, mint a térnek ahol van. Pontosabbat nem mondhatok, hogy a (meg)figyelést ne zavarjuk össze.
16. Zig Zag — 2009-12-17 09:59
font=pont
17. proletair — 2009-12-17 11:18
@Zig Zag:
Oké, vettem. célpont bemérve.
(csak olyan nagy volt a csend…)
18. spájdernecc — 2009-12-17 11:25
kellemes sörzést!
19. proletair — 2009-12-17 11:36
@spájdernecc:
ön honvéd, miért is nem jön?
20. hungaryhonvéd — 2009-12-17 11:37
@limbekcs:
Hát ezt nem gondoltam volna ma reggel…
Az én időmben Busa László (akkor fhdgy.; 2. kép, erős adminisztratív tevékenységben) alezredes a SKK parancsnokhelyettese volt. =)
(vele sikerült kezet ráznom leszereléskor…)
21. hungaryhonvéd — 2009-12-17 11:47
@hungaryhonvéd:
/akkor én centi helyett egy ales. kezét ráztam be?/
22. falugazda — 2009-12-17 12:19
Tisztelt BlogIvászatra Kikülönült Alakulat!
Idézet az I. (nem létező) Tartalékos Rohamutász Szabadcsapat Szolg. Szab.-ból:
„Az ivászat megkezdésének szabályai:
A Főivó a köv. parancsot adja az ivászat megkezdéséhez:
(a beosztott ivók illetve segédivók az asztal mögött állnak laza „Pihenj” később „Imbolyogva Pihenj” állásban, kezükben (rövid)italos poharaikkal)
– Egymillió agysejt Vííígyázzz!
(a beosztott ivók illetve segédivók fenékig ürítik poharaikat)
– Pihenj!
(a testtartás a későbbiekben lehet ülő illetve fekvő is)”
Sok sikert a bulihoz és sok (később megírandó)sztorit kívánok.
23. spájdernecc — 2009-12-17 14:43
@proletair:
az asszony a páncélszekrény alá rakta a könyvemet :)
24. Violette81 — 2009-12-17 14:46
Kedves Blogtalizók!
Sajnos én sem tudok menni ma este :(.
Mindenesetre sok-sok új (és kitalált :D) katonasztori mesélését kívánom nektek!
25. tiboru — 2009-12-17 15:02
@Violette81:
Téged is sajnálunk…
26. ZöPö_ — 2009-12-17 15:59
@proletair: ne tessék engem idegölni!
Cafe Calvin, Kálvin tér, 18:00 óra. Ma.
27. ZöPö_ — 2009-12-17 16:08
@spájdernecc: na… :-(((
28. proletair — 2009-12-17 16:14
@ZöPö (inda):
pihenj, szerelvényt igazííccss! ott leszek:)
29. ZöPö_ — 2009-12-17 16:18
@proletair: ezt szeretem hallani! :-)))
30. limbekcs — 2009-12-17 16:44
ne basszátok meg uraim, alap ebédelőhelyemen? (tudjátok, én vagyok az a végtagmentes kuncsaft a sarokban… izé, törzsvendég… :)
csakhogy ma igazoltan távol (toroktripper)
viszont meglátta délután kisfiam a lenti képeket, mondtam neki, itt voltam katona. erre most magyarázza anyjának: „…papa szerintem sokkal előbb megszületett, mert ő már katona is volt” – hát ilyen burkolt öregkatonázást is rég hallottam…. :)
na de jó szórakázást, valamint megelőző jellegű forraltbor-csapást! (vagy csapatást? :)
31. hungaryhonvéd — 2009-12-17 23:40
Na „kurvák”!
Hol voltatok kik nem voltatok? =)
32. sóskatáska — 2009-12-18 03:49
teljesen off: ismertek egy Hársasi István nevü alest?
33. mukkelek — 2009-12-18 15:18
Lenti? Én ott lakom :) De én már Szombathelyen voltam. Van jó hely, rossz hely és Szombathely :)
34. ZsuKov — 2009-12-19 12:50
hehe, Lentis képek nagyon jók. Kolossa Sándor jelenleg nyá. alezredes és a harcászat tanárunk a Zrínyin :))))))
35. vega2 — 2010-11-11 16:26
@Optika: Konkrétan harcászkodtunk Táborfalván a helyi szaharában a dög melegben.
Emléxem a mi BMP-nkben csak ketten maradtunk hátul a 8 helyre, mert a többit elvezényelték. Így kényelmesen le tudtunk dőlni alukálni, ami hamar meg is történt a dög melegben és a monoton motorzúgás hatására. Egyszer arra ébredek, hogy kinyítja egy ELTÉ-s tápos kívűlről a BMP hátsó ajtaját.
-Roham van. Nem jössz?
-Mondom: Miért ne?
Na asszem akkorát egész ZEG-i üdülésemen nem szívtam. Ha valaki ki akarja próbálni annak javaslom, hogy ébredés után azonnal fusson vagy 3-4 km-ert teljes harci díszben és közben lőjön ki vagy két tárat a géppityuból. Én konkrétan azt hittem beledöglök.
De nem.
36. bmp1 — 2011-12-04 20:19
Csak kár, hogy a képeknek köze sincs a BMP-hez!
Én is voltam Ercsiben vizi átkelésen 1993 júliusában!
BMP1 vezető kiképzés része volt!
Szerintem nagyon poén volt!
Még pecázni is leszöktünk a partra!
Persze elkaptak! :)
RSS feed for comments on this post. TrackBack URL
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.