A konzervatív ízlés nem kifejezetten a sorkatonák sajátja; gondoljunk csak az ezeken az oldalakon már többször bemutatott ital-preferenciákra, netán az étkezéssel vagy a tisztálkodással kapcsolatos élményekre. Dogoo egy érdekes alfajról írta legfrissebb posztját: egy katonáról, aki a pornó vizuális élvezetében volt konzervatív. És ezért szívatták is rendesen.   

 
Pornót már mindenki látott – vagy legalábbis már hallott róla, így nem kell bemutatni. Bélát annál inkább.

A mi Bélánkat!

Mert Béla egy és oszthatatlan!

Béla a surranótársam volt; együtt vonultunk és együtt szereltünk le, végig egy századnál voltunk. Jó barátok lettünk. Ő is oszlopos tagja volt annak a kis tömörülésünknek, amely már az első napokban összeállt (4-5 fő) és végig kitartott egymás mellett. Ez olyan véd- és dacszövetség volt. Kopaszként nagyon megkönnyítette elviselni a szívatásokat és igyekeztünk segíteni egymáson, meg úgy általában mindig együtt lógtunk.

Béla elég szűkszavú, középmagas, vállas ember. A szeme színét sokáig találgattuk, mert olyan keskeny résen szemléli a világot, hogy az bármelyik mongolnak becsületére válna. Így ránézésre, egy felületes szemlélő könnyen ráfoghatta volna, hogy megalszik a szájában a tej. De egy ilyen állítás hangos kinyilvánítása komoly fenyegetést jelentett volna a testi épségére annak, aki ezt hangosan kimondja. Béla elég agresszíven tudott reagálni, ha feleslegesen piszkálták. Talán csak tőlem tűrte el; igaz, engem nem tartott normálisnak.

Furcsa hóbortjai voltak. Egy időben valahonnan szerzett egy méretes, piros nyelű konyhakést és a gyakorlónadrág kanálgép-zsebében hordta. Az egyik hadnagyunk rákérdezett, hogy mi a fenének az neki?

Béla révedező tekintettel megsimogatta a kés nyelét és ezt felelte csendesen:

– Azért, hogy ne kérdezzenek tőlem hülyeségeket!

A tiszt kimeresztette a szemét, sarkon fordult és otthagyta Bélánkat a folyosó közepén.

Amikor kimaradást vagy eltávot kaptunk, Bélánk már legalább másfél órával hamarabb kész volt az átöltözéssel, a kimenőruhában leült az ágyára és mozdulatlanul meredt maga elé, várva, hogy indulhasson. Ilyenkor nem volt tanácsos még hozzászólni sem.

Hogy jön ide a pornó?

Hát úgy, hogy volt a zászlóaljnál egy frissen végzett hadnagy, aki valószínűleg függő volt, mert mikor ő volt az ÜTI, akkor minden éjszaka ilyen filmek mentek reggelig a zárt láncú videón.

A századnál egy tévé volt és az kint, a folyosó végén volt felállítva. (Hejj, de sok zsé-kategóriás filmet megnéztünk rajta…)

Általában 11 óra után kezdődött a matiné. Mindenki fogott egy széket vagy egy stokit és szépen kiült a tévé elé. Ültünk, mint a moziban, és néztük a képernyőn a hancúrt. Egy kis idő után mindenki előredőlve nézte a filmet. Néha felállt egy -egy baka (főleg, ha régen volt otthon), és enyhén előredőlt testtartással – hogy ne látszódjék a kis Himalája – mindenféle beszólás közepette elvonult a mosdó felé, hogy pár perc múlva kisimult arccal és egyenes tartással térjen vissza.

A mi Bélánk is mindig kiült mozizni, de nála ez kábé addig tartott, amíg a film főhősnőjét a hagyományosnak mondott pozícióban izzasztották. Mikor felszaporodtak a férfi szereplők és elkezdtek több kapura játszani, akkor Béla felállt és látványosan elvonult lefeküdni. De azért nagyjából tíz perc múlva mindig kinézett, hogy vége van-e annak a jelenetnek. Ha már újra az ő ízlésének megfelelő volt a menü, akkor általában visszaült, ha még mindig többszereplős volt a buli, akkor végleg lefeküdt.

Reggelente mindig megjegyezte, hogy perverzek vagyunk.

Mi sem maradtunk ám adósai: az esti film szaftosabb jeleneteit ecseteltük neki, és ezen mindig mérgelődött egy sort.

Ezt a gyengéjét – aljas módon – fel is használtuk ellene azért, hogy az őrség gyorsabban teljen. Márpedig ez úgy esett, hogy éppen tél volt: fáztunk, álmosak voltunk és úgy hajnali fél három lehetett. Őrségben voltunk, ketten kint az utcán, a Béla pedig egy nagy vaskapun túl. Az idő meg állt, az istennek sem akart az óramutató előre vánszorogni. Nem akart az őrségváltás ideje eljönni, még mindig volt hátra vagy húsz perc.

Ekkor világosodtunk meg, hogy a kapu túloldalán Béla ácsorog. Úgy döntöttünk, szórakozunk egy kicsit. Odamentünk a kapuhoz, barátságosan megrugdostuk és szóltunk Bélának, hogy igazán idejöhetne dumálni. Béla jött is. Először semleges dolgokról folyt a csevej, ez volt a csali. Mikor elaltattuk az éberségét, egy hirtelen támadással nekiszegeztük a lehetőséget, hogy mit szólna hozzá, ha itt teremne egy jó nagymellű néger csaj. Majd rögtön fel is vázoltuk neki, mit lehetne csinálni vele. A szaftosabb részleteket megpróbáltuk úgy előadni, hogy minél vizuálisabb legyen, és a lehető legrészletesebben ecseteltük neki, hogy mit, hova, mennyire, milyen mélyre, ogyan és hányszor.

Na, a mi Bélánknak sem kellett több; mikor a meglepetés után már kapott levegőt, olyan szózuhatagot zúdított ránk, hogy a fülünk kettéállt tőle. Simán végig szidott bennünket a hátralévő 20 perc alatt. Mi ott kívül nagyon jól szórakoztunk, hogy mit ne mondjak: hangosan röhögtünk és arra ocsúdtunk fel, hogy megjött a váltás.

Elismerem: elég alpári szórakozás volt, de akkor és ott elment.

A legjobb, hogy Béla sosem haragudott komolyan ezért az ugratás-fajtáért (mert nem egyszeri alkalom volt, ezután még párszor elsütöttük). Szerintem egyszerűen szeretett mérgelődni. Vagy elkönyvelt bennünket nemnormálisnak.
 
Volt is benne egy kis igazság.