Stüszi Vadász (úgy is mint lépegető tépegető szexkavátor) egy újabb repteres történettel örvendezteti meg a nagyérdemű olvasótábort. A mai sztori főszereplője Ferihegy egykori… hogy is mondjam..? Szóval egy hajdani szerelő, akrobata, extrém sportoló, meg amit akartok.

Második utánközléses történet… még cifrább, szinte hihetetlen. És sajnálom, de nincs katonai vonatkozása, hacsak a mellékszereplő URAL alapú kosaras kocsi nem az. De megtörtént, és ugyanaz igaz rá, mint az előzőekre. Sok szemtanútól, csaknem ugyanúgy elmesélve ismertem meg a sztorit – lehetetlen lett volna ennyire összebeszélniük.
Az időpont valamikor a hetvenes évek legeleje – akkor még nem is tudtam, hogy én is a nem normális repülős kategória leszek jó darabig (hogy valamelyik fórumtársat idézzem, miszerint 100%-ig normális repülős nincs. De én nem is állítottam ilyet soha, magamról meg végképpen nem.)
 
Helyszín továbbra is Ferihegy 1, a régi hangár előtti állóhelyek egyike, talán az ominózus 24-es, talán a 25-27-es közül valamelyik; ezek mind a régi hangár előtt vannak. Ott áll egy Tu-134-es, amelynek vízszintes vezérsíkján fenn dolgozik a nagyképességű szerelő, nevezzük mondjuk Péternek. A név elmondás szerint stimmel, magam nem ismertem a tagot.
A vezérsík a gép terhelésétől függően (üzemanyag, utas, csomagok, stb.) a talajtól kb 11-12 méter magasan van, alapterülete egy  garzonlakáséval vetekszik, felső része enyhén domború (szimmetrikus szárnyprofil ugye), dural lemez. Vannak rajta biztonsági heveder kikötési pontok a szerelési munkákhoz.

Emberünk egy URAL teherautóra épített emelőkosaras kocsi kosarából jutott ki a tett helyszínére. Kép itt felül mellékelve, de ezen egy fapadosabb verzió látható, olyan polgáriasabb. A ferihegyiek combosabbak voltak, de nagyon hasonlók. Az Ural a gép mellett-mögött, letalpalva állt.

Mellékesen, egy ilyen kosaras Uralon, meg egy hidraulika szivattyú-állomást  hurcoló ZISZ-en, (vagy GAZ-on? Lásd másik kép itt balra fent) tanultam meg vezetni. Addig csak Simson Schwalbe nevű géperejű volt az okosabbik felem alatt.

Az a fasza, szinkronizálatlan Ural-váltó, a maga elmebeteg kiosztásával… viszont difizárral, felezővel tökön-babon át, szügyig érő dágványban is csak megy, megy – no meg iszik, mint a gödény.

Tudnivaló, hogy a dupla kosarat tartó csuklós, böszme gém mind a kosárból, mind pedig a platón elhelyezett vezérlő dobozról irányítható, biztonsági okokból. Miközben az ember fenn dolgozik, az Ural főmotorja egy kihajtáson át hajtja a hidraulika-szivattyút, a kar/kosár üresjáratában is. Következőleg az Ural benzinfogyasztása 120-250 liter/óra, miközben a jármű sehová sem megy…

Velem megesett, hogy míg odafenn szereltem, az orosz hidraulika összefosta magát, 8 négyzetméteres piros hidraulikatócsa képében elterült alant a jármű és a repülő segge alatt,  innét meg se le-se fel, se kukk, se bakk…. Másik kosaras rendel… majd a magasban átmásztam a felmentő kosárba. Nem javaslom annak, aki nyúlszívű. A négy-öt emeletnyi semmi fölötti mutatvány még hámba kötve is adrenalin-fröccs; azóta is tudom becsülni az ilyen kosarakkal dolgozókat.

Nu, magabiztos kolléga (dolgát elvégezvén a gépen) úgy döntött, hogy a komoly méretű vezérsíkon elnyúlva zártkörű filmvetítést tekint meg, ki más látja alapon… Ó, hát mindössze néhány száz ember a reptér teraszáról, irodáiból, a hangár magasabb régióiban lévő díszpancserek, az elguruló gépek személyzete és utasai, tehát tényleg csak páran.
 
Mivel a kosaras kocsikból (is) állandóan kevesebb volt a kelleténél, egy (ugyancsak szerelő) kolléga el is vitte, lenti vezérléssel összecsukva a cájgot. Kiabált ő, sejtvén, hogy fenn lehet a koma – ez pont  lentről nem látszik, csak jó messziről, pláne, ha fekszik a mókus. Válasz sehol (biztos vadnyugati, lövöldözős film volt azon a vetítésen), hát összecsomagolt és elporzott az Urallal, abszolválni dolgát a reptér más részén. Hülyeség persze, de van ott a Tupoljeven olyan hidraulika, elektromos meló, amivel el szokás molyolni hosszan, tehát gondolhatta, éppen ez az ábra fenn.
 
Idő multával a vetítésnek vége lett, emberünk hökkenten látta, hogy fenn rekedt uszkve 3 és fél, négy emelet magasan – kosaras kocsi sehol, rádió nincs nála, hogy segítséget hívjon.
 
De hamar feltalálta magát: fejjel előre (a vízszintes és függőleges vezérsík találkozásánál előre nyúló ún. örvényorsón) kicsúszott a függőleges vezérsík fölé, majd ügyesen átfordítva magát – ölelgetve az örvényorsót, a függőleges vezérsík 45 fokos lejtésű belépő élén, mint gyerekek a lépcsőházban – seggel lecsúszott a törzs tetejéig. Igaz, némileg veszélyeztette a férfiasságát, hogy a vezérsík lefelé vastagodik is, és az esetleg kiálló csavarok szado-mazo élvezetben is (CBT, asszem így kódolják az érdekeltek) részeltették volna, de megúszta.

Rövid hezitálás után úgy döntöttem, hogy a CBT-ről nem teszek be képet. Ha ide kattintotok (csak erős idegzetűeknek!), biztosan meg fogjátok érteni, miért. Tiboru.

Sikerén felbátorodva előretrappolt a törzs tetején (átmérő 3,05 méter!) a szárnyak vonaláig, majd (már arccal a szárnyvég felé, de továbbra is seggel) lecsúszott törzsön a szárnytőig, némi dobbantással. Szertornás zsűritagok leesett állal nézték volna szerintem.

A Tu-134 (és 154) úgynevezett negatív V-állású szárnykiképzése miatt a szárnyvég van a talajhoz legközelebb (a szárnytő, ahová lehuppant jóval magasabban van a talajtól), emberünk elszambázott a szárnyvégig, majd a  mintegy 160-180 cm magasan lévő törővégről már laza mozdulattal az anyaföldre ugrott, mindennemű sérülés nélkül.
 
A jelenetbe a nézők közül többen beleőszültek, de ráordítani nem mertek, nehogy még összezúzza magát szegény elmeháborodott.

Állítólag aznap volt  az utolsó munkanapja a cégnél.

Még mielőtt valaki azt hinné, hogy a gépen járkálás volt a fő bűne: hát nem.

Ezt meghatározott szabályok (munkavédelmi és kártételt megelőzendő bizonyos műszaki előírások) alapján néha meg is kell csinálni. De az orsón átfordulás (antenna is van benne), a vezérsíkon lecsúszás olyan mértékű, elmebaj szintű felelőtlenség, amit akkoriban sem nézhettek el senkinek, s neki állítólag voltak más hasonló dobásai korábban.
 
Én, ha nagyon komoly összeget kínálnának a mutatvány újrázásáért, akkor sem vállanám – és nem az ifjonti és jelen kori testméret és egészségi állapot közti különbség okán. A szakmában általában nincsenek tériszonyosok – habár ez néha, idősödve hirtelen átbillen, sajna – és alapjában véve eszelősök sem. Elvontabb figurák, kissé öntörvényűek akadnak, de az eszesebbekből. Az orvosi eset (mint szerintem a fent leírt egykori kolléga) hamar kiíratkozik a szakmából. Vagy belehal valahogy – például forgó légcsavarral, helikopter-rotorral, gázturbinával konfliktál, leperecel valahonnan –, vagy elzavarják szívlapáttal, még időben.
 
Néhai magyar ős-repülő Kvasz Bandi bácsi* szavaival szólva: „SZERENCSE LE!”
 

*:Kvasz Bandi bácsi. Remélem, nem veszitek reklámnak, de kultúrát szerintem szabad: jószívvel ajánlom Müller Péter: Madárember című könyvét , melyet róla írt. Tanulságos, megindító életpálya. Olyan igazi magyar sors. ISBN: 963 15 0791 2, Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1977.