177. – A díszszázad rohama

Egy elhantolás sohasem tartozhat a kellemes élmények közé, még akkor sem, ha katonai tiszteletadással történik; és itt nem csak a néhaira gondolok, akinek – most őszintén – már nagyjából minden mindegy.

Krux kolléga mégis egy temetésre, pontosabban annak előzményeire és utózöngéjére emlékezik első itteni posztjában, s egyúttal betekintést nyújt a díszelgők lelki és fizikai szükségleteinek kulisszái mögé.

1981 júliusában igen keményen égett a napmelegtől a kopár sík szarja a Budaörsi úti nagy Petőfiben, annak is a „B” típusúnak nevezett sportpályáján. Már akkor sem értettem, hogy miért kell ilyen hülye névvel illetni egy közönséges focipályát, de hát a sereg már csak ilyen volt! Tikkadt szöcskenyájak ugyan nem legelésztek a sportpályán, de ha a Nap lenézett erre a helyre, akkor rém unottan gyakorlatozó katonákat láthatott.

Történt ugyanis, hogy ’79. október 11-i bevonulásunkat követően mi lettünk volna az első generáció, akiknek lépcsőzetesen kezdik el csökkenteni a 24 hónapos szolgálatot 18-ra, ami esetünkben 2 hónap rövidítést, azaz ’81 augusztus 11. körüli leszerelést jelentett volna.

2 hónap rövidítés ott, ahol 5 perc is túl sok volt, Istenem, de szép lett volna! Bizony szép lett volna, ha a Varsói Szerződés felkent vezetői nem döntenek úgy, hogy pont ’81. augusztus közepén kell megrendezni a Baráti Hadseregek Szpartakiádját, és ráadásul pont Budapesten. Ez még önmagában nem lett volna baj, mert mi is tudtuk volna civilként, fotelből, sör mellett a TV-n nézni a nemes versengést, de hát nagyjaink ferde ízlését bizonyítja, hogy szerintük egy ilyen szpartakiád megnyitó ünnepsége annyira hülyén nézne ki két svadronnyi katona által, a „Palotás” jól ismert dallamára bemutatandó zászlógyakorlat nélkül, hogy az már bűn lenne, és ugye egy ilyen gyakorlat meg csak akkor tetszetős, ha egyforma gyerekek mutatják be…  Nem részletezem, a díszzászlóalj leszerelő állományának a szolgálati idejét 2 héttel meghosszabbították. Ez a puszta tény igen „lelkessé” tett bennünket, már ami a zászlógyakorlat sikerét illeti, olyannyira, hogy innen kezdve még magasabbról és még nagyobb ívben defekáltunk mindenre.

Egy ilyen tikkasztó délelőttön az ”éles” század parancsnoka a sportpályán kókadtan zászlógyakorlást mímelő zászlóalj egy részére vonatkozóan egyszer csak imígyen adta ki a parancsot:

– A századom leszerelő állománya jöjjön utánam az árnyékba!

A nem kimondottan katonásan kiadott parancsot kimondottan nem katonás alakzatba verődve hajtottuk végre, nem túl nagy lelkesedéssel. Leültetett bennünket a parancsnok az árnyékba, a fűre, majd így szólt:

– Elvállaltam holnaputánra egy temetést!

Na erre egy kisebb lázadás tört ki, zúgolódás, morgás mindenfelől. A reakciónknak alapos oka volt. A díszzászlóaljban évek óta bevett szokás volt, hogy mindig volt egy „éles” század, ez többnyire öregekből állt, rajonként egy-egy kopasszal és gumival kiegészítve, elvégre valakiknek takarítania és krumplit pucolnia is kellett. Az éles századnak olyan összeszokottnak kellett lennie, hogy különösebb felkészülés és gyakorlás nélkül is képes legyen akár a bejelentést követő másnap fogadni Leonyid Iljicset. Ezért cserébe a rutinfeladatnak számító temetéseket már a fiatalokkal végeztették, kímélve ezzel is az öreg állományt. Teljességgel példa nélküli volt, hogy az éles század öregjei a leszerelés előtti hónapban temetésen díszelegjenek, ráadásul a századparancsnok önkéntes vállalása okán! A magyarázat azonban nem váratott sokat magára:

– Rákos beteg lett egy nagyon jó cimborám, egy őrnagy. Amikor közeledett az idő, és még tudott beszélni, nekem is üzent, hogy találkozni akar velem. Meglátogattam a kórházban, mindketten tudtuk, hogy utoljára látjuk egymást. Búcsúzáskor annyit kért tőlem, hogy a temetésén ne holmi kopasz, vagy gumi bagázs adja meg neki a végtisztességet, hanem az éles század. Én megígértem neki. Hát ez történt…

Csend lett hirtelen. Ez így hát ugye teljesen más… Valaki megkérdezte közülünk, hogy pénzt vigyünk-e magunkkal. Erre teljesen magától értetődően jött a századparancsnok igenlő válasza.

Mielőtt az olvasók közül valaki elérzékenyülne, és arra gondolna, hogy a díszzászlóalj katonái rendre a zsoldjukból dobtak össze egy kis szociális segélyt a szegény özvegynek, hát le kell hűtenem. A szokás az volt, hogy a helyőrség egy magas rangú tisztje minden egyes temetést (szakzsargonban: palántálást) minősített. A temetést levezénylő – többnyire fiatal hadnagy – parancsnok előmenetele erősen függött a díszelgés minősítésétől, a díszelgés minősítése meg erősen függött attól, hogy mi hogyan lőttünk, mennyire volt kemény a díszmenet, stb., ez utóbbiak meg attól függöttek nagyon-nagyon erősen, hogy mi volt a parancsnok válasza a „vigyünkpénztmagunkkal?” kérdésre.

Nemleges válasz esetén esetleg be-becsúszhatott egy-két elkapkodott lövés a díszsortűzbe, meg a díszmenetnél nem tettük oda a lábunkat, stb. Mindezt nyugodtan meg mertük csinálni, mert a kummantók igen nehezen buktak le, elvégre a század elején menetelő parancsnok nem tekintgethetett hátra annak a megállapítása céljából, hogy ki csalja el a díszmenetet.

Igenlő válasz esetén azonban a buszok a temetés végeztével – a parancsnok határozott utasítására – csendben lekanyarodtak a laktanyába vezető legrövidebb útról, és irány valamelyik már jól bejáratott kiskereskedelmi üzemegység. Mire a bolthoz értünk, valaki az elől ülők közül végigment a buszon, és a fejjel lefelé tartott díszelgő sapkájába dobálta be mindenki azt az összeget, amit aktuálisan sörre szánt. Az így összegyűjtött pénz aztán a fentebb említett kiskereskedelmi egységben sörré lényegült át, amit páran felhoztak a buszra, mi meg ott diszkréten beöntöttük az arcunkba. Soha senki nem látott semmit, megittuk azt az egy-két sört, göngyöleg vissza, aztán irány a Petőfi. Részeg katona vagy lebukás soha nem volt.

Most is így terveztük, de az élet nagy rendező, pláne, ha dramaturgja a szocialista hiánygazdálkodás, gyártásvezetője pedig az igen tikkasztó júliusi hőség.

Magára a temetésre most nem térnék ki részletesen, nyilvánvalóan jól sikerült, mert a századparancsnok elindíttatta útjára a díszelgő sapkát, a busz meg irányt vett a bolt felé. És akkor következett be a katasztrófa. Nem találtunk egyetlen olyan helyet sem, ahol lett volna összesen vagy három-négy láda sör. Ezt a fiatalok nem hiszik el nekem, de remélem, a generációm majd a kommentekben engem fog igazolni. Ott álltunk tehát szomjasan és kétségbeesve. A századparancsnok azonban arra a következtetésre jutott, hogy ha valahol, akkor hát a sörgyárban biztos lehet egy kis sört találni, ezért katonás elhatározottsággal, ám széles vigyor kíséretében adta ki a parancsot:
– Irány a Kőbányai Sörgyár!

És lőn. A díszszázad buszai csendben odalopóztak a sörgyár kerítéséhez, ahol éppen műszakváltás körüli idő volt, és ahol a sörgyári dolgozók álltak szépen sorba, hogy a csatos zöld üvegecskéjükbe kiméressék a házisörnek nevezett, igen finom nedűt. Na kérem, mi ezeket a söröket vásároltuk meg. A dolgozók ilyen közelről még nem láttak díszbe öltözött katonát, olyat meg pláne nem, hogy kigombolt zubbonnyal, sapka nélkül mutatkozzunk a nagy nyilvánosság előtt, szóba elegyedünk az emberekkel, a kezünkben pedig nem karabély, hanem cigi és/vagy sörösüveg van. Komoly pofával senki nem bírta ki a látványt, ekkora lazaságot korábban nem engedtek meg nekünk. Lehet, hogy a látvány kicsit dehonesztáló volt a 32-es Kádár-huszárokra nézve, de valószínűleg megbocsátották nekünk, mert amikor nagy nehezen visszakászálódtunk a buszokra és indultunk vissza a laktanyába, integettek nekünk.


Kiegészítés: ide kattintva olvashattok a 32-esek budapesti emlékművéről az egyik testvérblogunkban.
 

38 hozzászólás

 1. szaGértő — 2010-06-16 08:31 

A sörhiányt tudom tanúsítani. 1977-78 körül az akkori fogyasztóvédelem egy ideig engem (is) meghívott időnként, próbavásárlásra. Egy 17-18 éves fiúgyermek a piacon bevásárlás során jelentős átveréseknek volt kitéve, előfordult, hogy egy kiló dió a visszaméréskor csak 40 deka volt.

Csakhogy, egy idő után már mindenki tudta, hogy én vagyok a csali, ezért lebukás nem nagyon volt. Volt viszont sör, minden mennyiségben. Ha bementem egy boltba, ahol sörnek nyoma se volt, és kértem egy rekesszel, azonnal előkerült a raktár rejtett bugyraiból valahonnan kettő is.

Ilyenformán a társadalmi munkában végzett tevékenység következménye egy elég jól jövedelmező beszerző “kisiparosi” meló lett, ugyanis 40 fokban a nem létező sörnek igen rendes árfolyama bírt lenni.

 2. vén betyár — 2010-06-16 09:09 

Régi szép idők!Amikor még sört sem lehetett kapni… és az is meleg volt…
Jó kis poszt, köszi!

 3. szögyi — 2010-06-16 09:20 

Én Pécsett ismertem meg a “tikettes sör” fogalmát. Biztos mostmár kiköpném, de akkor számomra az volt a nonplusultra.
Nyáron meg a kocsmákban általában kétféle választ lehetett kapni azt hogy van sör, vagy nincs sör. Nem ám, hogy milyen fajtát kérsz???

 4. Lyanko — 2010-06-16 09:40 

jó volt, és ugye volt még a 9 óra elötti alkoholárusítási tilalom

 5. Valandil — 2010-06-16 09:58 

Kitaláltam szó szerint a parancsot. :D

 6. proletair — 2010-06-16 10:03 

Palántálás… Hát itt lefejeltem az asztalt:)

 7. Szalacsi_Dezső — 2010-06-16 10:27 

@Lyanko: lett is haszna a 9 előtti alkoholtilalomnak, hiszen így a dolgozó már előző este betárazta a másnap reggeli indítást, így aztán több volt a részeg, mint az alkoholtilalom előtt.
Na de ez is olyan mint a sztálini elmélet az állam elhalásáról. Vagyis az állam úgy fog elhalni, hogy közben egyre erősödik.
Hogy ez hogy jön ide? Hát mer, hogy temetésről volt szó. :-D

 8. Baribál — 2010-06-16 16:43 

Hála a szakszervezetnek, a sörhiányt, és az 9 órai alkohol tilalmat én még kiskölyökként éltem meg:D

 9. Nűnű — 2010-06-16 19:21 

Akkoriban még erősen dívott a 8 napos szavatosság a sörnél, így igencsak oda kellett rá figyelni

 10. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-06-16 19:42 

Gondolom, nem én lennék, ha nem merengenék el a haldokló tiszthaver jóindulatán… Mer’ neki nem mindegy ám, hogy ki veri ki neki holtában a vigyázzt, ha lehet, akkor igenis szívassunk meg még utoljára valakit, így csak marad egy kis emlék utána a földön.
Bejött. uszkve harminc évvel később is megemlékeznek róla…

A századpk meg milyen kis rendes volt, beesett az első, útjába eső sörgyárba, had igyanak egyet a katonái, de ő nem dobott volna be a buliba egy rekesznyit, vagy pár literes üvegnyit. Fájt volna vagy 150 forintjába, és egy életre megvette volna a katonáit.

Na, mindegy. Mindig szerettem a Petőfit, az MN tisztikarát és talán egyszer megírom az ott eltöltött fogyókúrás beutalóm történéseit is.

 11. Rókakígyó — 2010-06-16 19:53 

Az utolsó mondat kapcsán: elképesztő együttérzés (sajnálat) övezte a sorállományt akkoriban, még az én időmben is (1988). Aki egyenruhában volt, jelentős előnyöket élvezett, persze csak a laktanyán kívül. Pl. a laktanya-otthon közti közel 300 km-es távolságot stoppal sosem teljesítettem 6 órán túl. Manapság ez mintha nem lenne.

 12. tépegető szexkavátor — 2010-06-16 21:13 

a poszt frankó, és a sörhiánygazdálkodás tényét is iagolhatom, vagyok olyan vén f…ok. Ahogy bejöttek a melegebb hónapok, a (jó szar) sörök is felszívódtak a pultok alatt és a raktárak mélyén – majd , legalábbis Pesten megjelentek a magyarhoz képest jobb, de sokkal drágább import , lengyel, meg cseh sörök. Néha-néha endékás (ifjabbaknak: Kellett ez neked német? by Hofi) serek. A palántáláson én is jó hangosat mosolyogtam :) Ütős, ha morbid is. Más: a záltalános iskolában diavetítésen a az ég a napmelegtől…kezdet osztályelsőnk felovasásában igy folytatódott: ..TÖKKEDT SZICSKANYÁJAK legelésznek…bummmm! ablak kirobban a röhögés lökéshullámától. Sto takój szicska???!! Adalék: Osztályelső később hivatásos MN- műszaki tiszt lett, teszem hozzá absztinens és normális figura.

 13. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-06-16 22:57 

@tépegető szexkavátor: Azért rémklik az akkori felhozatalból pár egész jó sör. Egy-két iható német (talán Radeberger, Ottakinger?), de sajna az itthon néha kapható, tényleg jó cseh sör nevére nem emlékszem, A cseheknél járva viszont akkortájt (na, a poszt idejéhez képest pár évvel később) bírtam rácsodálkozni a kis helyben főzött Budovári Világosra, a Staropramenre, Velkokopovicku Kozelre, és ezek manapság kapható változatai nem is karcolgatják azt minőséget, mint akkori, nyolc nap szavatosságú eleik.
Ezek, a ma kapható „hungarogermán” sörszerű üdítők valahogy nem az igaziak.

 14. Szalacsi_Dezső — 2010-06-17 07:44 

@Vérnűsző Barom: Boncz Gézának volt egy mondása, vmi ilyesmi. Itt a radeberger, ott a kringer.

 15. Krux — 2010-06-17 08:12 

@Vérnűsző Barom: Az igazsághoz tartozik, hogy a hivatásosok is mindig dobtak be pénzt, általában többet, mint a sorállomány. Arra azonban valóban nem volt példa, hogy a száuadpéká állta volna az egész cehhet.

 16. Krux — 2010-06-17 08:13 

@proletair: Tényleg ez volt a neve a koporsós temetésnek. A konzervhullás – azaz az urnás – temetés akkoriban még ritka volt. Ez utóbbinak a koporsóvivők örültek nagyon, nem kellett szívniuk sokszáz méteren át.

 17. Krux — 2010-06-17 08:16 

@Rókakígyó: Valóban más volt a hozzáállás a katonákhoz. A BKV járatain soha nem kérték az ellenőrök a jegyet. Rohadtul meg voltam lepve egyszer Miskolcon a villamoson, amikor az ellenőr a jegyemet kérte. Nyilván nem volt…

 18. hazitroll — 2010-06-17 08:20 

@Vérnűsző Barom: Hollandok mondták nekem, hogy a tartósítószer miatt van az egész. Én ott ittam olyan sört, aminek 2 hét volt a szavatossági ideje, tartósítószer tartalma nulla. Teljesen selyempapírba csomagolva, hogy fény ne érje, mert attól előbb romlana, plussz parafadugóval lezárva. Nem is volt hasonlítható ahhoz, amit bárhol bármikor máshol ittam volna. Nem is nagyon lehetett szinte sehol kapni, kivéve pár nagyon ritka, sörökre szakosodott üzletben.
Elvileg a csapolt sör is azért finomabb – legalábbis kicsit más – a palackosnál, mert kevesebb a tartósítószertartalma, a palackosnak fél-egy évig jónak kell maradnia, míg a hordósnak egy-két hónapig. Más kérdés, hogy egyes országokban a csapoltakat rendszeresen vizezik, míg máshol meg nem.

 19. MantaMann — 2010-06-17 08:34 

@Vérnűsző Barom: Talán Zlaty Bazan? (Arany Fácán), ha erre gondolsz: sokkal jobb volt kint (fent) csapolva, kocsmában. Kiscsikó voltam még de Apu, azt mondta egy kocsmában a Tátrában, hogy: ‘A gyereknek is egy ‘picolót’, hagy tudja meg milyen a jó sör!’
((Érdekes volt, hogy beszélt a csapos magyarul. Ez nem volt jellemző akkoriban..))

 20. munci66 — 2010-06-17 08:51 

@Vérnűsző Barom: Möszjő Vérnűsző!
Arra a sörre gondolsz, amelyiknek a címkéjén két táncos volt? Én azt speciel utáltam…
Viszont sörözni rendszeresen átjártunk a szlovák cimbikhez. A Vág mellett sátorozni (sátor nélkül) és inni a csapolt Fácánt! -csettint- Másnap reggelre sokszor elment a szénsav a hordóból, akkor autó pumpával segítettünk a túlnyomásnak.

Tisztelettel, Münci

 21. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-06-17 08:56 

@MantaMann: Évek kihagyása után megkóstoltam nemrégiben a Zlatyt. Otthagytam.

A kis Kozelnek örültem, amikormegjelent, majd döbbenten megnéztem vagy háromszor a dobozát, aztán hagytam a kecskékre.
A Pilzner egyszerűen tragédia, hungarogermán söröket igya, aki kitalálta őket, a gagyi német, osztrák retteneteket meg az, aki importálja.
A fene tudja melyik a rosszabb: az akkori hiánygazdálkodás, viszont olcsó, jó, import sörökkel, vagy a mostani bőség a híg sörszörpökkel?
Mostanság kínomban már eljutottam oda, hogy pohár csapvizet kérek a kocsmákban. Borzasztó! Ne próbáljátok ki…

@Krux: Emlékeim szerint BKV-én, múzeumban meg az Állatkertben eleve nem kellett fizetnie a katonáknak, moziban, színházban kevesebbett, egyéb, belépődíjas helyeken szintén csak jelképesen.
Más kérdés, hogy azért egész jól túltették magukat a kedvezményeken ezen műintézmények, mivel alig flangált az utcán szabadságos katona, az is húzott haza, és véletlenül sem a múzeumba tért be, ha volt egy kis ráérő ideje… Ha mégis, akkor általában valóban barátságosan fogadtákőket.

Volt persze kivétel is. Kellemes budai szórakozóhelyről szanzsén ki lettem rúgva az egyenruha miatt, mondván hogy éreznék már magukat a külföldi vendégek, ha katonával kéne egy helységben létezniük? A büszkén viselt egyenruhára (örök rejtély marad miért volt pont rajtam?) való tekintettel nem ütöttem le azonnal a csálingert.
Viszont este simán visszamentünk vagy tizenöten civilben az este. Hát, nem tudom, a külföldi vendégek hogy érezték magukat, mert egy darabot se láttam, a személyzet biztosan nem jól, mi viszont remekül…

 22. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-06-17 09:06 

@munci66: „Arra a sörre gondolsz, amelyiknek a címkéjén két táncos volt? Én azt speciel utáltam… ”
Igazán nem tudom már. A többség nevét, címkéjét elmosta az idő, meg a gyakori cseh (nem szlovák) és osztrák túrák helyben főzött vagy csapolt söre.

Sörbarátoknak még ma is kötelezővé tenném Nepomuk városának meglátogatását. Egy budovári változatot főztek a nyolcvanas években vagy tucatnyi környékbeli kocsma számár (egy stoppos cseh katona mutatta a meg a helyszínt), majd a kilencvenes években kicsit kipofozták a helyet egy újrafestéssel,és pár új székkel, illetve a kétezres években ismerősök jelentése szerint még ugyanúgy üzemelt.
Nepomuk, Česká republika, Brünótól sréhen balra, jó hosszan, Cesky Budejovicétól kicsit fölfele.
Ott lakik a sör. Ha el nem költözött, vagy ki nem halt azóta.

 23. MantaMann — 2010-06-17 10:14 

@Vérnűsző Barom: Igencsak eltérő jelentéssel, de ilyenkor beugrik a vicc poénja: ‘Se íze, se szaga…’

 24. tépegető szexkavátor — 2010-06-17 11:39 

@Vérnűsző Barom: @munci66: a táncosok a lengyel Lezajsk-Ziwiec típusú , elég gyenge produktum címkéjén lejtettek.A Staropramen ma is standard nekem, de mert nem ihatok egy ideje, már csak szép emlék…Cseheknél van belőle alkoholferi is, egész iható, de drágább, mint a normál verziója.NDK-s sörök jók voltak, csak ritkán hozták be, meg ahhoz képest drágán, hogy cuclista relációból jöttek. K.-Berlinben a jó helyi üveges sör volt 1-1,2 DDR DM, fenn az akkor és ott hiper-szuper tv-torony forgó éttermében 1,7-1,9 DDR DM. Ott nem volt szokás csak a hely miatt felszorozni 4-5szörösre az árakat. Talán ez volt bennük a legjobb vonás, ha más nem is. No meg a DDR csajok (némelyike), ugye.:)

 25. ZöPö_ — 2010-06-17 12:14 

@tépegető szexkavátor: jaaaj, az NDK-s lányok… Azok bizony fogalommá nemesültek a 70-es, 80-as években.

Nekem egy Sabine jutott. Néha elgondolkozom, mi lehet vele AZÓTA. :-)

 26. rozsdafarku — 2010-06-17 12:19 

@tépegető szexkavátor: Ne is mondd!Jobban összefutott a nyál a számban, mint a sörre gondolva…Ámbár én előbb a csehekkel, lengyelekkel kezdtem, már a sörözést…:P

 27. szögyi — 2010-06-17 12:44 

@ZöPö (inda):
NDK-s lányokat meghúzni feeling…
Egyszer nem volt szerencsém, vagy két órán át gyúrtam a csaj agyát a konyhanémetemmel, de amit én mondtam azt ő nem értette, amit ő mondott azt meg én nem értettem. Utána a haver megkérdezte hogy mire mentem azzal a lengyel csajjal.

 28. rozsdafarku — 2010-06-17 13:08 

@szögyi: Azt a!…:):):)

 29. munci66 — 2010-06-17 13:40 

@tépegető szexkavátor: Möszjő tépegető!
Mi elsősorban Drezdába jártunk, mint alaptáborba, de értelek :-) Az NDK-ban a mi pénzünkkel is királyok lehettünk, a sörök jók (bár gyengék) voltak. A nyári kánikulában az italokat a főtéren lévő szökőkutakban szoktuk hűteni. Volt feelingje a dolognak!
Volt olyan, hogy az én pindzsin németemmel két srácnak is fordítottam, közben meg fűztem egy harmadik csajt. Nem volt röhejes, á…. :-)
Azért Berlinbe (LSD – Lenin st, ? ,Dimtrov str) és Warnemuudébe is elnéztünk. Ez utóbbi helyen kifogtunk egy katica inváziót, emberevő katicákkal! Ez nem vicc!

Tisztelettel, Münci

 30. tépegető szexkavátor — 2010-06-17 14:17 

@munci66: nem is tudtam, hogy az NDK-ban a Katica olyan népszerű női név volt, hogy inváziós mennyiségben fordultak elő helyenként, fáleg a Balti-tenger mentén:)). A Piroschka az népszerű vót. Nálam meg Rose H. Hát véle mi lehet vajha? Az itt a kérdés!Üdv: a tépegető Stüszi

 31. tépegető szexkavátor — 2010-06-17 14:18 

@rozsdafarku: ha nős vagy, ne menjünk el más irányba, maradjunk a sörözés verziónál. Azt se mindig veszik jó néven az asszonyok, de úgy-ahogy védhető – persze a sodrófa ellen már komoly érvek kellenek… :))

 32. rozsdafarku — 2010-06-17 14:29 

@tépegető szexkavátor: Nem is ott volt, nem is akkor volt, nem is én voltam…:)

 33. munci66 — 2010-06-17 15:01 

@tépegető szexkavátor: Möszjő tépegető (úgy is mint Stüszi)!

Bocs, ha félreérthető voltam! Természetesen Katica bogárra gondoltam. Arra az aranyos, piros alapon fekete pöttyös ragadozóra :-)
Piroskával Drezdában a Szeged étteremben volt jópofa sztorink. Nem volt tömény, de volt Piroska koktél (barack pálesz + barack vagy narancslé) Na, mi azt kértünk, de nem összeöntve. Nemsokára halomban állt az asztalunkon az üres pálinkás pohár és a meg nem ivott baracklé :-)
A Szegedben volt az is, hogy én rendeltem mindenkinek. A cimbik a tokányt kérték, mert arról sejtették milyen. Hát, igen rossz volt. Én rendeltem valami taffelt. Kihoztak egy vájdling különféle húst és sonkát. A köretet, főleg sült krumplit isten bizony egy külön kiskocsin tolták!
Sok jó sztorink volt ott, de sajna nem katonaiak.
Bár az egyik némileg… Elindultam Drezdában toronyiránt, egy kinézett templom felé. Aztán feldúlt, CA-s paszományt és (azthiszem) zöld barettet viselő továrisok állítottak meg. A városban volt valami kisebb laktanya szerűségük, oda mentem be. Állítólag a második kapunál figyeltek fel rám. Aztán magyarázkodhattam, ahogy tudtam! Viszont elfogadták. Mondjuk egy épeszű kém szerintem sem sétál egy eredeti kis Vulkánfiber bőrönddel. Vagy, ha igen, akkor nem sörrel tölti meg :-)))

Tisztelettel, Münci

 34. Vérnűsző Barom (törölt) — 2010-06-17 17:40 

A katonaság megpróbáltatásait – egyebek között – Berlinben próbáltam kiheverni. Részleges sikerrel…
Már amennyiben csak részleteiben emlékszem az egészre.
Pár ismerőssel mentünk, és amg bele nem botlottunk valami szülinapozó lányokba, akik hatan dobták össze az üveg pezsgőjüket, elég unalmasan telt az ottlét.
Miután beszálltunk fejenkét egy, 18-20 márkába fájó pezsgővel (kb. 95-100 Ft) a buliba, gyökeresen megváltozott megítélésünk, és némileg átalakult a további ottlétt alatti programunk is. Igen szerencsésen…
Reggel, már a lányos házban valami zöldruhás népek ébresztettek minket (hiába, no, az éberség…). Baromi szigorú, merev bagázs volt, de miután kiderült, hogy magyarok vagyunk, van útlevelünk, a szállásadó lánykánk a reggelikésztés helyett épp nagy igyekezettel körmölt valmi hangulatjelentésszerű izét, tisztelegtek, és elhúztak a vérbe.
A csibe szerint le kellett adnia a rendőrségen az adatainkat, ha nála éjszakázunk, majd amikor távozunk szintén szólni nekik. Akkor nyugton hagyják őket, mert örülnek a bürokrácia betartásának.
De senkit sem érdekelt, hogy az akkori divatnak megfelelően mi is a Planetárium címét adtuk meg lakhelyként, levelezési címként mindenkinek (vajon a Planetárium hány német levélkét kapott a nyolcvanas években?).
Cím van, akkor jó, élhetünk vígan ameddig akarunk. Tettük…

 35. tépegető szexkavátor — 2010-06-17 18:56 

@munci66: megnéztem volna a jelenetet, amint az éber orosz katonai elhárítók rád vetik magukat + a kémbőröndödre, majd levezetendő a hirtelen támadt feszültséget, magukba öntik az üvegek tartalmát. Olcsón megúsztad sztem.Én életemben először Varsóban ettem igazi kínai kaját – olyan elegáns étteremben mint pl. a Tajvan Pesten, nem holmi ál-kínai büfében, cca. 30 éve. Úgy jártunk a pekingi kacsa menüvel, mint te a taffellal: kocsin, rozsdamentes fedelekkel letakart költeményeket hordtak ki kocsin, a helyi lengyelek a kis adag akármijük mellől meg nézték a két burzsuj magyart a 2 lengyel leányzóval akik baromi jól érezték magukat…ezt nem részletezem hosszan. Eladtuk a forintunkat ugyanis, és alig lehetett kapni érte vmit, ott vertük el.A varsói Budapest étterem akkoriban kókadt egy hely volt. Ez még Jaruzelsky idejének végefelé (?) volt.

 36. tépegető szexkavátor — 2010-06-17 19:04 

@Vérnűsző Barom: K-Berlinben mi meg nem kaptunk szállást…végül a Humboldt egyetem nemzetközi lánykollégiumának magyar szekciójában, ágyrajárók lettünk a barátommal :))Bejelentés nélkül persze- egyszerűen becsempésztek a magyar lányok minket.Remélem nem esett bajuk, mármint a friccek miatt. Az azóta lebontott Palast der Republik aljában jó és olcsó diszkó volt, igen jó koktélokkal, komoly 5-7 márkákért. Kb. ennyi (5-7)adagig emlékszem a felhozatalra -kár volt végigkóstolni klf. löttyöket – , + később a qrva hideg berlini szélre, decemberben. Józanodni jó volt azér..Az NDK sztem nacionalistább volt, mint az egykori 3-ik birodalom. Hivatalosék nagyon rühellték a külföldieket, a magyart is. A női lakosság annyira nem ellenségeskedett :)Kinder-fabrik in Dresden und so weiter, ugye

 37. tiboru — 2010-06-17 23:19 

A jó kis NDK-sörök közül megemlíteném a Berlinert és a Dominatort; 7-8 forint volt egy üveg a Közértben – már ha lehetett kapni (a Kőbányai asszem három), de nekem olyan jól sör azóta sem esett (oké, vagy 23 éve volt és akkor még láttam a cipőmet, ha simán lefele néztem…)

 38. balukapitány — 2010-06-19 07:01 

Nagy tisztelettel megjegyzem, hogy a táncos sör még moost is létezik. Lengyel gyártmány Zywiec a neve, és még most is jó sör. Napi fogyasztás okán tudom állítani.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.